Még mindig nem tiltották be a leginkább környezetszennyező cianidos bányászati technológiát

A 2000-ben történt tiszai cianidszennyezés után tíz évvel az Európai Parlament elfogadott egy határozatot, amelynek értelmében be kell tiltani a kontinensen a cianidos bányászati technológiát, a határozatból azonban nem lett jogszabály: még mindig használható a technológia, amely a legolcsóbb, de egyben a leginkább környezetszennyező - hangsúlyozta Áder János volt köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent új részében.

Még mindig nem tiltották be a leginkább környezetszennyező cianidos bányászati technológiát

A volt államfő a műsorába - amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztón is - Nagy Mariannt, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) laborvezetőjét hívta meg, aki 23 éve részt vett a kárelhárításban. A laborvezető egyetértett azzal, hogy a tiszai cianidszennyezés Csernobil után Európa második legnagyobb természeti katasztrófája volt.

Áder János felidézte, hogy 2000. január 30-án egy romániai aranybányánál gátszakadás történt, amelynek következtében 100 ezer köbméter cianidos zagy került a Lápos folyóba, majd ezen keresztül a Szamosba és a Tiszába. Hozzátette, hogy a tározót mindössze egy évvel korábban adták át, tehát súlyos tervezési, engedélyezési és működtetési hibáknak is állniuk kellett a háttérben a rendkívüli időjáráson túl.

A román hatóságok egy nappal később értesítették a magyar felet. Nagy Mariann ugyanakkor megjegyezte, hogy Nagybánya a testvérvárosa Szolnoknak, ezért az ottani polgármester már január 30-án éjszaka jelezte telefonon a problémát a magyar településvezetőnek. Ez komoly segítséget jelentett, mivel áradásos időszakban gyorsan terjed a szennyezés. A korábbi köztársasági elnök közölte, hogy a cianid mennyisége a Szamosban több mint 320-szorosa volt a határértéknek és elismeréssel szólt a kárelhárításban részt vevők akkori tevékenységéről.

Áder János az eredményeket ismertetve közölte, hogy a Tisza-tó 93 százalékába nem jutott be a szennyezés, 13 holtágat teljesen megmentettek, megóvták a felszín alatti vízbázist és senki sem halt bele a környezetpusztításba. Ugyanakkor 1250 tonna, vízfelszínen úszó haltetemet fogtak ki és semmisítettek meg. Hozzátette: madarak, emlősök is elpusztultak.

Magyarország perelte a szennyező román-ausztrál vállalatot, mintegy 30 milliárd forintra becsülve a kárát - idézte fel a volt államfő. Bár a pert az állam megnyerte, egy fillért sem kapott, mert a cég csődbe ment, Románia pedig nem állt helyt. Így "a szennyező fizet" uniós elvéből egyetlen fillér kártérítés sem következett Magyarországnak - hangsúlyozta Áder János. Hozzáfűzte, hogy a környezetpusztítás miatt hosszabb időre fel kellett függeszteni a halászatot és a horgászatot, továbbá a turizmus is nagyon megsínylette a történteket.


A Pek-Snack csoport nyeresége bővült stabil árbevétel mellett 2025-ben

A mélyfagyasztott pékáruk piacán működő Pek-Snack csoport konszolidált árbevétele 2025-ben az előző évivel közel azonosan 12,7 milliárd forint volt, adózott eredménye 619 millió forintra emelkedett a 2024. évi 589 millió forintról - közölte a társaság az MTI-vel.
2026. 07. 02. 11:30
Megosztás:

Világbajnoki pénzeső: 45 milliárd dollárig száguldott a Kalshi és a Polymarket

Robbanásszerűen nőtt a Kalshi és a Polymarket forgalma 2026 júniusában: a két vezető predikciós piaci szolgáltató amerikai platformjaikkal együtt közel 45 milliárd dolláros kereskedési volument ért el. A látványos növekedés legfontosabb motorja a labdarúgó-világbajnokság volt, amely új felhasználókat és jelentős likviditást terelt az eseményalapú kontraktusok piacára.
2026. 07. 02. 11:00
Megosztás:

Lépett az OTP Bank, de mikor követik a többiek? Elindult végre a kamatcsökkentés a lakáshitelnél

Júliustól megkezdődött a kamatcsökkentés a lakáshiteleknél is. Elsőként a legnagyobb jelzáloghitelező, az OTP Bank lépett: fél százalékot faragott több lakáshitelének a kamatából is. Mivel a bankok árazását meghatározó referenciakamatok hónapok óta csökkennek, a BiztosDöntés.hu szerint az ajánlatait kedvezőbbé tevő OTP-t várhatóan a többi bank is követi majd hamarosan.
2026. 07. 02. 10:30
Megosztás:

Eredménytelennek nyilvánította az MCC a budapesti, központi épületére kiírt közbeszerzési eljárást

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) kuratóriumának döntése alapján az MCC ingatlanfejlesztési társasága eredménytelennek nyilvánította a budapesti, központi épületre kiírt közbeszerzési eljárást - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
2026. 07. 02. 10:00
Megosztás:

Az amerikai és a német tízéves hozam is emelkedett

Szerdán az amerikai tízéves hozam 4,5% felett is járt, de Kevin Warsh Sintrában mondott üzenetei, továbbá a vártnál gyengébb ADP foglalkoztatási adat és lassuló feldolgozóipari aktivitás mérsékelték a hozamemelkedést.
2026. 07. 02. 09:30
Megosztás:

Szerdán lefelé vették az irányt az amerikai részvényindexek

Szerdán mindhárom vezető Wall Street-i index mínuszban zárta a napot. Az S&P 500 0,2%-ot, a Nasdaq Composite 0,7%-ot csökkent, míg a Dow Jones minimálisan zárt a keddi értéke alatt. 8,8%-os emelkedéssel kiemelkedő teljesítményt nyújtott a Meta, miután a Bloomberg arról számolt be, hogy a vállalat felhőszolgáltatási üzletágat épít ki annak érdekében, hogy értékesítse a felesleges mesterséges intelligencia-számítási kapacitását.
2026. 07. 02. 09:00
Megosztás:

0,4%-os mérséklődéssel kezdte a júliust a páneurópai STOXX600

A kimondottan erős második negyedév után (+10%-os erősödés Q2-ben) 0,4%-os mérséklődéssel kezdte a júliust a páneurópai STOXX600. Bár a DAX 0,2%-ot erősödött, a CAC 40 0,8%-kal, az FTSE100 pedig 0,2%-kal került lejjebb. A technológiai szektorindex 1,2%-ot esett, amiben az ASML 4,6%-os csökkenése is szerepet játszott. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó berendezéseket gyártó Schneider Electric 3,1%-ot veszített értékéből, miután megállapodott a Cognite Holding felvásárlásáról. Az egyedi részvények között a Primark tulajdonosa, az Associated British Foods 3,2%-ot esett, miután jelezte, hogy az éves profit várhatóan elmarad az előző évi szinttől. A svéd védelmiipari vállalat, a Saab 3,3%-kal erősödött, miután mintegy 2,54 milliárd dollár értékű szerződést írt alá 16 darab Gripen vadászgép Ukrajnának történő szállításáról.
2026. 07. 02. 08:30
Megosztás:

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 02. 08:00
Megosztás:

Peking és Washington közös érdeke a kapcsolatok erősítése

Kína és az Egyesült Államok közös érdeke, hogy kapcsolataik a konstruktív stratégiai stabilitás irányába fejlődjenek - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter amerikai kollégájával, Marco Rubióval folytatott telefonbeszélgetésén.
2026. 07. 02. 07:00
Megosztás:

A Toyota Corolla a hibrid-verseny győztese? Nagyot nőtt a hibridek piaca

Valóságos roham indult a részben elektromos hajtású járművek iránt a hazai használtautó-piacon a Használtautó.hu legfrissebb, 2026 májusi statisztikái szerint. Egyetlen év alatt több mint 34%-kal emelkedett a hibrid modellek iránti kereslet, miközben a kínálatbővülésnek köszönhetően a szegmens átlagára némileg csökkent. A legnépszerűbb modellek rangsorában trónfosztás történt: a Toyota Corolla megszerezte az első helyet, a Ford Kuga pedig hatalmasat lépett előre.
2026. 07. 02. 06:30
Megosztás:

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek - így vásárolnak bútort a magyarok

A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.
2026. 07. 02. 06:00
Megosztás:

Júniusban jelentősen felpörgött a lakáspiaci forgalom

2026 júniusában országosan 9 862 lakóingatlan-adásvétel köttetett, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 222 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
2026. 07. 02. 05:30
Megosztás:

Az engedélyek megérkezése után indulhat a tevékenység a CATL debreceni cellagyárában

A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják; eközben megkezdődött az ötödik toborzási kampány a CATL-nél - hangzott el a cég debreceni telephelyén szerdán tartott sajtótájékoztatón.
2026. 07. 02. 05:00
Megosztás:

A magyarok közel kétharmada kerékpározik, és ez egyre inkább jelent identitást is

A nyári szabadságok és a szünidő kezdetével egyre többen ülnek nyeregbe, és sokan még a külföldi nyaralásukra is magukkal viszik kerékpárjukat. Egy friss kutatás szerint a szabadidős kerékpározás egyre inkább közösségi élménnyé válik, és a magyar bringások fele már életmódja szerves részének tekinti a biciklizést, amely sokak számára identitásformáló szerepet is betölt. De hogyan élik meg a magyarok a kerékpáros létet? Mit ad számukra a bringázás, milyen kapcsolatban vannak a többi közlekedővel, és mennyire figyelnek saját biztonságukra? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a Groupama Biztosító legfrissebb, országos reprezentatív kutatása.
2026. 07. 02. 04:30
Megosztás:

Megállt a lakásárak száguldása - Jelentős fordulatot hozott a második negyedév

Az idei első negyedévben még látványos volt az éves áremelkedés a hazai lakáspiacon, a második negyedévben azonban elfogyott a lendület. A zenga.hu legfrissebb elemzése szerint éves összevetésben ugyan még mindig 14 százalékkal magasabbak a lakóingatlanok hirdetési árai, de ez jelentős lassulás az első negyedévi 20 százalékos növekedéshez képest. Negyedéves alapon pedig mindössze 0,3 százalékkal emelkedtek az árak, vagyis országosan gyakorlatilag megállt az áremelkedés.
2026. 07. 02. 04:00
Megosztás:

Vizsgálják a Paksi Atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítását

A Főváros távhőrendszerét FŐTÁV divíziója keretében üzemeltető Budapesti Közművek - több hónapig tartó tárgyalásokat követően - megbízási szerződést kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel. Az együttműködés célja egy majdani döntést megalapozó tanulmány közös elkészítése a Paksi Atomerőmű hőjének a fővárosi távfűtési rendszerbe történő eljuttatásának lehetőségéről. A beruházás révén számottevően csökkenhetne a Duna vizének hőterhelése, továbbá a jelentős CO2 kibocsátáscsökkenés mellett tovább mérséklődne az ország földgázimport-függése. A Paks és Budapest közötti távhővezetékre a nyomvonal közelében lévő városok távhőrendszerei, ipari fogyasztói is rácsatlakozhatnának, ezzel tovább javítva az energetikai és gazdasági hatékonyságot.
2026. 07. 02. 03:30
Megosztás:

Mi történt a magyar tőzsdén júniusban?

Emelkedéssel zárta a júniust a Budapesti Értéktőzsde irányadó részvényindexe, a BUX, amely a hónap végén 139 892,19 ponton állt. Az azonnali részvénypiaci forgalom összesen 565,7 milliárd forintot tett ki, ami napi átlagban 25,7 milliárd forintos kereskedési volument jelentett. A befektetői aktivitás továbbra is elsősorban az OTP Bank, a Magyar Telekom és a MOL részvényeire koncentrálódott, míg a befektetési szolgáltatók közül júniusban is a WOOD & Company zárt az első helyen, amelyet a Concorde és az ERSTE követett.
2026. 07. 02. 03:10
Megosztás:

Légkondipiac 2026: jön a nagy klíma-drágulás!

A magyarországi klímapiac 2026-ban jelentős fordulóponthoz érkezett: a 2025-ös évhez képest átlagosan 20–25 százalékkal csökkentek az árak, ami elsősorban a forint erősödésének és a piaci túlkínálatnak köszönhető.
2026. 07. 02. 02:40
Megosztás:

A júliusi nyugdíj hamarabb érkezik!

Fontos változásra számíthatnak 2026 júliusában azok a nyugdíjasok, akik bankszámlára kérik havi ellátásukat. A pénz ugyanis nem a megszokott időpontban érkezhet meg, hanem valamivel korábban válhat elérhetővé.
2026. 07. 02. 02:00
Megosztás:

A Pay10 fizetési szolgáltató felügyeleti engedélyt szerzett Magyarországon, így megkezdi európai uniós működését

A Pay10 megszerezte az elektronikuspénz-kibocsátó intézményi és pénzforgalmi szolgáltatói engedélyét Magyarországon, így megkezdi európai uniós működését. Az indiai hátterű cég a harmadik elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, amelynek működését jóváhagyta a Magyar Nemzeti Bank.
2026. 07. 02. 01:30
Megosztás: