Megújult az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet műtőkomplexuma

Európa egyik legjobban felszerelt idegsebészeti műtőkomplexuma épült meg Budapesten, miután befejeződött az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet (OMIII) műtőinek átfogó felújítása - jelentette be Erőss Loránd, az OMIII főigazgató főorvosa a beruházásról és az új gyógyászati lehetőségekről tartott keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Megújult az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet műtőkomplexuma

Erőss Loránd elmondta, a több mint 350 millió forintos fejlesztésnek köszönhetően négy műtőbe telepítettek új orvosi műszereket, de az eszközbeszerzések mellett olyan informatikai fejlesztés is megvalósult, amely a világ élvonalába emelte az intézményt.

A csaknem egy évig tartó nagyszabású rekonstrukció során Európa legjobb digitális hálózatának kábelrendszerét építették be a falakba, így lehetővé vált a műtét során keletkezett adatok tárolása, gyors továbbítása és valós idejű megjelenítése - magyarázta a főigazgató, hozzátéve: a betegadatok, az MR- és CT-képek, valamint a műtét alatt keletkező képi adatok - például a mikroszkóp vagy az endoszkóp felvételei - már beavatkozás közben továbbíthatók a műtőn kívülre. Ez a lehetőség nagyban megkönnyíti az orvosi döntéshozatalt, javítja a betegbiztonságot, a személyzet együttműködését, sőt az oktatásban is új távlatokat nyit - hangsúlyozta Erőss Loránd. Megjegyezte: a gondos műtéti tervezés és a minőségi technológia ezen a területen elengedhetetlen, hiszen a beavatkozásoknál milliméteres pontosságra van szükség.

Az főigazgató főorvos felidézte, hogy az OMIII 2021-ben jött létre az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet, valamint az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet fúziójával, és évente mintegy négyezer idegsebészeti beavatkozást hajtanak végre az intézményben. Kitért arra is, hogy élen járnak az új technológiák kifejlesztésében: a stroke-diagnosztikában például mesterséges intelligenciát használnak, emellett náluk hajtották végre Magyarország első robotasszisztált agyműtétjét, valamint a 3D képi megjelenítésre alkalmas exoscope technológiát is az intézetben alkalmazták először.

Erőss Loránd beszámolt továbbá arról, hogy intézményük 28 stroke-centrummal áll összeköttetésben, és ezek közül bárhová is viszik be a beteget, a gyors adattovábbításnak és a mesterséges intelligenciának köszönhetően mindössze néhány perc alatt megszületik a döntés arról, hogy milyen beavatkozásra van szükség és hol látják el a beteget. A legmodernebb technológiák alkalmazása nemcsak az életminőség javulását eredményezi, de a betegek jelentős százalékánál egyenesen életmentő - húzta alá.

Horváth Lajos, a kórház stratégiai és informatikai igazgatója azt hangsúlyozta, hogy az intézményben megvalósult fejlesztések maximálisan kiszolgálják a betegellátást, a kutatást és az oktatást. Mindez szerinte szerves folytatása, "intézményi ráépülése" az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) létrehozásának is, amely ugyancsak az egységes rendszer megalkotását szolgálja. A végső cél, hogy az orvosi döntéshozatal során a lehető legtöbb információ álljon rendelkezésre - fogalmazott Horváth Lajos.

A sajtó képviselőinek az intézményvezetők gyakorlatban is bemutatták az új technológiát: a résztvevők több, aktuálisan zajló műtéti beavatkozás mozzanatait élőben követhették a tájékoztató ideje alatt, egyebek mellett megtekinthették egy agykamrába vezetett endoszkóp kivetített, élő felvételét is.


Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.
2026. 11. 02. 12:00
Megosztás:

Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás: