Meghosszabbítoták a paksi atomerőmű üzemidejét

Az Euratom előírásainak megfelelően bejelentették az Európai Uniónak a paksi atomerőmű további üzemidő-hosszabbításának megkezdését - közölte az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója kedden Pakson, ahol a hosszabbítás kapcsán bemutatták a sajtónak az erőmű egyes üzemi területeit is.

Meghosszabbítoták a paksi atomerőmű üzemidejét

Horváth Péter János hozzátette, az októberi bejelentéssel elkezdődik az az egy évtizedes folyamat, amelynek eredményeként az erőmű üzemelési engedélye húsz évvel, 2052-57-ig hosszabbodhat meg.

A villamosenergia-ellátás biztonsága szempontjából a megújuló energiaforrásokra és az atomenergiára is szükség van, a paksi blokkok üzemidő-hosszabbítása nem csak ésszerű, de szükségszerű is - jegyezte meg.

A paksi atomerőmű négy, jelenleg egyenként 506-509 megawatt teljesítményű blokkja 1982. és 1987. kezdte meg működését, a 30 éves üzemidőt 2012. és 2017. között 20 évvel hosszabbították meg, így 2032. és 2037. között le kellene állítani őket.

A vezérigazgató kiemelte: az üzemidő-hosszabbítással nem kell új atomerőművet építeni, a rekonstrukciók jóval kisebb beruházást igényelnek. A hosszabbítás emellett támogatja a klímacélok megvalósulását, és egy kilowattóra energiát itt állítanak elő a legolcsóbban.

Emlékeztetett: jelenleg világszerte 412 atomreaktor 370 ezer megawatt kapacitással üzemel, és 58 épül 60 ezer megawatt kapacitással. A Nemzetközi Energiaügynökség szerint a klímaváltozás elleni küzdelemhez ennél jóval komolyabb törekvésekre van szükség.

A paksi VVER-440 típusú blokkok eddig minden nemzetközi vizsgálaton megfeleltek - húzta alá.

Elmondta, a paksi atomerőmű további működését a növekvő elektromosenergia-igény indokolja, hozzátéve, hogy a napokban 3000 megawatt fölé emelkedett az importáram felhasználása Magyarországon. Számítások szerint a magyar áramfogyasztás a 2030-as évekre a jelenlegi másfélszeresére nő, nyáron egyre több légkondicionáló működik, és a földgáz ára miatt egyre többen térnek át az elektromos árammal való fűtésre, bővül az e-mobilizáció, és fejlődnek az áramigényes iparágak - sorolta.

Beszélt arról is, hogy az év eleje óta komoly eredményeket értek el az üzemanyag biztosítása terén: az ukrajnai harcok miatt új útvonalakat kellett találni a beszerzésre. Három évre elegendő készlet van a négy blokkra - közölte.

Azt mondta, hogy az orosz üzemanyagszállító négy évtizede megbízható partner, de azt is megjegyezte, hogy folytatják a tárgyalásokat "az üzemanyag-diverzifikáció feltételeinek tisztázása érdekében", és dolgoznak az üzemanyag további fejlesztésén is.

Kitért arra, hogy a paksi atomerőmű elkülönülve működik az épülő Paks II erőműtől. Európában nincs példa arra, hogy két elkülönült atomerőmű működjön egy telephelyen, Magyarország nem engedheti meg magának, hogy ne a legoptimálisabban használja ki erőforrásait - vélekedett.

Tóth Pál, az erőmű műszaki vezérigazgató-helyettese közölte, mintegy 250 rekonstrukciót kell elvégezni az üzemidő-hosszabbításhoz, amelyek fele egymilliárd forintnál költségesebb. A villamos és irányítási rendszer rekonstrukciója 1,5 milliárd eurós beruházás lesz - mondta.

Az atomerőmű működését a nem cserélhető berendezések - köztük a reaktor, gőzfejlesztő - határozzák meg, de mintegy fél millió cserélhető, javítható berendezés működik az erőműben. Ezek közül jelentős számú műszert, berendezést cserélni kell, hiszen csaknem 50 év után sok már nem lesz megbízható. A nukleáris biztonságot ugyanakkor a működés legutolsó napján is ugyanúgy kell biztosítani, mint az üzemidő elején - emelte ki.

Czibula Mihály, az üzemidő-hosszabbítási projekt vezetője közölte, a tervek szerint 2028-ban nyújtják be a végrehajtási programot a hatóságnak. Hozzáfűzte, mind a négy blokk üzemidő-hosszabbításáról közmeghallgatást tartanak majd.

Kiss Csaba, az MVM Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese többek között arról beszélt, hogy 2022-ben az MVM-csoport által termelt energiamennyiség 79 százalékát a paksi atomerőmű állította elő, amelynek a bruttó hazai termelésben a részaránya 47 százalék volt. A fejlesztéseknek köszönhetően az MVM-csoport villamosenergia-termelése már 83 százalékban karbonsemleges, de ezt az arányt tovább kell növelni ahhoz, hogy 2050-re Magyarország teljesen karbonsemleges legyen.


Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás: