Meredeken estek az amerikai indexek

Az európainál is nagyobb, meredek esést mutattak az amerikai indexek. Az S&P 500 és a Dow Jones 1,7%-kal, a technológiai túlsúlyú Nasdaq Composite 2,3%-kal került lejjebb.

Meredeken estek az amerikai indexek

Az utóbbi napokban egyre több Fed-döntéshozó jelezte, hogy óvatos a további kamatcsökkentésekkel kapcsolatban, ami a pénzpiaci várakozásokat a decemberi kamatvágásra közel 50%-ra mérsékelte. Az emelkedő kamatvárakozások és a túlértékeltségtől való félelem különösen érzékenyen érintették a technológiai szektort és a mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalatokat. Az Nvidia 3,6%-kal, a Broadcom 4,3%-kal, a Tesla 6,6%-kal, az Alphabet 2,9%-kal mérséklődött csütörtökön. A technológiai részvényekből való elmozdulást tükrözi, hogy az S&P 500 értékalapú indexe eddig körülbelül 1%-ot emelkedett a héten, míg a növekedési index 0,6%-ot csökkent.

A Walt Disney csütörtökön közölte, hogy 50%-kal megemeli osztalékát és megduplázza részvény-visszavásárlási programját a 2026-os pénzügyi évre. A vállalat ugyanakkor a negyedéves bevételi várakozásokat nem tudta teljesíteni, mivel a kábeltelevíziós üzlet gyengesége elhomályosította a streaming és a vidámparkok üzletágának erős növekedését. Szintén aggodalommal töltötte el a befektetőket a YouTube TV és a Disney között elhúzódó vita, miután a Disney csatornái október 30 óta nem érhetők el a YouTube TV kínálatában. A Walt Disney árfolyama 7,8%-kal csökkent. A Cisco Systems megemelte éves profit- és bevételi előrejelzését, az árfolyam 4,6%-kal emelkedett.

Január végéig biztosítja az amerikai kormányzat finanszírozását az az átmeneti finanszírozási törvény, amit a szenátus után a képviselőház is jóváhagyott, majd Donald Trump szerdán aláírt. Ezzel véget ért az Egyesült Államok eddigi leghosszabb, 43 napos kormányzati leállása. A demokraták fő követelése, az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási rendszer év végén lejáró kedvezményeinek meghosszabbítása nem került bele a törvénybe. A demokraták mindössze arra kaptak ígéretet, hogy december közepén a szenátus szavazni fog a kérdésről – a képviselőházban viszont nincs ilyen garancia.

(Forrás: OTP Ébresztő)


Alkalmazott helyett vállalkozó? Ezekkel a szakmákkal vágnának bele sokan

A szakmaváltás mögött nem mindig egy új munkahely keresése áll. Egyre vonzóbbak lehetnek azok a képzések is, amelyekkel később önállóan, akár vállalkozóként lehet dolgozni. A TanfolyamGURU tapasztalatai szerint számos olyan szakma iránt van érdeklődés, amely nemcsak alkalmazotti karriert, hanem saját ügyfélkör és vállalkozás felépítését is lehetővé teheti.
2026. 09. 13. 04:00
Megosztás:

Forsthoffer Ágnes: a magyar emberek hangja szabad és hallatszik

Az elmúlt időszak legnagyobb eredménye nem egy-egy elfogadott törvény, nem valamelyik parlamenti döntés, hanem az, hogy a magyar emberek hangja szabad és hallatszik - mondta az Országgyűlés elnöke Magyar Péter miniszterelnök országjárásának első állomásán szombaton Veszprémben.
2026. 09. 13. 03:00
Megosztás:

Az októberi nyugdíjat már így utalják

Októberben a megszokott rend szerint érkezik a nyugdíj azoknak, akik bankszámlára kérték az ellátás folyósítását. A Magyar Államkincstár már közzétette a hivatalos időpontot: mutatjuk, melyik napon válik hozzáférhetővé a pénz, és mire számíthatnak a postai kézbesítést választó nyugdíjasok.
2026. 09. 13. 02:00
Megosztás:

Lottót vettél? Kár volt, nem tudsz nyerni, mutatjuk miért

Elég öt, hat vagy hét számot eltalálni, és egyetlen este alatt milliomos, sőt milliárdos lehetsz. Legalábbis ezt ígéri a lottózás semmihez sem hasonlítható izgalma.
2026. 09. 13. 01:00
Megosztás:

11 évesnél idősebb autód van? Akkor bajban leszel

Magyarországon egy tizenegy éves autó még egyáltalán nem számít öregnek. A hazai személygépkocsi-állomány átlagéletkora már meghaladja a 16 évet, ezért több millió autóst érinthet minden olyan változás, amely szigorúbb ellenőrzést, gyakoribb javítást vagy magasabb fenntartási költséget hoz.
2026. 09. 13. 00:05
Megosztás:

Orbán Viktor: ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani

Az a dolgunk, hogy készen álljunk, ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani - mondta Orbán Viktor a Somogy vármegyei Kötcsén szombaton.
2026. 09. 12. 23:00
Megosztás:

Országos tisztifőorvos: az egészségmegőrzés apró lépésekkel kezdődik

Az egészségmegőrzés, az egészséges életmódra áttérés apró lépésekkel kezdődik - hangoztatta az országos tisztifőorvos a II. Magyar Egészség Pikniken szombaton Budapesten.
2026. 09. 12. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 37. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 12. 21:00
Megosztás:

Közzétették a kormány gyermekvédelmi jelentését

Közzétették a kormány gyermekvédelmi jelentését szombaton. A több mint 200 oldalas dokumentum a kormany.hu oldalon érhető el.
2026. 09. 12. 20:00
Megosztás:

Számos korábban titkos iratot adott ki a CIA a szeptember 11-i terrortámadások előzményeiről

Az amerikai hírszerzés már évekkel a 2001. szeptember 11-i terrortámadások előtt figyelmeztette a washingtoni kormányzatot, hogy Oszama bin Laden eltökélt egy, az Egyesült Államok területén végrehajtott támadás megszervezésében - derül ki a CIA által a merényletek 25. évfordulóján nyilvánosságra hozott, korábban titkos dokumentumokból.
2026. 09. 12. 19:00
Megosztás:

Csökkent Csehország lakossága az első félévben

Mintegy 12 200 fővel, 10,9 millióra csökkent az első félévben Csehország lakossága - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal a honlapján.
2026. 09. 12. 18:00
Megosztás:

Trump: elkerülhetetlen Írország és Észak-Írország újraegyesítése

Donald Trump amerikai elnök szerint elkerülhetetlen Írország és Észak-Írország újraegyesítése. Trump szombaton kezdődött írországi látogatásán kijelentette azt is, hogy ő örömmel fogadná az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország és a több mint száz éve független államként létező Ír Köztársaság egyesítését.
2026. 09. 12. 17:00
Megosztás:

Csalódással fogadták a fuvarozók a dízelautósok kompenzációját

Csalódással és értetlenséggel fogadta több hazai fuvarozószervezet, hogy havi 5 ezer forintos kompenzációban részesülnek a maximum 150 lóerős, dízelüzemű gépkocsik tulajdonosai, a fuvarozók azonban nem kapnak kompenzációt.
2026. 09. 12. 15:00
Megosztás:

Két nap alatt több mint 20 centimétert emelkedett a Duna vízszintje Budapestnél

Két nap alatt több mint 20 centimétert emelkedett a Duna vízszintje Budapestnél - derül ki a www.vizugy.hu szombat reggeli adataiból.
2026. 09. 12. 14:00
Megosztás:

Közzétették a kormány gyermekvédelmi jelentését

Közzétették a kormány gyermekvédelmi jelentését szombat délelőtt. A több mint 200 oldalas dokumentum a kormany.hu oldalon érhető el.
2026. 09. 12. 13:00
Megosztás:

Megerősítette az olasz államadós-besorolást a Fitch

Megerősítette Olaszország "BBB plusz" szintű, stabil kilátású államadós-besorolását a Fitch Ratings, kiemelve a jelenlegi olasz kormány évtizedek óta nem tapasztalt stabilitását és a kedvező államháztartási folyamatokat.
2026. 09. 12. 12:00
Megosztás:

Iváncsa önkormányzata: a település egyetlen kútjában sem mutattak ki az akkumulátorgyárból származó szennyezést

A település 55 helyszínén, fúrt és ásott kutakból vett vízminták egyikében sem mutatható ki szennyeződés - közölte Iváncsa önkormányzata azután, hogy az elmúlt héten az SK On Hungary akkumulátorgyár arról tájékoztatta őket: az üzem belső területén található monitoring kútban NMP-szennyezést mutatott ki a gyár önellenőrző mérése.
2026. 09. 12. 11:00
Megosztás:

Megszűnik az új lakások 5 százalékos áfája, még sincs ok aggodalomra

Első pillantásra akár 21 millió forintos áremelkedést is okozhatna az új lakások kedvezményes áfájának kivezetése, a valóság azonban jóval árnyaltabb. A változás nem egyik napról a másikra jelenik meg a lakásárakban, ráadásul a következő évek kínálatának jelentős része továbbra is 5 százalékos áfával kerülhet piacra. Weitzel Zsolt ingatlanszakértő szerint ezért egyelőre nincs ok pánikvásárlásra.
2026. 09. 12. 10:00
Megosztás:

Mennyibe kerülhet valójában egy per elindítása?

Egy per megindításánál sokan elsősorban a jogi esélyeket mérlegelik, pedig a költségek legalább ennyire fontosak lehetnek. Az illeték összege különösen nagyobb pertárgyértéknél válhat komoly tétellé, ezért nem érdemes csak a kereset benyújtásakor foglalkozni vele.
2026. 09. 12. 09:00
Megosztás:

Kórházi fertőzések elleni eljárás fejlesztése indul Szegeden

Új fágterápiás eljárás fejlesztése indul antibiotikum-rezisztens kórházi fertőzések ellen a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban (SZBK) pályázati támogatással - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet a honlapján.
2026. 09. 12. 08:05
Megosztás: