MNB: gyorsítani kellene a fenntarthatósági fordulatot

A fenntarthatósági fordulat viszonylag lassan halad, jelentős finanszírozási előrelépésre lenne szükség ahhoz, hogy ezt a folyamatot fel lehessen gyorsítani - mondta Holczinger Norbert, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Fenntartható Pénzügyek Főosztályának vezetője a Zöld pénzügyi jelentést és a Zöld pénzügyi termékkeresőt bemutató sajtótájékoztatón Budapesten szerdán.

MNB: gyorsítani kellene a fenntarthatósági fordulatot

A harmadik alkalommal kiadott jelentést ismertetve kiemelte, hogy tavaly jelentősen nőttek a zöld tőkekövetelmény program keretében nyújtott hitelek összegei. A lakosság energiahatékony ingatlanvásárlását, építését és felújítását támogató hitelállomány év végére 100 milliárd forintra nőtt alacsony bázisról indulva; a vállalati, önkormányzati program pedig közel 50 százalékkal - 329 milliárd forintra 219 milliárdról - bővült - fűzte hozzá.

Kifejtette: a programban résztvevő hitelek döntő többsége a megújuló energia területét érinti, a napenergia hitelek dominálnak, ugyanakkor elindult az elektromobilitást finanszírozó termékek fejlesztése is. Magyarországon igen alacsony az energiahatékony ingatlanok aránya, szükség van további ösztönzőkre, ami miatt az MNB módosította a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel (MFL) konstrukciót, így áprilistól elérhető a terméktípus zöld változata - húzta alá.

Rámutatott arra, hogy miközben a zöld vállalati kötvénypiac néhány éve még nem létezett, az év végére 539 milliárd forintnyi kibocsátás történt a területen. A magyarországi zöld állampapírok kibocsátása forintban és devizában együtt számolva 2022 végére meghaladta az 1600 milliárd forintot, ami a teljes piac 4 százalékát jelenti - ismertette. Ezen a téren egyedül Írországban és Hollandiában magasabb az arány a kontinensen belül - tette hozzá. A főosztályvezető szerint jóval kedvezőtlenebb a kép az intézményi befektetőknél, az ESG-alapoknál (Environment, Social, Governance), különösen a befektetési alapoknál jelentős a lemaradás az Európai Unióhoz képest.

A jegybanknál úgy látják - folytatta -, hogy az információhiány az, ami hátráltatja a fejlődést ez utóbbi területen, amit egy informatikai projekt indításával, a Zöld pénzügyi termékkeresővel kívánnak orvosolni. A kereső szerdától már használható is az MNB honlapján keresztül, egyelőre 12 intézmény 58 termékére terjed ki a szolgáltatás, de folyamatosan bővíteni fogják a kínálatot.

Holczinger Norbert beszélt arról is, hogy az MNB végrehajtott egy-egy klímastressztesztet a banki és a biztosítási ágazatban, amelyeknek alapján a kockázatok kezelhetőnek bizonyultak mindkét esetben. Hozzátette: a banki vizsgálat esetében az index az üvegházhatású gázkibocsátás alapján mérte a csődvalószínűséget, a kockázatok nem változtak az egy évvel korábbihoz képest. A biztosítási szektor több oldalról szembesül a klímaváltozás problémáival, egyrészt befektetőként, másrészt a károk viselőjeként, ezért komplex megközelítésre volt szükség - részletezte utalva arra, hogy kevés ilyen elemzés született korábban nemzetközi szinten.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a fenntarthatósági témában a leggyakrabban a klímaváltozás és a kibocsátás-csökkentés témája kerül napirendre, de a biodiverzitás csökkenése is komoly problémákat okozhat, amely területnek a pénzügyi vonatkozásai még kevésbé ismertek. A jövőben a központi pénzintézet tervei szerint egy útmutatót dolgoznak ki a nem banki szektor intézményei számára is a fenntarthatóság témakörében, illetve az MNB "zöld adatvagyonát" közzéteszik, amivel a kutatók, egyetemek és a sajtó munkáját is támogatni kívánják. A jegybank ezen felül folyamatosan felülvizsgálja programjai hatékonyságát és szükség esetén módosít azokon, illetve aktívan ellenőrzi az elvárások teljesülését - hangzott el a sajtótájékoztatón.


Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás: