Munkahelyi képzésekre pályázhatnak a cégek

Keddtől újabb 15 milliárd forintos szakaszra pályázhatnak a vállalkozások munkahelyi képzéseik megvalósításához.

Munkahelyi képzésekre pályázhatnak a cégek

Az uniós forrásokból megvalósuló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz 3.2.1 kiemelt projektjének célja, hogy a vállalatoknak nyújtott - feltételesen visszatérítendő - támogatásokon keresztül segítse munkavállalóik képzését - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A közlemény kiemelte, hogy a támogatás hozzájárul a vállalkozások termelékenységének javításához és a munkavállalók kompetenciáinak fejlesztéséhez. A program korábbi szakaszaiban eddig mintegy 1200 vállalkozás több mint 50 ezer munkavállalója részesült képzési támogatásban.

A GINOP Plusz Program munkahelyi képzésekre fordítható 70 milliárd forintos pályázatának keretében a munkáltatók többek között szakmai ismeretekre irányuló képzésekhez, valamint IKT és nyelvi képzésekhez kaphatnak támogatást. Elsősorban a munkavállalók képzési költségeihez, valamint a képzés miatt kieső munkaidőre járó béréhez.

A minisztérium arra is felhívta a figyelmet, hogy a képzéseket támogató program következő - 15 milliárd forintos kerettel meghirdetett szakasza számos könnyítést is tartalmaz a vállalkozások részére. Az energiaintenzív ágazatokban működő vállalkozások - amennyiben képzési tervükben zöld átálláshoz kapcsolódó képzés is megjelenik - 100 százalékos támogatási intenzitással igényelhetnek támogatást.

A képzési és bértámogatási elem maximális mértéke kkv-k esetében 75 millió forint, nagyvállalatoknál 150 millió forint. A képzési támogatásra és bértámogatásra vonatkozóan mikro- és kisvállalkozás esetében 70 százalékos, középvállalkozásoknál 60 százalékos, nagyvállalatoknál pedig 50 százalékos a támogatási intenzitás. A vállalkozások részére megítélt támogatás feltételesen vissza nem térítendő, ami az új szakaszban kedvezőbb továbbfoglalkoztatási feltételek meghatározott mértékben történő teljesülése esetén válhat vissza nem térítendő támogatássá - ismertette az NGM.

Az infláció visszaszorítását követően 2024-ben a kormány fő célja, hogy helyreállítsa a gazdasági növekedést és dinamikus, 4 százalék körüli GDP bővülést érjen el. Ennek érdekében helyre kell állítani a fogyasztást, 25 százalékos szint felett kell tartani a beruházásokat, valamint a hazai munkaerő-tartalékok mozgósításával a jelenlegi 78 százalékról 85 százalékra kell növelni a 15-64 éves korosztály munkaerőpiaci aktivitását - emelték ki a közleményben.

A GINOP Plusz program aktivitás és foglalkoztatás növelését támogató 3. és 4. prioritásain keresztül ez utóbbi célt 2030-ig több mint 460 milliárd forinttal fogja támogatni a kormány.

A pályázatról részletes információk már elérhetők a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaügyi portálján - közölték.


780 forint volt az utasbiztosítás átlagos napidíja az idei nyaralási szezonban

Az idei nyaralási szezonban 780 forint volt a megkötött utasbiztosítások átlagdíja, ami közel tíz százalékkal volt magasabb az előző év hasonló időszakának 712 forintos szintjénél – derül ki az Insura.hu biztosításközvetítő társaság legfrissebb adataiból. A külföldre utazók 54 százaléka az idei szezonban három országot választott célpontnak: 28 százalékuk Horvátországban, 15 százalékuk Olaszországban, míg 11 százalékuk Ausztriában nyaralt.
2026. 09. 02. 03:00
Megosztás:

Tisza: Gyorsítani kell az EU vízügyi stratégiájának végrehajtását

A Tisza Párt európai parlamenti delegációja azt szorgalmazza, hogy az ír uniós elnökség gyorsítsa fel az Európai Unió vízügyi reziliencia-stratégiájának végrehajtását – közölte a párt EP-képviselőcsoportja kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 02. 02:30
Megosztás:

Budapesten már többen keresnek 100 millió feletti, mint 50 millió alatti ingatlant

Augusztusban a júliusihoz hasonlóan alacsony szinten maradt a lakáspiaci kereslet, a piacon lévő potenciális vevők azonban kezdik elfogadni a magasabb árakat. Tavaly óta jelentősen csökkent az 50 millió forint alatti ingatlanokra irányuló érdeklődések keresleten belüli aránya, míg az 50 millió forint felettieké növekedett – derül ki a zenga.hu elemzéséből.
2026. 09. 02. 02:00
Megosztás:

Új vezérigazgató irányítja a BKK-t

Bodor Ádám korábbi mobilitási vezérigazgató-helyettest nevezte ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának szeptember 1-jétől Karácsony Gergely főpolgármester - közölte a BKK kedden az MTI-vel.
2026. 09. 02. 01:00
Megosztás:

A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe kerülne több belvárosi közterület

A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe adna több belvárosi közterületet, a Duna partvonalán elhelyezkedő XXII. kerületi ingatlanokat, valamint létrehozná a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát és rendezné a Planetárium helyzetét a közlekedési és beruházási miniszter törvényjavaslata, amelyet kedden nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.
2026. 09. 02. 00:30
Megosztás:

Minden rendőr kap egy szabadnapot a születésnapja után

Minden rendőrkollégának jár egy szolgálatmentes nap a születésnapja alkalmából szeptember 1-től - jelentette be Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a rendőrség Facebook-oldalán.
2026. 09. 01. 23:30
Megosztás:

Nem indult jól a Shein tőzsdei kalandja

A Shein hongkongi tőzsdei debütálását mintegy 10%-os árfolyamesés követte a kereskedés első óráiban: a részvények árfolyama 43,72 hongkongi dollárra csökkent a 48,56 hongkongi dolláros kibocsátási árhoz képest.
2026. 09. 01. 22:30
Megosztás:

Októbertől országszerte 400 iskolában biztosítanak erdőpedagógiai foglalkozást

Útjára indul az Iskolában az Erdő Program őszi üteme; októbertől országszerte 400 iskolában mintegy 1200 ingyenes erdőpedagógiai foglalkozást biztosítanak a 6-14 éves korosztálynak - közölte az Élő környezetért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 09. 01. 22:00
Megosztás:

Visszavonul a politikától Keir Starmer volt brit miniszterelnök

Visszaadja parlamenti mandátumát és visszavonul a politikától Keir Starmer volt brit miniszterelnök.
2026. 09. 01. 21:30
Megosztás:

A beruházások tartós visszaesése hosszabb távra is beárnyékolja a növekedési kilátásokat

A beruházások visszaesése hosszabb távon is rontja a gazdaság növekedési kilátásait azon túl is, hogy az aszály sújtotta mezőgazdasággal együtt fékezte a GDP második negyedévi növekedését - állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők a legfrissebb adatokhoz fűzött kommentárokban.
2026. 09. 01. 21:00
Megosztás:

Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható idén

Bár a kilátások a szezon előtt is kedvezőtlenek voltak, az augusztusi időjárás csak rontott a helyzeten, így idén Magyarországon az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható - olvasható a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet honlapján kedden közzétett almapiaci elemzésben.
2026. 09. 01. 20:00
Megosztás:

Emelkedett az uniós turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma

Az előző év azonos időszakának adataihoz képest 1,7 százalékkal emelkedett az uniós tagországok turisztikai szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák száma 2026 első hat hónapjában - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
2026. 09. 01. 19:30
Megosztás:

A vagyonelkobzás új formája kerülhet a büntető törvénykönyvbe

A vagyonelkobzás egy új formájának büntető törvénykönyvbe emelését és a külföldi embercsempészek elleni büntetőeljárás feltételes ügyészi felfüggesztési lehetőségének megszüntetését javasolja az igazságügyi tárca az Országgyűlésnek kedden benyújtott törvényjavaslatában.
2026. 09. 01. 19:00
Megosztás:

Kétszeres keretösszeggel folytatódik az Apáczai ösztöndíjprogram

A korábbihoz képest csaknem kétszeres, 12,2 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik az idei tanévben a hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű tanulók szakmaszerzését segítő Apáczai ösztöndíjprogram - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium az MTI-vel kedden.
2026. 09. 01. 18:30
Megosztás:

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán, a vállalat csaknem 60 milliárd forintot fordított a beruházásra.
2026. 09. 01. 18:00
Megosztás:

Hszi Csin-ping: tovább kell erősíteni az SCO-tagállamok együttműködését

A gazdasági együttműködés bővítését és a közös biztonsági fellépés erősítését nevezte a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) előtt álló legfontosabb feladatoknak Hszi Csin-ping kínai elnök kedden a szervezet Biskekben tartott csúcstalálkozóján.
2026. 09. 01. 17:30
Megosztás:

Japánban féléves csúcsra javult a fogyasztói hangulat

Augusztusban hathavi csúcsra emelkedett a japán fogyasztói bizalmi index.
2026. 09. 01. 16:30
Megosztás:

Jelentősen csökkent a lakáspiaci kereslet augusztusban

Augusztusban több mint 40 százalékkal csökkent az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődés éves szinten és 15 százalékkal esett vissza az újonnan piacra kerülő lakóingatlanok száma - közölte az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2026. 09. 01. 16:00
Megosztás:

Mi történt a magyar tőzsdén augusztusban?

Augusztusban tovább emelkedett a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX, amely a hónap során új történelmi csúcsot ért el. Az azonnali részvénypiacon összesen 411,7 milliárd forintos forgalom bonyolódott, a napi átlagos kereskedési volumen pedig 21,67 milliárd forintot tett ki. A befektetői érdeklődés továbbra is elsősorban a vezető hazai részvényekre összpontosult: az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeivel zajlott a legnagyobb forgalom. A befektetési szolgáltatók rangsorát augusztusban is a WOOD & Company, a Concorde és az ERSTE vezette.
2026. 09. 01. 15:30
Megosztás:

Augusztus utolsó napjaira megoldódott a paksi helyzet – és ez nagyon jó hír

Augusztus elejére energetikai válsághelyzet alakult ki Magyarországon: a Paksi Atomerőmű teljesítményét először csökkenteni kellett, majd a Duna folyamatos adapása mellett alig néhány milliméteren múlt, hogy ne kelljen teljesen lekapcsolni az erőművet.
2026. 09. 01. 15:00
Megosztás: