Nappal hagyományos, éjjel automata: ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. A többek közt már Csehországban is eredményesen működő, „vegyes” modellt a Laurel Kft. adaptálta a hazai viszonyokra. A cég a május 15-i szakmai konferenciáján mutatja be kész megoldását, melynek bevezetése több bolthálózatnál is előkészítés alatt van. A vállalatnál úgy látják, az újdonság nemcsak a vásárlók és a kereskedők számára hoz előrelépést, hanem egy fokozódó társadalmi probléma kezelésében is segíthet.

Nappal hagyományos, éjjel automata: ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

„Jól látszik, hogy még a kereskedelem legnagyobb, globális szereplői is keresik, hogyan lehet a leghatékonyabban, leggazdaságosabban bevezetni az automatizált boltokat. Az Amazon például a közelmúltban hátrált ki a nagy méretű üzleteinél a Just walk out koncepcióból, valamint a gépi látás technológiájából. A mi kidolgozott megoldásunk teljesen automata üzemmódú, akár konténerméretű üzlet működtetésére is alkalmas, de elemzéseink szerint a hazai piacon jelenleg az úgynevezett hibrid modellre van nagyobb igény” – fejtette ki Bessenyei István, a Laurel Kft. tulajdonosa.

A hivatalosan a május 15-i XI. Laurel Retail Konferencián debütáló megoldásnál a meglévő boltok a legforgalmasabb órákban az eddigiekhez hasonlóan működnek, míg a megszokott nyitvatartási időn kívül (pl. éjszaka, szünnapokon) teljesen automata üzemmódban, távfelügyelet mellett fogadják a vevőket. A vásárlók ekkor olyan technológiákat beiktatva léphetnek be a boltba és fizethetnek, amelyek már számtalan helyen élesben, megbízhatóan működnek. 

A részleteiben a konferencián leleplezendő rendszer a már igazoltan hatékony nemzetközi példák Magyarországra szabott változata, több egyedi Laurel-fejlesztéssel. Az alapkoncepció olyan, hazánkkal minden értelemben összemérhető országokban is kiválóan működik, mint Csehország, ahol idén már rohamléptekben terjesztik ki a megoldást. Bessenyei István szerint ez alapján joggal feltételezhetjük, hogy a rendszer itthon is sikeres lesz, azaz a vevők könnyen boldogulnak majd a használattal és örülnek, hogy bármikor betérhetnek a boltba, a kereskedők pedig működési költségeik optimalizálása mellett jutnak számottevő többletbevételhez.

A társadalmi hasznosság kapcsán a Laurel tulajdonosa így fogalmazott: „éppen a csehországi példa mutatta meg, hogy távfelügyelt módban olyan helyszíneken is gazdaságossá válhat egy bolt fenntartása, ahol hagyományos modellben lehetetlen nyereséggel működtetni egy üzletet. Innen nézve ez az új megoldás arra is lehetőséget adhat, hogy a kisebb, vidéki településeken élők is bármikor, helyben juthassanak hozzá az alapvető élelmiszerekhez és más termékekhez.”


Egy budapesti lakás ma már nyolc új autót ér

Egyre nagyobb a szakadék a lakások és az autók ára között Magyarországon. Tíz éve egy átlagos lakás értéke nagyjából 3-4 új autóéval ért fel, mostanra ez az arány 7-8-szorosra nőtt. A lakásárak 2015 óta szinte megállás nélkül emelkednek, az új autók ára viszont az erős forint miatt idén többször is csökkent.
2026. 09. 01. 04:00
Megosztás:

A polgárőrök idén is ott lesznek az óvodák és iskolák környékén

A polgárőrök idén is ott lesznek az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 01. 03:00
Megosztás:

40 év felett másodállást keres? Ennyi pénzt kereshet most vele!

Már nem kizárólag a diákok vadásznak a szezonális állásokra. Egyre több 40–50 év közötti munkavállaló keres időszakos munkát másodállásként, hogy kiegészítse a családi bevételt.
2026. 09. 01. 02:00
Megosztás:

Emelt végkielégítés nyugdíj előtt: mikor jár plusz 1–3 havi távolléti díj?

A végkielégítés egyik legfontosabb, mégis sokszor félreértett szabálya a nyugdíj előtt álló munkavállalókra vonatkozik. A Munka Törvénykönyve bizonyos esetekben magasabb összegű végkielégítést biztosít azoknak, akik már közel vannak az öregségi nyugdíjkorhatárhoz. Ennek oka egyszerű: egy idősebb munkavállaló számára az állásvesztés gazdaságilag sokszor nagyobb kockázatot jelent, mint egy pályakezdő vagy középkorú dolgozó esetében.
2026. 09. 01. 01:00
Megosztás:

Nem pilóták, hanem programkód irányítja: így készülnek a nagy drónshow-k

Amikor egy több ezer drónból álló formáció rajzolódik ki az éjszakai égen, sokan azt hiszik, hogy minden egyes gépet külön ember vezérel. A valóság ennél jóval technológiaigényesebb: a drónok előre megtervezett és beprogramozott útvonalakat repülnek, a teljes flotta egyetlen összehangolt rendszerként mozog.
2026. 08. 31. 23:58
Megosztás:

Rózsáné Sádt Mónika vezeti a NAV-ot, új bűnügyi elnökhelyettes is érkezik

Rózsáné Sádt Mónika adószakértő lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnöke, Sisák Attila, a rendőrségnél és az adóhatóságnál is tapasztalatokat szerzett szakember pedig a bűnügyi és rendészeti elnökhelyettes - közölte a Pénzügyminisztérium az MTI-vel hétfőn.
2026. 08. 31. 23:00
Megosztás:

Javítani kell, nem cserélni: mától élnek az új szabályok

Új szabályok vonatkoznak a megvásárolt termékek – leginkább háztartási gépek, elektronikai eszközök – javítására. Egyes esetekben akkor is biztosítani kell a javítást, ha a hiba egyébként nem tartozik a hibás teljesítés körébe. Ha egy terméket szavatossági hiba miatt javítanak meg, a szavatossági igény elévülési ideje egy alkalommal további 12 hónappal meghosszabbodik. Ez a szabályozás az összes fogyasztói terméket értékesítő vállalkozást érintheti – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie.
2026. 08. 31. 22:00
Megosztás:

Az MNB együttműködik a végrehajtási visszaéléseket feltáró parlamenti bizottsággal

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csaknem ezer oldalnyi adatot és információt adott át az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottsága részére, amellyel a jövőben is együttműködik - közölte a jegybankelnök hétfőn a saját Facebook-oldalán.
2026. 08. 31. 21:00
Megosztás:

Rekordot döntött az augusztusi áramfogyasztás Horvátországban

Rekordot döntött augusztusban a villamosenergia-fogyasztás Horvátországban, ahol a nyári csúcsterhelés már meghaladta a télit az utóbbi években, elsősorban a turizmus, a melegebb nyarak és a légkondicionáló berendezések egyre szélesebb körű használata miatt - közölte hétfőn a Horvát Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító vállalat (HOPS).
2026. 08. 31. 20:00
Megosztás:

Júliusban felgyorsult a termelői árak emelkedése

Júliusban a belföldi értékesítés árai 2,5, az export árai 0,3 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva, az ipari termelői árak átlagosan 1,0 százalékkal nőttek - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 08. 31. 19:00
Megosztás:

Átláthatóbb bérek jönnek, előkerülhetnek a régi igazságtalanságok

Egy új uniós irányelv alapjaiban változtathatja meg, hogyan beszélnek a fizetésekről a munkahelyeken: a dolgozók hamarosan pontosabb képet kaphatnak arról, milyen elvek alapján keresnek annyit, amennyit. Tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről és a bérezés szabályairól. Piroska Gyula, a Seminar Consulting alapítója és vezető trénere szerint ez olyan különbségeket is felszínre hozhat, amelyeket eddig nehéz volt megmagyarázni.
2026. 08. 31. 18:00
Megosztás:

Nőtt a 4iG árbevétele és adózott eredménye az első fél évben

A 4iG Nyrt. konszolidált nettó árbevétele 16,7 százalékkal, 409,4 milliárd forintra emelkedett az idei első fél évben az előző év azonos időszakához képest, adózott eredménye 21,9 milliárd forintra nőtt a tavalyi első féléves 1,15 milliárd forint veszteség után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 08. 31. 17:00
Megosztás:

Miért bukhat el egy ikonikus márka? Wolf Gábor elemzése a bonyhádi piros lábasról

Kevés olyan használati tárgy van Magyarországon, amelyhez szinte mindenkinek fűződik valamilyen emléke. A jellegzetes piros zománclábas ezek közé tartozik. Ott volt a nagymamáink konyhájában, családi ebédek készültek benne, és generációkon keresztül a magyar konyha állandó kellékének számított. Most mégis bezár a több mint százéves bonyhádi zománcgyár, amely ezeknek az ikonikus edényeknek a gyártásáról is ismert. Pedig a szakértő szerint mindvégig a márka kezében volt az üzleti siker kulcsa: a nosztalgia.
2026. 08. 31. 16:00
Megosztás:

Akár milliós összeg is a zsebben maradhat – most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket

Egyre erősödik a személyi kölcsönök iránti kereslet a Netrisknél. Az év első hét hónapjában az igényelt hitelösszeg átlagosan közel 2,8 millió forint volt, miközben az érdeklődők több mint fele legfeljebb havi 50 ezer forintos törlesztőrészlettel számolt. A személyi kölcsönök iránti kereslet felfutása a jegybanki adatokkal is összhangban van: a teljes piac is jelentős bővülést mutat, amiben fontos szerepet játszik a reálbérek emelkedése. A Netrisk arra is felhívja a figyelmet, hogy most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket is, hiszen akár milliós összeg is maradhat a zsebekben. A legkedvezőbb kamatok 10 százalék alá kerültek, a hitelkiváltással pedig akár közel egymillió forint is megtakarítható.
2026. 08. 31. 15:00
Megosztás:

Százezres kiadás az iskolakezdés

Az iskolakezdés továbbra is az év egyik legnagyobb családi kiadása: egy átlagos magyar háztartás 107 539 forintot fordít a tanévkezdésre, gyermekenként pedig 66 928 forinttal számol - derül ki a PwC friss kutatásából.
2026. 08. 31. 14:00
Megosztás:

A MEKH kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A benyújtási határidő október 30-a.
2026. 08. 31. 13:00
Megosztás:

Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás: