Nem érdemes várni a védjegybejelentéssel

Bármilyen termékről vagy szolgáltatásról beszélünk, vannak nevek, ábrák vagy szlogenek, amiről mindenkinek ugyanaz jut az eszébe. Egy vállalkozás indításakor minden alapító számára kulcsfontosságú, hogy az általa képviselt márka egyedi, ismert, jól csengő névvel rendelkezzen. Az üzleti reputáció megszerzése hosszú és rögös út, egy márkanév vagy egy logo kizárólagosságot biztosító jogi védelmének biztosítása azonban sokkal egyszerűbb, mint azt sokan gondolják: a védjegyoltalom a megoldás.

Nem érdemes várni a védjegybejelentéssel

Sokan ismerik, mégis kevesen tudják

Időről időre a nyilvánosság is értesülhet olyan esetekről – elég csak a Rubik-kocka vagy a Juventus (vagyis most már Youventus) Rádió példáját említenünk – amikor egy jogvita eredményeként valaki akár több évtized után elveszíti egy megjelölés kizárólagos használatához fűződő jogát. Ez hatalmas érvágás lehet bármely vállalkozás számára, hiszen a vásárlók legtöbbször a névvel vagy más jellegadó tulajdonsággal azonosítják a kínált terméket vagy szolgáltatást. E nyilvánvaló kockázat ellenére Magyarországon mégis kevesen gondolnak arra, hogy az arculati elemek kidolgozásával párhuzamosan a kizárólagosság megszerzéséhez szükséges jogi lépéseket is megtegyék.

„A tudatosság hiányát beszédes adatok igazolják: a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) statisztikái szerint a magyar vállalkozások mindössze 3,4%-a rendelkezik valamilyen szellemi alkotásra vonatkozó oltalommal, míg a védjegybejelentések száma 2022-ben közel egyötödével csökkent a korábbi évekhez képest” - mondja Kerekes Gábor, a Jalsovszky ügyvéde.

Érdemes sietni…

A védjegyoltalom megszerzésnek elsőszámú előnye annak egyszerűségében rejlik. Ha megszületett az ötlet, megvan a név, logó vagy szlogen, amivel a vállalkozás kilépne a piacra, akkor nem érdemes késlekedni: azonnal megindítható a védjegybejelentési eljárás – akár a tényleges használatot megelőzően is. A bejelentés napja nagy jelentőséggel bír: a hatósági vizsgálatot és a közzétételt követően a nyilvántartásba történő bejegyzés napján, de a bejelentés napjától kezdődően illeti meg az oltalom a bejelentőt. Ha valaki nem lép időben, azzal üzleti kockázatnak teheti ki magát és könnyen azzal szembesülhet, hogy a konkurencia már megelőzte őt: nem lesz esélye az oltalom megszerzésére (így járt 2017-ben a TV2 csoporthoz tartozó Chili TV is, amely az AMC Networkhöz tartozó Paprika TV-vel szembeni jogvita eredményeként kényszerült végül névváltoztatásra). 

„A gyors cselekvést a jogszabály viszont jelentős előnyökkel honorálja: az oltalom kizárólagos jogot biztosít a védjegy használatára a jogosult által forgalmazott termék vagy szolgáltatás piacán. Így védi a jogosultat, hogy az engedélye nélkül a védjegyet bárki felhasználja vagy lemásolja, valamint a jogosult dönthet arról is, hogy kinek ad felhasználási jogot a védjegyre vonatkozóan. Így a védjegy mások általi használata esetén is bevételt jelenthet a vállalkozás számára. Az oltalom 10 évre, tehát kellően hosszú időtartamra szól, ami csekély ráfordítással újabb 10-10 évekre megújítható” – ismerteti az ügyvéd.

…de átgondoltan

Mielőtt mindenki megrohanná az SZNTH-t vagy az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalát (EUIPO), hogy mielőbb védjegyet szerezzen, kiemelnénk, hogy bármiből azért nem lesz védjegy. A megjelölésnek több törvényi feltételnek is meg kell felelnie, amelyek közül az alapvetőbbek a hatóság mérlegelését is igénylik. 

A megjelölésnek például egyedinek kell lennie, tehát nem elég, ha az adott termék egy-egy tulajdonságát tükrözi. „Az egyediséget az eljáró hatóság több szempont alapján történő mérlegelést követően állapítja meg – hazánkban például nem volt oltalmazható az ülő húsvéti nyúl formája, de az Európai Bíróság sem döntött másképp az italgyártó ügyében, aki a sörösdoboz szisszenését próbálta hangvédjegyként megszerezni – a két eset közös pontja, hogy egyik megjelölés sem tekinthető kellően egyedinek, így az sem volna jogszerű, ha valaki kizárólagosságot szerezne e tulajdonságok felhasználására” – meséli Kerekes Gábor. 

A másik lényeges szempont, hogy a megjelölés nem lehet azonos vagy összetéveszthető más, már bejegyzett védjegyekkel.  E vizsgálatot először az adott termék piacán kell elvégezni, de vannak olyan védjegyek, amelyek piacokon átívelő ismertséggel rendelkeznek (pl. Coca Cola, Vogue, Louis Vuitton). Ezekhez a jó hírű védjegyekhez hasonló megjelölések semmilyen más, akár teljesen eltérő termék esetében sem szerezhetnek oltalmat. Legjobb példa erre a budapesti Zara Hotel, amellyel szemben a spanyol ruhaipari óriás kezdeményezett kártérítési pert védjegybitorlás miatt, ami végül a szállodát működtető társaság felszámolásához vezetett. Az összetéveszthetőség megállapításához érdemes tanácsadó segítségét igénybe venni, de a hatóságnál is kezdeményezhető előzetes kutatás, amely támpontot ad annak eldöntéséhez, hogy van-e esély arra, hogy a megjelölés védjegyoltalmat szerezzen. 

Ösztönzik a tudatosságot

Ha egy megjelölés eleget tesz a fenti feltételeknek, akkor egy 4-6 hónapos eljárás végén megszerezheti a védjegyoltalmat. Ha az eljárás nem is a leggyorsabb (bár az SZTNH-nál magasabb eljárási díj megfizetésével kezdeményezhető soron kívüli eljárás is), a megszerzett jogokat a vállalkozás hosszú távon is hasznosítani tudja.

A cégek szellemi alkotásokkal kapcsolatos tudatosságának (és ezáltal versenyképességének) növelése azonban nem egyéni, hanem európai érdek is: az EUIPO 2023-ban is meghirdette kis- és középvállalkozások részére elérhető támogatási programját, amelynek keretében 1.000 EUR összegű támogatás igényelhető nemzeti vagy európai uniós védjegyeljárások díjainak részbeni megtérítésére. A támogatásokat az igénylések sorrendjében osztják ki a 27,1 millió EUR összegű alapból. „Ha megnézzük, hogy a támogatás összege gyakorlatilag fedezi egy európai védjegybejelentés teljes eljárási díját, és a védjegy megszerzésével a vállalkozás milyen előnyökre tehet szert, akkor egyértelmű, hogy mielőbb érdemes megkezdeni a bejelentés folyamatát” – zárja a Jalsovszky szakértője.


Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás: