Mérséklődött a kiskereskedelmi forgalom csökkenése Csehországban
2023. 03. 15. 06:00
Januárban 7,7 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom Csehországban a decemberi 8,1 százalék után. A cseh kiskereskedelem forgalmának esése így már kilencedik hónapja tart, de folyamatosan mérséklődik - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.

Havi összehasonlításban januárban 0,3 százalékkal volt magasabb a kiskereskedelmi forgalom mint decemberben. "Az alacsonyabb forgalom az élelmiszerek és az iparcikkek eladását egyaránt érintette. Másfelől az üzemanyageladás januárban már második hónapja egymás után emelkedett" - mutatott rá Jana Gotvaldová, a statisztikai hivatal szakigazgatója a prágai sajtótájékoztatón. Elmondta: az iparcikkek forgalma éves szinten 9,5 százalékkal, az élelmiszereké 8 százalékkal csökkent, míg az üzemanyagoké 1,7 százalékkal növekedett.
Havi összehasonlításban az iparcikkek forgalma 1,1 százalékkal visszaesett, míg az élelmiszereknél 1,7 százalékos növekedés volt kimutatható. Az üzemanyagok forgalma 2,5 százalékkal emelkedett.
Ne vegyél most panellakást! Elmondjuk miért
Március és május között országosan átlagban 5,8%-ot lehetett alkudni az eladott lakóingatlanok árából, azonban a paneleknél tovább szűkült a vevők mozgástere – derül ki az OTP Ingatlanpont adataiból. A tavaszi hónapokban Budapesten tovább csökkent a rés a hirdetési és az eladási árak között, ami jól mutatja a lakáspiaci tendenciákat, hiszen közben a községekben továbbra is jelentős az alku lehetősége.
Már csak 3 nap van a Solaxy tokenek tőzsdére kerüléséig
A Solaxy a kripto történelem egyik legsikeresebb előértékesítését tudhatja maga mögött, és néhány napon belül a tőzsdéken is elérhetővé válnak a SOLX tokenek. A tőzsdére kerülés közeledtével egyre többek igyekeznek olcsón bevásárolni a tokenekből, hiszen a Solaxy 2025 egyik legígéretesebb kripto befektetésének ígérkezik.
Kiterjesztik a Véda kamerarendszert a vasúti átjárókra is
Kiterjesztik a VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózatot a vasúti átjárókra is - jelentette be a MÁV-csoport vezérigazgatója a Siófok-Szabadifürdő egyik átkelőjénél tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. Hegyi Zsolt ezt a vasúti piros jelzés presztízsének csökkenésével indokolta.
Hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előre lépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján. A kormány célja, hogy tovább erősítse Magyarország adócsökkentésre, beruházásösztönzésre és munkahelyteremtésre épülő gazdaságpolitikáját, többek közt a Demján Sándor Programon keresztül, amely több mint 1400 milliárd forintot juttat a hazai kkv szektornak.
A balatoni nyaralók mára második otthonként funkcionálnak
A balatoni régió ingatlanpiaca az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A Duna House siófoki szakértője szerint a korábban elsősorban szezonális használatra vásárolt ingatlanok manapság teljes értékű második otthonként funkcionálnak, aminek következtében nemcsak az árak stabilizálódtak, de a balatoni szezon is kitolódott. Egész évre.
Légkondi a nyaralóban? Erre figyelj, ha beszereled!
A nyaralók, víkendházak legfőbb ismérve, hogy csak időszakosan, elsősorban nyáron vannak használatban. Sőt előfordul, hogy a nyári hétköznapokon is üresen állnak. Jellemzően a nyaralók nem rendelkeznek fűtési rendszerrel, sőt a hűtésük sem megoldott. A nyaralók klimatizálásakor speciális szempontokat szükséges figyelembe venni, különösen, ha felmerül az igény az egész éves komfort biztosítására. Szakértőnk osztja meg a legfontosabb tudnivalókat annak érdekében, hogy a kikapcsolódásra szánt ingatlan valóban a nyugalom szigete lehessen télen-nyáron.
Gyengült a forint estére
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Kártalanításban részesülhetnek az MBH Banktól a Google-csalás áldozatai
Bár a „Google-csalás” néven elhíresült elkövetések hátterében nem a banki rendszerek sérülékenysége áll, hanem az adathalász támadások során az ügyfelektől megszerzett érzékeny személyes és banki adatok, valamint a Google keresőben meghirdetett hamis banki oldalak, az MBH Bank méltányossági alapon, adott feltételrendszer alapján megtéríti a 2025. március 15. és május 31. közötti Google-csalás típusú adathalász támadás áldozatául esett és panaszt tett ügyfelek kárának 70%-át.
Nagyot nyerhetsz a lítium árak emelkedésével
A globális lítiumárak rendkívüli, hullámvasútra emlékeztető pályát tudhatnak maguk mögött. Ezt a változást a részvényárak is lekövették az évek alatt. A lítium árfolyamának felfutását komoly visszaesés követte, a lítium-karbonát és lítium-hidroxid ára 2023-ban az ötödére esett. A beszűkülő marzsok pedig nagymértékben meghatározták a vállalatok stratégiáját. Ez a profitzuhanás a negatívumokkal együtt a piacra való betörést is korlátozta.
Újabb befektetői ranglistán lépett előre Magyarország
Ismét bekerült Magyarország a legjobb befektetői megítéléssel rendelkező feltörekvő gazdaságok körébe, és a kelet-közép-európai térségben egyedüliként javította pozícióját a Kearney nemzetközi üzleti tanácsadó társaság új felmérése szerint - közölte a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség csütörtökön az MTI-vel.
Mérséklődött az infláció Ausztriában
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetes becsléssel összhangban 3,0 százalék volt májusban, miután áprilisban 3,1 százalékos emelkedést jegyeztek fel - derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - STAT) végleges adataiból.
Így érdemes tervezni a nyaralók hűtését
A nyaralók, víkendházak legfőbb ismérve, hogy csak időszakosan, elsősorban nyáron vannak használatban. Sőt előfordul, hogy a nyári hétköznapokon is üresen állnak. Jellemzően a nyaralók nem rendelkeznek fűtési rendszerrel, sőt a hűtésük sem megoldott. A nyaralók klimatizálásakor speciális szempontokat szükséges figyelembe venni, különösen, ha felmerül az igény az egész éves komfort biztosítására. Szakértőnk osztja meg a legfontosabb tudnivalókat annak érdekében, hogy a kikapcsolódásra szánt ingatlan valóban a nyugalom szigete lehessen télen-nyáron.
Bosznia-Hercegovina: intézményi válság és biztonsági kockázatok
A Bosznia-Hercegovinai Bíróság Fellebbviteli Tanácsa tárgyalást tartott Milorad Dodik, a Boszniai Szerb Köztársaság (RS) elnöke ügyében. Dodikot február 26-án a bíróság első fokon egy év szabadságvesztésre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte a nemzetközi főképviselői határozatok végrehajtásának elmulasztása miatt. A másodfokú eljárás során a Fellebbviteli Tanács június 12- ülésén megállapította, hogy az ügydöntő határozatot legkésőbb 30 napon belül, tehát július 12-ig kézbesítik a felek számára.
Hány forintért kártyáztak a magyarok külföldön?
Közel 3 millió alkalommal vásároltak külföldön a K&H bankkártyás ügyfelei összesen majdnem 58 milliárd forint értékben a tavaly nyári időszakban, az egy vásárlásra jutó összeg pedig átlagosan több mint 178 ezer forint volt – közölte a pénzintézet. Ebből az összegből 28 milliárd forintot digitális eszközökkel – okostelefonnal vagy okosórával – költöttek el. A külföldi költéseknél a K&H idén nyáron is utólagos visszatérítést kínál ügyfeleinek, K&H középárfolyamig.