Megduplázódhat a magyar biztosítási piac mérete a következő tíz évben

A magyar biztosítási piac a következő tíz évben átlagosan évi 6,1 százalékkal bővülhet, így 2036-ra elérheti a 10 milliárd eurós díjbevételt - derül ki az Allianz legfrissebb globális biztosítási jelentéséből, amelynek összefoglalóját kedden küldték el az MTI-nek.

Megduplázódhat a magyar biztosítási piac mérete a következő tíz évben

A közlemény szerint a magyar biztosítási piac 2025-ben 16,6 százalékkal 5,2 milliárd euróra nőtt, ezen belül a vagyon- és felelősségbiztosítási ágazat 8,5 százalékos, az életbiztosítási piac pedig 28 százalékos növekedést mutatott. Az egészségbiztosításoknál a kiugró növekedési ütem jelentős mértékben az alacsony bázisból fakad, továbbá a portfólió-átrendeződés is meghatározó szerepet játszhatott - közölték.

Az előrejelzés alapján az egyes szegmensek közül a vagyon- és felelősségbiztosítások piacán 6,8 százalékos, az életbiztosításoknál 4,5 százalékos, az egészségbiztosításoknál pedig 12,6 százalékos éves átlagos növekedési ütem várható a következő évtizedben.

Tölgyes Ágnes, az Allianz Hungária Zrt. pénzügyi divíziójának vezetője a közleményben kifejtette: inflációval korrigálva a piac növekedése visszafogottabb képet mutat.

Az életbiztosítási üzletág bővülését a rendszeres díjas szegmens 10 százalékot meghaladó növekedése mellett részben az egyszeri díjas termékek erős kereslete is támogatta, ami torzíthatja az éves növekedési dinamikát.

A jelentés szerint a globális díjbevételek tavaly az elmúlt tíz év átlagos 5,6 százalékos növekedését meghaladó ütemben, 7,1 százalékkal nőttek, és elérték a 6869 milliárd eurót. Továbbra is Észak-Amerika a legnagyobb piac a globális díjbevétel 52 százalékával, ugyanakkor az éves növekedési ütem 2,2 százalékra mérséklődött az egy évvel korábbi 9,7 százalékról. Nyugat-Európa részesedése a globális díjbevételekből 24 százalék, Ázsiáé közel 23 százalék volt, míg Kelet-Európa a 74 milliárd eurós díjbevételével a globális piac 1 százalékát sem éri el.

Tavaly a legnagyobb biztosítási szegmens globálisan továbbra is az életbiztosítás volt 2861 milliárd eurós díjbevétellel, ezt a vagyon- és felelősségbiztosítás 2320 milliárd euróval, valamint az egészségbiztosítás 1688 milliárd euróval követte. Az egészségbiztosítás globális díjbevétele 2025-ben 12,3 százalékkal nőtt, ami 2014 óta a legerősebb éves növekedés.

A globális biztosítási piac a következő tíz évben a világgazdaság várható növekedését meghaladó ütemben, évi 5,3 százalékkal növekedhet. Ezen belül a vagyon- és felelősségbiztosítási szegmensben globálisan 4,7 százalékos, az életbiztosításoknál 4,9 százalékos, míg az egészségbiztosításban 6,7 százalékos éves bővülés várható 2036-ig az Allianz szerint.

A globális biztosítási díjállomány a következő tíz évben 5260 milliárd euróval 12 129 milliárd euróra bővülhet. A növekedésből 1991 milliárd euró az életbiztosítási, 1764 milliárd euró az egészségbiztosítási, míg 1505 milliárd euró a vagyon- és felelősségbiztosítási szegmensből származhat.

Az Allianz előrejelzése szerint a globális biztosítási piac súlypontja fokozatosan kelet felé tolódik. Miközben Észak-Amerika várhatóan megőrzi vezető szerepét (46 százalékkal), Kína és India együttesen közel négy százalékponttal növelheti globális piaci súlyát a következő évtizedben, eközben Nyugat-Európa relatív jelentősége tovább csökken.

A kelet-európai régióban az Allianz a globális átlag fölötti éves növekedést (8,5 százalék) vár, így a régió biztosítási piaca elérheti a 181,1 milliárd eurót, ami a 2036-ra várható globális piacon 1,5 százalékos részesedést jelent.


A MEKH kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A benyújtási határidő október 30-a.
2026. 08. 31. 13:00
Megosztás:

Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás: