Minden negyedik alkalmazott egy kattintással képes lenne súlyos helyzetbe hozni munkaadóját

Komoly IT-felhasználói felkészületlenség és hanyagság tükrözi az alkalmazottak hozzáállását a vállalati rendszerekhez — derül ki a kibervédelmi képzéseket szervező KnowBe4 friss felméréséből. Az 1000 amerikai kis- és középvállalati munkavállaló bevonásával készített kutatás alapján, az alkalmazottak jelentős része szerint nem jár fenyegetéssel a cége számára, ha munkavégzés közben gyanús linkre vagy mellékletre kattint. A teljeskörű védelem mellett a rendszeres kibervédelmi tréning — melyet a felmérés is tükröz — elengedhetetlen eleme kéne legyen a céges folyamatoknak – hangsúlyozza a Maxvalor szakértője.

Minden negyedik alkalmazott egy kattintással képes lenne súlyos helyzetbe hozni munkaadóját

A munkavállalók csaknem negyede (24%) úgy véli, hogy a gyanús linkekre, illetve mellékletekre való kattintás nem vagy csak minimális kockázattal jár cége, illetve annak informatikai rendszere számára — derül ki a kibervédelmi képzéseket tartó KnowBe4, 1000 amerikai kis- és középvállalati alkalmazott bevonásával készített friss felméréséből.

A kutatás arra is rámutat többek közt, hogy a dolgozók ugyan értik a gyenge és újrafelhasznált jelszavak jelentette biztonsági kockázatokat, mégis mintegy felük (46%) használ csupán egyedi jelszavakat minden eszközén és alkalmazásában. A hanyagság mögött alighanem a felhasználók megszokott jelszavaiba vetett megingathatatlan hite áll, a válaszadók háromnegyede ugyanis magabiztosan állította a kutatásban, hogy jelenleg használt belépési kódjai elég erősek és korábban nem kerülhettek illetéktelen kezekbe. Ehhez az is hozzátartozik, hogy 34 százalék szerint az erős jelszó létrehozásának legjobb módszere az olyan speciális karakterek használata, mint az "&" vagy a "$".

Hasonlóan meghökkentő eredménye a felmérésnek, hogy a válaszadók közel egyharmada (31%) tartja csak veszélyesnek, ha vállalati informatikai eszköze használatát a munkaidőn túl családtagjai vagy barátai számára is engedélyezi. Ez a gyakorlat azonban határozottan kiszolgáltatottá teszi a céges rendszereket.

„Az eredmények egyértelműen rámutatnak arra, hogy szükség lenne az alkalmazottak folyamatos kiberbiztonsági képzésére. Azok a dolgozók, akik havi rendszerességgel részt vesznek ilyen kurzuson, 34 százalékkal kisebb valószínűséggel kattintottak gyanús hivatkozásokra vagy mellékletekre, mint azok, akik csupán évi egyszer látogattak el ilyen továbbképzésre. Nagyon fontos a teljeskörű végpontvédelemi rendszerek használata, de az emberi tényező miatt a kollégák felkészítését a munka- és tűzvédelmi képzésekhez hasonlóan kötelezővé kellene tenni, sőt, időről időre szükség lenne azok megismétlésére — hangsúlyozza Gölcz Dénes, a Heimdal™ Security termékeit Magyarországon forgalmazó MaxValor ügyvezető igazgatója.

A kutatás egyben arra is rávilágított, hogy a munkavállalók képtelenek azonosítani a megtévesztésen alapuló rosszindulatú támadásokat. Ennek okaira és az ebben húzódó súlyos problémára az Európai Unió Kiberbiztonsági Ügynökségének (ENISA) legfrissebb jelentése is rámutat. A bűnözés e formája ugyanis egyre kifinomultabb, összetettebb és hatásosabb. Az ilyen típusú támadások közül is az elmúlt időszakban kiugróan megnőtt a zsarolóvírus támadások aránya. Ezek pedig akár súlyos anyagi kockázatot jelenthetnek a szervezetek számára, miután döntő többségük mögött egyértelmű szándék a váltságdíjak kizsarolása a célba vett társaságtól. A tapasztalatok szerint pedig a közvetlen kár, a váltságdíj kifizetése nélkül, akár az éves forgalom 2-5 százalékát is elérheti, amely a kiesett forgalommal együtt, különösen KKV-k esetén, a cég csődbemenetelét is jelentheti.

A KnowBe4 felmérésének akadt egy olyan pontja, ami további aggodalomra adhat okot. Az alkalmazottak mindössze fele (52%) válaszolta ugyanis, hogy egy általa felismert biztonsági incidenst valószínűleg jelezne munkáltatója felé. 27 százalék ezt csupán elképzelhetőnek tartja, ám a fennmaradó 21 százalék nem is tudja biztosan, mihez kezdene ilyen esetben, sőt, vélhetően nem tenne semmit.

Gyorsabban melegszik a Föld, mint ahogy a modellek követni tudnák

A globális felmelegedés üteme látványosan felgyorsult: a Föld átlaghőmérséklete már 1,4 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet – elkerülhetetlennek tűnik, hogy túlfussunk a 1,5 °C-os párizsi klímacélon. Egy nemrég kiadott jelentés szerint ezért nemcsak az üvegházhatású gázok felelősek, hanem egy eddig alulértékelt tényező is: a légköri aeroszol-részecskék mennyiségének gyors csökkenése. Szabó Péter és Pongrácz Rita, az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói klímamodellezői szemmel mutatják meg, miért borul fel a Föld energiamérlege, miért maradnak le a modellek, és miért kerülhetnek veszélyesen közel a billenőpontok.
2026. 02. 03. 09:00
Megosztás:

Elindult a jelölőszervezetek nyilvántartásba vétele a 2026-os választásra

Mától kérhetik nyilvántartásba vételüket a Nemzeti Választási Bizottságtól (NVB) az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson jelölőszervezetként indulni szándékozó pártok és országos nemzetiségi önkormányzatok.
2026. 02. 03. 08:30
Megosztás:

144 millió forint értékű autót foglaltak le adócsaló autókereskedőtől

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) huszonöt gépjárművet foglalt le csaknem 144 millió forint értékben, valamint bankszámlákat zárolt és követeléseket is lefoglalt egy budapesti használtautó-kereskedésnél áfacsalás miatt.
2026. 02. 03. 08:00
Megosztás:

Vegyesen változott a forint árfolyama kedd reggelre

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 02. 03. 07:30
Megosztás:

Kormányzati leállás miatt csúsznak az amerikai foglalkoztatási adatok

Az amerikai adminisztráció több foglalkoztatási adat nyilvánossá tételét halasztja el az újabb, ezúttal részleges kormányzati leállás miatt – közölte a munkaügyi statisztikákért felelős szövetségi iroda hétfőn.
2026. 02. 03. 07:00
Megosztás:

A Graphisoft Park javította eredményvárakozását 2025-re

A korábban várt 18,8 millió euró pro forma adózás utáni eredmény helyett 20,48 millió euró pro forma eredményt vár a tavalyi évre a Graphisoft Park, míg a korábban közzétett 2026-os előrejelzésen nem változtattak - közölte az ingatlanfejlesztő és -hasznosító társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén.
2026. 02. 03. 05:30
Megosztás:

Grönland miatt erősödtek a geopolitikai kockázatokkal kapcsolatos globális üzleti félelmek

Jelentősen erősödtek a geopolitikai kockázatok keltette aggályok a globális üzleti szektorban, mindenekelőtt a Grönland hovatartozásának ügyében kirobbant viszály miatt - áll az egyik legtekintélyesebb pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics hétfőn Londonban ismertetett friss befektetői felmérésében.
2026. 02. 03. 05:00
Megosztás:

Mikor jön a 13. és 14. havi nyugdíj? Itt vannak az időpontok!

A februári nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások bankszámlára történő folyósítása február 12-én esedékes, míg a 13. és 14. havi ellátás összege február 13-án érkezik meg az érintettek bankszámlájára - tájékoztatta a Magyar Államkincstár hétfőn az MTI-t.
2026. 02. 03. 04:30
Megosztás:

Hamarosan visszatérhetnek a lakásvásárlók - Vidéken durran most nagyot a piac

A decemberi mélypont után január második felében emelkedni kezdett az ingatlanérdeklődések száma, ami hamarosan az eladási számokban is meglátszódhat. A zenga.hu adataiból kiderül, hogy a vásárlók főként az Otthon Start program feltételeinek megfelelő ingatlanokat keresik, és vidéken látható most nagyobb fellendülés.
2026. 02. 03. 04:00
Megosztás:

Családokat támogató adókedvezmények 2026-ban: a pluszpénzből legyen megtakarítás

Februárban juthatnak először jelentős többletjövedelemhez a magyar háztartások a családokat támogató adókedvezmények kiszélesítésének köszönhetően. Január 1-től elsőként a 40 év alatti kétgyermekes anyák váltak jogosulttá a teljes SZJA-mentességre, de szintet lépett a 30 év alatti anyák adókedvezménye is, mely immár jövedelemtől függetlenül biztosít adómentességet számukra, emellett a családi adókedvezmények összege is tovább emelkedett.
2026. 02. 03. 03:30
Megosztás:

Nagy változások előtt áll a síturizmus piaca

Erős keresleti szezonra készül Európa síipara a 2025–2026-os télen, miközben a költségoldali nyomás továbbra is meghatározó. A hóágyúzás drágulása, a magas energiaárak és a munkaerőköltségek emelkedése miatt a legtöbb síterepen újabb áremelkedés várható. A síelés költsége ugyanakkor továbbra is jelentős regionális különbségeket mutat, és a magyar síelők többsége változatlanul a közeli országok pályáit keresi fel.
2026. 02. 03. 03:00
Megosztás:

Putyin az iskolában és az izlandi nők lázadása

Putyin az iskolában és az izlandi nők lázadása - ezekért a filmekért rajongott a hazai közönség Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon.
2026. 02. 03. 02:00
Megosztás:

Energiatárolóval csökkentené a villanyszámlát? Akkor tessék, így kell

A mai naptól lehet pályázatot benyújtani az Otthoni Energiatároló Program keretében. Az Energiaügyi Minisztérium legfeljebb 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít háztartási energiatároló rendszerek telepítésére március 15-ig, miközben a kiíró kibővítette a pályázásra jogosultak körét is.
2026. 02. 03. 01:30
Megosztás:

Ha nyugdíjas vagy, akkor siess az Auchan-ba, extrém nyugdíjas-kedvezmények várnak

Február sok nyugdíjas számára jelent némi pénzügyi megkönnyebbülést, hiszen ekkor érkezik a 13. havi nyugdíj, amelyet az Auchan üzleteiben most különösen kedvezően lehet felhasználni.
2026. 02. 03. 01:00
Megosztás:

Mi nyomasztja leginkább a magyarokat?

A felgyorsult mindennapok, a folyamatos alkalmazkodási kényszer és a bizonytalanság ma már nemcsak a közérzetünkre, hanem a lelki egészségünkre is komoly terhet rónak.
2026. 02. 03. 00:01
Megosztás:

Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
2026. 02. 02. 23:30
Megosztás:

Észak-macedóniai céggel kötött megállapodást a 4iG Nyrt. leányvállalata

Nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatot kötött a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt., valamint a védelmi iparban tevékenykedő, észak-macedóniai ATS GROUP DOOEL Skopje - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett kibocsátói tájékoztatóban.
2026. 02. 02. 23:00
Megosztás:

Elkészült a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Elkészült a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos, amely a magyarországi vendéglátóüzletek üzemeltetői számára nyújt átfogó, gyakorlati segítséget az üzletindítástól a mindennapi működésig. A kiadványt a kormány által 2026 januárjában elfogadott, az éttermek versenyképességének javítását célzó 5+1 pontból álló akcióterv részeként dolgozták ki - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel hétfőn.
2026. 02. 02. 22:30
Megosztás:

A Binance 1 milliárd dolláros védelmi alapját Bitcoinba konvertálta – Új korszak kezdődhet a kriptobiztonságban

A világ legnagyobb kriptotőzsdéje új stratégiát választott: a SAFU alap immár BTC-ben védelmezi a felhasználók vagyonát.
2026. 02. 02. 22:00
Megosztás:

Az EU kifogyhat a megújuló energiaforrásokhoz szükséges fő nyersanyagokból

Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz, már 2030-ra problémák lehetnek ezek biztosításában - állapította meg az Európai Számvevőszék hétfőn közzétett jelentésében.
2026. 02. 02. 21:30
Megosztás: