Négy százalék körüli lehet az idei gazdasági növekedés

Négy százalék körüli lehet az idei gazdasági növekedés, miután a recesszióból való kilábalás tavaly megkezdődött - mondta el Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Demokratában szerdán megjelent interjúban.

Négy százalék körüli lehet az idei gazdasági növekedés

Az új évet illetően optimista a tárcavezető, aki hangsúlyozta, hogy leszorították az inflációt egyszámjegyűre. Múlt év októberére éves alapon 7,9, decemberre pedig 6 százalék körüli szintre csökkent a mutató.

Az idén éves szinten 5-6 százalék közé várja az inflációt, a további csökkentés terén azonban már a jegybanknak van dolga Nagy Márton szerint.

"A mi feladatunk a növekedés helyreállítása lesz" - hangsúlyozta.

A rövid távú stratégia szerint először a fogyasztás és a beruházások élénkülését kell elérni, fontos tényező a magánberuházásokat ösztönzése - mondta.

A kormány célja, hogy a beruházási rátát a GDP-hez mérten 25 százalék fölötti szinten tartsa.

Ehhez a fogyasztás élénkülése mellett fontos tényező az energiaárak további konszolidációja is, az idén több mint tíz euróval tudják a szabályozói árakon keresztül lejjebb vinni az áram- és gázköltségeket - jelentette ki, megjegyezve, hogy adópolitikai eszközök is jelentős szerepet kapnak a beruházási környezetet javításában.

A hosszú távú stratégia lényege a versenyképesség biztosítása - magyarázta a miniszter. Ennek egyik feltétele a független energiarendszer kiépítése, ami zöld és megfizethető energiát szolgáltat. A másik a munkaerő kérdésköre, a magyar munkaerő aktivitásának további emelése. Tovább kell növelni a foglalkoztatottságot, a gazdaság visszapattanásához ugyanis minden lehetséges munkaerő-tartalékot ki kell használni. Ennek érdekében a kormány célzott programot fog kidolgozni - mondta.

"Ha nincs szabad magyar munkaerő-kapacitás, akkor és csak akkor jöhetnek szóba a vendégmunkások" - húzta alá, megemlítve: ezért a vendégmunkások alkalmazásának szigorítását tervezi a kormány.

A versenyképességet javító eszközök között említette még az infrastrukturális fejlesztéseket, a vasúti és a vízi közlekedés, illetve az úthálózatok fejlesztését.

Arra is kitért, hogy uniós pénz addig van, amíg el nem éri az ország az uniós fejlettség 90 százalékát. Az uniós források végesek, azonban külföldi működő tőke mindig van, és lesz is. Ezek előnye szerinte, hogy technológiai transzfert is hoznak, ami az uniós pénzekkel nem jár együtt.

"Ha el tudjuk érni, hogy működő tőke áramoljon hazánkba, és újra és újra befektessék, akkor a beruházások önmagukat termelik újra" - fogalmazott a miniszter.

Egyetlen dologra kell figyelni szerinte ezen a területen, hogy a multiplikációs hatás megmaradjon. Ennek pedig egyik feltétele az, hogy a kutatás-fejlesztés eredményesen működjék, például az egyetemekkel közösen létrehozott cégekben. Ez nagy erő tud lenni - mutatott rá Nagy Márton.

Szólt arról is, hogy miként Kína és az Egyesült Államok teszi, úgy az Európai Uniónak is érdemes lenne a költségvetési hiány növekedése árán is támogatásokkal javítani saját versenyképességét. "Ha mások versenyeznek, és hét-nyolc százalékos költségvetési hiánnyal és száz százalék körüli államadóssággal futnak, akkor mi is lehetünk megengedőbbek magunkkal szemben" - mondta. Persze ez nem jelenti azt, hogy bele kellene menni az úgynevezett költségvetési alkoholizmusba - tette hozzá.

A miniszterelnök olyan új kormányzati struktúrát dolgozott ki, ami elősegíti a növekedés helyreállításáért folytatott munkát. A változtatások mögött tehát leginkább egy kormányfői pragmatikus szándék húzódott meg, ami azt diktálja, hogy a Gazdasági Kabinetet a gazdaságért felelős miniszternek kell vezetnie - fejtette ki Nagy Márton, leszögezve, ha a miniszterelnök bízik benne, ezt ő meg is szolgálja.

Amennyiben valaki képes előre gondolkodni, profán megfogalmazás szerint ötletelni, és több, 3-4 vagy akár 5-6 lépést előre látni, akkor sikeres lesz - jelentette ki Nagy Márton, megjegyezve azt is: fontos a piac véleménye, ám a piacnak sincs mindig igaza, ahogy a döntéshozók sem tévedhetetlenek.


Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás: