Májusban 12%-kal esett a magyar építőipar

Májusban az építőipar árhatástól megtisztított termelési volumene 12%-kal csökkent az előző év azonos hónapjához képest, míg az előző hónaphoz viszonyítva, munkanaphatással kiigazítva 1,7% volt a csökkenés a teljesítményben.

Májusban 12%-kal esett a magyar építőipar

Épületek főcsoportban 13,2% volt a csökkenés, az egyéb építmények - infrastrukturális beruházások - esetében pedig 10%-kal volt alacsonyabb a termelés. Az év eddig eltelt időszakában 8,8%-kal alacsonyabb volt az ágazat teljesítménye, mint az előző év azonos időszakában.

Épületek építésére 181 milliárd forintért kötöttek új szerződést a hónapban, ami 49,5%-os volumencsökkenést jelent éves alapon, a szerződésállomány pedig 1313 milliárd forint volt, ami árhatástól megtisztítva 13,7%-kal alacsonyabb állományt jelent az előző évhez képest. Egyéb építmények kategóriában éves alapon 12%-os csökkenés után 144 milliárd forintnyi új szerződés került aláírásra a hónapban, az állomány pedig 1410 milliárd forint volt, ami 41%-os éves megrendeléstömeg csökkenést jelent.

A drágulás az év elején még erőteljes volt az iparágban, elsősorban az építőanyagok árnövekedése miatt, 2023 I. negyedévében 24,1%-kal nőttek az iparági termelői árak éves alapon, az előző negyedévhez képest pedig 4,8%-kal emelkedtek.

Kilátások

Májusban folytatódott a fokozatos csökkenés az építőiparban, és a makrotényezők is abba az irányba mutatnak, hogy az elmúlt években látott folyamatos növekedési szintek nem fogják jellemezni az idei évet.

A meglévő szerződésállományok alapján rövid-középtávon elegendő megrendelés látszik az építőiparban, viszont az új szerződéskötések csökkenő szintje és az iparági szereplők véleménye alapján is az idei év második felétől további lassulással lehet számolni.

A korábbi években kiugró dráguláson keresztülment és idén év elején további 10-15%-kal tovább emelkedő elsősorban anyag, de szintén megemelkedett munkaerőköltségek, továbbá az ugrásszerűen megnövekedett finanszírozási költségek, illetve a csökkenő magán- és állami kereslet mind a lassulás irányába mutatnak. Az építőipar termelésben már határozottan látszik az állami megrendelések, és az uniós források hiánya, miközben a magas kamatok miatt érdemben csökkent a lakásépítési engedélyek száma is.

Idén 8% körüli visszaesés jöhet az iparágban, míg a jövő évi teljesítmény visszafogott pozitív korrekciót mutathat a rendelésállományokból fakadó jelentős bizonytalanság mellett, így a GDP megközelítőleg 5,5%-át kitevő iparág nehezék lehet a növekedésben rövidtávon. A kamatok normalizálódásával azonban jövőre stabilizálódhat, majd lassan, fokozatosan ismét élénkülhet a lakásépítési kedv.

A foglalkoztatottak száma továbbra is kismértékben emelkedett az iparágban és 380 ezer fő fölé nőtt a legutóbbi adatok szerint, ami 8% körüli munkaerőpiaci részarányt jelent a teljes hazai foglalkoztatottságból, ezzel látványosan felülmúlva a GDP-ből való részesedést, ami jelzi az iparági hatékonyságnövelésben rejlő további jelentős potenciált illetve az iparág szürkegazdasággal kapcsolatos kérdéseit. 

Részletek, háttér

Az MNB iparági felmérésre szerint az építőipari termelést leginkább gátló tényezővé az utóbbi hónapokban ismét az elégtelen kereslet vált, miközben a munkaerőhiány csökken, amire utoljára 2016 elején volt példa – a pandémia néhány hónapját leszámítva –. Iparági szereplők és kereskedők véleménye alapján a jelenleg kialakult árszintek már érezhetően fékezik a keresletet az egyéb makrotényezők mellett, így érzékelhető keresletcsökkenése kell felkészülnie az iparágnak a következő időszakban.

A tavalyi évben a kivitelezési anyag és munkaerőköltségek piaci információk alapján nem ritkán újabb 25-30% körüli mértékben növekedtek a negatív globális fejleményekre és az áruhiányra hivatkozva, amik értelemszerűen vezethetnek az új beruházások iránti kereslet csökkenéséhez.

Azonban az ellátási láncok helyreállásából és a kereslet csökkenéséből fakadóan néhány építési termékcsoport esetében már elindult egy mérsékelt árcsökkenés és a beruházók további kivárása alapján ez a korrekciós hatás több szegmensben is megjelenhet az év második felétől, ami segíthet a kereslet ismételt megtámasztásában. A továbbra is erőteljes támaszt jelentő ipari és logisztikai építkezéseknek is szerepe van a még érzékelhető keresletben, és épületek esetében a szerződésállományok szintje is magasan tartózkodik egyelőre, amiben azonban szerepe van a meglévő szerződések jelentős átárazásának is.

Keresleti oldalról a hitelkereslet további lassulása elkerülhetetlen a jelenlegi piaci kamatszintek mellett, a beruházások finanszírozása és megtérülése is jelentős részben kérdésessé válik, azonban az energetikai felújítások szegmense továbbra is húzóerőt képviselhet a kivitelezői piacon. Eközben a befektetői kereslet bár továbbra is élénk az ingatlanpiaci felmérések alapján, de a jelenlegi árszintekhez tartozó elérhető hozamokat összevetve az állampapírpiaci lehetőségekkel már egyre kevésbé nyújtanak vonzó alternatívát, így átmenetileg ez a keresleti szegmens is lassulhat. (forrás: MBH Bank, Suppan Gergely)


Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás: