Rekordot döntött az augusztusi áramfogyasztás Horvátországban

Rekordot döntött augusztusban a villamosenergia-fogyasztás Horvátországban, ahol a nyári csúcsterhelés már meghaladta a télit az utóbbi években, elsősorban a turizmus, a melegebb nyarak és a légkondicionáló berendezések egyre szélesebb körű használata miatt - közölte hétfőn a Horvát Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító vállalat (HOPS).

Rekordot döntött az augusztusi áramfogyasztás Horvátországban

Augusztusban rekordnak számító 3400,5 megawattórás (MWh) óránkénti terhelést mértek. Összehasonlításképpen: 2025 telén 3264,2 MWh volt a csúcsérték, míg a nyári maximum 2024-ben 3362,8, 2025-ben pedig 3150,1 MWh-t tett ki.

A HOPS szerint az utóbbi években egyértelmű változás figyelhető meg: míg korábban télen volt a legnagyobb az áramigény, a melegebb nyarak és telek, a turisztikai térségek növekvő fogyasztása, valamint a légkondicionálók terjedése miatt egyre inkább nyáron terhelődik meg a rendszer.

Az év első hét hónapjában már harmadik egymást követő évben emelkedett az áramfogyasztás. Január és július között 10,632 millió MWh villamos energiát használtak fel, egy százalékkal többet, mint 2025 azonos időszakában és 1,9 százalékkal többet, mint 2024-ben. Különösen januárban nőtt jelentősen a fogyasztás: 7,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit és 10,5 százalékkal a 2024 januárjában mért értéket.

A rendszerirányító szerint a hőhullámok egyértelműen növelik az áramigényt, hatásuk azonban függ egyebek mellett időtartamuktól, a páratartalomtól, a széltől, attól, hogy hétköznapra vagy hétvégére esnek-e, valamint az ünnepnapoktól és akár a nagyobb sporteseményektől is.

A nyári fogyasztás növekedésében jelentős szerepe van a légkondicionáló berendezések terjedésének, pontos hatásukat azonban nem lehet meghatározni, mert nincs átfogó adat arról, hány légkondicionáló működik az országban. A turizmus ugyancsak jelentősen megterheli a hálózatot: egyes térségekben a nyári villamosenergia-fogyasztás akár az ötszöröse is lehet a télinek.

A horvát állami áramszolgáltató (HEP) adatai szerint a hálózat terhelése általában este nyolc és tíz óra között a legnagyobb. Napközben a naperőművek termelése mérsékli a hálózati igényt, estére azonban ez a forrás kiesik.

Horvátországban az elmúlt években gyorsan nőtt a megújuló energiaforrások szerepe. Az ország mintegy 6300 megawatt beépített villamosenergia-termelő kapacitással rendelkezik, mintegy 2000 megawattal többel, mint néhány évvel korábban. A megújuló energiaforrások 2025-ben a hazai áramtermelés 74,1 százalékát adták.

A naperőművek beépített kapacitása tavaly elérte az 1500 megawattot, és ezzel első alkalommal meghaladta a szélerőművekét. A napenergia-termelés a 2015-ös 53 ezer MWh-ról 2025-re 1,045 millió MWh-ra nőtt. A HEP elosztóhálózatára 2026 februárjáig mintegy 44 ezer naperőművet csatlakoztattak.

A megújuló energiaforrások gyors terjedése ugyanakkor egyre nagyobb kihívást jelent a villamosenergia-hálózat számára. A termelőkapacitások fejlesztése mintegy háromszor gyorsabb ütemben halad, mint az átviteli és elosztóhálózat bővítése.

A Horvát Gazdasági Kamara (HGK) arra számít, hogy az ország villamosenergia-igénye a következő években tovább növekszik a közlekedés, a fűtés és az ipar villamosítása, valamint a digitalizáció, az adatközpontok és a mesterséges intelligencia terjedése miatt. A kamara szerint ezért Horvátországnak a megújuló energiaforrások fejlesztése mellett a hálózat bővítésére és korszerűsítésére, valamint az energiatároló kapacitások kiépítésére is szüksége lesz.


Forsthoffer Ágnes: a magyar emberek hangja szabad és hallatszik

Az elmúlt időszak legnagyobb eredménye nem egy-egy elfogadott törvény, nem valamelyik parlamenti döntés, hanem az, hogy a magyar emberek hangja szabad és hallatszik - mondta az Országgyűlés elnöke Magyar Péter miniszterelnök országjárásának első állomásán szombaton Veszprémben.
2026. 09. 13. 03:00
Megosztás:

Az októberi nyugdíjat már így utalják

Októberben a megszokott rend szerint érkezik a nyugdíj azoknak, akik bankszámlára kérték az ellátás folyósítását. A Magyar Államkincstár már közzétette a hivatalos időpontot: mutatjuk, melyik napon válik hozzáférhetővé a pénz, és mire számíthatnak a postai kézbesítést választó nyugdíjasok.
2026. 09. 13. 02:00
Megosztás:

Lottót vettél? Kár volt, nem tudsz nyerni, mutatjuk miért

Elég öt, hat vagy hét számot eltalálni, és egyetlen este alatt milliomos, sőt milliárdos lehetsz. Legalábbis ezt ígéri a lottózás semmihez sem hasonlítható izgalma.
2026. 09. 13. 01:00
Megosztás:

11 évesnél idősebb autód van? Akkor bajban leszel

Magyarországon egy tizenegy éves autó még egyáltalán nem számít öregnek. A hazai személygépkocsi-állomány átlagéletkora már meghaladja a 16 évet, ezért több millió autóst érinthet minden olyan változás, amely szigorúbb ellenőrzést, gyakoribb javítást vagy magasabb fenntartási költséget hoz.
2026. 09. 13. 00:05
Megosztás:

Orbán Viktor: ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani

Az a dolgunk, hogy készen álljunk, ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani - mondta Orbán Viktor a Somogy vármegyei Kötcsén szombaton.
2026. 09. 12. 23:00
Megosztás:

Országos tisztifőorvos: az egészségmegőrzés apró lépésekkel kezdődik

Az egészségmegőrzés, az egészséges életmódra áttérés apró lépésekkel kezdődik - hangoztatta az országos tisztifőorvos a II. Magyar Egészség Pikniken szombaton Budapesten.
2026. 09. 12. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 37. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 12. 21:00
Megosztás:

Közzétették a kormány gyermekvédelmi jelentését

Közzétették a kormány gyermekvédelmi jelentését szombaton. A több mint 200 oldalas dokumentum a kormany.hu oldalon érhető el.
2026. 09. 12. 20:00
Megosztás:

Számos korábban titkos iratot adott ki a CIA a szeptember 11-i terrortámadások előzményeiről

Az amerikai hírszerzés már évekkel a 2001. szeptember 11-i terrortámadások előtt figyelmeztette a washingtoni kormányzatot, hogy Oszama bin Laden eltökélt egy, az Egyesült Államok területén végrehajtott támadás megszervezésében - derül ki a CIA által a merényletek 25. évfordulóján nyilvánosságra hozott, korábban titkos dokumentumokból.
2026. 09. 12. 19:00
Megosztás:

Csökkent Csehország lakossága az első félévben

Mintegy 12 200 fővel, 10,9 millióra csökkent az első félévben Csehország lakossága - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal a honlapján.
2026. 09. 12. 18:00
Megosztás:

Trump: elkerülhetetlen Írország és Észak-Írország újraegyesítése

Donald Trump amerikai elnök szerint elkerülhetetlen Írország és Észak-Írország újraegyesítése. Trump szombaton kezdődött írországi látogatásán kijelentette azt is, hogy ő örömmel fogadná az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország és a több mint száz éve független államként létező Ír Köztársaság egyesítését.
2026. 09. 12. 17:00
Megosztás:

Csalódással fogadták a fuvarozók a dízelautósok kompenzációját

Csalódással és értetlenséggel fogadta több hazai fuvarozószervezet, hogy havi 5 ezer forintos kompenzációban részesülnek a maximum 150 lóerős, dízelüzemű gépkocsik tulajdonosai, a fuvarozók azonban nem kapnak kompenzációt.
2026. 09. 12. 15:00
Megosztás:

Két nap alatt több mint 20 centimétert emelkedett a Duna vízszintje Budapestnél

Két nap alatt több mint 20 centimétert emelkedett a Duna vízszintje Budapestnél - derül ki a www.vizugy.hu szombat reggeli adataiból.
2026. 09. 12. 14:00
Megosztás:

Közzétették a kormány gyermekvédelmi jelentését

Közzétették a kormány gyermekvédelmi jelentését szombat délelőtt. A több mint 200 oldalas dokumentum a kormany.hu oldalon érhető el.
2026. 09. 12. 13:00
Megosztás:

Megerősítette az olasz államadós-besorolást a Fitch

Megerősítette Olaszország "BBB plusz" szintű, stabil kilátású államadós-besorolását a Fitch Ratings, kiemelve a jelenlegi olasz kormány évtizedek óta nem tapasztalt stabilitását és a kedvező államháztartási folyamatokat.
2026. 09. 12. 12:00
Megosztás:

Iváncsa önkormányzata: a település egyetlen kútjában sem mutattak ki az akkumulátorgyárból származó szennyezést

A település 55 helyszínén, fúrt és ásott kutakból vett vízminták egyikében sem mutatható ki szennyeződés - közölte Iváncsa önkormányzata azután, hogy az elmúlt héten az SK On Hungary akkumulátorgyár arról tájékoztatta őket: az üzem belső területén található monitoring kútban NMP-szennyezést mutatott ki a gyár önellenőrző mérése.
2026. 09. 12. 11:00
Megosztás:

Megszűnik az új lakások 5 százalékos áfája, még sincs ok aggodalomra

Első pillantásra akár 21 millió forintos áremelkedést is okozhatna az új lakások kedvezményes áfájának kivezetése, a valóság azonban jóval árnyaltabb. A változás nem egyik napról a másikra jelenik meg a lakásárakban, ráadásul a következő évek kínálatának jelentős része továbbra is 5 százalékos áfával kerülhet piacra. Weitzel Zsolt ingatlanszakértő szerint ezért egyelőre nincs ok pánikvásárlásra.
2026. 09. 12. 10:00
Megosztás:

Mennyibe kerülhet valójában egy per elindítása?

Egy per megindításánál sokan elsősorban a jogi esélyeket mérlegelik, pedig a költségek legalább ennyire fontosak lehetnek. Az illeték összege különösen nagyobb pertárgyértéknél válhat komoly tétellé, ezért nem érdemes csak a kereset benyújtásakor foglalkozni vele.
2026. 09. 12. 09:00
Megosztás:

Kórházi fertőzések elleni eljárás fejlesztése indul Szegeden

Új fágterápiás eljárás fejlesztése indul antibiotikum-rezisztens kórházi fertőzések ellen a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban (SZBK) pályázati támogatással - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet a honlapján.
2026. 09. 12. 08:05
Megosztás:

Elindult a pályázat a Kerékpárosbarát címre

Elindult a pályázat, amelyen a települések, munkahelyek, közintézmények elnyerhetik a Kerékpárosbarát címet - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 09. 12. 07:00
Megosztás: