Márciusban emelkedett a FAO élelmiszerár-indexe

A növényi olajok, tejtermékek és a hús nemzetközi jegyzésének emelkedése márciusban 1,1%-kal növelte az élelmiszer-alapanyagok árának nemzetközi mutatóját, amely hét hónap után először jelez növekedést – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) mai közleményében.

Márciusban emelkedett a FAO élelmiszerár-indexe

A FAO élelmiszerár-index – ami a nemzetközi kereskedelem legfontosabb élelmiszer-alapanyagainak havi árváltozását követi –, márciusban átlagosan 7,7%-kal zárt alacsonyabban az egy évvel ezelőtti értékéhez képest.

A FAO növényi olajokra vonatkozó árindexe vezette a márciusi emelkedést; 8,0%-kal nőtt februárhoz képest és egyéves csúcsot ért el, mivel a pálma-, szója-, napraforgó- és repceolaj jegyzései mind emelkedtek. A pálmaolaj nemzetközi ára a vezető termelő országok szezonhoz képest alacsonyabb termelése és Délkelet-Ázsia erőteljes belső kereslete miatt növekedett, míg a szójaolaj ára többéves mélypontról tért vissza, amit fokozott a bioüzemanyag-ágazat felől érkező jelentős kereslet, különösen Brazíliában és az Amerikai Egyesült Államokban.

A tejtermékek ára a hatodik egymást követő hónapban emelkedett – februárhoz képest 2,9%-kal –, élen a sajt és a vaj világpiaci árának növekedésével.

A húsfélék árindexe szintén drágulást mutatott, ezzel 1,7%-kal múlta felül az előző hónapot. Mind a baromfi-, sertés- és szarvasmarhahús nemzetközi ára nőtt.

Ezzel szemben a FAO gabonafélékre vonatkozó árindexe 2,6%-kal csökkent, amely 20%-kal van a 2022. márciusi szint alatt. Ezt az esést a búza globális exportárának csökkenenése okozta, ami az Európai Unió, az Orosz Föderáció és az Egyesült Államok közötti folyamatos, intenzív exportverseny miatt zuhant be – amelyre a Kína által visszavont vásárlások még ráerősítettek. Felfelé ívelt márciusban a kukorica exportára, részben az ukrajnai logisztikai nehézségek miatt, míg a rizsfélék nemzetközi ára 1,7%-kal csökkent a globális importkereslet mérséklődése közepette. 

A cukor árindexe 5,4%-kal volt alacsonyabban februárhoz képest, amelyet elsősorban az indiai cukortermelés 2023/24-es előrejelzésének felfelé történő módosítása, valamint a thaiföldi termésbetakarítás javuló üteme eredményezett.

Növekedést mutat a világ gabonatermelése 2023/24-ben

A FAO közzétette új Gabonakínálati- és keresleti gyorsjelentését is, amelyben 2 841 millió tonnára növelte a 2023/24. évi globális gabonatermelésre vonatkozó előrejelzését, ami tükrözi a kukorica-, rizs- és búzafélék magasabb termelésére vonatkozó várakozásokat.

A világ gabonafelhasználását 2023/24-ben 2 828 millió tonnára becsülik, ami 1,3%-os növekedést jelent a 2022/23-as értékhez képest. A globális gabonakészletek az előrejelzések szerint 894 millió tonnával zárják a 2024-es szezont; ez 2,3%-os növekedés az év elejéhez képest, ami a globális gabonakészlet 31,0%-os felhasználási arányát jelzi.

Az előrejelzések szerint a gabonafélék világkereskedelme az előző évhez képest 1,7%-kal, 485 millió tonnára emelkedik 2023/24-ben. A szemestermények nemzetközi kereskedelme 2022/23-hoz képest várhatóan bővülni fog, míg a búza és a rizs kereskedelmében csökkennés várható.

A FAO szintén módosította a 2024-es globális búzatermelésre vonatkozó előrejelzését, amely jelenleg 796 millió tonnát mutat; ez 1,0%-os növekedést jelent 2023-hoz képest.

A szemestermények esetében a vetési időszak hamarosan megkezdődik az északi féltekén, míg az Egyenlítőtől délre már zajlik a betakarítás. Míg az argentínai termelés várhatóan visszaáll a 2023-as, aszály által befolyásolt évjárat előtti szintre, addig Brazíliában és Afrika déli részén kisebb kibocsátás várható.


Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás: