Megújul Kunszentmárton

Csaknem egymilliárd forint értékben kezdődnek fejlesztések a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Kunszentmártonban - közölte a projektek kommunikációját végző cég az MTI-vel.

Megújul Kunszentmárton

A tájékoztatás szerint ötszázmillió forint támogatást nyert el a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) pályázatán a kunszentmártoni önkormányzat a városközpont zöldfelületeinek fejlesztésére. Emellett korszerűsítik a központban található járdákat, okospadokat telepítenek, valamint az önkormányzat "B" épületének homlokzatfelújítása is a tervek között szerepel. A projekt várhatóan 2024. június 30-án zárul.

A TOP Plusz egy másik pályázatán elnyert, kétszázmillió forintos támogatásból a Táncsics Mihály utca burkolatát újítják fel. A tervek szerint a 2024. december 31-ig tartó beruházás hatására javul a településközpont és a közintézmények, a közszolgáltatást nyújtó létesítmények megközelíthetősége.

Egy harmadik pályázat révén, csaknem 170 millió forint támogatásból megújul a piac Kunszentmártonban. A projekt részeként felújítják az elárusítóhelyeket és a piac épületét, és tervezik egy gombavizsgáló kialakítását is. Ez a projekt várhatóan 2025. június 30-án zárul.

A Kunszentmártoni Szociális Ellátási Központ épületét és kerítését egy negyedik pályázaton elnyert, 100 millió forintos támogatásból újítják fel. Az épületben kicserélik az elektromos hálózatot, megerősítik a födémszerkezetet és átalakítják a szociális helyiségeket. A projekt 2024. július 31-re fejeződik be.

Székelyföldi üzemet vásárol fel az amerikai-kanadai CCL Avery

A címkegyártással foglalkozó amerikai-kanadai CCL Avery felvásárolja a Hargita megyében bejegyzett autóalkatrészeket gyártó ALT Technologies Transylvania SRL-t - írja a profit.ro a román versenyhivatal (CC) közleménye alapján.
2026. 04. 09. 19:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának átlagkoncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján csütörtökön.
2026. 04. 09. 18:30
Megosztás:

Átadták a Pannon Egyetem nagykanizsai kampuszának felújított épületeit

A biokémiai és a mikroműanyagok kutatása mellett a megújuló energia kutatásait támogató egységek és modern technológiai laborok is helyet kaptak a Pannon Egyetem (PE) mintegy 2,7 milliárd forintból korszerűsített új nagykanizsai épületeiben, amelyet csütörtökön adtak át.
2026. 04. 09. 18:00
Megosztás:

Új üzemirányítás az MVM Démásznál

Éles üzemben elindult az MVM-csoport részeként működő MVM Démász Áramhálózati Kft. kisfeszültségű üzemirányítása márciusban - közölte az MVM csoport csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 09. 17:30
Megosztás:

Közeleg az szja-bevallás határideje: módosuló szabályok, NAV-fókuszok 2025-re

Több lényeges szabály is módosult, ezért a Deloitte szakértői szerint annak, aki még nem tette meg, érdemes a május 20-ig hátralévő időben alaposan tanulmányozni a személyi jövedelemadó (szja) bevallás tervezetét. Bővült az adókedvezmények köre, változott azok érvényesítési sorrendje, szűkült egyes kedvezményekre jogosultak köre, miközben új előírások jelentek meg többek között a fizetővendéglátás és a kriptoeszközök adózása terén is.
2026. 04. 09. 17:00
Megosztás:

Pénteken és szombaton akár károkozó fagyok is várhatók

Az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a tavaszi fagyok, és idén is komoly a probléma: a csütörtöki fagyos reggel után főleg pénteken és szombaton várhatók még akár károkozó fagyok is - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 04. 09. 16:30
Megosztás:

A CERHA HEMPEL bejelentette, hogy 2026. április 1-jétől Márky Gábor és Rajkai Bence partnerré léptek elő

Márky Gábor (indexképünkön) társasági jogi és M&A szakértő, jelentős tapasztalattal rendelkezik hazai és határon átnyúló tranzakciók terén. A CERHA HEMPEL-hez 2024-ben csatlakozott, ezt megelőzően egy vezető nemzetközi ügyvédi iroda partnereként dolgozott Budapesten.
2026. 04. 09. 16:00
Megosztás:

Segítik az inzulinrezisztenciával élők és a tudatosan étkezők mindennapjait

Az inzulinrezisztencia, a cukorbetegség vagy egy szigorúbb diéta követése sokak számára egyet jelent az örökös tervezéssel, és a folyamatos szénhidrátszámolással. Erre a napi küzdelemre hozott megoldást két nagymúltú magyar piaci szereplő stratégiai együttműködése.
2026. 04. 09. 15:30
Megosztás:

A vállalati mobilitás a megvalósítható megoldások irányába tolódik

A vállalatok egyre pragmatikusabban közelítik meg a mobilitást, és az ambiciózus stratégiai célok helyett a ténylegesen működő, üzletileg is fenntartható megoldásokra helyezik a hangsúlyt – derül ki az Arval Mobility Observatory éves felméréséből. A négy kontinens 33 országában, több mint 10 ezer döntéshozó bevonásával készült kutatás alapján a mobilitási döntések ma már elsősorban a gyakorlati megvalósíthatóság mentén születnek.
2026. 04. 09. 15:00
Megosztás:

Az iráni háború várható hosszú távú hatásai

Az iráni konfliktus és a Hormuzi-szoros lezárása nemcsak az olaj- és gázárakra volt rendkívüli hatással, hanem egy új globális energiaválság küszöbét is megnyitotta, amely alapjaiban formálhatja át a világgazdaságot.
2026. 04. 09. 14:30
Megosztás:

Vigyázat, az AI útitervek félrevezethetik az utazókat

Egyre több utazó bízza mesterséges intelligenciára az útitervezést, különösen új, feltörekvő desztinációk esetében. A tapasztalatok szerint azonban ezek a javaslatok sokszor nem tükrözik a helyi viszonyokat és a gyakorlati realitásokat. Szakértők szerint ez különösen olyan országoknál jelent kockázatot, ahol az algoritmusok több ponton is hibázhatnak.
2026. 04. 09. 14:00
Megosztás:

Csökkent a 12 hónapos kincstárjegy aukciós átlaghozama

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
2026. 04. 09. 13:30
Megosztás:

A Filecoin forradalmasítja a Web3 adattárolást: egyszeri díjjal örök tárolás

Új korszak kezdődhet a decentralizált adattárolásban: a Filecoin és a Lighthouse együttműködése révén megszületett az egyszeri díjas, örök élettartamú Web3 storage modell. A megoldás nemcsak költséghatékonyabb lehet, hanem jelentősen leegyszerűsíti az eddig sokszor bonyolult decentralizált adattárolási folyamatokat is – különösen az AI-adathalmazok és kritikus rendszerek esetében.
2026. 04. 09. 13:00
Megosztás:

Megjelent a rendelet, de a bankok még nem léptek - csend van a szakaszos finanszírozás körül

Március 6-án megjelent a 40/2026. (III. 5.) Korm. rendelet, amely élénk érdeklődést váltott ki az újépítésű lakások finanszírozásában Otthon Start és CSOK Plusz igénybevétele esetén.
2026. 04. 09. 12:35
Megosztás:

Újra lehet és érdemes is alkudni a lakásokra

A 2025-ös keresleti hullámot követően egyre több túlárazott ingatlan szorul korrekcióra, miközben a reálisan árazott lakások gyorsan és kis engedménnyel kelnek el. A Duna House friss tranzakciós adatai szerint országos szinten ismét nőtt az alku szerepe, elsősorban azoknál az ingatlanoknál, amelyek ára elszakadt a piaci realitásoktól.
2026. 04. 09. 12:00
Megosztás:

WLFI árfolyamzuhanás: partnerségi botrány és likviditási feszültségek rengették meg a piacot

Komoly nyomás alá került a World Liberty Financial tokenje, a WLFI, miután árfolyama közel 10%-ot zuhant, miközben egymást követték a partnerségi aggályok és a nagyszabású treasury-mozgások. A befektetők figyelme most a háttérben zajló on-chain aktivitásra és a projekt stabilitására összpontosul, miközben a DeFi-szektorban is nő a bizonytalanság.
2026. 04. 09. 11:30
Megosztás:

286 millió dolláros USDT-mozgás rázta meg a piacot: bálna utalhatott ki az OKX-ről

Hatalmas, közel 286 millió USDT értékű stablecoin-transzfer kavarta fel a kriptopiacot, miután egy óriási összeg távozott az OKX tőzsdéről egy ismeretlen tárcába. Az ilyen méretű mozgások rendszerint azonnal beindítják a találgatásokat: intézményi átrendeződés, OTC-ügylet, DeFi-fedezetáthelyezés vagy egy nagyobb piaci lépés előszobája? Bár egyetlen tranzakcióból még nem lehet biztos következtetést levonni, a mostani ügylet ismét ráirányította a figyelmet arra, mennyire fontosak a bálnamozgások, a stablecoin-likviditás és az on-chain transzparencia a digitális eszközpiac működésében.
2026. 04. 09. 11:00
Megosztás:

Gyengültek a kamatemelési várakozások, estek a hosszú hozamok

A tűzszünet hatására érdemben csökkentek a kamatemelési várakozások és estek a kötvényhozamok, de igazaból csak Európában. Az USA-ban továbbra is a 2026 végéig változatlan kamatszint a legvalószínűbb forgatókönyv. Európában viszont a korábban várt három-négy helyett már csak két 25 bázispontos emelést vár a piac. A tíz éves amerikai hozamszint vegül 4,3%-on stagnált, a német viszont 15 bázisponttal 2,9%környékére csökkent, a francia és az olasz hosszú hozamok 20-30 bázisponttal zuhantak. A javuló hangulatban ismét jelentősen gyengült a dollár, az EURUSD 0,6%-os emelkedéssel meghaladta az 1,165-ös szintet.
2026. 04. 09. 10:30
Megosztás:

A tűzszünettel kapcsolatos hírekre a tengerentúli piacok is nagyot mentek

Az USA-Iráni tűzszünet bejelentése után tegnap a tengerentúli piacok is jelentősen emelkedtek.
2026. 04. 09. 10:00
Megosztás:

XRP-címek szabadesésben: 41%-os zuhanás után jöhet a mélypont vagy csak most kezdődik a fájdalom?

Látványosan gyengül az XRP hálózati aktivitása, miközben az on-chain mutatók egyre komorabb képet festenek a piaci hangulatról. A Santiment adatai szerint az aktív XRP-tárcacímek száma egy év alatt 41%-kal esett vissza, az MVRV mutató pedig olyan mélypontra süllyedt, amire utoljára az FTX összeomlása után volt példa. A kérdés most az, hogy ez egy újabb gyengeségi hullám kezdete, vagy éppen egy klasszikus kapitulációs zóna, ahonnan az árfolyam később újra erőre kaphat.
2026. 04. 09. 09:30
Megosztás: