Nőtt Szlovákia forgalma

Éves összehasonlításban 8 százalékkal emelkedett a szlovákiai szálláshelyeken fogadott vendégek és 11 százalékkal az ott eltöltött vendégéjszakák száma januárban - közölte a szlovák Statisztikai Hivatal (SÚSR) szerdán.

Nőtt Szlovákia forgalma

Az idén januárban 374 ezer vendéget fogadtak a szlovákiai kereskedelmi szálláshelyek, ami alig valamivel kevesebb, mint 2019. hasonló időszakában, ugyanakkor 17 százalékkal elmaradt a 2020-as rekordszámoktól. A vendégéjszakák száma 958 ezer volt.

A szlovákiai szálláshelyek vendégei idén januárban átlagosan 2,6 éjszakát töltöttek el egy tartózkodás során.

A vendégek közül 238 ezer volt belföldi és 136 ezer külföldi, az előbbiek száma 16, az utóbbiaké 18 százalékkal maradt el a 2020-as rekordév januári számaitól.

A vendégek legnagyobb része - több mint a fele - a hegyi régiókba, konkrétan a zsolnai és eperjesi megyékbe érkezett. A fogadott vendégek tekintetében Pozsony megye a harmadik volt, ugyanakkor az egyedüli, ahol a külföldi vendégek száma meghaladta a belföldiekét. Az egyetlen megye, ahol csökkent a vendégek száma éves összehasonlításban, a kassai volt.

Meghalt Ferenc pápa

Meghalt Ferenc pápa hétfőn reggel - jelentette be a Vatikán.
2025. 04. 21. 13:00
Megosztás:

A Solana árfolyama ismét a régi szép időket idézi - mi áll a Solana emelkedés hátterében?

A kriptovaluta piac egyik legnagyobb meglepetése ismét a Solana (SOL), amely az elmúlt hetekben nemcsak árfolyamában mutatott figyelemre méltó erősödést, hanem hálózati aktivitásban és felhasználói elköteleződésben is új szinteket ért el. A szakértők már 150 dolláros rövid távú, sőt akár 2 000 dolláros hosszú távú árfolyamcélt is emlegetnek – de vajon mennyire megalapozott ez az optimizmus?
2025. 04. 21. 12:00
Megosztás:

Érettségi 2025: célzott felkészüléssel akár két jegyet is javíthatnak a diákok

Mit tehetnek a diákok a felkészülés utolsó napjaiban?
2025. 04. 21. 11:00
Megosztás:

Víztechnológiai kutatóközpontot hoz létre a Pannon Egyetem Nagykanizsán

A legmodernebb víztechnológiai kutatásokra és az ezekhez kapcsolódó analitikai mérésekre alkalmas, innovatív oktatási és kutatási központot hoz létre nagykanizsai kampuszán a Pannon Egyetem - közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel.
2025. 04. 21. 10:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama újra robban: Trump Fed-ellenes húzása gyengíti a dollárt, erősíti a kriptopiacot

A kriptovaluta piac újabb lendületet kapott hétfőn, miután a Bitcoin erőteljes kitörést produkált, miközben az amerikai dollár hároméves mélypontra esett. A piacot Donald Trump legújabb kijelentései kavarták fel, amelyek szerint megpróbálhatja leváltani Jerome Powell Fed-elnököt — ez a politikai bizonytalanság újabb lendületet adott a digitális eszközöknek, különösen a Bitcoinnak és az aranynak.
2025. 04. 21. 09:00
Megosztás:

Kína elutasít az országa ellen irányuló minden gazdasági megegyezést

Kína tiszteletben tart minden olyan felet, amely az Egyesült Államokkal fennálló gazdasági és kereskedelmi nézeteltéréseket egyenlő feltételek mellett, konzultáció útján oldja meg, de határozottan ellenzi, hogy bármelyik fél Kína rovására kössön alkut - közölte hétfőn a kínai kereskedelmi minisztérium.
2025. 04. 21. 08:20
Megosztás:

Nagy István: A vírus megállításához minden állattartó fegyelmezettsége kell

Órákon belül felszámolják a ragadós száj- és körömfájásvírussal fertőzött rábapordányi állattartó telepet - jelentette be Nagy István agrárminiszter szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten. Hozzátette: a vírus megállításához minden állattartó fegyelmezett együttműködésére van szükség.
2025. 04. 21. 06:00
Megosztás:

Horváth László: Provokáció a húsvéti marihuána-tüntetés

Arcátlan provokáció a húsvétvasárnapi marihuána-tüntetés, de ez volt az utolsó - írta Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2025. 04. 21. 05:00
Megosztás:

Felszámoltak egy drogkereskedő-hálózatot Veszprém vármegyében

Felszámoltak egy drogkereskedő-hálózatot Veszprém vármegyében, a rendőrök hat embert vettek őrizetbe - közölte a vármegyei rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.
2025. 04. 21. 03:00
Megosztás:

A női nyugdíjasok feje fájhat most a döntés miatt!

A nyugdíjasok és a nyugdíjazás előtt állók körében három kiemelten fontos probléma körvonalazódik: a nők kedvezményes nyugdíjának feltételrendszere, az özvegyi nyugdíjak szabályozása, valamint a nyugdíjak emelésének mechanizmusa.
2025. 04. 21. 02:00
Megosztás:

Elfogadták! A családi pótlékot megvonják 6 esetben

A családi pótlék folyósítását 6 esetben is szüneteltetni kell a hatályos jogszabály szerint az alábbi esetekben:
2025. 04. 21. 01:00
Megosztás:

Van 2300 forintod? Így csinálhatsz belőle tízmilliókat pofonegyszerűen

Tízmilliók füstbe mennek – nap mint nap! Egy átlagos magyar dohányos ma napi egy doboz cigarettára közel 2300 forintot költ. Ez évente több mint 800 ezer forint, amit – szó szerint – elfüstöl. De mi történne, ha ettől a szokástól egyik napról a másikra megszabadulnál?
2025. 04. 21. 00:01
Megosztás:

A héten többször is brit harci gépek követtek orosz katonai repülőgépeket a NATO keleti határainak közelében

Az elmúlt héten többször is brit harci gépek követtek orosz katonai repülőgépeket a NATO keleti határainak közelében.
2025. 04. 20. 22:00
Megosztás:

Ez a 3 legjobb kriptovaluta vétel most a medvepiaci hangulat ellenére is

Három legjobb kriptovaluta befektetés, amit érdemes tovább venni a medvepiac közepette is. Bár a kriptopiac jelenleg vérvörös árnyalatban úszik, és még a legnagyobb coinok is súlyos veszteségeket szenvedtek el, akad néhány digitális eszköz, amelyek hosszabb távon meglephetik a befektetőket.
2025. 04. 20. 21:00
Megosztás:

A húsvéti tojás titkai – miért festjük, és mit jelképez?

A húsvéti tojás az egyik legismertebb és legkedveltebb szimbóluma az ünnepnek – de vajon honnan ered a hagyomány, és miért festjük a tojást?
2025. 04. 20. 19:00
Megosztás:

Dogecoin árfolyam elemzés, DOGE kriptovaluta előrejelzés: Merre tart a Dogecoin (DOGE)?

A Dogecoin (DOGE) – az egykor mémként indult, ma már komoly közösséggel és piaci kapitalizációval rendelkező kriptovaluta – az utóbbi hónapokban jelentős korrekción ment keresztül. Elemzésünk célja, hogy technikai indikátorok alapján felmérjük az aktuális trendeket, azonosítsuk a lehetséges támasz- és ellenállási szinteket, és előrejelzést adjunk rövid, közép és hosszú távra. Külön figyelmet fordítunk arra, hogy kezdő befektetők számára is érthető módon magyarázzuk el a grafikonok és indikátorok üzenetét.
2025. 04. 20. 18:00
Megosztás:

Húsvét után ismét változékonnyá válik az időjárás

Húsvét után ismét változékonnyá válik az időjárás, a sok napsütés mellett többfelé várható zápor, zivatar, a hőmérséklet csúcsértéke pedig 20 és 25 Celsius-fok között alakul. A hét végén csökken a csapadék valószínűsége és kissé visszaesik a hőmérséklet - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 04. 20. 16:00
Megosztás:

Hitelből veszi autóját a magyar átlagpolgár – mert ma még inkább csak használtra futja

A hitelkamatok csökkenésének köszönhetően ismét egyre több lakossági ügyfél nem lízingel, hanem bankhitelből vesz autót. Mindez azt jelenti, hogy az autófinanszírozáson belül a klasszikus hitel részaránya évtizedes magasságba, 30 százalékra emelkedett – miközben 2022-ben a lízingfinanszírozás még 89 százalékot tett ki.
2025. 04. 20. 14:00
Megosztás:

Kriptovaluta nyereség adó kulcs 25% - Szlovénia odacsap a kriptovaluta nyereségeknek!

Szlovénia új kriptós adócsapása: 25%-os nyereség-adót vezetnének be 2026-tól a kriptovalutákon elért nyereségre.
2025. 04. 20. 13:00
Megosztás:

Legjobb kriptovaluta befektetések – nagy nyertesek 1 hét alatt

Legnagyobb kriptovaluta profitok az elmúlt héten. Melyik kriptóval lehetett a legtöbbet nyerni az elmúlt hét napban? A kriptovaluták neve mellett a heti árfolyam emelkedésük százalékos értéke látható.
2025. 04. 20. 12:00
Megosztás: