Olyan vagyonrobbanás jöhet a leggazdagabbaknál, amit nehéz ésszel felfogni

Iszonyatos pénz ömölhet majd a következő öt évben a privátbanki számlákra, a kezelt vagyon mérete a 2023-as 8575 milliárd forint után 2028-ra meghaladhatja majd a 20.000 milliárdot - ám az elitklubok ügyfélszáma eközben nem változik – hangzott el a privátbanki és vagyonkezelési szakma legnagyobb rendezvényének nyitóelőadásában.

Olyan vagyonrobbanás jöhet a leggazdagabbaknál, amit nehéz ésszel felfogni

Alapjaiban változik meg a következő öt évben hazai privátbanki piac: a magyar elitet kiszolgáló pénzügyi szolgáltatókra bízott vagyon az összege a következő fél évtizedben bő duplájára emelkedik és a 2024 eleji 9000 milliárd forint után 2028-ra átlépi a 20 ezer milliárd forintos álomhatárt. 

A Konferenciát szervező Blochamps Capital privátbanki tanácsadó cég ügyvezető igazgatója, Karagich István szerint a növekedés egyértelműen annak lesz köszönhető, hogy a magyar gazdaság vállalkozói szerkezetének átalakulásával egyre több jel alapján megállapítható, bármilyen gazdasági fellendülési vagy beruházási vitalizálódás okozta vagyonbővülés a korábbiaknál is erőteljesebben koncentrálódik majd arra a legvagyonosabb ügyfélkörre, akik az elmúlt évtized során messze az átlag fölött bővítették már így is vagyonukat és befolyásukat a magyar gazdaság működésére. 

A szakember szerint ehhez már nem is kell a kvázi-oligarchák felé lejtő, megkérdőjelezhető megbízásokról vizionálni: a magyar topgazdagok cégei, szolgáltatásai csaknem minden olyan üzletágban megkerülhetetlenné váltak, amely iparágak egy gazdasági beruházási bővülés esetén a leggyorsabban profitálnak a fellendülésből.

Mohón növekedő vagyonok, egyre kisebb elittel

A Blochamps szerint fontos azt is hangsúlyozni, hogy a remélt fellendülés és például a kormányzat deklarált kis- és középvállalkozói fókusza a következő években – azon túl, hogy elindítja a szakértők szerint amúgy szükséges konszolidációt a túlnépesedett vállalkozói piacon – így is számos kkv számára kínál lehetséges sikert és gyors növekedést. 

Ám a hiba nem csak a társadalmi közép- és felső középosztály tőkehelyzetének bizonytalansága, de a vállalkozói réteg eltolódása is a gazdaságban. Ugyanis miközben statisztikailag rendületlenül sok kkv működik, a tulajdoni koncentrációk miatt a vállalkozói köröknek csak egy szűk rétege számára nyílik majd valódi lehetősége az igazi elitklubokhoz csatlakozni. 

A prognózis szerint a vagyonkezelési hozamtermelés és a vállalkozói tőkebeáramlás révén az egy privátbanki számlára jutó átlagvagyon a 2018-as 109 millió forinthoz képest megnégyszereződik majd, s 5 év múlva minimum 450 millió forintot kezelnek majd 1-1 privátbanki számlán az ügyfelek – igaz, a belépési limitek is legalább 50 százalékkal emelkednek majd, nagyságrendileg 150 millió forintra. Összességében a privátbanki ügyfelek és a vezetett számlák száma épp ezért stagnálni fog az elkövetkező években.

Erősebb versenyben az ügyfélmegtartás lesz a fő kihívás a privátbankokban

A piacvezető privátbanki tanácsadó cég vezetője a társaság által idén már 14. alkalommal megszerzett Privátbanki és Vagyonkezelői konferencián tartott előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a piac előtt álló legnagyobb kihívás az, hogy a szolgáltatóknak a jövőben már nem elsősorban az ügyfélszám bővülésére kell koncentrálniuk: a meglévő ügyfelek megtartása és professzionális kiszolgálása jelenti majd a siker receptjét.

A konferencia panelbeszélgetéseiben résztvevők egyetértettek a Blochamps előzetes felmérésének azon eredményével, amely szerint a szupergazdagok a befektetési teljesítmény és a szolgáltatások díjazása mellett egyre komolyabb mértékben az ügyfélkapcsolat minőségére koncentrálnak. 

A vagyonosok elvárják azt, hogy privátbanki ügyintézőjük proaktívan viszonyuljon piaci folyamatokhoz és a felmerült problémákra gyors megoldása legyen. Annak ellenére, hogy ez a vagyonos réteg nem igazán rövidtávú befektetésekben gondolkozik a vagyonával kapcsolatban, egyre fontosabb szerepet kap a precíz tanácsadás, a lehetőségek és szolgáltatások folyamatos, személyre szabott riportálása, a folyamatos döntésképesség biztosítása. 

A jövő privátbankárának így jó eséllyel nem kell majd hivatali időben az irodájában ülnie, ám képesnek kell lennie, hogy akár egyetlen hírt értékelve 2-3 féle scenáriót felvázoló személyes hírlevélben tájékoztassa ügyfelét a hír megjelenését követő perecekben. Ehhez teljesen új skillek, a digitalizáció és a mesterséges intelligencia felhasználása alapkövetelmény lesz – értettek egyet a konferencia résztvevői.


A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás:

Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában

Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 20. 08:05
Megosztás:

EP: biztonságosabbá kell tenni a közösségi médiát és az online környezetet

A Parlament javaslatokat fogadott el, amelyek arra köteleznék a platformokat, a tagállamokat és a Bizottságot, hogy biztosítsák az EU-ban élő fiataloknak a biztonságos online környezetet.
2026. 09. 20. 07:00
Megosztás:

Francia kormány: a GDP-arányos francia államadósság jövőre 121,7 százalékra emelkedik

Franciaország eladósodottsági szintje tovább fog növekedni, és jövőre rekordszintet érhet el: a bruttó hazai termék (GDP) 119,3 százalékát 2026-ban, és 121,7 százalékát 2027-ben - jelezte szombaton a francia gazdasági és pénzügyminisztérium.
2026. 09. 20. 06:00
Megosztás: