Megújult a Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely

Befejeződött a Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely fejlesztése és a kiállítás megújítása, így az péntektől már látogatható.

Megújult a Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely

Karakas Anikó (független) polgármester a pénteki hivatalos átadón elmondta, Vésztő még 2017-ben nyert el 452 millió forintot turizmusfejlesztésre, amelyből kiállító- és bemutatóhellyé alakították Sinka István költő és író családi házát, és megújították a Bagolyvárat, ahol Kós Károly életművét bemutató központot hoztak létre. Az uniós forrásból megvalósuló beruházássorozat utolsó eleme a Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely turisztikai célú fejlesztése volt.

Kifejtette: a kivitelező gyulai Futizo Kft. szakemberei szigetelték a Wenckheim-pince boltozatát, épületgépészeti és -villamossági munkákat végeztek, megújították a térburkolatot, valamint felújították az újkőkori lakóházat és a pákásztanyát.

Az aktív vízi turizmushoz kapcsolódó beruházásokat is megvalósítottak: az Élővíz-csatornán vizes élőhelyet és csónakázási lehetőséget alakítottak ki. Mivel a csatorna közvetlen összeköttetésben áll a Holt-Sebes-Körössel, ezentúl vízi úton is el lehet jutni a Vésztő belterületén lévő Bagolyvárhoz vagy a tájházhoz - sorolta a projekt elemeit a több mint hatezer lakosú Békés vármegyei település vezetője.

A vésztő-mágori Csolt-monostor történetét Virág Zsolt, a Magyar Kastélyprogram Kft. igazgatója mutatta be. Elmondta, a terület a Vatától származó Csolt-nemzetség tulajdona volt és 1222-ben már állt itt a bazilika és a rendház. A monostor négy román kori periódusban épült; falfestékek alapján rekonstruálható, hogy a 11. század első felében már állt itt egy körtemplom és egy rotunda. A 11. század második felében egyhajós templom volt félköríves szentéllyel, a 12. század első harmadában már háromhajós templomként említik a források és létezett egy kerítéssel, kaputoronnyal körülvett kolostor is, amelynek 1,5 méter vastag falait kőből és téglából húzták fel. A 12. század utolsó negyedében már európai szintű, háromhajós bazilika és monostor állt a helyen toronypárral - fejtette ki.

Virág Zsolt elmondta, a monostor az 1590-es években, a török hódoltság idején pusztult el, a toronypár viszont egészen 1786-ig állt. A terület ekkor már a Wenckheim családé volt. A most felújított, a kiállításnak helyet adó pince 1810-1812 között épült borospincének. Különlegessége, hogy befúrták egy domb alá, az egykori monostorköveket is felhasználták az építésekor, a bejárat fölött látható kőtábla pedig eredetileg egy sír fedőlapja volt - közölte a Magyar Kastélyprogram Kft. igazgatója.

A beruházás fontos része volt a kiállítás megújítása is. A tárlat egyrészt a Mágori-domb történetét mutatja be az 1968-1986 között folytatott régészeti ásatások eredményei alapján. A kiállításon időrendben helyezték el a késő újkori, a kora rézkori és a bronzkori eszközöket. Másrészt a kiállítás a legalább 802 éves Csolt-monostor történetét mutatja be megújult formában, interaktív eszközök segítségével - mondta a tárlat kurátora, Juhász Anna.

A művészettörténész elárulta, hogy még az előző, 1982-ben nyílt kiállításról megmaradt egy makett, amely a monostort ábrázolja: ezt meghagyták, mert jól mutatja a "tömegét, még ha egyes részletei a legújabb kutatások szerint nem is teljesen pontosak" - fogalmazott.

Készítettek egy installációt is: grafika segítségével "kiegészítették" a megtalált kőelemeket, így jobban elképzelhető, hogyan állhattak azok. Juhász Anna hozzátette, készült egy képregény stílusú animációs film a Mágori-halom 6500 évvel ezelőttről indult történetéről, egy másik imázsfilm pedig Vésztőt és nevezetességeit mutatja be.

Egy interaktív eszköz 12 tárgy háromdimenziós, forgatható képét és leírását adja a látogatóknak. Így alaposabban megnézhető például az a körülbelül 6500 éves, rézkori csőtalpas tál is, amelyről a múzeum új logóját mintázták. Ugyancsak látható egy rovásírásos ezüst pántgyűrű és egy bronz ereklyetartó mellkereszt is, amelyeket sírokban találtak, vagy III. Béla egyik dénárja is, amelyet a domb déli részén, egy feltárt kemence mellől került elő. A feliratokból kiderül, hogy több, valószínűleg szerzetesi sírt is találtak az ásatásokkor, ám valamennyit megbolygatták korábban.


Majdnem 14 százalékkal nőtt a fizetésképtelen cégek száma Romániában

Az év első öt hónapjában 3146 cég és egyéni vállalkozó ellen indult fizetésképtelenségi eljárás Romániában - közölte az országos cégnyilvántartó (ONRC).
2026. 07. 21. 17:00
Megosztás:

A Revolut számlákat is inkasszózza a hatóság

Elindultak a végrehajtói inkasszók a Revolutnál is, az érintett ügyfeleket pedig e-mailben értesíti a bank.
2026. 07. 21. 16:00
Megosztás:

Albérlet biztosítása: kinek a dolga megkötni?

A felvételi ponthatárok július 23-i kihirdetését követő hetekben ismét felpörög az albérletpiac: több ezer diák igyekszik majd számára kedvező feltételekkel albérletet találni új tanintézménye közelében. E feltételek között gyakran elsikkad az ingatlan megfelelő biztosítottságának kérdése, sok esetben csak a károk bekövetkezte nyomán derül ki, hogy védte-e megfelelő biztosítás a bérleményt.
2026. 07. 21. 15:00
Megosztás:

Mesterséges intelligenciával alakítják át az iskolai oktatást Kínában

Egyre szélesebb körben alkalmaznak mesterséges intelligencián (MI) alapuló rendszereket a kínai iskolákban, amelyek személyre szabott feladatok összeállításával, a tanulók teljesítményének elemzésével és a tanárok munkájának támogatásával segítik az oktatást - közölte kedden a kínai állami média.
2026. 07. 21. 14:00
Megosztás:

Az OTP bankot vesz a Baltikumban

Az OTP Bank megállapodást írt alá a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja, a Luminor megvásárlásáról a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal, és a DNB Bankkal - közölte az OTP hétfőn az MTI-vel.
2026. 07. 21. 13:00
Megosztás:

Támogatja a cseh kormány a mobiltelefonok betiltását az iskolákban

Támogatja a mobiltelefonok és további elektronikus kommunikációs eszközök használatának betiltását az iskolákban a cseh kormány - közölte újságírókkal Andrej Babis a hétfői kormányülés utáni sajtótájékoztatón. A javaslatot a közelmúltban közösen terjesztette elő a parlementben Andrej Babis kormányfő és Robert Plaga oktatásügyi miniszter, így a kormány kedvező állásfoglalása várható volt. Robert Plaga szerint a kormány döntése egyhangú volt.
2026. 07. 21. 12:00
Megosztás:

Romániai céget vásárol fel a Zeiss

Jóváhagyta a bukaresti versenytanács, hogy a német Zeiss felvásárolja az aradi székhelyű Edy Optic LTT SRL nevű céget - írja a profit.ro az intézmény közleménye lapján.
2026. 07. 21. 11:00
Megosztás:

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 21. 09:00
Megosztás:

Ökológiailábnyom-kalkulátort készített a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem

Tudományos alapokon álló ökológiailábnyom-kalkulátort készítettek vállalkozások számára a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (BGE) kutatói – közölte a BGE hétfőn az MTI-vel.
2026. 07. 21. 08:00
Megosztás:

Több mint 50 ezer négyzetméternyi modern logisztikai és irodaterülettel bővít Magyarországon a WLP

A logisztikai piacot jellemző országos túlkínálat ellenére a prémium lokációk továbbra is erős keresletet vonzanak, amire a Weerts Logistics Parks (WLP) új fejlesztései is bizonyítékul szolgálnak. A vállalat Ebesen átadta logisztikai csarnok- és irodakomplexumának második, 33 400 négyzetméteres ütemét, míg Vecsésen a közel 17 ezer négyzetméteres új logisztikai fejlesztés kivitelezése terveiknek megfelelően halad. A Debrecen térségében és a fővárosi repülőtéri régióban megvalósuló beruházások nemcsak a hazai logisztikai infrastruktúrát erősítik, hanem jelentős gazdaságélénkítő hatással is bírnak: a WLP tapasztalatai szerint egy 50 ezer négyzetméteres fejlesztés akár több, mint 300 új munkahely létrejöttéhez járulhat hozzá, míg a teljes fejlesztési területek benépesülésével hosszabb távon több mint 1000 új állás jöhet létre.
2026. 07. 21. 07:00
Megosztás:

Az OTP Bank megvásárolja a Luminor Bankot

Az OTP Csoport belép a balti piacokra, ezzel 14 országra bővül a jelenléte és több mint 10%-kal nő a mérlegfőösszege, miközben az eurózónán belüli működésének részaránya eléri az 50%-ot.
2026. 07. 21. 06:00
Megosztás:

Mérlegképes könyvelő képzés: érdemes-e belevágni?

A könyvelés olyan szakma, amire gazdasági helyzettől függetlenül mindig szükség van. Amíg léteznek vállalkozások, kellenek szakemberek, akik átlátják a számokat. Nem véletlen, hogy egyre többen fontolgatják a mérlegképes könyvelő képzés elvégzését, legyen szó pályakezdőkről vagy tapasztalt könyvelőkről, akik hivatalos képesítést szeretnének szerezni.
2026. 07. 21. 05:00
Megosztás:

Csúcsforgalom jellemezte a használtautó-piacot az első félévben

A DataHouse ma közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 491 300 személygépkocsi cserélt gazdát 2026 első félévében. Ez az érték 5,8 százalékkal haladja meg a tavalyi első félév volumenét, amely az eddigi rekordot jelentette. A JóAutók.hu várakozása szerint komoly esély van arra, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalmának tavaly elért közel 922 ezres csúcsa is.
2026. 07. 21. 04:00
Megosztás:

Megkezdte a magyar fogyasztók kompenzálását a Temu

Összesen legalább 882 millió forintot fizet vissza a magyar vásárlóknak a Temu online piactér európai üzemeltetője – a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) április végén lezárt eljárásának eredményeként. A cég 2000 forint pénzbeli kompenzációt fizet minden magyar fogyasztónak, akik 2023. novembere és 2024. szeptembere között vásároltak a Temu weboldalon vagy az applikációban. Az érintett fogyasztók ezekben a napokban emailben kapnak értesítést. Emellett a Temu üzemeltetője a kötelezően előírt fogyasztói kompenzáció mellett kiszabott 437 millió forintos bírságot már befizette a magyar központi költségvetésbe.
2026. 07. 21. 03:00
Megosztás:

Jönnek az egyetemi ponthatárok: hol a legkönnyebb, és hol a legnehezebb kiadó lakást találni?

Idén július 23-án teszik közzé a felvételi ponthatárokat, ami után minden évben előtérbe kerül a kérdés, hol lehet még időben jó albérletet találni. A kollégiumi férőhelyek száma ugyanis a legtöbb egyetemvárosban közel sem elegendő, ezért a frissen felvételt nyert hallgatók egy része a kiadó lakások piacán találja meg új otthonát. A zenga.hu elemzése megvizsgálta, hol a legnagyobb most az albérletkínálat, hogy változtak tavaly óta a bérleti díjak, és mire figyeljenek a leendő egyetemisták, mielőtt aláírják a bérleti szerződést.
2026. 07. 21. 02:00
Megosztás:

Új személyi igazolvány kell az Unió döntése miatt: 70 év fölött ingyenes a csere

Egyetlen nap alatt érvénytelenné válik: rengeteg magyar személyije kerülhet bajba.
2026. 07. 21. 01:00
Megosztás:

Nem a pénz hiányzik a régió sportjából, hanem az üzleti modell

A közép- és kelet-európai sportpiac előtt továbbra is jelentős növekedési lehetőségek állnak, de az áttöréshez a régiónak túl kell lépnie az állami finanszírozásra épülő működési modellen. A PwC első, kilenc országra kiterjedő CEE Sports Survey kutatása szerint a sportvezetők évi 6,6%-os piaci növekedést várnak a következő 3-5 évben, miközben a női sport, a digitális bevételi források és a szurkolói elköteleződés területén is jelentős tartalékok azonosíthatók. A 120 sportvezető és 650 szurkoló bevonásával készült felmérés ugyanakkor arra is rámutat, hogy a régió hosszú távú versenyképességének kulcsa a professzionálisabb menedzsment, az átláthatóbb működés és a sportlétesítmények hatékonyabb hasznosítása lehet.
2026. 07. 21. 00:05
Megosztás:

Nőtt az euróövezet építőipari termelése májusban

Májusban sorban a második hónapban nőtt az építőipari termelés az euróövezetben éves összevetésben és havi szinten is - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett adataiból.
2026. 07. 20. 23:00
Megosztás:

Az EU 550 millió euróra bírságolta az AliExpress-t az illegális termékek kezelése miatt

Az Európai Bizottság 550 millió eurós bírságot szabott ki az AliExpress Kínában bejegyzett online piactérre, mert a vállalat megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendelet (DSA) előírásait az illegális, veszélyes és hamisított termékek terjedésének megelőzésével kapcsolatban - közölte hétfőn az Európai Bizottság.
2026. 07. 20. 22:00
Megosztás:

Új szakemberekkel erősödik a közmédia

A közmédia átalakításának és szakmai megújulásának részeként két új főszerkesztő-helyettessel - a jelenlegi szervezeti struktúrában csatornaigazgató-helyettessel - bővül a Kossuth rádió szerkesztősége - közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája hétfőn az MTI-vel.
2026. 07. 20. 21:00
Megosztás: