Mekkora lesz jövőre a béremelés? Három tényező, ami meghatározza a magyar munkaerőpiac alakulását

A munkanélküliség további csökkenése és a kínai beruházási boom hatásai mellett a reálbérek növekedésének visszaesése határozza majd meg 2025-ben a magyar munkaerőpiacot, de a nehézségek ellenére továbbra is béremelésben gondolkodik a legtöbb vállalat – véli Dr. Tóth Ágnes, Prohuman Zrt. vezérigazgatója. Bár a magyar gazdaság éppen dekonjunktúra-hullámban van, pozitív jeleket is lát, és továbbra arra számít, hogy a munkaerőpiac feszes marad.

Mekkora lesz jövőre a béremelés? Három tényező, ami meghatározza a magyar munkaerőpiac alakulását

Bár még javában tart 2024 „hajrája”, a cégvezetők gondolatban már ráfordultak a jövő év tervezésre. A munkavállalók első kérdése érthető módon az, hogy mekkora béremelésre számíthatnak – ám pont ezen a területen tapasztalja a legnagyobb bizonytalanságot a Prohuman Zrt., amely Magyarország piacvezető HR-szolgáltatójaként több száz vállalkozásnak segít munkaerőigénye kielégítésében.

„A munkáltatók a béremelésekről szóló döntéseiket jellemzően az infláció mértékéhez igazítják. Idén nagyobb árszínvonal-emelkedést vártak, mint amekkora végül bekövetkezett, és magasabb béremeléseket terveztek be, ami azt eredményezte, hogy a reálbérek jobban növekedtek a vártnál – magyarázza Dr. Tóth Ágnes, a Prohuman vezérigazgatója. – Azt látjuk, hogy 2024-ben a versenyszférában várhatóan átlagosan 7,9%-kal emelkednek a reálbérek, ami örömteli fejlemény a munkavállalóknak és jó hír a gazdaság számára – a cégeknek azonban még ennek ellenére sem lesz könnyebb a munkavállalók megtartása és megszerzése, ezt a béren kívül egyéb tényezők is befolyásolják.

A mi prognózisunk szerint 2025-ben is számíthatunk további nominális bérnövekedésre, de már az óvatosabb tervezés jeleit látjuk: a legtöbb vállalat egyrészt próbálja minél későbbre kitolni a döntést, és átlagosan 7% körüli béremelésben gondolkozik januártól, de talán reálisabb várakozás lehet az 5%-os bérkorrekció.”

A béremelés mértékében ugyanakkor jelentős eltérések is kialakulhatnak az állami- és a versenyszféra, az egyes iparágak és régiók között. „A béremelések mindig az aktuális a piaci helyzethez igazodnak. Ha a cégek azt tapasztalják, hogy sok munkavállalójuk távozik, kénytelenek emelni a béreket. Például a versenyképes szakterületeken, mint a mérnöki pozíciókban vagy a magas szintű programozásban, nagyobb bérnövekedés figyelhető meg. Az orvosok és nővérek béremelésére pedig kormányzati döntések miatt került sor” – fejtette ki a szakember.

A bérek alakulása nem csupán a munkáltatók döntésein múlik, hanem azon is, hogy a vállalatok mennyire képesek alkalmazkodni a változó munkaerőpiaci környezethez. Ebben a folyamatban a HR-szolgáltatók kulcsszerepet játszanak. „A bérek mellett a munkahelyi környezet, a képzési lehetőségek és a munkavállalók elkötelezettségének növelése mind kritikus tényezővé váltak a munkaerő megtartásában és megszerzésében, sőt azt látjuk, hogy ezen tényezők egyre inkább motiválóbbak a munkavállalók számára – mondja Dr. Tóth Ágnes.

A HR-szolgáltatók rugalmasságot biztosítanak a munkáltatóknak, hogy hatékonyan reagálhassanak a bérek és a munkaerőigények változásaira. Segítünk ügyfeleinknek, hogy reális és fenntartható bérstratégiát alakítsanak ki, miközben támogatják a hosszú távú munkaerőtervezést. Ez különösen fontos olyan szektorokban, ahol a munkaerőhiány nyomást gyakorol a bérekre, vagy ahol az új beruházások jelentős létszámigényt generálnak.”

Már látszanak pozitív jelek a gazdaságban

A munkaerő-keresletet elsősorban a makrogazdasági környezet határozza meg, és bár jelenleg a magyar gazdaság többek között az exportnehézségek és a beruházási ráta visszaesése miatt éppen dekonjunktúra-hullámban van, a Prohumannál pozitív jeleket is látnak, és továbbra arra számítanak, hogy a munkaerőpiac feszes marad.

„Az előrejelzések alapján 2025-ben is folytatódik a munkanélküliség csökkenése, az idei 4,3%-ról 3,9%-ra, és ez a prognózis összhangban van a piaci tapasztalatainkkal – fogalmazott Dr. Tóth Ágnes. – Minden nehézség ellenére ugyanis vannak az országnak olyan régiói, elsősorban Kelet-Magyarországon, illetve a járműipar egyes szegmenseiben, ahol a beruházások továbbra is növelik a munkaerő iránti igényt. Itt elsősorban a kínai tőkéről van szó, különösen az elektromos járművek szektorában.

Az Európába érkező kínai közvetlen külföldi beruházások 44%-a Magyarországra érkezett, amivel az első helyen állunk a kontinensen. Ez ugyan mérséklődik a következő időszakban, de a már folyamatban lévő beruházások által generált munkaerőigény így is nőni fog még a jövőben.”


Ez a baj a hazai magánorvosi ellátással - országos felmérési eredmények

Továbbra is kedvezően ítélik meg a magyarok a magánegészségügyi ellátást, ugyanakkor egyre többen érzik úgy, hogy költségét már nem engedhetik meg maguknak. A magánrendelések legfőbb előnye változatlanul a gyors hozzáférés, de az árak emelkedése egyre inkább hatással van a páciensek döntéseire – többek között ez derül ki a Prémium Egészségpénztár ideiországos, reprezentatív kutatásából*, amely immár negyedik alkalommal vizsgálta a szakorvosi ellátásokkal kapcsolatos lakossági véleményeket.
2026. 10. 15. 04:00
Megosztás:

Több mint 1200 munkahely kerülhet veszélybe a GSK gyógyszeripari vállalat belgiumi üzemeiben

Mintegy 1217 munkahely megszüntetését tervezi Belgiumban a brit GSK gyógyszeripari vállalat, amely szerdán rendkívüli üzemi tanácsi ülésen jelentette be átszervezési szándékát - számolt be szerdán az RTBF belga közszolgálati média.
2026. 10. 15. 03:30
Megosztás:

Költségvetési Tanács: nem sérti az államadósság-szabályt az idei költségvetés módosítása

A Költségvetési Tanács (KT) szerint megfelel az Alaptörvény államadósság-szabályainak a 2026-os költségvetés módosítása, az erről szóló véleményt egyhangú döntéssel fogadták el szerdán - derül ki az MTI-nek küldött tájékoztatóból.
2026. 10. 15. 03:00
Megosztás:

A vagyonadó éppen a legkisebb és a legnagyobb érintett vagyonoknál lehet a legkevésbé hatékony

Öt ponton javasolja a vagyonadó tervezetének módosítását a Blochamps Capital az adójogszabály jelenleg zajló társadalmi konzultációja kapcsán. A Blochamps egy igazságos, kiszámítható és ténylegesen beszedhető vagyonadó mellett érvel, amely képes a legnagyobb vagyonokat valóban bevonni a közteherviselésbe, és nem bünteti a magyar gazdaságban dolgozó tőkét, illetve nem köt le túlzottan értékes állami erőforrásokat.
2026. 10. 15. 02:30
Megosztás:

Ha csekken fizeted a gázszámlát, tudnod kell erről a változásról

Új lehetőséggel bővült a csekkes gázszámlák befizetése: a megújult iCsekk alkalmazásban már ingyenes qvik átutalás is választható. Közben az MVM Next ügyfeleinek arra is érdemes figyelniük, hogy rendszeres elektronikus fizetés után elmaradhat a megszokott csekk a papírszámla mellől. A postai befizetés azonban továbbra is elérhető, és több más megoldás közül is választhatnak a háztartások. Mutatjuk hogyan lehet fizetni egyszerűen, gyorsan.
2026. 10. 15. 02:00
Megosztás:

Azok a nyugdíjasok járnak jól, akiknek a Posta kézbesíti a nyugdíjukat

Miközben a nyugdíjasok többsége már bankszámlára kapja a járandóságát, százezrek továbbra is minden hónapban a postást várják.
2026. 10. 15. 01:00
Megosztás:

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak az SZTE-n

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a megoldás kedvezően befolyásolhatja a haszonállatok egészségét, valamint termelési mutatóit - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
2026. 10. 15. 00:30
Megosztás:

Fitch: az idén átlépi a 75 ezer milliárd dollárt a fejlett ipari gazdaságok államadóssága

Igen kedvezőtlen fejlemény a fejlett ipari gazdaságok állampapírpiacain tapasztalt meredek hozamemelkedés, különös tekintettel arra, hogy az országcsoport összesített szuverén adósságállománya az idén várhatóan átlépi a 75 ezer milliárd dollárt - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 14. 23:30
Megosztás:

Alapjaiban kell újragondolni a kata tervezetét a könyvelők országos egyesülete szerint

Alapjaiban kell újragondolni a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójának (kata) tervezetét a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) szerint.
2026. 10. 14. 23:00
Megosztás:

Kapitány István: 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár a magyar kis- és középvállalkozásokra kamatmentesen

A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban - jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 10. 14. 22:30
Megosztás:

Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap

Lezárultak a tárgyalások a Norvég és az EGT Finanszírozási Mechanizmusról, Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap - jelentette be a külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
2026. 10. 14. 22:00
Megosztás:

Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője

Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója, Láng István október 15-ével - közölte az Élő Környezetért Felelős Minisztérium szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 10. 14. 21:30
Megosztás:

Új üzletágat indított Magyarországon a Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég

A Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég elindította Magyarországon menedzsmentrendszerek és tanúsítások elnevezésű üzletágát.
2026. 10. 14. 21:00
Megosztás:

Zelenszkij Londonban: Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll.
2026. 10. 14. 20:30
Megosztás:

Nagyot lép a Tether: 17 országban erősítené a digitális dolláros fizetéseket

Újabb befektetéssel terjeszkedik Latin-Amerikában a Tether: az USDT stabilcoin mögött álló vállalat az EFY Finance finanszírozásába szállt be, hogy szélesebb körben tegye elérhetővé a stabilcoinokra épülő pénzügyi szolgáltatásokat.
2026. 10. 14. 20:00
Megosztás:

Átadták a Mol szarvasi biometángyártó egységét

Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
2026. 10. 14. 19:30
Megosztás:

Európában gyártana a kínai Omoda & Jaecoo

A kínai autógyártók európai térnyerése új szakaszba lépett: az export mellett egyre nagyobb szerepet kap a helyi gyártás, a fejlesztés és a szabályozási alkalmazkodás. A 2026-os Párizsi Autószalonon húsz kínai márka mutatkozik be, köztük az Omoda & Jaecoo, amelyek már spanyolországi gyártási kapacitásra is építenek. Shawn Xu, a két márka globális vezérigazgatója szerint Európában drágább termelni, de a hosszú távú jelenléthez elengedhetetlen a kontinensen kiépített ipari háttér.
2026. 10. 14. 19:00
Megosztás:

Mennyibe kerül valójában a nem megfelelő munkavédelem?

Egyetlen rossz döntés is elég. Egy elhasználódott kesztyű, egy nem megfelelően kiválasztott védőcipő, vagy egy „még jó lesz” alapon használt védőszemüveg, és máris bekövetkezik az, amire senki sem számít. A munkavédelem hiányosságai nem látványosan, hanem csendben épülnek fel, majd egyetlen pillanat alatt válnak súlyos következménnyé. A kérdés nem az, hogy történik-e probléma, hanem az: mennyibe kerül majd, amikor megtörténik?
2026. 10. 14. 18:30
Megosztás:

Mikor éri meg adótanácsadót fizetni? Öt helyzet, ahol egy óra visszahozza az árát

A legtöbb adóügyi hiba nem a bevallás kitöltésénél születik, hanem hetekkel korábban, egy döntésnél. Aláírsz egy lízingszerződést, kiveszel pénzt a cégből, elindítasz egy külföldi értékesítést – és csak a következő zárásnál derül ki, mennyibe került. A könyvelő és az adótanácsadó munkája nem ugyanaz. A könyvelés azt rögzíti, ami már megtörtént; a tanácsadás arra ad választ, mi történjen. A kettő közötti különbség pontosan ott válik pénzzé, ahol a cégvezető egyedül dönt egy olyan kérdésben, aminek több lehetséges adózási útja van. Az alábbi öt helyzetben tapasztalatunk szerint egyetlen óra tanácsadás a sokszorosát hozza vissza.
2026. 10. 14. 17:57
Megosztás:

Kutyaeledelt hívott vissza a Nébih

Idegen anyag jelenléte miatt visszahívta a Real Nature Wilderness, Pure Chicken Adult, 400 grammos kutyaeledel konzervet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - tájékoztatta a szervezet szerdán az MTI-t.
2026. 10. 14. 17:00
Megosztás: