„Nem tudom elhinni, hogy olyan világban élek, ahol élőben nézhetem a harmadik világháború fejleményeit TikTok-on”

Az Ynsight Research csapata a netnográfiai kutatás során a globális webtérben megjelenő az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos online megjelenéseket vizsgálta, arra fókuszálva, hogy a mostani elsősorban közösségi médiában zajló kommunikáció miben különbözik a korábbi konfliktusok online megjelenésétől.

„Nem tudom elhinni, hogy olyan világban élek, ahol élőben nézhetem a harmadik világháború fejleményeit TikTok-on”

A kutatás legfontosabb megállapításai

A háborúval kapcsolatosan rekord mennyiségű online diskurzust regisztráltunk, mintegy 150,405,142 megjelenést és ehhez kapcsolódó ezerszeres interakciót a vizsgált elmúlt egy hétben.

A közösségi média platformok közül a legtöbb tartalom a gyors helyzetjelentésekre alkalmas és a nemzetközi politikai és közéleti szereplők által leginkább preferált Twitteren jelent meg, összesen 141,780,220 nyilvános tweetet tettek közzé. Ebből 2,370,955 jelent meg Ukrajnában, míg 2,588,114 Oroszországban. Az arányok jól tükrözik, hogy az ukránok a közösségi média ezen csatornáját jobban használják – ezt jól mutatja az a tény is, hogy az egyik legnépszerűbb tweet Zelenszkij ukrán elnöké, amelyre 360,991 felhasználói reakció érkezett. Ugyanakkor nem szabad azt sem elfelejteni, hogy az oroszok saját közösségi média felülettel is rendelkeznek, amelynek a legutóbb közölt adatok szerint 66 milliónál több felhasználója van.

A korábbi konfliktusokhoz képest új kifejezésmódnak ad lehetőséget a TikTok, amely radikálisan átalakította a fiatalok vészhelyzetben való kommunikációját, amelyet az elemzésben részletesen, kvalitatív értelmezésben mutatunk be.

Részletes elemzés

Az orosz-ukrán konfliktus sok szempontból állította váratlan helyzet elé az európai társadalmakat. Kevesen számítottak a modern diplomácia működése mellett ilyen súlyos fegyveres konfliktus kialakulására Európa területén, a közösségi média korában pedig az állampolgárok sosem tapasztalt módon voltak képesek hangot megdöbbenésüknek az interneten. A közösségi média forradalomként is emlegetett Arab tavasz során már tapasztalhattunk a mostanihoz hasonló állapotokat az online térben, azonban a platformok szerepe azóta jelentősen nőtt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a közösségi média csatornákat nem csak a felhasználók használják információk továbbítására és információszerzésre, hanem a vezető politikusok és tisztségviselők is. Gondoljunk csak arra, hogy az utóbbi napokban hány bejelentésről értesültünk Twitterről és Facebookról, nem is beszélve az ukrán elnök által, a hadszíntérré vált Kijevből közvetített élő videókról.

A háborúval kapcsolatosan rekord mennyiségű online diskurzust regisztráltunk, mintegy 150,405,142 megjelenést és ehhez kapcsolódó ezerszeres interakciót a vizsgált elmúlt egy hétben. A közösségi média platformok közül a legtöbb tartalom a gyors helyzetjelentésekre alkalmas és a nemzetközi politikai és közéleti szereplők által leginkább preferált Twitteren jelent meg, összesen 141,780,220 nyilvános tweetet tettek közzé. Ebből 2,370,955 jelent meg Ukrajnában, míg 2,588,114 Oroszországban. Az arányok jól tükrözik, hogy az ukránok a közösségi média ezen csatornáját jobban használják – ezt jól mutatja az a tény is, hogy az egyik legnépszerűbb tweet Zelenszkij ukrán elnöké, amelyre 360,991 felhasználói reakció érkezett. Ugyanakkor nem szabad azt sem elfelejteni, hogy az oroszok saját közösségi média felülettel is rendelkeznek, amelynek a legutóbb közölt adatok szerint 66 milliónál több felhasználója van.

A közösségi média több szempontból tölt be kiemelten fontos szerepet az orosz-ukrán háború tekintetében. Egyrészt a hivatalos (kormányzati, nemzetközi szervezetektől, politikusoktól és pártoktól származó) információtovábbítás egyik fő eszközévé vált a konfliktus kiéleződése óta, amely leginkább a gyors és nagy tömegek elérését biztosító jellegének köszönhető. A hivatalos politikai szereplők egymás közötti, de a nyilvánosságnak szánt üzenetei mellett szintén jelentős szerepet játszanak a közösségi platformok a félprofesszionális humanitárius szféra szerveződésében.

Míg az előbbi esetben az egyszerű felhasználók mindössze passzív befogadóként jelennek meg, addig az utóbbi időszakban jelentős szerveződésnek lehettünk tanúi a civil társadalom vonatkozásában is. Az Ukrajnával szomszédos országokat érintő humanitárius katasztrófa kezeléséért tett erőfeszítések gyors és hatékony eszközévé váltak a különböző közösségi média platformok. A magyarországi közösségi média használat Facebook-dominált jellege miatt Magyarországon leginkább Facebook-csoportok alakulásában figyelhető meg jelenség. Az Ukrajnából érkező menekültek megsegítésére rendkívüli gyorsasággal létrehozott csoportokban az egyszerű állampolgárok a civil szervezetekkel, önkormányzatokkal és vállalkozásokkal együttműködve igyekeznek a segítségnyújtás részleteinek megszervezésében (pl. szállás, közlekedés, élelmiszer biztosítása). A megmozdulás méretét mutatja, hogy az egyik legnagyobb Facebook-csoport már közel 100 ezer tagot számlál mindössze néhány nap leforgása alatt.

A közösségi média ugyanakkor platformot biztosít az események dokumentálására, valamint a felhasználók, az állampolgárok véleményének megosztására is. Az Ukrajna területén kirobbant háború kezdete óta hatalmas mennyiségű ezzel kapcsolatos tartalom generálódott az interneten, amelyek kifejezetten érdekes képet mutatnak a mémek és TikTok-trendek internetes kultúrájában. Míg a Facebook bár hazai vonatkozásban továbbra is jelentős platform a témában, nemzetközi szempontból a diskurzus leginkább a Twitteren jelentős. Bár itt is fontos szerepet játszanak a mémek, az itteni kommunikáció jóval komolyabb és a megszokott politikával kapcsolatos online kommunikációhoz hasonló hangvételű, mint amit a TikTok-on tapasztalhatunk. A rövid zenés-táncos videók megosztására létrejött, azóta azonban átformálódóban lévő alkalmazást az utóbbi napokban elöntötték az ukrán-orosz konfliktussal kapcsolatos tartalmak.

A TikTokon megjelenő videók egy része a hagyományos médiaportálok (pl. televízióadók, online hírportálok stb.) csatornáiról származnak, akik általában politikusok nyilatkozatainak, riportereik bejelentkezéseinek rövid részleteit vagy televízióból származó képsorokat osztanak meg. A videók többsége azonban az egyszerű felhasználóktól származik, akik a platform működésének megfelelő módon, trendek keretében reagálnak az eseményekre. Azoknak, akik nem ismerősek a TikTokon úgy írhatjuk le a trendeket, mint olyan videók sora, amelyek több közös jellemzőt tartalmaznak, azonban a tartalom különböző kontextusokba kerül a felhasználók értelmezésein keresztül. Ilyen közös jellemző lehet a videó témája, a képi világ, a videón szereplő tevékenység, a videóban használt hang stb. Az Ukrajnával kapcsolatos tartalmak több ilyen trend kialakulását is eredményezték, amik részben humoros módon, részben komolyabb hangvételben kapcsolódnak az eseményekhez.

Ezek közül az egyik legjelentősebb trend a Harmadik Világháborút vizionalizáló, az emiatti kötelező katonai szolgálat gondolatával foglalkozó videók sora. Az ilyen videók többsége humorosnak szánt formában mutatja be, hogy az adott személy hogyan kerülné el a besorozást, illetve hogy a TikTok felhasználói táborát domináló Z Generáció hogyan viselkedne a harctéren. Szintén ide sorolhatók a nők egyenjogúságával, valamint az ő esetleges besorozásukra reflektáló videók, amelyek a hagyományos női szerepek kifogásként való felhasználásával viccelődnek a háborús szerepvállalás elkerülése érdekében.

Szintén rengeteg videó készült, amelyek Volodimir Zelenszkijt méltatják, illetve Vlagyimir Putyinból csinálnak viccet. Az ukrán elnök több korábban már létező trendben is feltűnt, amelyek többsége a felhasználók fizikai vonzalmát igyekeznek bemutatni. Egy videóban például az elnök egyik gyermekéről, majd róla készült fényképeket vágtak be egy olyan hangfelvétel alá, amelyben magyarra fordítva az alábbi mondatok hangzanak el: „– Az apukámat akarom! – Én is az akarom az apukádat!”. De rengeteg egyéb olyan videó került fel a platformra, ahol fiatal nők adnak hangot az elnökkel kapcsolatos vonzalmuknak, valamint olyan szerkesztett tartalmak, amelyek az orosz és az ukrán vezető közötti különbségekre reflektálnak. Az ilyen videókban jellemzően Zelenszkij elnök bátorságát és kitartását állítják szembe Putyin szereplésével. Egy videóban például úgy fogalmaznak, hogy „Putyin biztonságban ül az asztalánál, míg Zelenszkij csatába vezeti az embereit”.

Az Ukrajnával kapcsolatos tiktokos tartalmak egyik szimbolikus eleme lett egy videókban használatos hang, Tom Odell – Another Love című zenéjének egy részlete is. A zene felhasználásával elképesztő mennyiségű felhasználó osztott meg olyan tartalmat, amelyekben „Az én otthonom, az én Ukrajnám” címszavak alatt mutatják be saját, a háború előtti békés Ukrajnával kapcsolatos érzéseiket. Ez a felhasználó például így írt a mindennapi élet pillanatait bemutató videó alatt: „Fájdalmas nézni a gyönyörű országom mostani szenvedését.” Szintén rengetegen mutatták be a menekülés nehézségeit, amelyben kiemelten nagy szerepet kaptak a házikedvencek. Ebben a videóban például a háziállatok magára hagyásának gondolatára reagál a készítő egy zene részletével, amelynek a szöveget magyarul annyit tesz, mint: „két sírt ások magunknak, kedvesem”. Egy másik felhasználó a kutyájáról osztott meg egy rövid videót ezzel a szöveggel: „Ő itt Ally, már 10 éve nálam van, az állatokat nem engedik be az óvóhelyekre, nem hagyhatom magára”.

A platformon rengeteg Ukrajnából közvetített élő videó is megjelent az orosz invázió megindulását követően, amelyekben gyakorlatilag az adott pillanatban követhetik a felhasználók, hogy mi történik a háborús helyzetben. A helyzet szürrealitásáról is rengeteg videó készült, ebben a TikTok-ban például egy magyar felhasználó így fogalmaz: „amíg zajlik az ukrán-orosz hadművelet, én addig kiadom a whopper menüt zérókólával”. A helyzet különlegessége is ebben áll: a közösségi média szinte kézzel fogható közelségűvé tette a háború képeit, eddig példátlan módon bevonva ezzel a világ különböző pontjain élő felhasználókat a konfliktusba. Az Ukrajnából menekülő, ott harcoló és pincékben/óvóhelyeken bujkáló emberek által megosztott pár másodperces videók olyan mély betekintést nyújtanak egy háború pillanataiba, a nem professzionális tartalomkészítők által bemutatott élethelyzetek olyan átérezhetővé és emberivé teszik a helyzetet, ami előtt rengeteg felhasználó áll értetlenül. Ez a fiatal nő például így fogalmaz: „Nem tudom elhinni, hogy olyan világban élek, ahol élőben nézhetem a harmadik világháború fejleményeit TikTok-on”, míg egy másik videókészítő így fogalmazott: „Borzalmasan érzem magam, hogy elég kiváltságos vagyok ahhoz, hogy otthonról nézem, hogy mi történik”.


A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás:

Másfélszeresére nőtt a hitelkihelyezés az Ersténél

Az Ersténél az idei első kilenc hónapban jelentősen bővült a lakossági- és a vállalati hitelezés. Az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene szeptember végén 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalkozások esetében a növekedés 47 százalék volt. A bank az időszakot 84 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, szemben az előző év azonos időszakának 113 milliárd forintos nyereségével, elsősorban az extraprofitadóra vonatkozó új előírások miatt.
2026. 11. 04. 14:30
Megosztás:

Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet.
2026. 11. 04. 14:00
Megosztás:

S&P Global: lassult az euróövezet gazdasági teljesítménye októberben

Négyhavi mélypontra lassult az euróövezetben a magánszektor gazdasági teljesítményének növekedése a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
2026. 11. 04. 13:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 13:00
Megosztás:

A TRON megelőzte az Ethereumot: új vezető az USDT piacán

Fordulat történt a legnagyobb stabilcoin körüli versenyben: a TRON 2026 harmadik negyedévében az átlagos USDT-állomány alapján megelőzte az Ethereumot. A hálózat átlagos stabilcoin-állománya 92,25 milliárd dollárra emelkedett, miközben az átutalások összértéke elérte a 2180 milliárd dollárt. A látványos forgalom mellett azonban a bevételek csökkentek, így a negyedév egyszerre szólt terjeszkedésről és olcsóbb hálózathasználatról.
2026. 11. 04. 12:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás:

A Triumph törökbálinti központját vásárolta meg a Gestor

A Gestor Csoport megvásárolta a Triumph International törökbálinti logisztikai és irodaközpontját, és hosszú távú, 10 éves bérleti szerződést kötött a vállalattal. A svájci fehérneműgyártó a mintegy 3300 négyzetméteres ingatlanban bérlőként folytatja működését.
2026. 11. 04. 11:30
Megosztás:

Milliárdos forgalom a stabilcoin-kártyákon: hová kerül a pénzünk?

Egy érintés a terminálnál, jóváhagyott fizetés a telefonon: a stabilcoin-kártyák használata hétköznapi élménynek tűnik. A háttérben azonban digitális dollárok, devizaváltások, fedezetek és pénzügyi közvetítők összetett rendszere dolgozik.
2026. 11. 04. 11:00
Megosztás:

Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás:

A pedagógusok szerint elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől

Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
2026. 11. 04. 07:30
Megosztás:

Ismét nő a madárinfluenza kockázata: kiemelten fontos a járványvédelem

A vadmadarak őszi vonulásával fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának kockázata, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában egyre több pozitív vadmadár minta is jelez. A Nébih felhívja valamennyi baromfitartó figyelmét, hogy a járványvédelmi előírásokat az ország teljes területén szigorúan és következetesen be kell tartani, a magas kockázatúnak minősített járásokban pedig további szigorúbb intézkedések is érvényben vannak.
2026. 11. 04. 07:00
Megosztás:

Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.
2026. 11. 04. 06:30
Megosztás: