Pirosba fordultak a vezető Wall Streeti indexek; 5%-kal emelkedett a nyersolaj jegyzése
Donald Trump gazdasági pressziót ígért, és azt követelte Irántól, hogy fizessen kártérítést azoknak az embereknek, akiket háborúkban, támadások és tüntetések során ölt meg. Eközben az iráni ajatollah az Iszlám Forradalmi Gárda veterán parancsnokát nevezte ki nemzetbiztonsági vezetőnek, aki már korábban is a tárgyalásokkal kapcsolatos szkepticizmusának adott hangot. Ráadásul Irán azt is kijelentette, hogy az Ománnal küszöbön álló megállapodás a Hormuzi-szoros ellenőrzéséről nem elegendő annak újranyitásához.
A kedvezőtlen hírek nyomán a Brent és a WTI hordójának jegyzése 5%-kal emelkedett, így előbbi 88 dollár felé araszol, míg utóbbi átlépte a 82 dollárt. A kedvezőtlen hírek erősítették az inflációs és kamatemelési aggodalmakat.
Rossz napja volt tegnap a technológiai szektornak; az Intel árfolyama 4,1%-ot esett, miután a vállalat bejelentette, hogy 15 milliárd dollárt akar bevonni részvényeladás révén; az Nvidia 2,9%-kal került lejjebb, ahogy a céggel kapcsolatban 500 milliárd dollár értékű AI-infrastruktúra fejlesztéssel kapcsolatos hírek jelentek meg a sajtóban.
(Forrás: OTP Ébresztő)