Gigafúzió az autóiparban!

A tervezett kettő helyett akár egy éven belül összeolvadhat a Volkswagen (VW) és a Porsche autógyár a VW pénzügyi igazgatója szerint. (ProfitLine.hu)

Hans Dieter Pötsch elmondta: "mindenki akarja az összeolvadást, és mindenki minél hamarabbi összeolvadást szeretne". A legnagyobb európai autógyár pénzügyi igazgatója szerint "ha a konjunkturális helyzet jól alakul és a pénzpiacokon kedvezőek lesznek a körülmények, akkor több gázt adhatunk, és 2010-ben lezárhatjuk a folyamatot". A héten jóváhagyott eredeti terv szerint a VW-Porsche fúzió 2011-ben ment volna végbe.

 

A VW első lépésben 42 százalékos tulajdonrészt szerez a sportautógyárban. Ez is azt mutatja, hogy nem hódítóként, hanem partnerként érkezik a VW - mondta Pötsch a Die Weltnek. Hozzátette: a Porschénál is pontosan tudják, hogy "az egyesülés mindkét vállalatot erősíteni fogja". A társaság jelenleg a Volkswagen AG-ból és kilenc márkából áll, amelyeknek saját termékei és telephelyei vannak, vezetésük önálló, és az identitásuk is megmaradt, miközben a javukra szolgál, hogy összetartoznak. Így például az Audi is önállóan fejlődik a VW-család tagjaként, és profitál abból, hogy a konszernen belül költségkímélő megoldásokat tud választani.

 

"Minden feltétel adott arra, hogy a Porsche a mostani üzleti modelljét megtartva épüljön bele ebbe az együttműködő, és decentralizált döntéshozatali rendszer alapján felépített környezetbe" - mondta a VW vezetője a Die Welt online kiadásában vasárnap megjelent interjúban. Eredetileg a Porsche vette volna át a sokkal nagyobb VW-t, annak érdekében, hogy az ne kerülhessen külföldi kézbe. A megoldást az tette szükségessé, hogy tavaly ősszel a német parlament módosította a VW-részvényesek jogairól szóló törvényt, mert azt az Európai Bíróság a tőke szabad áramlását szavatoló uniós belső piaci rendtartással ellentétesnek minősítette. A törvénymódosítás után a külföldi felvásárlási kísérleteknek azzal vették elejét, hogy a Porsche megszerezte a VW-csoport többségét, 74,1 százalékát, ezen belül pedig a szavazati joggal járó törzsrészvények 50,76 százalékát. A Porsche azonban a csoport teljes egészére pályázott, aminek a VW, és a benne 20 százalékos tulajdonrésszel, valamint fontos kérdésekben vétójoggal rendelkező Alsó-Szászország tartomány minden eszközzel ellenállt.

 

A két társaság közti viszony megromlott. Jórészt családon belüli viszályról volt szó, hiszen a sportautógyár alapítója, Ferdinand Porsche tervezte az első VW-modellt, a mai Porschék pedig átlagosan 30 százalékban VW-alkatrészekből állnak. A Porsche SE holding 50 százalékát kitevő törzsrészvényekből a jelenlegi állás szerint hamarosan már csak négyötödöt - korábban az egészet - tulajdonló Porsche és Piech család tagjai magas tisztségeket viselnek a VW-nál, mint például Ferdinand Piech, Ferdinand Porsche egyik unokája, aki a VW felügyelőbizottsági elnöke. A wolfsburgi óriás teljes megszerzéséhez a Porsche több mint 10 milliárd euró hitelt vett fel, a pénzügyi válság miatt azonban likviditási gondjai támadtak, és nem tudott élni a VW további 20 százalékát jelentő részvénycsomagra vonatkozó vásárlási jogaival (részvényopcióival). A hónapok óta húzódó konfliktust végül a két cég fúziója zárja le, és az új, VW/Porsche társaságban megjelenik egy külföldi tulajdonos, a katari állami befektetési alap.

 

A VW és a Porsche felügyelőbizottsága csütörtökön hagyta jóvá az egyesülés menetrendjét. Pénteken Wolfgang Porsche, a Porsche felügyelőbizottsági elnöke szerződést írt alá Hamad bin Dzsászim bin Dzsábir ász-Száni katari miniszterelnökkel a sportautógyárat és a VW-részesedést magában foglaló Porsche SE holding törzsrészvények 10 százalékának eladásáról. A vételárat nem hozták nyilvánossgra a felek. Katar emellett 5 milliárd euróért megveszi a Porsche VW-részvényekre vonatkozó opcióinak nagy részét is. A katari állam így a VW-ben összesen 17 százalékos, szavazati joggal járó tulajdonrészt szerezhet, mondták az ügylet részleteit ismerő források a Die Weltnek. Az VW/Porsche társaságban végül a Porsche és a Piech családnak 35-39 százalék közötti szavazati joggal járó részesedése lesz, vagy ennél valamivel kevesebb - közölte Hans Dieter Pötsch.

 

A nagyságra második tulajdonos Alsó-Szászország tartomány lesz 20-21 százalék közötti részesedéssel, és vétójogokkal. A harmadik legnagyobb tulajdonos Katar lesz. Az alkalmazottak 1 és 5 százalék közötti részvénycsomagot szerezhetnek. A VW/Porsche Hans Dieter Pötsch szerint 2018-ra a világ vezető autógyártója lehet. A cél eléréséhez elsősorban az szükséges, hogy a VW az amerikai piacon a jelenlegi 300 ezer körüliről évi félmillióra emelje eladásait. Ennek érdekében 2010-ben kihozzák az első, kifejezetten az amerikai piacra szánt VW-modellt, amelyet 2011-ben egy újabb követ.


Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás:

PDSZ: A pedagógusok nem politikai kampánykellékek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét – írta Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében, amelyet szombaton az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 05. 16:00
Megosztás: