Ömlik a pénz a kockázatitőke-szektorba
A magyar befektetési piac elmúlt 30 éve
Az elmúlt 30 évben sokat formálódott a befektetési piac, az 1990-es éveket egészen más környezet jellemezte, mint a Jeremie-alapokkal teli startupok időszakát. Ez komoly szemléletváltást igényelt az intézmények, de a HVCA részéről is.
A HVCA elnöke két részre osztja a magyar befektetési piac elmúlt 30 évét: a korai időszakra inkább a privát befektetők – mai nyelven; angyalbefektetők – tevékenysége és a nagy – vagy középvállalati akvizíciók voltak jellemzőek. A ’90-es évek legelejétől megjelentek Magyarországon az amerikai és nyugat-európai magántőkealapok, amelyek a közép-európai térség kapitalizmus felé fordulásában meglátták a lehetőségeket, és alapvetően kivásárlásokkal foglalkoztak. Ez a tendencia valahol a kétezres években második felében fordult át, amikor elkezdett felfutni a startupkultúra.
„Magyar viszonylatban ebben jelentős szerepe volt az uniós Jeremie-programnak, ami erős nevelő hatással járult hozzá az iparág fejlődéséhez. A programnak köszönhetően nagyon sok alapkezelő indult el 2007-től kezdve, amelyek közül sokan ma már több alapot és külföldi befektetők pénzét kezelik, jelentős összeggel hozzájárulva a magyar vállalati szektor fejlődéséhez, miközben intézményesült egy kockázatitőke-szektor Magyarországon.” – hangsúlyozta Eszter Elemér, a HVCA elnöke, a HVCA-Portfolió Befektetési konferencia előadója.
Ezek az intézményi - kockázati és magántőke alapkezelő - befektetők extrém növekedési fázisban biztosítanak tőkét a vállalkozásoknak, ezzel megteremtve egy nemzetgazdaságon belül a dinamikusabban fejlődő társaságok finanszírozási hátterét.
Állami szerepvállalás Magyarországon
A HVCA-Portfolió Befektetési konferencia szakértője szerint szociológiai és történelmi okai vannak annak, hogy Magyarországon még mindig nehéz bevonni magánbefektetőt egy kockázati tőkealapba. Egy fontos alapvetése ennek a kérdésnek, amikor azt vizsgáljuk, hogy az állami és a magánoldal hogyan reprezentálja magát ebben a szektorban, hogy Magyarországon a vagyonos magánemberek még mindig magukban bíznak, és nem egy intézményesített rendszerben. Azt mondják, hogy ha tetszik egy vállalkozás, akkor abba közvetlenül invesztálnak, de ehhez nincs szükségük alapkezelőre, amely diverzifikált portfólióval ezt intézményesen végzi. Így aztán szükségessé válik az állami szerepvállalás, ami szinte minden fejlett piacgazdaságra jellemző.
„Szeretem Németország, Japán, Izrael és az USA példáját idehozni, mind a négy országban az elmúlt 30 évben nagyon jelentős állami szerepvállalást látunk a kockázati és a magántőke területek támogatására. Az Egyesült Államokban ez elsősorban adókedvezmények formájában jelenik meg, ami egyben óriási állami bevételkiesés, de ezzel együtt egy hatalmas ösztönzés ahhoz, hogy minél többen, minél nagyobb mennyiségben fektessenek be. De Németországban vagy Japánban is óriási állami pénzeket kezelő magánalapok vannak, Izraelben pedig az elmúlt 30 évnek az egyik legjobban tapintható állami szerepvállalása a „startup nation” jelszó mögött az az állami hozzáállás, amiben minden eszközzel, adókedvezménnyel, pályázati formában, lobbival és privát alapkezelőkre bízott nettó tőkével támogatták a kockázati tőke szektort.” emelte ki Eszter Elemér.
Tehát, egyrészt magyar viszonylatban van egy szociológiai hátrány, egyfajta néplélek jellegű specialitás, hogy a magyar azt mondja, hogy nem kell nekem menedzser, én jobban tudom. A másik, hogy a világban azt látjuk, hogy minden állam pumpálja bele a pénzt ebbe a szektorba, pontosan azért, mert az extrém növekedés fázisában lévő vállalatokról beszélünk, amelyek ígéretes növekedés elején, vagy folyamatában állnak, tehát az államnak eminens érdeke, hogy ezeket a cégeket támogassa.
Eredményesség mérése
A különböző szereplők eltérő módon mérik az eredményességet. Az állam befizetett adóforintokban, a privát befektetők a kiszállásokon (exit) elért IRR-ben (Internal Rate of Return – Belső megtérülési ráta), az alapkezelők a saját exit eredményességükön. Mindenekelőtt azt kell látni, hogy ez egy folyamat, a valódi érték inkább évtizedekben mérhető, mint években.
„Azért is fontos az évkönyvünk bemutatója, amelyet a szeptember 23-ai konferenciára időzítettünk, mert abban elővettük az elmúlt 10 év számait, és annyit előre elárulhatok, hogy ezek az eredmények meggyőzőek, ugyanakkor csak részeredmények. Ahhoz, hogy egy ilyen eredményes alapműködést fel lehessen mutatni, kellett 25 év. Ez nem egy gyors műfaj, portfóliószintű eredményességet 2-3 évtized távlatából lehet jól szemlélni.”
