Országos kutatás vizsgálta, hogy mi a közös az anyai és vezetői készségekben - Egy napra az anyukák vették át a vezető szerepet a Yettelnél

Határozottság, konfliktuskezelés, problémamegoldó képesség és empátia: ezek a legfőbb vezetői tulajdonságok, melyek édesanyaként is elengedhetetlenek a magyarok szerint – derült ki a Yettel friss, országos, anyák napja alkalmából készített kutatásából. A mobilszolgáltató a vezetői kompetenciákat vetette össze az anyasághoz szükséges képességekkel, és az is kiderült, hogy tízből nyolc válaszadó szerint a gyereknevelés során tanult készségeket a munkavégzésben is lehet kamatoztatni.

Országos kutatás vizsgálta, hogy mi a közös az anyai és vezetői készségekben - Egy napra az anyukák vették át a vezető szerepet a Yettelnél

Anyák napja apropójából egy országos, reprezentatív kutatásban[1] vizsgálta a Yettel, hogy a magyarok szerint melyek azok a legfontosabb vezetői tulajdonságok, amelyek akár az anyaság során is meghatározók lehetnek, illetve hogyan oszlanak el egy családban az ezekhez köthető feladatok.

A kutatásból kiderült, hogy bár a pénzügyi kérdésekben a hazai szülők egyformán döntéshozók, a mindennapok szervezésével és logisztikájával kapcsolatban – pl. számlabefizetés, vásárlás, családi események, baráti összejövetelek szervezése – már sokkal árnyaltabb a kép. Ezekben a kérdésekben a nők általában úgy élik meg, hogy rájuk nagyobb feladat hárul. Érdekesség, hogy azokban a háztartásokban, ahol otthon él még legalább egy gyermek, a megkérdezett nők közel fele úgy érzi, elsősorban ők koordinálják ezeket a tevékenységeket. A nők csupán 5%-a látja úgy, hogy a férfiak felelnek a mindennapi ügyekért és kevesebb, mint harmaduk (29%) jelölte azt, hogy ezeket a feladatokat párjukkal közösen koordinálják.

Ezzel szemben a férfi válaszadók közel negyede (23%) úgy érzi, hogy a mindennapok szervezése az ő kezében van, és mindössze 15%-uk vélekedik úgy, hogy az anyák döntenek ezekben a kérdésekben. A férfiak több, mint fele szerint a mindennapos ügyek intézését a családban a nőkkel együtt, közösen viszik. Ez az ellentmondás akkor is megfigyelhető volt, amikor arról kérdeztük a válaszadókat, hogy szerintük általánosságban, Magyarországon hogyan alakul a mindennapos döntésekkel kapcsolatos szerepvállalás: míg a nők fele úgy gondolja, hogy a szervezési döntések inkább az édesanyára hárulnak, a férfiak közel fele szerint ez inkább közös feladatnak minősül.

A felmérés vizsgálta a legfontosabb vezetői és anyai tulajdonságokat is. A válaszadók kiugró arányban, 70%-kal a határozottságot jelölték meg mint az egyik legfontosabb vezetői tulajdonság. Az ezt követő öt helyen szereplő készségek pedig a válaszadók nagyságrendileg felénél egyforma hangsúllyal szerepeltek: szervezői készségek (53%), konfliktuskezelés (51%), kommunikációs készségek (51%), problémamegoldó képesség (45%) és empátia (40%). Érdekesség, hogy utóbbit leginkább a nők tartják lényeges vezetői tulajdonságnak (nők: 44%, férfiak: 36%).

Az anyák esetében a megkérdezettek szerint a legfontosabb az empátia (73%), ezt követi a rugalmasság és a problémamegoldó képesség (48-48%). A kitöltők közel fele ugyancsak fontosnak tartja a konfliktuskezelést (47%), a megbízhatóságot (46%), valamint a határozottságot és döntéshozatali képességet (45%) is. Habár az arányokban vannak különbségek, a megkérdezettek szerint több olyan vezetői tulajdonság van, ami az édesanyáknál is elengedhetetlen: a határozottság és döntéshozatal, a konfliktuskezelés, a problémamegoldó képesség és az empátia mindkét esetben megjelenik mint fontos készség. További érdekesség, hogy az anyai empátiát a 16-19 évesek tartják a legfontosabbnak a többi korosztályhoz képest – 83%-uk jelölte meg ezt –, de ugyanez a korcsoport a vezetői empátiát már kevésbé tartja fontosnak a válaszadók teljes köréhez képest (26%).

Tízből nyolc magyar szerint a gyereknevelés során tanult készségeket a munkavégzésben is lehet kamatoztatni. „Mind az édesanyák, mind a vezetők sokféle feladatot oldanak meg és kezelnek egyszerre, gyakran vállalnak felelősséget a döntéseikért. Hiszünk abban, hogy a gyereknevelés során tanult készségek a munkavégzésben is értékes eszközzé válhatnak, éppen ezért például kiemelt figyelmet fordítunk a szülési szabadságról visszatérő anyukákra, akik az élethelyzetükből adódóan különös rugalmasságot igényelnek a munkaidő-beosztásban, cserébe viszont a munkaszervezésben, hatékonyságban esetenként felülmúlják munkatársaikat. Folyamatosan törekszünk arra, hogy mindinkább családbarát munkahelyet teremtsünk, melyet a 2021-ben bevezetett apasági, majd a 2023-ban bevezetett nagyszülői szabadság is támogat” – mondta el Szalai Enikő, a Yettel Magyarország HR vezérigazgató-helyettese.

A Yettel tavaly szervezte meg először anyák napi eseményét, melynek keretében a dolgozók meghívhatták anyukájukat a mobilszolgáltató törökbálinti irodaházába. A nagy sikerre való tekintettel a programot idén is megtartották; ezúttal az édesanyák egy napra cégvezetői pozícióba kerülhettek. Dönthettek például arról, hogy folytassa-e a Yettel az 5G-hálózatának bővítését, illetve hogy egységes vagy differenciált fizetésemelést hajtson-e végre a jövőben. Egy jelenleg üresen álló üzlethelyiség sorsáról, valamint egy bonyolult, előfizetői jogi esetről is kifejthették véleményüket.

Az eseményről készült videó az alábbi linken tekinthető meg:


A jelentési időszak előtt továbbra is jó erőben az amerikai tőzsdeindexek

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index növekedett: a Dow Jones 0,8%-kal, a S&P 500 és a Nasdaq 0,6%-kal. Utóbbi kettő a múlt hét során – még kedden – történelmi csúcsra emelkedett, és továbbra is annak közelében tartózkodik (az S&P 500 csak 0,1%-kal elmaradva tőle).
2026. 10. 12. 11:30
Megosztás:

Tardos Gergely: az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek a piaci hozamok

Az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek az elvárt piaci hozamok, de enélkül újra visszaemelkedő kamatteher várna Magyarországra - jelentette ki Tardos Gergely, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) elnök-vezérigazgatója a Portfoliónak adott, hétfőn megjelent interjúban.
2026. 10. 12. 11:00
Megosztás:

Ethereum: 11 millió dollár mozdult a Krakenre – újabb eladás készül?

Két, az Ethereum Foundationhöz korábbi tranzakciókon keresztül kapcsolódó kriptotárca összesen 4393 ETH-t, megközelítőleg 11,13 millió dollár értékű ethert utalt a Kraken kriptotőzsdére az október 12-i beszámoló szerint. A jelentős pénzmozgás ismét felvetette egy lehetséges eladás kérdését, miközben az Ethereum árfolyama 2555 dollár közelében járt. A tőzsdei befizetés azonban önmagában nem bizonyít értékesítést, és az sem igazolt, hogy az érintett tárcákat jelenleg az alapítvány irányítja.
2026. 10. 12. 10:30
Megosztás:

Pénteken nyugodt napot zártak a kötvénypiacok

Pénteken nem volt jelentős elmozdulás a kötvénypiacon: a fontosabb amerikai és európai állampapírhozamok a lejáratok többségén nagyrészt jóval 5 bázisponton belüli mozgásokat mutattak.
2026. 10. 12. 10:00
Megosztás:

Az európai tőzsdék pénteken ledolgozták a hét közepi eséseket

A STOXX 600 1,0%-kal emelkedett múlt pénteken, ezzel sikerült visszakapaszkodnia – a szerda és csütörtöki csökkenések után – az egy héttel korábbi szintjére. Az általános jó hangulatban valamennyi szektorális alindex pozitívban zárt.
2026. 10. 12. 09:00
Megosztás:

Nem enyhül a szorítás az energiapiacon, a Trump-Putyin megállapodás várhatóan nem hoz érdemi mérséklődést a dízelárakban és az inflációban sem

Múlt pénteken tovább emelkedtek az energiaárak: a WTI és a Brent olaj egyaránt +0,4%-kal drágult (hordónként: 91,9, illetve 104,7 dollárra), a hét egészét tekintve pedig még nagyobb, +0,8% illetve +2,4% növekedést mutattak. Az európai gázárak esetében még rosszabb volt a helyzet: a TTF pénteki 82,35 euró/MWh-os záróára 4,2%-kal haladta meg az előző napit, és 8,6%-kal az egy héttel korábbit és 2022 óta a második legdrágább napi záróárnak bizonyult (egyedül idén szeptember 14-én láttunk ennél is magasabbat).
2026. 10. 12. 08:30
Megosztás:

Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel

Csak augusztusban majdnem fél százalékot esett és közel 4,5 éves mélypontra került a személyi kölcsönök átlagos kamata – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az idén rekordösszegben folyósított hitel még olcsóbbá válhat, miután az utóbbi hetekben sorra kamatcsökkentéseket jelentettek be a bankok.
2026. 10. 12. 08:00
Megosztás:

Ukrán dróncsapás érte a Yandex vlagyimiri adatközpontját

Ukrán dróntámadás károkat okozott a Yandex vlagyimiri adatközpontjának infrastruktúrájában, az objektum működése leállt, a szolgáltatások egy része elérhetetlenné vált a felhasználók számára - közölte az orosz informatikai vállalat sajtószolgálata vasárnap reggel az Interfax hírügynökséggel.
2026. 10. 12. 07:00
Megosztás:

Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás: