Pluszban zártak a tengerentúli piacok, a vártnál gyengébb munkaerőpiaci adatok érkeztek
Mindhárom vezető amerikai részvényindex fél százalék körül emelkedett. Az S&P 500 tizenegy fő szektora közül az alapanyagipar érte el a legnagyobb emelkedést, míg az ingatlanszektor volt az egyetlen, amely veszteséggel zárt. Az Nvidia 3,2%-kal emelkedett, míg a Micron és a Qualcomm rendre 2,4%, illetve 2,0%-os pluszban zárt. A hardvergyártó Dell árfolyama 15,8%-kal ugrott meg, miután megemelte éves profit- és árbevétel-előrejelzését. Az Uber Technologies papírjai 1,6%-kal erősödtek azt követően, hogy a fuvarmegosztó vállalat bejelentette munkavállalóinak mintegy 10%-os leépítését.
Az ADP adatai szerint, a nem-mezőgazdasági munkahelyek száma 38 ezerrel növekedett 2026 augusztusában, ami január óta a leggyengébb adat. Ez elmaradt a 47 ezres piaci várakozástól, és a júliusi, utólag felfelé módosított 46 ezres bővülést követte, ami a munkaerőpiac általános lassulására utal. Az ágazatok közül az oktatás és egészségügy, az építőipar, a szabadidő és vendéglátás, valamint a pénzügyi szolgáltatások mutattak erősebb munkaerő-felvételt, míg többek között a feldolgozóiparban vagy a szakmai és üzleti szolgáltatásokban csökkent a munkahelyek száma.
A Fed által kiadott, „Beige Book” nevű jelentés szerint az Egyesült Államok gazdasági aktivitása az elmúlt hetekben mérsékelt ütemben bővült, a foglalkoztatás enyhén növekedett, az árak pedig mérsékelten emelkedtek. A jelentés várhatóan nem befolyásolja döntően a jegybank döntéshozóinak szeptemberi kamatdöntését. A júliusi gyártói megrendelések a vártnál nagyobb mértékben, 0,9%-kal növekedtek havi alapon.
(Forrás: OTP Ébresztő)