Nem bízzák a véletlenre a nyaralást a magyarok

A magyar lakosság háromnegyedének már a jó idő beköszönte előtt volt utazási terve az idei évre és azt is előre tudják, miből fizetik a nyaralást - derült ki az MBH Bank legfrissebb reprezentatív kutatásából, amely a magyar lakosság üdülési és az ahhoz kapcsolódó pénzköltési szokásait vizsgálta.

Nem bízzák a véletlenre a nyaralást a magyarok

A nyaralók jellemzően már 3-6 hónappal az utazás előtt, előre lefoglalják a szállást, és pénzügyileg is tudatosan készülnek az utazásra. A legtöbben megtakarításaikból bankkártya és készpénz segítségével fedezik a kiadásokat, de egyre elterjedtebbek az újabb fizetési módokat kínáló okos eszközök, például a mobiltelefon és az okosóra. Az utazók 40 százaléka a fenntarthatóságra is figyelmet fordít a nyaralás tervezésekor.

Az MBH Bank az idei évben is reprezentatív kutatást végzett a magyar lakosság körében, amelyben az üdülési és az azzal járó pénzköltési szokásokat vizsgálta. Kiderült, hogy a megkérdezettek több mint háromnegyede tervez utazást idén, ehhez pedig a legtöbben a nyári időszakot – elsősorban július és augusztus hónapokat – választják. A válaszadók több mint fele belföldi helyszínen nyaral, külföldre 47 százalék tervez utazni.

A lakosság nagy része gondosan megtervezi a nyaralást

Az idei évben a lakosság több mint háromnegyede (79%) döntött a nyári üdülés mellett, akik már azt is tudják, hova fognak elutazni a következő hónapokban. Sokakra jellemző az előrelátás, hiszen a megkérdezettek 36 százaléka már három-hat hónappal az utazás előtt lefoglalja a szállást. Ebben az időszakban ugyanis kedvezőbb áron foglalhatnak szobát a kiszemelt vendéglátóhelyen, vagy vásárolhatnak repülőjegyet, így szűkebb keretek közé szoríthatják a kikapcsolódással járó költségeket. 

A magyar lakosság idén 15 százalékkal többet tervez utazásra fordítani, mint tavaly; 2023-ban mintegy 402 ezer forintot költöttek az üdülésre, míg az idei évben az utazásra szánt összeg körülbelül 460 ezer forintot tesz ki háztartásonként. A válaszadók jelentős része az utazást megelőző időszakban tudatosan spórol annak érdekében, hogy elutazhasson: a lakosság mintegy háromnegyede (80%) megtakarításból finanszírozza az utazást.

A legtöbben bankkártyát és készpénzt használnak a fizetéskor, de a hagyományos fizetési módok mellett a mobiltelefon, illetve az okosóra használata is egyre népszerűbb megoldásnak számít. A válaszadók 48 százaléka rendszeresen használja ezeket az eszközöket, akiknek nagyrésze az utazás során sem fizet másképp, 30 százalékuk azonban külföldön nem szokott az okos eszközök bevonásával fizetni. A külföldi utazások alkalmával sokakra jellemző, hogy utazás előtt már korábban figyelik az árfolyamot, hogy kedvező pillanatban válthassanak pénzt. 

„A nyaralási szokásokról szóló kutatással célunk, hogy minél jobban megismerjük ügyfeleink igényeit, amelyhez igazodva színes termékpalettánkkal személyre szabottan segíthetjük őket céljaik megvalósításában. Az eredményekből jól látszik, hogy az emberek szeretnek előre tervezni és félretenni utazásaikra. Ebben nyújthatnak segítséget a rendszeres megtakarítási termékeink, amelyek nemcsak a váratlan helyzetekre jelenthetnek megoldást, hanem általuk ügyfeleink könnyebben megvalósíthatják rövid és hosszabb távú céljaikat, legyen akár az egy nyaralás.

A megtakarítási forma rugalmasságából adódóan az ügyfelek határozhatják meg, hogy mekkora összeget kívánnak rendszeresen félretenni, amit aztán automatikusan tudnak kamatoztatni lekötési idő nélkül, vagyis bármikor hozzáférhetnek a megtakarításhoz” – mondta el Nyitrai Győző, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettese. 

A válaszadók közel harmada az utazási költségeinek fedezésére SZÉP-kártyáját is igénybe veszi, sokan azonban nem tudják, hogy az Egészségpénztárban félretett pénz is hasznosítható a nyaralás kiadásainak csökkentésére. „Az utazni vágyók számára is jó lehetőség az egészségpénztári megtakarítás, mivel a 20 százalékos adójóváírás lehetőségének és az egyedi szolgáltatói kedvezményeknek köszönhetően ezzel számos, a nyaraláshoz kapcsolódó kellék és szolgáltatás ára is költséghatékonyan fedezhető.

Egészségpénztári számlával akár az egész család kiadásai csökkenthetők, mivel az utazáshoz nélkülözhetetlen termékek, többek között számos naptej, napszemüvegek, az útipatika kellékei (vitaminok, gyógyszerek, kötszerek, fertőtlenítők), sőt védőoltások és szükség esetén orvosi vizsgálatok is fizethetők a terhére” – mondta el Dr. Horváth Zsófia, az MBH Gondoskodás Egészségpénztár értékesítési- és marketing vezetője.

A válaszadók 62 százalékával az alapos tervezés ellenére is előfordult már, hogy több pénzt költött el az utazás során, mint amennyit szeretett volna. A 27-35 év közötti fiatalok elsősorban szórakozási célokra, míg a 36-44 éves korcsoportba tartozók főképp étkezésre költöttek el a kívántnál magasabb összegeket.

Az MBH Bank kutatási eredményeiből az is kiderült, hogy az üdülők nem csak a tervezés, hanem a környezetük szempontjából is tudatosak, és a kikapcsolódás alkalmával igyekeznek odafigyelni a fenntarthatóságra. A megkérdezettek 40 százaléka nyilatkozott úgy, hogy fontos számára a környezet megóvása, ennek érdekében például takarékoskodnak az energiával a szálláshelyeken, újratölthető kulacsot használnak az egyszer használatos műanyag palackok helyett, mellőzik a napi törölközőcserét, és a fenntarthatóság befolyásolja a szolgáltatók megválasztását is.

Mi az az XRP, és mire használják a kriptovilág egyik legismertebb tokenjét?

XRP az egyik legismertebb digitális eszköz a kriptopiacon, amelyet sokan a Bitcoin alternatívájaként ismernek, de valójában teljesen más célra hozták létre. Míg a Bitcoin elsősorban digitális értékőrzőként működik, az XRP-t gyors és olcsó nemzetközi pénzmozgások kiszolgálására tervezték.
2026. 05. 03. 14:00
Megosztás:

Rendszerváltó népünnepély lesz szombaton Budapesten

Egész napos "rendszerváltó népünnepélyt" tartanak szombaton az új Országgyűlés megalakulásának és a miniszterelnök megválasztásának, valamint eskütételének napján Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő, a Tisza Párt elnöke vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 05. 03. 13:05
Megosztás:

Megütötte a Robinhood kriptós bevételeit a piaci visszaesés – de sérült a hosszú távú sztori?

A Robinhood első negyedéves gyorsjelentése jól mutatja, mennyire széles körben érezteti hatását a kriptopiaci lehűlés. A digitális eszközök árfolyamesése nemcsak a befektetők portfólióját nyomta meg, hanem azoknak a vállalatoknak az eredményét is, amelyek üzleti modelljükben jelentős szerepet adnak a kriptokereskedésnek. A nagy kérdés most az: átmeneti visszaesésről van szó, vagy a Robinhood hosszabb távú növekedési története is megrepedt?
2026. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
2026. 05. 02. 18:00
Megosztás:

Új határidőt jelölt ki a Pi Network a következő PI tokenfrissítés előtt

A Pi Network újabb fontos határidőt jelenthetett be a következő PI tokenfrissítés előtt, ám a pontos részletek egyelőre nem teljesen tisztázottak. A projekt felhasználóinak ezért érdemes fokozottan figyelniük a hivatalos csatornákat, különösen akkor, ha még vannak függőben lévő ellenőrzési vagy migrációs lépéseik.
2026. 05. 02. 17:00
Megosztás:

Közel 200 ezres futással is kapósak a japán modellek

A Használtautó.hu 2026 első negyedéves adatai alapján a japán autók továbbra is stabilan a hazai használtautó-piac legkeresettebb szereplői közé tartoznak. A toplista élén toronymagasan a Suzuki Swift áll, de a Toyota és a Honda modelljei is szép számban képviseltetik magukat. Az adatok alapján egyértelmű trend rajzolódik ki: a magyar vásárlók jelentős része továbbra is a megbízható, kiszámítható fenntartású modelleket keresi, még akkor is, ha ezek általában idősebbek a piaci átlagnál.
2026. 05. 02. 16:00
Megosztás: