Nem tűnik el a halasztott fizetés, csak szabályozottabb lesz

Jövő novembertől a halasztott fizetési (BNPL) megoldások egy részére a fogyasztói hitelnekre vonatkozó szabályok lépnek életbe, így szigorúbb tájékoztatási és hitelképesség-vizsgálati előírások vonatkoznak majd rájuk – áll a Fogyasztóknak nyújtott hitelről szóló törvény friss módosításában. Az -instacash és a milpay - a magyar BNPL-piac meghatározó szereplői - szerint a módosítás nem veszélyezteti a konstrukció jövőjét. A két vállalat már a kezdetektől fogva úgy fejlesztették ki a rendszerüket, hogy az lehetővé tegye az Fhtv. előírásainak való megfelelést – közölte Bruzsa Géza vezérigazgató.

Nem tűnik el a halasztott fizetés, csak szabályozottabb lesz

2026. november 20-tól változik a fogyasztói hitelekről szóló törvény (Fhtv.), és a módosítások a halasztott fizetési (BNPL – Buy Now, Pay Later) szolgáltatásokat is érintik. A most elfogadott keretrendszer lényege, hogy bizonyos esetekben a halasztott fizetésre a jövőben a fogyasztási hitelekre vonatkozó szabályok lesznek érvényesek, így szigorúbb tájékoztatási és hitelképesség-vizsgálati elvárások vonatkoznak rá. Egyes vélemények szerint ez fékezheti a „fizess 30 nap múlva” típusú ajánlatok további térnyerését.

Az instacash közlése szerint ugyanakkor a változás nem jelenti azt, hogy a halasztott fizetés eltűnik a magyar piacról. A cég azt hangsúlyozza, hogy a jogszabályi módosítások hatálybalépését követően is a megszokott minőségben, zavartalanul biztosítja a szolgáltatását, 50 napnál hosszabb futamidő esetén is.

„Sokan most úgy találkoznak a témával, mintha a halasztott fizetés hirtelen ‘hitel’ lenne. A valóság az, hogy a fogyasztóvédelmi és tájékoztatási logika eddig is ugyanoda mutatott: ha valaki később fizet, annak feltételei vannak, és ezeket érthetően, időben el kell mondani. Mi az instacashnél ezért már a kezdetektől úgy építettük fel a szolgáltatást, hogy illeszkedjen az Fhtv. elvárásaihoz – a hitelképesség vizsgálatától a prudens kommunikációig” – mondta Bruzsa Géza fintech szakértő, az instacash és a Milpay vezérigazgatója.

A cég emlékeztet: a változások hátterében egy uniós fogyasztási hitelekről szóló irányelv áll. A cél, hogy a fogyasztói hitelszerződések szabályai alkalmazkodjanak a digitalizált pénzügyi piachoz, erősödjön a fogyasztóvédelem, nőjön az átláthatóság, és egységesebb uniós keret jöjjön létre a felelős hitelezési gyakorlat érdekében – úgy, hogy az új típusú hiteltermékekre, így a BNPL-re is kiterjedjen.

Jön a 14–50 napos BNPL-küszöb?

A módosítás a halasztott fizetések esetében egy kulcspontot is tisztáz: kamatmentes halasztott fizetésnél – a kereskedő méretétől és a szerződéskötés formájától függően – 14 vagy 50 napot meg nem haladó fizetési határidő esetén nem kell majd alkalmazni az Fhtv. szabályait. E küszöbök felett viszont a konstrukciók olyan elvárások alá kerülhetnek, amelyek a fogyasztók tájékoztatására és a felelős hitelnyújtásra helyezik a hangsúlyt.

„A ‘fizess 30 nap múlva’ típusú ajánlatokkal kapcsolatban szerintem nem az a legfontosabb kérdés, hogy lesznek-e ilyen megoldások, hanem az, hogy milyen keretek között. Egy olyan fizetési mód, amiről a felhasználók szuperlatívuszokban jeleznek vissza és amit 99.5%-ban késedelem nélkül fizetnek az nem tűnhet el.

A jogalkotói cél egyértelműen az, hogy a fogyasztó ne utólag szembesüljön a feltételekkel, hanem már a döntés előtt pontos, összehasonlítható információt kapjon, és a szolgáltatók kommunikációja is felelősebb legyen. Az általunk kifejlesztett rendszer a kezdetektől óvja a vásárlókat a túlköltekezéstől a valós idejű kapacitásvizsgálattal, ami a hazai és közép-európai BNPL piacon egyedülálló.” – tette hozzá Bruzsa Géza.

Az instacash álláspontja szerint a szabályozási szigorítások egyben piacformáló hatásúak lehetnek: azok a szolgáltatók, amelyek eddig kevésbé építettek strukturált tájékoztatásra és prudens működésre, komolyabb alkalmazkodási kényszerbe kerülhetnek, míg a felelős gyakorlatot követő megoldások stabilabban működhetnek tovább.

„A mi üzenetünk a partnereinknek egyszerű: a keretrendszer változik, de a cél ugyanaz marad – biztonságos, átlátható és működőképes részletfizetési megoldást adni egy pár perces automatikus folyamatban” – fogalmazott Bruzsa Géza fintech szakértő,, aki jelezte: a jogszabályi környezet változása kapcsán a jövőben további információkkal is jelentkezik, hogy partnerei és a piac szereplői időben fel tudjanak készülni az új elvárásokra.


Elindult a pályázat a Kerékpárosbarát címre

Elindult a pályázat, amelyen a települések, munkahelyek, közintézmények elnyerhetik a Kerékpárosbarát címet - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 09. 12. 07:00
Megosztás:

Négy vármegyében megszűnik a tűzgyújtási tilalom

Négy vármegyében megszűnik a tűzgyújtási tilalom szombattól - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 12. 06:00
Megosztás:

Lemondott a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke

Lemondott a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, Hatala József - derül ki a Magyar Közlöny pénteki számából.
2026. 09. 12. 05:00
Megosztás:

Már születésünkkor érezzük a ritmust? Így alakulhatott ki az ember ütemérzéke

Miért tudunk ösztönösen együtt tapsolni egy dalra, és miért sokkal nehezebb ugyanez más főemlősök számára? Az emberi agy már születéskor érzékeny lehet a ritmus periodikus szerkezetére, a zene ütemének felnőttekre jellemző rugalmas követése azonban hosszú fejlődés eredménye. Háden Gábor, a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont kutatója és Henkjan Honing, az Amszterdami Egyetem professzora több mint húsz év kutatási eredményeit értékelte újra, hogy elválassza a meggyőző bizonyítékokat a korai, ma már árnyalásra szoruló következtetésektől. Kritikai áttekintésük az Annals of the New York Academy of Sciences folyóiratban jelent meg.
2026. 09. 12. 04:00
Megosztás:

Ismét kudarcba fulladt a koszovói parlament megalakítása

Pénteken sem sikerült lezárni a koszovói parlament alakuló ülését, miután előbb a Koszovói Demokrata Párt (PDK), majd a Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) képviselői is elhagyták az üléstermet az alelnökök megválasztása körül kialakult vita miatt.
2026. 09. 12. 03:00
Megosztás:

Érdemes tudni! A gyógyszertárban nem elég a TAJ-kártya

Sokan megszokásból csak a TAJ-kártyájukat teszik el, amikor receptre felírt gyógyszerért indulnak a patikába.
2026. 09. 12. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A nyugdíj korhatár így alakul Magyarországon

Sokan tartanak attól, hogy újabb nyugdíjkorhatár-emelés következik Magyarországon.
2026. 09. 12. 01:00
Megosztás:

Több mint 1,2 millióan rendelkeznek értékpapírszámlával az államkincstárnál

Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot.
2026. 09. 12. 00:05
Megosztás:

Romló fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban

Az elemzői várakozásoknál nagyobb mértékben romlott az amerikai fogyasztói bizalom szeptemberben, miközben a háztartások inflációs várakozásai emelkedtek az emelkedő üzemanyagárak és a kereskedelmi feszültségek hatására.
2026. 09. 11. 23:00
Megosztás:

Nagyobb finanszírozásra számítanak a méhészek

A méhek beporzó tevékenysége nélkülözhetetlen ökoszisztéma-szolgáltatás, a méztermelőknek ezért közszolgáltatási jellegű elismerést és nagyobb finanszírozást kell kapniuk - olvasható az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) honlapján közzétett összefoglalóban.
2026. 09. 11. 22:00
Megosztás:

A védett erdőkben továbbra is tilos lesz a kitermelés a szociális tűzifához

Az állami erdőgazdaságok a tűzifához szükséges fakitermelést a nem védett területeken, rossz állapotú, illetve inváziós fajokból álló erdőkben végzik, miközben a védett és legértékesebb erdőállományokban továbbra is tiltott lesz a kitermelés - közölte az élő környezetért felelős miniszter pénteken Facebook oldalán.
2026. 09. 11. 21:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben csökkenhet az olajkereslet jövőre az iráni konfliktus miatt

Az iráni konfliktus elhúzódása miatt ismét lefelé módosította a globális olajkeresletre vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) pénteken közzétett havi jelentésében.
2026. 09. 11. 20:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A hetet a forint vegyes eredménnyel fejezte be, az euróval és a dollárral szemben gyengébben, a svájci frank ellenében erősebben.
2026. 09. 11. 19:00
Megosztás:

Havi 5 ezer forintos kompenzáció járhat a dízelautósoknak

Decemberig a legfeljebb 150 lóerős, dízelüzemű gépkocsik tulajdonosai összesen 20 ezer forint kompenzációban részesülnek - jelentette be a miniszterelnök péntek délután a Facebook-oldalán.
2026. 09. 11. 18:00
Megosztás:

Romániában a magyarul tanuló diákok az országos átlagnál jobban teljesítettek a PISA-felmérésen

Romániában a magyarul tanuló diákok az országos átlagnál jobban teljesítettek a PISA-felmérésen, de csökkenőben a különbség, és a magyar diákok esetében látványosabb a visszaesés is - derül ki a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet gyorsjelentéséből, melyet pénteken ismertettek Kolozsváron.
2026. 09. 11. 17:00
Megosztás:

Magyar tulajdonos folytatja az édességgyártást a Nestlé diósgyőri üzemében

A Nestlé Hungária megállapodást kötött a Vimpex cégcsoporttal a diósgyőri gyárának értékesítéséről; a svájci központú multinacionális vállalat a nyáron jelentette be, hogy az év végén bezárja miskolci egységét.
2026. 09. 11. 16:30
Megosztás:

Az orosz jegybank változatlanul hagyta az alapkamatot

Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban változatlan szinten, 14,00 százalékon hagyta az irányadó kamatot.
2026. 09. 11. 16:00
Megosztás:

A várakozásokkal ellentétben nőtt a brit gazdaság teljesítménye júliusban

A várakozásokkal ellentétben nőtt a brit gazdaság teljesítménye júliusban.
2026. 09. 11. 15:00
Megosztás:

Több mint 17 Celsius-fokos különbség alakult ki az országban

Több mint 17 Celsius-fokos különbség alakult ki az ország nyugati és keleti fele között péntek délelőtt.
2026. 09. 11. 14:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: újra tárgyalnak a Siemensszel új mozdonyok vásárlásáról

A MÁV nem mondta fel a 115 darab Siemens Vectron mozdony beszerzésére még az előző kormány idején kötött keretmegállapodást, így újra tárgyalnak a Siemensszel új mozdonyok vásárlásáról - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 09. 11. 13:30
Megosztás: