Romboló hatású a közösségi média a Z generáció számára egy új tanulmány szerint

Mentálisan kifejezetten romboló hatású a közösségi média használata az úgynevezett Z generáció - vagyis az 1990-es évek második fele és a 2010-es évek első fele között született fiatalok - számára egy új tanulmány szerint - írta a The Guardian című brit lap pénteken.

Romboló hatású a közösségi média a Z generáció számára egy új tanulmány szerint

Más generációkhoz képest a Z tagjai érezhetően több időt töltenek passzív módon a közösségi médiában - derült ki a McKinsey Egészségtudományi Intézet által elvégzett vizsgálatból. Kimutatták, hogy a Z generáció tagjaira jellemzőbb az, hogy negatív érzéseket társítanak a közösségi oldalakhoz. Ebben a korcsoportban minden negyedik fiatal esetében rosszabb mentális egészségi állapottal jár a közösségi média nagy mennyiségű használata.

A kutatók a világ 26 országában, összesen 42 ezer, különböző korú ember részvételével vizsgálták azt, hogy a közösségi oldalak milyen hatással vannak a mentális, testi, társas és lelkiállapotra. A Z generáció tagjai szerepeltek a leggyengébb eredménnyel valamennyi területen. 

Érdekes különbség, hogy az Y generáció - azaz az 1981 és 1996 között született korcsoport - tagjai aktívabban használják a közösségi médiát, 32 százalékuk naponta legalább egyszer közzétesz legalább egy bejegyzést valamelyik platformon. Ehhez képest a Z generáció több időt fordít a közösségi médiára - 35 százalékuk naponta több mint két órát -, de ezt passzívabb módon teszik. 

A kutatások szerint a passzív felhasználás, vagyis például a TikTok vagy az Instagram végtelenbe nyúló görgetése idővel káros hatással van az emberre. A Z generációban különösen a nőket érinti az emiatt kialakuló rosszabb mentális állapot: 21 százalékuk számolt be ilyen tapasztalatokról, például testképzavarról vagy alacsonyabb önbizalomról, míg a férfiak körében csak 13 százalék.

A közösségi média azonban nem kizárólag negatív hatású. Kana Enomoto, a tanulmány társszerzője szerint valamennyi korcsoport tagjai jelentős arányban számoltak be arról is, hogy a társas kapcsolatok és az önkifejezés terén ezek a platformok kifejezetten segítenek.

Görög agrárbotrány: rendszerhiba és kettős mérce az uniós politikában

A legújabb görög agrártámogatási botrány nem csupán egy nemzeti szintű korrupciós ügy, hanem az Európai Unió közös agrárpolitikájának (KAP) működését, ellenőrzési mechanizmusait és politikai következményeit is alapjaiban érintő fejlemény. A történtek ráadásul új megvilágításba helyezik az uniós jogállamisági mechanizmusok következetességét, különösen akkor, ha összevetjük a görög helyzetet más tagállamok – így Magyarország – esetével.
2026. 04. 10. 07:30
Megosztás:

Nagyot nőtt a számlanyitások száma és a kezelt lakossági vagyon is az MBH Befektetési Banknál 2025-ben

Az MBH Befektetési Bank 2025-ben tovább erősítette piaci pozícióját: közel 5%-kal bővült ügyfélköre, lakossági ügyfeleinek értékpapír-állománya pedig 17,6%-kal nőtt. A befektetési alapokban kezelt vagyon 37%-kal emelkedett az előző évi adatokhoz képest, ami közel kétszerese a piac átlagos növekedésének. Az év egyik meghatározó fejlesztése az online értékpapírszámla- és TBSZ-nyitási funkció elindítása volt, amely új szintre emelte az ügyfélkiszolgálást, és jelentősen hozzájárult a számlanyitások növekedéséhez. Az eredmények megerősítik a bank elkötelezettségét a stabil, hosszú távon is fenntartható növekedés mellett.
2026. 04. 10. 07:00
Megosztás:

Választások: Szoros eredménynél csak ekkor tudhatjuk meg, ki nyert

Szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert az országgyűlési választás végeredménye - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 10. 06:30
Megosztás:

Átadták az idei magyar állattenyésztésért és a magyar növénytermesztésért termék nagydíjakat

Az Agrofeed Kft. és a Bonafarm Bábolna Takarmány Kft. nyerte a 2026-os Magyar Állattenyésztésért Termék Nagydíjat, az idei Magyar Növénytermesztésért Termék Nagydíjat pedig a Humikal Agro Trade Kft. kapta.
2026. 04. 10. 05:30
Megosztás:

A Waberer’s International Nyrt. közgyűlése részvényenként 140 forintos osztalékról döntött

A Waberer’s International Nyrt. a csütörtökön Budapesten tartott éves rendes közgyűlésén törzsrészvényenként bruttó 140 forint osztalék kifizetéséről döntött - közölte a Waberer’s a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 10. 05:00
Megosztás:

Európa élmezőnyében a magyar régiók ingázásban

A közelmúltban publikálta a 2024-es európai ingázási statisztikáit az Eurostat, melyben arra keresték a választ, hogy az Európai Unió egyes NUTS2-es statisztikai régióiban (Az EU által használt területi felosztás, Magyarországon jelenleg nyolc ilyen van: Budapest, Pest, Közép-Dunántúl, Dunántúl, Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld és Dél-Alföld) a munkavállalók mekkora aránya utazik naponta a munkahelyére más településre, illetve külföldre. Az Eurostat adatai szerint az EU-ban összességében a munkavállaló korú, 15-64 év közöttiek 1,1%-a ingázik napi szinten külföldre, 6,6%-uk pedig az országon belül más régióba.
2026. 04. 10. 04:30
Megosztás:

Zárul az olló a régiós fővárosok lakásárai között, de többet kell dolgozni a lakásvásárláshoz

A napokban jelentek meg a KSH és az Eurostat legfrissebb adatai a 2025-ös évben végbement lakásárváltozásokról, ami alapján az is kirajzolódik, hogy mennyit kell dolgozni egy 50 négyzetméteres használt lakásért a régió fővárosaiban. Erre a kérdésre kereste a választ friss elemzésében az ingatlan.com. Budapest, Pozsony, Prága, Varsó és Bukarest átlagos négyzetméterárainak, valamint a fővárosokra jellemző nettó átlagfizetések alapján nagyon hasonló tendenciák figyelhetők meg a regionális fővárosok lakáspiacain.
2026. 04. 10. 04:00
Megosztás:

A tavaszi szünet után folytatja az észak-balatoni vonal karbantartását a MÁV

Az elő- és főszezonra történő felkészülés jegyében a tavaszi szünet után Szabadbattyán és Balatonfüred között a MÁV folytatja a komplex pályakarbantartásokat az észak-balatoni vonalon - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján csütörtökön.
2026. 04. 10. 03:30
Megosztás:

Kína és Észak-Korea kapcsolataik erősítésében állapodott meg

A kétoldalú kapcsolatok további erősítéséről állapodott meg Phenjanban a kínai és az észak-koreai külügyminiszter - közölte csütörtökön a pekingi minisztérium.
2026. 04. 10. 03:00
Megosztás:

Húsvéti tűzszünetet jelentett be az orosz elnök

Tűzszünetet jelentett be az ortodox húsvét alkalmából közép-európai idő szerint szombat 15 órától vasárnap nap végéig Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte a Kreml sajtószolgálata csütörtök este.
2026. 04. 10. 02:30
Megosztás:

Az Egyesült Államokban a vártnál jelentősebben nőtt az új munkanélküli segélykérelmek száma

Az Egyesült Államokban 16 ezerrel 219 ezerre emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten - közölte a munkaügyi minisztérium csütörtökön.
2026. 04. 10. 02:00
Megosztás:

Ezzel így kampec a dízel autóknak Magyarországon - mi lesz helyette?

Folyamatosan erősödik az érdeklődés az elektromos és hibrid hajtású járművek iránt, miközben a dízel modellek népszerűsége látványosan visszaesett. Mit tudnak az "okosok"? A dízel autók megértek a kivezetésre?
2026. 04. 10. 01:00
Megosztás:

Donald Trump a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről írt közösségi oldalán

Donald Trump amerikai elnök a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről szóló bejegyzést tett közzé csütörtökön internetes közösségi oldalán.
2026. 04. 10. 00:30
Megosztás:

Forgalomkorlátozások lesznek a Hősök terén és az Andrássy úton

A Hősök terére tervezett péntek délutáni rendezvény miatt már csütörtök estétől lezárásokra kell számítani a téren és környékén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
2026. 04. 09. 23:30
Megosztás:

Embercsempész-hálózatra csapott le az Europol

Embercsempész-hálózatra csapott le az Europol, az elkövetők Magyarországon keresztül juttattak el határsértőket az Egyesült Királyságba - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a rendőrség honlapján. A három országban lezajlott, összehangolt akcióban nyolc embert fogtak el, egyet Magyarországon. A főszervezőt még keresik.
2026. 04. 09. 23:00
Megosztás:

Tavaszias, jellemzően napsütéses idő várható a hétvégén

Tavaszias, jellemzően napsütéses idő várható a hétvégén, bár pénteken még többfelé lehet felhős az ég. A hőmérséklet lassan emelkedik, vasárnap már 12 és 19 Celsius-fok között alakul, de a hajnalok fagyosak lesznek, szombatra virradóra akár mínusz 5 Celsius-fok is lehet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 09. 22:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 09. 22:00
Megosztás:

Ötmilliárd euró befektetéssel támogatja az EBRD az iráni háborútól sújtott gazdaságokat

Ötmilliárd eurós befektetési csomaggal támogatja az idén az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) az iráni háború hatásait megszenvedő térségi gazdaságokat.
2026. 04. 09. 21:30
Megosztás:

Így lesznek nyitva a kormányablakok a választások hétvégéjén

Az ország csaknem valamennyi kormányablaka nyitva tart szombaton és vasárnap, hogy személyi okmányának hiánya miatt senki ne maradjon le az országgyűlési választásról - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára a Facebookra feltöltött csütörtöki videójában.
2026. 04. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország újra megnyitja a háború miatt bezárt teheráni nagykövetségét

Spanyolország újra megnyitja a háború miatt egy hónapja bezárt teheráni nagykövetségét - jelentette be a spanyol külügyminiszter csütörtökön Madridban.
2026. 04. 09. 20:30
Megosztás: