Ne sárga csekken fizesd be a kötelező biztosításod! Egy nap késés is komoly galibát okozhat

Annak a közel százezer gépjármű-tulajdonosnak, akik az év végi kampányban, január elsejével kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb), legkésőbb március 1-jén éjfélig kell rendezniük esedékes díjrészletüket – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). A szigorú határidő az összegnek a biztosítóhoz való beérkezésére vonatkozik.

Ne sárga csekken fizesd be a kötelező biztosításod! Egy nap késés is komoly galibát okozhat

A díjat késedelmesen fizető ügyfelek nem hivatkozhatnak arra, hogy a díjfizetésről nem kaptak értesítést (csekket vagy számlát): a szabályozás értelmében a fizetési határidő számontartása egyértelműen a gépjármű forgalmi engedély szerinti üzembentartójának a felelőssége.

Akár egy napos késedelem is súlyos következményekkel jár:

A jogszabály egyértelmű rendelkezése alapján a biztosítónak befizetés híján a határidőt követő napon az adott szerződést törölnie kell, a mulasztást elkövető ügyfelek így rögtön biztosítási védelem nélkül maradnak.

Aki tehát ekkor okoz kárt, nem számíthat a biztosító térítésére, ami személyi sérüléses baleset esetén akár több tízmillió forintra is rúghat, amit a károkozó akár élete végéig is törleszthet.
Másrészt a szerződés újrakötésekor nemcsak a türelmi időszakra vonatkozó biztosítási díjat kell megfizetni, hanem a megszűnés és újrakötés közti időszakra vonatkozó, kiemelkedően magas fedezetlenségi díjat is.

Idén a fedezetlenségi díj mértéke személyautóknál – teljesítménytől függően – naponta 650-1400 forint között alakul, teherautóknál pedig elérheti a napi 5380 forintot is. A biztosítást ugyanazon biztosítónál kell megkötni, és a fedezetlenségi díj mellett – választási lehetőség nélkül – a teljes évre vonatkozó köteleződíjat is egyszerre kell befizetni.

Az utolsó napokban már ne csekken vagy bankkártyával fizessünk

„Mivel a szigorú határidő a biztosítási díjrészletnek a biztosító számlájára való beérkezésére vonatkozik, célszerű mielőbb rendezni a befizetést, az utolsó napokban pedig mindenképpen jól kell megválasztani a befizetés módját is – hangsúlyozza Papp Lajos, a FBAMSZ Gépjárműszekciójának elnöke.

A Magyar Posta vállalása szerint a sárga csekken történő befizetések két munkanap alatt jutnak el a biztosítónál vezetett számlára. Ez azt jelenti, hogy a csekken történő befizetést legkésőbb péntekig végre kell hajtani. Kevesen gondolnak bele, de az internetes bankkártyás fizetés átfutási ideje is több nap lehet, ezért aki biztosra megy, annak pénteket követően már ezt a módot sem érdemes választania.

Az azonnali átutalás bevezetése óta a banki átutalás az utolsó nap során is megfelelő opció lehet, ahogyan a biztosító pénztárába történő személyes befizetés is biztos megoldás még március elsején.

Ez utóbbi kapcsán azonban figyelemmel kell lenni az adott ügyfélszolgálati iroda nyitvatartási időszakára, illetve arra a tényre is, hogy a korszerű fizetési módok elterjedésével párhuzamosan folyamatosan csökken azon biztosítói ügyfélszolgálatok száma, ahol pénztár is működik.


Ukrán dróncsapás érte a Yandex vlagyimiri adatközpontját

Ukrán dróntámadás károkat okozott a Yandex vlagyimiri adatközpontjának infrastruktúrájában, az objektum működése leállt, a szolgáltatások egy része elérhetetlenné vált a felhasználók számára - közölte az orosz informatikai vállalat sajtószolgálata vasárnap reggel az Interfax hírügynökséggel.
2026. 10. 12. 07:00
Megosztás:

Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás:

Kreml: Zelenszkij részéről a béketárgyalás lenne az észszerű lépés

Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök képes lenne az átgondolt lépesekre, hajlana a béketárgyalásokra - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 10. 11. 17:00
Megosztás:

A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra

Az adózók a vagyonadójuk öt százalékát felajánlhatják közcélokra, a kormány a társadalmi felelősségvállalás eszközének tekinti ezt az adónemet - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 10. 11. 16:00
Megosztás:

Őrzi vezető helyét a Toyota a magyarországi újautó-piacon

Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét - tájékoztatta a Toyota Central Europe Kft. (TCE) az MTI-t közleményben.
2026. 10. 11. 15:00
Megosztás:

Javaslatcsomagot készített elő az SNI-gyermekek fejlesztésére az oktatási minisztérium

Tízpontos javaslatcsomagot készített elő a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek fejlesztésére az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium munkacsoportja - közölte a tárca vezetője szombaton Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 14:00
Megosztás:

Egy hét alatt duplázott a Starknet árfolyama: tíz kriptovaluta, amely magára vonta a piac figyelmét

A Starknet több mint 105 százalékot emelkedett egyetlen hét alatt, miközben a Celestia közel 27 százalékos nyereséggel kapaszkodott a második helyre. A heti kriptopiaci nyertesek között decentralizált tőzsdék, blokklánc-infrastruktúrák és egy kínai mémcoin is megjelent: az emelkedések mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak.
2026. 10. 11. 12:00
Megosztás:

Új egyensúlyt keres a kkv-szektor

Az előző negyedéves drasztikus csökkenés után ismét felívelőben van azon hazai vállalkozásoknak aránya, amelyek a közterhek növekedésére számítanak a következő egyéves időtávon – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb felméréséből. A várakozások terén éles különbség látható cégméret alapján: egyedül a legkisebb vállalkozások optimisták, a nagyobb piaci szereplők körében figyelemreméltó az egység; 43 százalékuk számít a járulékterhek emelkedésére a közeljövőben. Bár az érték korrigált, az elmúlt évek eredményeihez viszonyítva az összkép továbbra is pozitív.
2026. 10. 11. 11:00
Megosztás:

Fontosabb kripto hírek: megtorpant a Bitcoin, milliárdos üzlet az OKX-nél

​A Bitcoin elveszítette október eleji nyereségét, miközben jelentős összegeket vontak ki az amerikai spot Bitcoin ETF-ekből. A hét ugyanakkor komoly intézményi fejleményeket is hozott: új befektetők érkeztek az OKX-hez, az amerikai pénzügyminisztérium két kriptós szabályozási javaslatot visszavont, az Ethereum pedig közelebb került következő hálózati frissítéséhez.
2026. 10. 11. 10:00
Megosztás: