Ömlik a pénz a kockázatitőke-szektorba

Az extrém növekedési fázisában lévő vállalatok a nemzetgazdaság élbolyában vannak, ezért az államnak érdeke, hogy ezeket a cégeket támogassa- véli Eszter Elemér, a Magyar Kockázati-és Magántőke Egyesület (HVCA) elnöke.

Ömlik a pénz a kockázatitőke-szektorba

A magyar befektetési piac elmúlt 30 éve

Az elmúlt 30 évben sokat formálódott a befektetési piac, az 1990-es éveket egészen más környezet jellemezte, mint a Jeremie-alapokkal teli startupok időszakát. Ez komoly szemléletváltást igényelt az intézmények, de a HVCA részéről is.

A HVCA elnöke két részre osztja a magyar befektetési piac elmúlt 30 évét: a korai időszakra inkább a privát befektetők – mai nyelven; angyalbefektetők – tevékenysége és a nagy – vagy középvállalati akvizíciók voltak jellemzőek. A ’90-es évek legelejétől megjelentek Magyarországon az amerikai és nyugat-európai magántőkealapok, amelyek a közép-európai térség kapitalizmus felé fordulásában meglátták a lehetőségeket, és alapvetően kivásárlásokkal foglalkoztak. Ez a tendencia valahol a kétezres években második felében fordult át, amikor elkezdett felfutni a startupkultúra.

„Magyar viszonylatban ebben jelentős szerepe volt az uniós Jeremie-programnak, ami erős nevelő hatással járult hozzá az iparág fejlődéséhez. A programnak köszönhetően nagyon sok alapkezelő indult el 2007-től kezdve, amelyek közül sokan ma már több alapot és külföldi befektetők pénzét kezelik, jelentős összeggel hozzájárulva a magyar vállalati szektor fejlődéséhez, miközben intézményesült egy kockázatitőke-szektor Magyarországon.” – hangsúlyozta Eszter Elemér, a HVCA elnöke, a HVCA-Portfolió Befektetési konferencia előadója.

Ezek az intézményi - kockázati és magántőke alapkezelő - befektetők extrém növekedési fázisban biztosítanak tőkét a vállalkozásoknak, ezzel megteremtve egy nemzetgazdaságon belül a dinamikusabban fejlődő társaságok finanszírozási hátterét.

Állami szerepvállalás Magyarországon

A HVCA-Portfolió Befektetési konferencia szakértője szerint szociológiai és történelmi okai vannak annak, hogy Magyarországon még mindig nehéz bevonni magánbefektetőt egy kockázati tőkealapba. Egy fontos alapvetése ennek a kérdésnek, amikor azt vizsgáljuk, hogy az állami és a magánoldal hogyan reprezentálja magát ebben a szektorban, hogy Magyarországon a vagyonos magánemberek még mindig magukban bíznak, és nem egy intézményesített rendszerben. Azt mondják, hogy ha tetszik egy vállalkozás, akkor abba közvetlenül invesztálnak, de ehhez nincs szükségük alapkezelőre, amely diverzifikált portfólióval ezt intézményesen végzi. Így aztán szükségessé válik az állami szerepvállalás, ami szinte minden fejlett piacgazdaságra jellemző.

„Szeretem Németország, Japán, Izrael és az USA példáját idehozni, mind a négy országban az elmúlt 30 évben nagyon jelentős állami szerepvállalást látunk a kockázati és a magántőke területek támogatására. Az Egyesült Államokban ez elsősorban adókedvezmények formájában jelenik meg, ami egyben óriási állami bevételkiesés, de ezzel együtt egy hatalmas ösztönzés ahhoz, hogy minél többen, minél nagyobb mennyiségben fektessenek be. De Németországban vagy Japánban is óriási állami pénzeket kezelő magánalapok vannak, Izraelben pedig az elmúlt 30 évnek az egyik legjobban tapintható állami szerepvállalása a „startup nation” jelszó mögött az az állami hozzáállás, amiben minden eszközzel, adókedvezménnyel, pályázati formában, lobbival és privát alapkezelőkre bízott nettó tőkével támogatták a kockázati tőke szektort.”  emelte ki Eszter Elemér.

Tehát, egyrészt magyar viszonylatban van egy szociológiai hátrány, egyfajta néplélek jellegű specialitás, hogy a magyar azt mondja, hogy nem kell nekem menedzser, én jobban tudom. A másik, hogy a világban azt látjuk, hogy minden állam pumpálja bele a pénzt ebbe a szektorba, pontosan azért, mert az extrém növekedés fázisában lévő vállalatokról beszélünk, amelyek ígéretes növekedés elején, vagy folyamatában állnak, tehát az államnak eminens érdeke, hogy ezeket a cégeket támogassa.
 
Eredményesség mérése

A különböző szereplők eltérő módon mérik az eredményességet. Az állam befizetett adóforintokban, a privát befektetők a kiszállásokon (exit) elért IRR-ben (Internal Rate of Return – Belső megtérülési ráta), az alapkezelők a saját exit eredményességükön. Mindenekelőtt azt kell látni, hogy ez egy folyamat, a valódi érték inkább évtizedekben mérhető, mint években.

„Azért is fontos az évkönyvünk bemutatója, amelyet a szeptember 23-ai konferenciára időzítettünk, mert abban elővettük az elmúlt 10 év számait, és annyit előre elárulhatok, hogy ezek az eredmények meggyőzőek, ugyanakkor csak részeredmények. Ahhoz, hogy egy ilyen eredményes alapműködést fel lehessen mutatni, kellett 25 év. Ez nem egy gyors műfaj, portfóliószintű eredményességet 2-3 évtized távlatából lehet jól szemlélni.”


Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

Amagyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás: