Már elérhető a vidéki nyugdíjasok számára a 3 millió forintos otthonfelújítási támogatás

Elérhető a vidéki nyugdíjasok számára a 3 millió forintos otthonfelújítási támogatás - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel.

Már elérhető a vidéki nyugdíjasok számára a 3 millió forintos otthonfelújítási támogatás

A közlemény szerint március 26-ától hatályba léptek a Vidéki Otthonfelújítási Program módosításai, amelynek köszönhetően már az 5000 fő alatti kistelepüléseken élő nyugdíjasok is igényelhetik a támogatást otthonaik korszerűsítésére.

A program keretében a jogosultak legfeljebb 3 millió forint vissza nem térítendő támogatásban, valamint maximum 6 millió forintos, kedvezményes kamattámogatott hitelben részesülhetnek. A támogatási kérelmek a Magyar Államkincstárhoz nyújthatók be elektronikusan, személyesen vagy postai úton.

A kormány kiemelt célja az otthonteremtés, a vidéki otthonok értékének és az ott élők életminőségének növelése, ezért is ilyen széleskörű a Vidéki Otthonfelújítási Program, ami a magyar települések több mint 90 százalékát érinti, azaz mintegy 2900 településen elérhető.

A módosítás hatására a 25 év alatti gyermeket nevelő családok mellett több százezer nyugdíjas vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy is jogosulttá válik a támogatásra - áll a közleményben.

A támogatás a felújítási munkálatok széles köréhez igényelhető, így annak felhasználása rendkívül rugalmas, így különösen jelentős lehet azon vidéki nyugdíjasok számára, akik jelenleg elavult, energiahatékonyság szempontjából korszerűtlen ingatlanokban élnek.

A támogatás felhasználható többek között közművek bevezetésére, fűtési rendszer korszerűsítésére, fürdőhelyiség kialakítására, tetőfelújításra, napelem telepítésére, az épület külső és belső renoválására, szigetelésre, nyílászárók cseréjére, valamint akár kerítés vagy garázs építésére is. A támogatás 2025. január 1. és 2026. június 30. között vehető igénybe - írták.

Kifejtették, a kormány kiemelt célja, hogy minden generáció számára biztosítsa a megfelelő lakhatási körülményeket. Az új intézkedés két év alatt összesen 90 milliárd forint támogatást jelent a vidéki nyugdíjasok számára.

A vissza nem térítendő támogatás a felújítási költségek 50 százalékát fedezheti, míg a bankoknál továbbra is elérhető egy legfeljebb hatmillió forintos kedvezményes hitelkonstrukció, melyhez az állam 3 százalékpontos kamattámogatást nyújt, így az igénylőknek csak az e feletti kamatot kell megfizetniük.

A kormány elkötelezett amellett, hogy a nyugdíjasok számára stabil és kiszámítható életkörülményeket biztosítson. A 13. havi nyugdíj visszaállítása, a rezsicsökkentés fenntartása és az alapvető élelmiszerek áfa-visszatérítésének lehetősége mind-mind ezt a célt szolgálják.

Mindezeken túlmutatóan az otthonfelújítási támogatás ahhoz járul hozzá, hogy a vidéken élő idősek korszerű, biztonságos és fenntartható otthonokban élhessenek. A kormány a jövőben is kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasok helyzetére, továbbra is számíthatnak a támogatásra és a megbecsülésre - írta az NGM.


Közvetlen kerékpáros kapcsolat jön létre Dunakeszi és Budapest között

Közvetlen és biztonságos kerékpáros kapcsolat jön létre Dunakeszi és Budapest között: hamarosan összekapcsolódik az észak-pesti EuroVelo 6 nemzetközi útvonalával - közölte Vitézi Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán kedden.
2026. 08. 11. 15:00
Megosztás:

A szemfüles szülők vagyonokat spórolhatnak az iskolakezdésen

Gyermekenként akár 320 ezer forintot meghaladó beiskolázási támogatással számolhatnak az egészségpénztári tagok, amit számos célra elkölthetnek, például tandíjra vagy elektronikai eszközökre. A pénztárba befizetett összeg után igénybe vehető 20 százalékos adó-visszatérítés pedig jövőre ismét rendelkezésre állhat majd - írja közleményében a Bank360 pénzügyi szakportál.
2026. 08. 11. 14:00
Megosztás:

Ölre mennek a gyorskölcsönök az áruhitelekkel az iskolakezdési vásárlásokért

Az iskolakezdés az áruvásárlási hitelek iránti keresletet is növeli, ami rájuk is fér, mert itt eddig nyoma sem volt annak a szárnyalásnak, amit az idén a lakossági hitelek produkáltak. A vásárlásra is szabadon használható személyi kölcsönök minden rekordot megdöntöttek, és akár néhány százezer forintot is gyorsan és jó kamattal lehet így kapni a bankoktól – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A beiskolázáshoz hitelt felvevőkért ezzel a két kölcsönnel fognak versenyezni a pénzintézetek.
2026. 08. 11. 13:00
Megosztás:

Új kriptoszabály jöhet az USA-ban: az SEC előveszi a Regulation Crypto tervet

Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet, az SEC újabb jelentős lépésre készül a kriptovaluták szabályozásában. A hatóság augusztus 14-én tárgyalja azt a Regulation Crypto néven emlegetett javaslatot, amely speciális szabályozási utat teremthet bizonyos digitális eszközök kibocsátásához. A kezdeményezés különösen fontos lehet a kriptovállalatok és startupok számára, mivel egyes esetekben egyszerűbbé tehetné a tőkebevonást az Egyesült Államokban.
2026. 08. 11. 12:00
Megosztás:

Pirosba fordultak a vezető Wall Streeti indexek; 5%-kal emelkedett a nyersolaj jegyzése

Kisebb mínuszokat hozott a hét első kereskedési napja a Wall Streetre, amikor a befektetői hangulatot a közel-keleti konfliktus lezárására és a Hormuzi-szoros újranyitására irányuló tárgyalások kilátástalansága árnyékolta be.
2026. 08. 11. 11:00
Megosztás:

Kisebb elmozdulásokkal, vegyesen zártak a vezető európai részvényindexek

Kisebb elmozdulásokkal, vegyesen zártak a hétfői kereskedést a vezető európai részvényindexek, maradva ezzel a történelmi csúcsok közelében.
2026. 08. 11. 10:00
Megosztás:

Japán új korszakot nyit a kriptopiacon: szigorúbb szabályok, 20%-os adó és stabilcoinok

Japán jelentősen átalakítja a kriptovaluták szabályozását: a pénzügyi felügyelet új, kifejezetten kriptoeszközökre és stabilcoinokra szakosodott részleget hozott létre, miközben a Bitcoin, az Ethereum és több mint száz másik token pénzügyi eszköznek minősül.
2026. 08. 11. 09:00
Megosztás:

Nem lassítanak az egyéni vállalkozások

Több mint 578 ezer aktív egyéni vállalkozás működött Magyarországon 2026 júniusának végén az OPTEN adatai szerint. Számuk egyetlen év alatt több mint 30 ezerrel nőtt, az idei első fél évben pedig további 21 ezerrel bővült.
2026. 08. 11. 07:00
Megosztás:

Elfogy a pénzünk hó végére: a magyarok közel harmadának semmi sem marad a kasszában

Drámai mértékben átrajzolták a magyarok pénzügyi stratégiáit a gazdasági kihívások: az ingatlanvásárlásra vagy -felújításra spórolók aránya a 2022-es 37 százalékról 23 százalékra zuhant és általában is jellemző, hogy a lakosság több mint felének csupán minimális mozgástere marad a kiadásai után. A tartós gazdasági nyomás miatt a mindennapi túlélés jelentősen kiszorította a hosszú távú célokat – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. friss Financial Wellbeing kutatásából, amelyet minden évben kilenc országban reprezentatív mintán készítenek.
2026. 08. 11. 06:00
Megosztás:

Új uniós szabályok erősítik a gépbiztonság szerepét az iparban

A magyarországi gyárak és üzemek rohamos automatizációjával párhuzamosan kritikus szintet ért el a biztonság kérdése. Bár a technológiai fejlődés elhozta az emberrel együttműködni képes úgynevezett kollaboratív robotokat (cobotokat), a fizikai elkerítés szerepe nem csökkent, sőt: a szigorodó vállalati auditok, a folyamatos gyártósor-átalakítások és az akár tízmillió forintos termeléskieséssel járó balesetek kockázata miatt a moduláris védőkerítések az ipari infrastruktúra alappilléreivé váltak. Egy nem megfelelően kialakított biztonsági rendszer nemcsak munkavédelmi, hanem üzleti kockázat is.
2026. 08. 11. 05:00
Megosztás:

Aszályra készül Belgium, riadót rendelhet el Hollandia

A hőmérséklet további emelkedése mellett folytatódó csapadékhiányos időszakra és rendkívüli aszályra készül Belgium. Hollandia a hét folyamán hőségriadót rendelhet el és figyelmeztetést adhat ki.
2026. 08. 11. 04:00
Megosztás:

Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító

Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító, a visszaigazolások 2-3 napot is igénybe vehetnek - olvasható a szalloda.blog oldal hétfői bejegyzésében.
2026. 08. 11. 03:00
Megosztás:

Törvényi döntés: Gyerektartás összege 2026

Sok különélő szülő számít arra, hogy 2026-ra a jogszabályok egyetlen, mindenkire kötelező gyermektartási összeget határoznak meg. Ilyen egységes tarifa azonban nincs. A gyerektartás összege 2026-ban továbbra is elsősorban a gyermek indokolt szükségleteitől, valamint mindkét szülő jövedelmi és vagyoni helyzetétől függ.
2026. 08. 11. 02:00
Megosztás:

Amit az özvegyi nyugdíjról elhallgatnak, sokan rosszul tudják ezt

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósításának befejezése után az özvegy abban az esetben szerezhet jogosultságot özvegyi nyugdíjra, ha teljesíti a jogszabályban meghatározott feltételek valamelyikét. De hol van itt a „kutya elásva”?
2026. 08. 11. 01:00
Megosztás:

A magány nemcsak lelkileg, hanem agyilag is öregít

A World Health Organization (WHO) 2026 júliusában frissített demencia-megelőzési irányelvei szerint a szociális elszigeteltség önálló kockázati tényező a kognitív hanyatlás szempontjából. A dokumentum külön fejezetet szentel a szociális aktivitás szerepének — és a következtetés meglepően határozott.
2026. 08. 11. 00:01
Megosztás:

Lassan visszaáll a rend az ingatlanpiacon: 3 hónapja folyamatosan csökken a panelek ára

Egyre jobban nyílik az olló a budapesti lakáspiac két nagy szegmense között. A panellakások ára a tél végi csúcs óta hónapról hónapra csökken, júliusban az idei mélypontjára ért, miközben a téglalakásoké tovább emelkedett, és éppen az idei csúcsát érte el. Az eredmény: a két ingatlanfajta közötti árkülönbség, amely tavasszal átmenetileg összeszűkült, mostanra újra több mint 20 százalékra tágult.
2026. 08. 10. 23:00
Megosztás:

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának felterhelése

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor - közölte a létesítmény a honlapján.
2026. 08. 10. 22:00
Megosztás:

Így zárták a hét első napját az európai piacok

Vegyes indexekkel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az energiaárak az ismételten fokozódó ellátási bizonytalanság következtében emelkedtek.
2026. 08. 10. 21:00
Megosztás:

Gyengült hétfőn a forint

Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 08. 10. 20:00
Megosztás:

1,75 milliárd USDT-t égetett el a Tether – mit jelent ez a kriptopiac számára?

A Tether 1,75 milliárd USDT tokent vont ki véglegesen a forgalomból egy jelentős tokenégetés keretében. A tranzakció a Tether Treasury tárcájából történt, és ekkora összeg már a stabilcoinpiac likviditása szempontjából is figyelemre méltó. Bár a lépés önmagában nem jelez előre konkrét piaci irányt, jól mutatja, hogyan szabályozza a Tether az USDT kínálatát a kereslet és a visszaváltások függvényében.
2026. 08. 10. 19:00
Megosztás: