Milliárdos károkat okoznak az illegális vape-ek

Az Európában forgalomba kerülő ízesített folyadékkal működő elektromos cigaretták (vape-ek) mintegy 90 százaléka Kínából származik, ahol ezek használata tiltott, miközben az európai vape-piac 35 százalékát már a hamisítványok uralják. A jelenség súlyosságát mutatja, hogy Szerbiában több mint 24 ezer illegális e-cigarettát vontak ki a forgalomból, az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) pedig nemzetközi akcióban lépett fel a határokon átnyúló illegális kereskedelem ellen. Egy német kutatás szerint a szabályozatlan vape-piac értéke már meghaladja a 6,6 milliárd eurót, és 2030-ra akár 10,8 milliárd euróra is nőhet.

Milliárdos károkat okoznak az illegális vape-ek

Újabb látványos hatósági fellépés irányította rá a figyelmet a színes-szagos folyadékkal működő illegális vape-ek terjedésére. A napokban a szerb piacfelügyeleti szervek több mint 24 ezer vape-terméket vontak ki a forgalomból, miután ellenőrzéseik során megállapították, hogy azok nem feleltek meg a hatályos előírásoknak. Az akció hűen tükrözi, hogy a szabályozatlan e-cigaretták már nem elszigetelt jelenséget jelentenek, hanem a régió egészét érintő problémává váltak.

A hatóságok szerint az ilyen termékek gyakran nem rendelkeznek megfelelő dokumentációval, eredetük nehezen visszakövethető, összetételük pedig sok esetben nem ellenőrizhető, ez pedig fokozott kockázatot jelenthet a fogyasztók számára.

OLAF: nemzetközi összefogás az illegális kereskedelem ellen

A szerbiai intézkedés közel sem egyedi eset. Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) a nemzetközi vámhatóságokkal hajtott végre közös műveletet (JCO VAPE), amelynek célja az illegális e-cigaretták és utántöltők határokon átnyúló kereskedelmének visszaszorítása volt.

A nemzetközi akció során, egyetlen hónap alatt lefoglaltak 1,9 millió ízesített vape-et, valamint 2500 kilogramm/liter illegális dohány- és vape-folyadékot is. Az akcióban 23 uniós tagállam – köztük például Magyarország, Ausztria, Románia, Szlovákia és Szlovénia – és további 7 EU-n kívüli ország vett részt.

Az OLAF szerint az ilyen együttműködések az adócsalások visszaszorítása mellett hozzájárulnak a fogyasztók védelméhez és a szervezett bűnözői hálózatok felszámolásához is. A hivatal hangsúlyozta: az illegális vape-kereskedelem egyre inkább nemzetközi jelenség, amely hatékony fellépést csak a vámhatóságok, rendvédelmi szervek és európai intézmények szoros együttműködésével tesz lehetővé.

Kína uralja az illegális vape-piacot Európában

A probléma valódi méretét a német Fraunhofer IIS kutatása mutatja meg. A német tanulmány elsőként vizsgálta átfogóan az európai vape-piac szerkezetét, az ellátási láncokat és a termékek származását. Az eredmények szerint az Európában értékesített elektromos cigaretták csaknem fele már a szürke- vagy feketegazdaságból származik.

A Fraunhofer becslése szerint a szabályozatlan vape-piac éves értéke meghaladja a 6,6 milliárd eurót, és ha a jelenlegi trendek folytatódnak, 2030-ra elérheti a 10,8 milliárd eurót. Különösen figyelemre méltó, hogy az illegális vagy szabályozatlan termékek mintegy 90 százaléka Kínából, jellemzően Sencsen környezetéből érkezik, ami jól mutatja, hogy az európai piacot globális ellátási láncok szolgálják ki.

8,000 Puffs a Day: Inside China’s Vape Factories

Kutatók szerint az illegális kereskedelem nem csupán közegészségügyi és fogyasztóvédelmi kockázatokat jelent. Az ellenőrizetlen termékek térnyerése jelentős adóbevétel-kiesést okoz az európai országoknak, torzítja a piaci versenyt, miközben a jogszerűen működő gyártók és kereskedők versenyképességét is rontja, ezáltal munkahelyeket veszélyeztet. 

Online is tilos árusítani Magyarországon

Magyarországon nikotintartalmú termékek kizárólag a Nemzeti Dohányboltban értékesíthetők, ezek a termékek megfelelnek a hazai és az EU szigorú biztonsági, minőségbiztosítási és korhatárvédelmi előírásainak – hangsúlyozza a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Ízesített elektronikus cigaretta azonban sem ilyen üzletben, sem online nem árulható.

Az illegális dohánytermék-kereskedelemnek nemcsak adóhatósági következményei vannak, hiszen az árusítók – NAV-eljárás és bírságolás mellett - a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóság (SZTFH) szankciójára is számíthatnak. A bírság mértéke jelentős: magánszemélyek esetében 1 millió forinttól 50 millió forintig, míg jogi személyek esetében 5 millió forinttól akár 500 millió forintig terjedhet.


Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás: