Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult kedden a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon, London kivételével. Hétfőn a vezető tőzsdék London kivételével veszteséggel zártak.

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Az összeurópai STOXX 600 index 0,17 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,41 százalék emelkedéssel kezdte a kereskedést.

Londonban az FTSE 100 index 0,17 százalékkal csökkent, a frankfurti DAX index 0,25 százalékkal emelkedett, a CAC 40 Párizsban 0,11 százalékkal kezdett magasabban. A milánói FTSE MIB index 0,24 százalékos, a madridi IBEX 35 index 0,15 százalékos erősödéssel nyitott.

Az olajár csökkent és június eleje óta a legalacsonyabb szintnél tart. Az olaj árát elsősorban a legnagyobb olajfogyasztó, Kína keresletének a csökkenése terheli meg. Kína az év első felében 11 százalékkal kevesebb olajat importált mint egy évvel korábban.

A WTI ára hordónként 75,37 dollár 0,58 százalékos csökkenéssel, a Brent ára 0,46 százalékkal ment lejjebb 79,41 dollárra hordónként.

Az arany spot ára 0,39 százalékkal emelkedett 2390,40 dollárra unciánként.

A dollárindex 104,67 ponton áll 0,09 százalék emelkedéssel, az eurót 0,03 százalékkal jegyzik erősebben 1,0822 dolláron.

Viccből lepisilte a férfi a terhességi tesztet: pozitív lett – ami ezután történt, arra senki sem számított

Egy ártatlannak induló poénból egészen elképesztő történet kerekedett – és a végén még az orvosok is csak pislogtak.
2026. 03. 18. 01:00
Megosztás:

Repülőgépről kutat olaj után a Mol a Balaton térségében

A Mol megbízásából Buzsák szénhidrogén-kutatási koncesszió területén végez repülőgépes geofizikai méréseket március 18. és 28. között az amerikai Bell Geospace - tájékoztatta a Mol kedden az MTI-t.
2026. 03. 18. 00:05
Megosztás:

A kormány 5,9 milliárd forintból újítja meg a Váci Szakképzési Centrumot

A kormány 5,9 milliárd forintból újítja meg Váci Szakképzési Centrumot - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Vácon, az építkezés bokrétaünnepségén, amelyet azért tartottak, mert elkészült az épület legmagasabb pontja.
2026. 03. 17. 23:30
Megosztás:

A GVH elnöke újabb hat évig Rigó Csaba Balázs

Sulyok Tamás köztársasági elnök újabb hat évre kinevezte Rigó Csaba Balázst a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökévé, aki kedden az eskü letétele után átvette kinevezési okmányát a Sándor-palotában - tájékoztatta a GVH az MTI-t közleményben
2026. 03. 17. 23:00
Megosztás:

Kriptotörvény az USA-ban: DeFi-védelem vs. stablecoin jutalmak – éleződik a harc

Fokozódik a politikai és iparági nyomás az amerikai kriptoszabályozás körül: a Szenátus új törvénytervezete egyszerre próbálja védeni a decentralizált rendszereket, miközben korlátozná a stablecoin jutalmakat. A vita tétje nem kisebb, mint a DeFi jövője és a digitális pénzügyi innováció iránya.
2026. 03. 17. 22:30
Megosztás:

Lengyelország nem küld katonákat Iránba

Lengyelország nem küldi katonáit Iránba, más feladatai vannak a NATO-ban, és az iráni konfliktus nem érinti közvetlenül a lengyelek biztonságát - jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő kedden.
2026. 03. 17. 22:00
Megosztás:

Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel

Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel, összhangban a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kötelezettségvállalásával, hogy enyhítse a közel-keleti konfliktus olajárakra gyakorolt hatását - közölte Sara Aagesen ökológiai átmenetért felelős miniszter a kormány keddi ülését követő sajtótájékoztatón Madridban.
2026. 03. 17. 21:30
Megosztás:

Fordulat a piacon? 202 millió dollár áramlott vissza a Bitcoin ETF-ekbe

Hosszú kiáramlási hullám után újra pozitív fordulat látszik az amerikai spot Bitcoin ETF-eknél. A március 16-i 202 millió dolláros nettó beáramlás reményt adhat a befektetőknek – de a kép továbbra sem egyértelmű.
2026. 03. 17. 21:00
Megosztás:

A Magyar Telekom igazgatósága részvényenként 154 forintos osztalékot javasol a közgyűlésnek

A Magyar Telekom Nyrt. igazgatósága részvényenként 154 forintos osztalékot javasol fizetni a 2025. évi eredmények után - derül ki a tőzsde honlapján kedden közzétett közgyűlési előterjesztésből.
2026. 03. 17. 20:30
Megosztás:

Lemondott az amerikai terrorizmusellenes központ igazgatója

Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joseph Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.
2026. 03. 17. 20:00
Megosztás:

Argentína is lecsapott a Polymarket-re: országos tiltás kriptós fogadások miatt

Egyre szigorúbb fellépés a kriptós előrejelzési piacok ellen: Argentína teljes országos blokkolást rendelt el a Polymarket ellen. A döntés mögött engedély nélküli működés, fogyasztóvédelmi aggályok és egy adatbotrány áll.
2026. 03. 17. 19:30
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 17. 19:00
Megosztás:

Már több mint 23 ezer cég igényelte a fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelt

Már több mint 23 ezer cég - köztük jelentős számú turisztikai szereplő - igényelte az új, fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelt - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára kedden Pogányban. Szabados Richárd a Baranya Vármegyei Kormányhivatal által szervezett munkáltatói fórumon megtartott előadásában rámutatott: a kormányzat intézkedése nyomán biztosított kamattámogatott hitel "felrobbantotta" a piacot.
2026. 03. 17. 18:30
Megosztás:

Hongkong szigorít: új korszak jön a stabilcoin-piacon

A hongkongi pénzügyi hatóság átfogó szabályozási rendszert vezet be a stablecoinokra, miközben egyre több kérdés merül fel a piac valódi méretével kapcsolatban. A cél egyértelmű: hitelesség, intézményi bizalom és fenntartható növekedés – nem pedig spekulatív hype.
2026. 03. 17. 18:00
Megosztás:

Üzembe helyezték az Alteo ötödik villamosenergia-tárolójá

Üzembe helyezték az Alteo ötödik, 20 megawattóra (MWh) kapacitású villamosenergia-tárolóját a Komárom-Esztergom megyei Bana községben, a létesítmény közös ponton csatlakozik a társaság már meglévő szélerőműparkjával a villamosenergia-hálózathoz; a beruházással a meglévő hálózatcsatlakozási kapacitás kihasználtsága is nő - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
2026. 03. 17. 17:30
Megosztás:

7,7 millió felhasználó felett az XRP Ledger: új korszak kezdődik a kriptopiacon

Több mint 13 év után történelmi mérföldkőhöz érkezett az XRP Ledger: a hálózat felhasználóinak száma átlépte a 7,7 milliót. A robbanásszerű növekedés nemcsak a kriptós közösség erősödését mutatja, hanem azt is, hogy az intézményi világ egyre komolyabban veszi az XRPL infrastruktúráját.
2026. 03. 17. 16:30
Megosztás:

A magyar gazdaság jövője a hatékony exporton múlik

A magyar gazdaság jövője a hatékony exporton múlik - hangsúlyozta Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke kedden a köztestület Külgazdasági Évnyitó 2026 - Fókuszban a külpiacok című rendezvényén.
2026. 03. 17. 16:00
Megosztás:

Nőtt az Audi Hungaria árbevétele tavaly

Az Audi Hungaria Zrt. 9,222 milliárd euró (3611,9 milliárd forint) árbevételt ért el tavaly, 611 millió euróval (239,3 milliárd forint) többet, mint 2024-ben - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat kedden az MTI-vel.
2026. 03. 17. 15:30
Megosztás:

Az iráni konfliktus a vásárlásokban is érezhető: kilőttek a gázpalack-keresések Magyarországon és a régióban

A nemzetközi energiapiaci bizonytalanság a vásárlói keresésekben is azonnal megjelent: Magyarországon igen nagyot ugrott a gázpalackok iránti érdeklődés az Árukereső.hu adatai szerint. A jelenség nem egyedi, a régió több országában is hasonló trend figyelhető meg, ahogy a fogyasztók igyekeznek felkészülni az esetleges áremelkedésekre vagy ellátási zavarokra.
2026. 03. 17. 15:00
Megosztás:

Altcoin-robbanás a piacon: Ethereum és XRP vezeti a kriptovaluta emelkedést

Új lendület érkezett a kriptopiacra: miközben a Bitcoin visszafogottan emelkedik, az altcoinok látványos napi nyereségekkel dominálják a mezőnyt. Az Ethereum és az XRP az élre állt, miközben a tőke egyre inkább a kisebb projektek felé áramlik.
2026. 03. 17. 14:30
Megosztás: