Rákaptak a hackerek az e-mailes csalásokra

Sokkal komolyabb veszélyforrást rejt e-mail fiókunk, mint ahogy azt eddig gondoltuk. A dán HeimdalTM Security által a közelmúltban végzett vizsgálat szerint a rosszindulatú akciók csaknem háromnegyede ezen a csatornán érkezik. A vállalatvezetőknek valóban van miért aggódniuk, mert a folyamatos támadás alatt álló munkavállalók egyharmada jellemzően el is bukik, és végül rákattint egy-egy gyanús csatolmányra vagy linkre. Pontosan ezért muszáj lenne különleges hangsúlyt fektetni az alkalmazottak kiberbiztonsági képzésére, illetve megfelelő védelmi eszközök használatára — mutat rá a Maxvalor szakértője.

Rákaptak a hackerek az e-mailes csalásokra

Megdöbbentő eredményre jutott a kiberbiztonsági megoldásokat fejlesztő és forgalmazó dán HeimdalTM Security az általuk védett rendszerek tavalyi, fél éves eredményeinek elemzése után. A támadások felület szerinti bontása alapján ugyanis a rosszindulatú akciók csaknem háromnegyedét e-mailen keresztül próbálták célba juttatni a bűnözők. A csalók igen széles palettát vetettek be, így volt közte adathalászat, üzleti e-mail fiók elleni támadás, az ügyvezető nevével végrehajtott csalás, de zsarolóvírus offenzíva is.

Több éve igyekszünk minden rendelkezésünkre álló eszközzel felhívni a döntéshozók figyelmét az IT védelem fontosságára és annak hiánya esetén az üzletre gyakorolt kockázatokra. A digitalizáció felgyorsulása az elmúlt két évben csak ráerősített erre, a kiberbűnözők már itthon is többek közt szolgáltatók nevével visszaélve, rendszeres és kifinomult támadásokkal veszik célba a felhasználókat, akik rendszerint be is kapják a csalit. Ma már nélkülözhetetlen a végpontvédelem, ahogy az is világos, hogy megelőzésen alapuló, teljeskörű védelmet biztosító eszközök nélkül sem lehet hatékonyan megvédeni egy vállalat hálózatát — hangsúlyozza Gölcz Dénes, a Heimdal Security termékeit Magyarországon forgalmazó MaxValor ügyvezető igazgatója.

A befutó üzenetekben rejlő hatalmas veszélyre az állami hátterű svájci egyetem, az ETH Zürich közelmúltban végzett felmérése is rávilágít. Az összesen csaknem 15 000 vállalati dolgozó bevonásával készült kutatásban a szakértők arra voltak kíváncsiak, hogy céges környezetben milyen csoport hajlamos leginkább kibertámadások áldozatává válni. A leveleik között ugyanis a résztvevők rendszeresen szimulált adathalász e-maileket kaptak a munkahelyi fiókjukba.

Az eredményeket egy vállalat sem veheti félvállról, hiszen a vizsgált időszak alatt az alkalmazottak csaknem egyharmada (32,1%) legalább egy rosszindulatú linkre vagy kétes csatolmányra rákattintott. Ez pedig azt mutatja, hogy az adathalászok által célba vett, s jellemzően szüntelenül támadás alatt álló emberek egy igen tetemes csoportja végül elbukik, és velük együtt a vállalatuk is áldozattá válhat.

Az ETH Zürich kutatása rámutatott, hogy nők és férfiak hasonló arányban kattintanak a nem biztonságos üzenetekre, így nem lehet nemek szerint különbséget tenni.  Ehelyett a tanulmányból kiderül, hogy az életkor fontos tényező lehet ebben a kérdésben, mivel a szakértők úgy találták, hogy a fiatalabbak és az idősebbek nagyobb valószínűséggel kattintanak az adathalász e-mailekre.

A vizsgálatból az is kiderült, hogy a számítógép-használat módja inkább befolyásolja a felhasználói sebezhetőséget, semmint annak mennyisége. Azok, akik egyszerű felhasználóként az általánosan elérhető szoftvereket használták, kevésbé voltak hajlamosak bedőlni a rosszindulatú e-maileknek. Ezzel szemben azok, akik munkájukhoz valamilyen speciális szoftvert használtak a vállalatnál, nagyobb arányban buktak el a teszten.


Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás: