Meghaladta a 4,5 milliárd eurót az Ukrajnának nyújtott EBRD-finanszírozások értéke

Meghaladta a 4,5 milliárd eurót az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által a háború kezdete óta Ukrajnának nyújtott finanszírozások értéke.

Meghaladta a 4,5 milliárd eurót az Ukrajnának nyújtott EBRD-finanszírozások értéke

A közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség átalakulásának támogatására 1991-ben életre hívott londoni pénzintézet pénteki tájékoztatása szerint a bank alelnöke, Matteo Patrone a felső vezetés több más tagjával együtt a héten Kijevbe látogatott, ahol az ukrán kormány képviselőivel, köztük Denisz Smihal miniszterelnökkel és nagy ukrán energiavállalatok vezetőivel tárgyalt az ukrajnai áramtermelő létesítmények ellen intézett nagyszabású orosz támadások nyomán.

Az EBRD a tárgyalásokról szóló beszámolójában közölte, hogy elérte a 4,6 milliárd eurót a háború kezdete óta Ukrajna számára hozzáférhetővé tett EBRD-folyósítások értéke.

Az ismertetés szerint ebből a támogatási összegből a londoni bank egymilliárd eurót a három nagy energiaipari csoport, az Ukrenergo, a Naftohaz és az Ukrhidroenergo számára folyósított.

Az EBRD bejelentette azt is, hogy 690 millió euró értékig terjedő finanszírozásokra vállalt garanciát ukrán bankok számára, lehetővé téve, hogy ezek a bankok kockázatmegosztással nyújtsanak hiteleket a kritikus fontosságú ukrajnai ágazatoknak.

A londoni pénzintézet tájékoztatása szerint a garanciavállalási konstrukció elsődleges célja az ukrajnai élelmiszerellátási biztonság fenntartása.

Az EBRD - Ukrajna legnagyobb intézményi befektetője - az orosz invázió kezdete után nem sokkal legalább 3 milliárd eurós finanszírozási programot hirdetett meg Ukrajna számára a 2022-2023-as időszakra, de az ukrán reálgazdaságnak folyósított EBRD-támogatások értéke már tavaly októberben elérte ezt a kitűzött célt.

Az EBRD kormányzótanácsa, amelyben a bank részvényes országai és szervezetei vesznek részt, tavaly decemberben jóváhagyta az igazgatóság által az ukrajnai támogatási programok folytatására kért 4 milliárd eurós tőkeemelést.

A december 31-én életbe lépett tőkeemelés nyomán a bank befizetett alaptőkéje 34 milliárd euróra emelkedett.

A tőkeemelés az EBRD számításai szerint lehetővé teszi, hogy a bank a háborús időszakban éves szinten hozzávetőleg 1,5 milliárd eurót, az újjáépítés megkezdése után évente 3 milliárd euróig terjedő finanszírozást nyújtson Ukrajnának.


Egy éves az Otthon Start Program, ami a feje tetejére állította a lakáshitelezést

Egy évvel ezelőtt indult el az Otthon Start Program, amely többek között rekordösszegű lakáshitel folyósítást, emelkedő hitelösszegeket és több kifeszített lakáshitel ügyletet hozott magával. A program lakáshitelpiacra gyakorolt hatásait a Bank360 szakportál foglalta össze.
2026. 09. 02. 04:00
Megosztás:

A tavalyi rekordok és a nyári szabadságok fékezték le az augusztusi lakáspiacot

Nagyot fordult a lakáspiac egy év alatt. Tavaly augusztusban az Otthon Start Program (OSP) bejelentése és közelgő indulása jelentős pluszkeresletet hozott. Ezzel szemben az egyéves évfordulóra azonban lényegében eltűnt ez a rendkívüli hatás az ingatlan.com friss elemzése szerint. Idén augusztusban országosan 41 százalékkal kevesebb, összesen 232 ezer érdeklődés érkezett az eladó lakóingatlanokra, mint egy évvel ezelőtt. A legnagyobb éves visszaesés a fővárosban és a megyeszékhelyeken következett be: Budapesten 44, a megyeszékhelyeken 43 százalékos volt a csökkenés. A községekben ennél jóval kisebb, 31 százalékos volt a kereslet visszaesése.
2026. 09. 02. 03:30
Megosztás:

780 forint volt az utasbiztosítás átlagos napidíja az idei nyaralási szezonban

Az idei nyaralási szezonban 780 forint volt a megkötött utasbiztosítások átlagdíja, ami közel tíz százalékkal volt magasabb az előző év hasonló időszakának 712 forintos szintjénél – derül ki az Insura.hu biztosításközvetítő társaság legfrissebb adataiból. A külföldre utazók 54 százaléka az idei szezonban három országot választott célpontnak: 28 százalékuk Horvátországban, 15 százalékuk Olaszországban, míg 11 százalékuk Ausztriában nyaralt.
2026. 09. 02. 03:00
Megosztás:

Tisza: Gyorsítani kell az EU vízügyi stratégiájának végrehajtását

A Tisza Párt európai parlamenti delegációja azt szorgalmazza, hogy az ír uniós elnökség gyorsítsa fel az Európai Unió vízügyi reziliencia-stratégiájának végrehajtását – közölte a párt EP-képviselőcsoportja kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 02. 02:30
Megosztás:

Budapesten már többen keresnek 100 millió feletti, mint 50 millió alatti ingatlant

Augusztusban a júliusihoz hasonlóan alacsony szinten maradt a lakáspiaci kereslet, a piacon lévő potenciális vevők azonban kezdik elfogadni a magasabb árakat. Tavaly óta jelentősen csökkent az 50 millió forint alatti ingatlanokra irányuló érdeklődések keresleten belüli aránya, míg az 50 millió forint felettieké növekedett – derül ki a zenga.hu elemzéséből.
2026. 09. 02. 02:00
Megosztás:

Új vezérigazgató irányítja a BKK-t

Bodor Ádám korábbi mobilitási vezérigazgató-helyettest nevezte ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának szeptember 1-jétől Karácsony Gergely főpolgármester - közölte a BKK kedden az MTI-vel.
2026. 09. 02. 01:00
Megosztás:

A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe kerülne több belvárosi közterület

A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe adna több belvárosi közterületet, a Duna partvonalán elhelyezkedő XXII. kerületi ingatlanokat, valamint létrehozná a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát és rendezné a Planetárium helyzetét a közlekedési és beruházási miniszter törvényjavaslata, amelyet kedden nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.
2026. 09. 02. 00:30
Megosztás:

Minden rendőr kap egy szabadnapot a születésnapja után

Minden rendőrkollégának jár egy szolgálatmentes nap a születésnapja alkalmából szeptember 1-től - jelentette be Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a rendőrség Facebook-oldalán.
2026. 09. 01. 23:30
Megosztás:

Nem indult jól a Shein tőzsdei kalandja

A Shein hongkongi tőzsdei debütálását mintegy 10%-os árfolyamesés követte a kereskedés első óráiban: a részvények árfolyama 43,72 hongkongi dollárra csökkent a 48,56 hongkongi dolláros kibocsátási árhoz képest.
2026. 09. 01. 22:30
Megosztás:

Októbertől országszerte 400 iskolában biztosítanak erdőpedagógiai foglalkozást

Útjára indul az Iskolában az Erdő Program őszi üteme; októbertől országszerte 400 iskolában mintegy 1200 ingyenes erdőpedagógiai foglalkozást biztosítanak a 6-14 éves korosztálynak - közölte az Élő környezetért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 09. 01. 22:00
Megosztás:

Visszavonul a politikától Keir Starmer volt brit miniszterelnök

Visszaadja parlamenti mandátumát és visszavonul a politikától Keir Starmer volt brit miniszterelnök.
2026. 09. 01. 21:30
Megosztás:

A beruházások tartós visszaesése hosszabb távra is beárnyékolja a növekedési kilátásokat

A beruházások visszaesése hosszabb távon is rontja a gazdaság növekedési kilátásait azon túl is, hogy az aszály sújtotta mezőgazdasággal együtt fékezte a GDP második negyedévi növekedését - állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők a legfrissebb adatokhoz fűzött kommentárokban.
2026. 09. 01. 21:00
Megosztás:

Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható idén

Bár a kilátások a szezon előtt is kedvezőtlenek voltak, az augusztusi időjárás csak rontott a helyzeten, így idén Magyarországon az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható - olvasható a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet honlapján kedden közzétett almapiaci elemzésben.
2026. 09. 01. 20:00
Megosztás:

Emelkedett az uniós turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma

Az előző év azonos időszakának adataihoz képest 1,7 százalékkal emelkedett az uniós tagországok turisztikai szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák száma 2026 első hat hónapjában - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
2026. 09. 01. 19:30
Megosztás:

A vagyonelkobzás új formája kerülhet a büntető törvénykönyvbe

A vagyonelkobzás egy új formájának büntető törvénykönyvbe emelését és a külföldi embercsempészek elleni büntetőeljárás feltételes ügyészi felfüggesztési lehetőségének megszüntetését javasolja az igazságügyi tárca az Országgyűlésnek kedden benyújtott törvényjavaslatában.
2026. 09. 01. 19:00
Megosztás:

Kétszeres keretösszeggel folytatódik az Apáczai ösztöndíjprogram

A korábbihoz képest csaknem kétszeres, 12,2 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik az idei tanévben a hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű tanulók szakmaszerzését segítő Apáczai ösztöndíjprogram - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium az MTI-vel kedden.
2026. 09. 01. 18:30
Megosztás:

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán, a vállalat csaknem 60 milliárd forintot fordított a beruházásra.
2026. 09. 01. 18:00
Megosztás:

Hszi Csin-ping: tovább kell erősíteni az SCO-tagállamok együttműködését

A gazdasági együttműködés bővítését és a közös biztonsági fellépés erősítését nevezte a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) előtt álló legfontosabb feladatoknak Hszi Csin-ping kínai elnök kedden a szervezet Biskekben tartott csúcstalálkozóján.
2026. 09. 01. 17:30
Megosztás:

Japánban féléves csúcsra javult a fogyasztói hangulat

Augusztusban hathavi csúcsra emelkedett a japán fogyasztói bizalmi index.
2026. 09. 01. 16:30
Megosztás:

Jelentősen csökkent a lakáspiaci kereslet augusztusban

Augusztusban több mint 40 százalékkal csökkent az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődés éves szinten és 15 százalékkal esett vissza az újonnan piacra kerülő lakóingatlanok száma - közölte az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2026. 09. 01. 16:00
Megosztás: