Pete Hegseth: az amerikai légitámadás megfosztotta Iránt az atomfegyver lehetőségétől

"Elsöprő sikernek" nevezte az amerikai védelmi miniszter vasárnap az iráni atomlétesítmények elleni hajnali légitámadást, amely elmondása szerint megfosztotta Iránt az atomfegyver kifejlesztésének lehetőségétől.

Pete Hegseth: az amerikai légitámadás megfosztotta Iránt az atomfegyver lehetőségétől

Washingtoni összegző sajtótájékoztatóján Pete Hegseth hangsúlyozta, hogy az "Éjféli Kalapács"(Midnight Hammer) névre keresztelt átfogó művelet célpontjai között sem az iráni hadsereg, sem iráni civilek nem szerepeltek. Azt is kijelentette, hogy a műveletnek nem egy iráni rezsimváltás kikényszerítése volt a célja, hanem azoknak a fenyegetéseknek a "semlegesítése", amelyek az amerikai nemzetbiztonságot érték az iráni atomprogram miatt.

Dan Caine, az amerikai egyesített vezérkari tanács főnöke a tájékoztatón úgy fogalmazott, hogy az előzetes értékelés szerint az amerikai légicsapás "rendkívül súlyos károkat és pusztítást" okozott Irán célba vett atomlétesítményeiben, Fordóban, Natanzban és Iszfahánban.

Pete Hegseth miniszter úgy fogalmazott, hogy a bombák és a rakéták a szándékolt célpontokban csapódtak be.

A művelet részleteivel kapcsolatban elhangzott, hogy az Egyesült Államok hadserege több mint egy tucat bunkerromboló óriásbombát használt az iráni atomlétesítmények ellen végrehajtott légicsapás során, 12-t Fordóra, míg kettőt Natanzra dobtak le.

A térségben tartózkodó amerikai tengeralattjárókról több mint két tucat Tomahawk-típusú rakétát indítottak a célpontok felé.

Az egész művelet során 75 precíziós bombát vetettek be, és minden becsapódás 25 percen belül történt washingtoni idő szerint este 6 óra 40 perc és 7 óra 5 perc között - mondta a vezérkari főnök.

Az átfogó katonai műveletet az amerikai hadsereg Központi Parancsnoksága irányította, amely a Közel-Kelet térségéért felelős, és abban részt vett a stratégiai parancsnokság, az európai parancsnokság, valamint a kíber- és űrhadviselésért felelős parancsnokság is - részletezte Dan Caine.

Pete Hegseth miniszter elmondta, hogy a katonai művelet előkészítése heteken keresztül tartott.

Dan Caine, vezérkari főnök azt közölte, hogy a légicsapást a legmagasabb titkosítással tervezték, és arról "nagyon kevesen tudtak Washingtonban".

A katonai vezető arról is beszámolt, azt valószínűsítik, hogy az iráni haderő "nem látta" az amerikai repülőgépeket, ugyanis egyáltalán nem reagált annak megjelenésére, sem az iráni légvédelem, sem a légierő nem indított ellentámadást.

Az amerikai katonai vezetés értékelése szerint az Éjféli Kalapács művelet az Egyesült Államok hadtörténetének legnagyobb méretű olyan légi művelete volt, amelyben B-2-es bombázók vettek részt, valamint a lopakodó technológiát alkalmazó bombázók történetének második leghosszabb missziója volt.

Nyilvánosságra hozták a B-2-esek útvonalát, amiből kiderül, hogy azok a Földközi-tenger térsége fölött, Jordánia és Irak légtere felől közelítették meg az iráni célpontokat. A bevetés helyére az óriásbombázók leszállás nélkül, 18 óra repülés után értek el, több légi üzemanyag-utántöltést követően.

Pete Hegseth a sajtótájékoztatón azt hangoztatta, hogy

az Egyesült Államok nem kíván háborúba bocsátkozni, és békét akar, de világossá tette, hogy, amennyiben Irán megtorlást hajt végre, akkor az arra adott amerikai válasz sokkal erőteljesebb lesz.

Kérdésre válaszolva a miniszter elmondta, hogy az amerikai kongresszus vezetését közvetlenül a katonai művelet sikeres lebonyolítása után tájékoztatta az adminisztráció.


Ismét kudarcba fulladt a koszovói parlament megalakítása

Pénteken sem sikerült lezárni a koszovói parlament alakuló ülését, miután előbb a Koszovói Demokrata Párt (PDK), majd a Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) képviselői is elhagyták az üléstermet az alelnökök megválasztása körül kialakult vita miatt.
2026. 09. 12. 03:00
Megosztás:

Érdemes tudni! A gyógyszertárban nem elég a TAJ-kártya

Sokan megszokásból csak a TAJ-kártyájukat teszik el, amikor receptre felírt gyógyszerért indulnak a patikába.
2026. 09. 12. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A nyugdíj korhatár így alakul Magyarországon

Sokan tartanak attól, hogy újabb nyugdíjkorhatár-emelés következik Magyarországon.
2026. 09. 12. 01:00
Megosztás:

Több mint 1,2 millióan rendelkeznek értékpapírszámlával az államkincstárnál

Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot.
2026. 09. 12. 00:05
Megosztás:

Romló fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban

Az elemzői várakozásoknál nagyobb mértékben romlott az amerikai fogyasztói bizalom szeptemberben, miközben a háztartások inflációs várakozásai emelkedtek az emelkedő üzemanyagárak és a kereskedelmi feszültségek hatására.
2026. 09. 11. 23:00
Megosztás:

Nagyobb finanszírozásra számítanak a méhészek

A méhek beporzó tevékenysége nélkülözhetetlen ökoszisztéma-szolgáltatás, a méztermelőknek ezért közszolgáltatási jellegű elismerést és nagyobb finanszírozást kell kapniuk - olvasható az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) honlapján közzétett összefoglalóban.
2026. 09. 11. 22:00
Megosztás:

A védett erdőkben továbbra is tilos lesz a kitermelés a szociális tűzifához

Az állami erdőgazdaságok a tűzifához szükséges fakitermelést a nem védett területeken, rossz állapotú, illetve inváziós fajokból álló erdőkben végzik, miközben a védett és legértékesebb erdőállományokban továbbra is tiltott lesz a kitermelés - közölte az élő környezetért felelős miniszter pénteken Facebook oldalán.
2026. 09. 11. 21:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben csökkenhet az olajkereslet jövőre az iráni konfliktus miatt

Az iráni konfliktus elhúzódása miatt ismét lefelé módosította a globális olajkeresletre vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) pénteken közzétett havi jelentésében.
2026. 09. 11. 20:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A hetet a forint vegyes eredménnyel fejezte be, az euróval és a dollárral szemben gyengébben, a svájci frank ellenében erősebben.
2026. 09. 11. 19:00
Megosztás:

Havi 5 ezer forintos kompenzáció járhat a dízelautósoknak

Decemberig a legfeljebb 150 lóerős, dízelüzemű gépkocsik tulajdonosai összesen 20 ezer forint kompenzációban részesülnek - jelentette be a miniszterelnök péntek délután a Facebook-oldalán.
2026. 09. 11. 18:00
Megosztás:

Romániában a magyarul tanuló diákok az országos átlagnál jobban teljesítettek a PISA-felmérésen

Romániában a magyarul tanuló diákok az országos átlagnál jobban teljesítettek a PISA-felmérésen, de csökkenőben a különbség, és a magyar diákok esetében látványosabb a visszaesés is - derül ki a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet gyorsjelentéséből, melyet pénteken ismertettek Kolozsváron.
2026. 09. 11. 17:00
Megosztás:

Magyar tulajdonos folytatja az édességgyártást a Nestlé diósgyőri üzemében

A Nestlé Hungária megállapodást kötött a Vimpex cégcsoporttal a diósgyőri gyárának értékesítéséről; a svájci központú multinacionális vállalat a nyáron jelentette be, hogy az év végén bezárja miskolci egységét.
2026. 09. 11. 16:30
Megosztás:

Az orosz jegybank változatlanul hagyta az alapkamatot

Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban változatlan szinten, 14,00 százalékon hagyta az irányadó kamatot.
2026. 09. 11. 16:00
Megosztás:

A várakozásokkal ellentétben nőtt a brit gazdaság teljesítménye júliusban

A várakozásokkal ellentétben nőtt a brit gazdaság teljesítménye júliusban.
2026. 09. 11. 15:00
Megosztás:

Több mint 17 Celsius-fokos különbség alakult ki az országban

Több mint 17 Celsius-fokos különbség alakult ki az ország nyugati és keleti fele között péntek délelőtt.
2026. 09. 11. 14:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: újra tárgyalnak a Siemensszel új mozdonyok vásárlásáról

A MÁV nem mondta fel a 115 darab Siemens Vectron mozdony beszerzésére még az előző kormány idején kötött keretmegállapodást, így újra tárgyalnak a Siemensszel új mozdonyok vásárlásáról - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 09. 11. 13:30
Megosztás:

Oroszországban elindult az 5G mobilszolgáltatás

Bejelentette a kereskedelmi 5G mobilhálózat hivatalos elindítását pénteken az orosz digitalizálási minisztérium.
2026. 09. 11. 13:00
Megosztás:

NAV: zárt Facebook-csoportban árult márkás ruhákat egy nő

Zárt Facebook-csoportban árult márkás ruhákat, kiegészítőket egy nő, a bankszámlájára több mint 46 millió forint érkezett, de sem nyugtát, sem számlát nem adott; kiderült az is, hogy a luxustermékeket használtan szerezte be - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 11. 12:00
Megosztás:

Kína 2030-ra tovább erősítené pozícióját a globális autóiparban

Kína 2030-ra a világ vezető autóipari országai közé kíván kerülni, és tovább erősítené pozícióját az intelligens, hálózatba kapcsolt, új energiával hajtott járművek gyártásában - derül ki a kínai autóipar következő öt évére vonatkozó fejlesztési tervből.
2026. 09. 11. 11:30
Megosztás:

Sanofi: a kiugró siker átka

Látványosan elvált egymástól a Sanofi fundamentális teljesítménye és a részvény árfolyamának alakulása. A piac ugyanis kevésbé a fő pénzügyi számokra koncentrál, inkább az egy készítménytől való erős függés, a szabadalmi lejárat utáni bizonytalanság és az egyelőre nem bizonyított fejlesztési pipeline miatt rendel hozzá nagyobb diszkontot.
2026. 09. 11. 11:00
Megosztás: