Igazi siker az magyar IMF-program
2009. 06. 24. 15:20
Sikeresnek nevezték londoni felzárkózó piaci elemzők a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU magyarországi pénzügyi védőprogramját, kiemelték ugyanakkor, hogy a piaci figyelem lassan a jövő évi finanszírozási igények felé fordul, és a biztonság kedvéért esetleg nem ártana kiegészíteni még az idén a keretet - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A Barclays Capital az IMF-csomag újabb részletének jóváhagyása után, szerdán kiadott elemzésében azt írta: az IMF-EU-program eddig "jól működik", és sikerrel stabilizálta a magyar piacokat, emellett hozzájárult a költségvetési reformok elkezdéséhez. A program bőséges forrásokat biztosít, és ezeket számos célra lehet használni: a költségvetés finanszírozására, kötvény-visszavásárlásra, helyi tulajdonú bankok támogatására, és - ha szükséges - devizapiaci beavatkozásra. A Bajnai-kormány cserébe szerkezeti reformokat hajtott végre a költségvetésben, egyebek mellett a foglalkoztatásról a fogyasztásra terelve át az adóterhelést, és csökkentve a központi támogatásokat. Mindez - a globális környezet javulásával együtt - erősítette a pénzügyi stabilitást Magyarországon az elmúlt hónapokban, áll a Barclays Capital szerdai londoni elemzésében. A ház szerint ugyanakkor valószínűtlen, hogy a pénzügyi stabilitással kapcsolatos aggályok a közeljövőben teljesen elenyésznének; a bankszektorban meglévő kihívások még távolról sem múltak el. A nem teljesítő hitelek aránya - jóllehet alacsony bázisról - még mindig emelkedik, és a tartalékolás növekedésével tőkepótlási igények merülhetnek fel. A helyi bankérdekeltségeknek nyújtott tulajdonosi hitelek megújítási rátája - a külső finanszírozási igények egyik kulcseleme - továbbra is 100 százalék körül van, ami magasabb az IMF-programban feltételezettnél, de kérdés, hogy a külföldi anyabankok meddig tudják ezt fenntartani, ha saját pénzügyi helyzetük hazai piacaikon tovább romlik, áll a Barclays Capital elemzésében. A cég szerint miután az IMF-EU-programból hozzáférhető források jelentős részét már elosztották, és a program jövő márciusban lejár, a piac figyelme lassan a 2010-es finanszírozási igények felé fog fordulni. A Barclays Capital londoni elemzői szerint az IMF valószínűleg kedvezően állna hozzá a program kiterjesztéséhez, ám az erről folytatandó tárgyalások nem lennének könnyűek, különösen azért, mert erre az EU-nak áldását kellene adnia. A cég úgy számol, hogy az államháztartási hiány idei szinten - GDP-arányosan 4 százalék alatt - tartása a jövő évi költségvetésben a hazai össztermékhez mérve további 0,5-0,7 százalékos megtakarítást igényel. Az alapszintű kockázat azonban az, hogy a költségvetési kiigazítás folytatásával szembeni esetleges politikai vonakodás miatt a finanszírozási aggályok fenntarthatósági aggályokká változhatnak, tekintettel arra, hogy a GDP-arányos államadósság-ráta már 2009-2010-ben 80 százalék fölé emelkedhet, áll az elemzésben, amely szerint a 2010-es adószabályokról szóló június 29-ei szavazás is a "csekély parlamenti többség próbája" lehet az európai parlamenti választások nyomán. A Wood & Co. nevű, Közép-Kelet-Európára szakosodott, londoni és prágai székhellyel működő befektetési társaság szerdai elemzése szerint a cég úgy gondolja, hogy a kockázatvállalási hajlam további erősödése és stabil belpolitika esetén Magyarországnak jövőre már nem lenne szüksége további IMF-támogatásra, ám a belpolitikai stabilitás fennmaradása bizonytalan. A Wood & Co. elemzői szerint mindenesetre egy 10 milliárd eurós, "biztonsági hálóként" szolgáló pótlólagos IMF-finanszírozás, amelyről idén ősszel meg lehetne állapodni, még erősebb gazdaságpolitikai fegyelmező eszköz lenne, bármely párt adja is a következő kormányt, és elősegítené a tőkebeáramlás élénkülését is az idei második félévben.

Erősödött a forint péntek reggelre
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Moszkva üdvözölné Putyin, Trump és Hszi sencseni találkozóját
Oroszország üdvözölné, ha Vlagyimir Putyin orosz, Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök találkozna az Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) novemberi sencseni csúcstalálkozóján - nyilatkozott Andrej Rudenko orosz külügyminiszter-helyettese csütörtökön a TASZSZ hírügynökségnek.
Európa visszafogja a vásárlást, a magyar inkább kivárja az akciót – aztán boltba megy
Miközben az európai fogyasztók 42 százaléka a nem alapvető vásárlásain spórol, a magyaroknak csak 27 százaléka választja ezt. Nálunk inkább a kivárás lett a védekezés: az európai átlagnál jóval többen halasztják el a nagyobb kiadást, vagy kötik akcióhoz a vásárlást – derül ki a Shopfully nyolc országra kiterjedő kutatásából.
Már a szolgáltatási szint és a vásárlói élmény a legfontosabb versenytényező az e-kereskedelemben
A magyar e-kereskedelmi piac 2026 első félévében tovább bővült: az első negyedévben 14,2%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, az online vásárlók száma pedig elérte a 4,4 millió főt. A második negyedévben 25,8 millió online tranzakciót bonyolítottak le a magyar vásárlók, a teljes online kiskereskedelmi költés pedig megközelítette a bruttó 535 milliárd forintot – derül ki a legfrissebb PwC Digitális Kereskedelmi Körkép adataiból, melyet a Digitális Kereskedelmi Szövetséggel együtt jelentetett meg. A magyar vásárlók ma már a fizetéstől az átvételen át a visszaküldésig zökkenőmentes kiszolgálást várnak el, ami felértékeli az értékesítési, logisztikai és fizetési megoldások összehangolt működését.
Mennyibe kerül egy iroda kialakítása Magyarországon?
Egy frissen közzétett magyarországi útmutató tételesen mutatja meg, milyen költségekkel számolhat egy bérlő, ha egy bérelt, szerkezetkész területből kész, működő irodát alakít ki. A CBRE Magyarország 2026 második negyedévi, magyarországi piaci egységárakon alapuló számítása egy 1000 négyzetméteres bérelt területet vesz alapul, és három minőségi szinten mutatja be a költségeket. Ezek az összegek a szerkezetkész állapottól kezdődően, a tényleges kivitelezési munkák mellett többek között az informatikai hálózatok, az audiovizuális és biztonságtechnikai rendszerek, a bútorzat kialakításának költségeit, valamint a tervezési és szakértői díjakat is tartalmazzák.
Merre költöznek a budapestiek? Itt vannak a legnépszerűbb kerületek!
2025-ben az előző évinél kevesebb ember költözött Budapesten belül másik kerületbe, mintegy 29 ezren változtattak állandó lakóhelyet a fővároson belül – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból. Az elmúlt három évtizedben csak egyszer – 2023-ban – volt a mostaninál kisebb a Budapesten belüli költözés, vagyis érezhetően egyre kevésbé mobilis a népesség a fővároson belül, ami részben annak eredménye, hogy nőtt az agglomeráció vonzereje a lakásvásárlók körében – mutat rá elemzésében az OTP Ingatlanpont az adatok kapcsán.
Egyre naposabb és melegebb idő várható a hétvégén
Egyre naposabb és melegebb, kora őszi idő várható szeptember utolsó hétvégéjén: a hőmérséklet csúcsértéke lassan emelkedik, vasárnap már mindenhol 20 Celsius-fok felett alakul, miközben a hajnalok hűvösek lesznek. Csapadék nem várható, legfeljebb pénteken lehet futó zápor a Dunától keletre - derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Itt a dátum! Magyarország EURÓ bevezetése ekkor jöhet
Miközben tavaly Magyarország az euró bevezetéséhez szükséges egyetlen konvergenciakritériumot sem teljesített, 2026-ban a kedvező inflációs folyamatoknak, illetve a csökkenő országkockázati prémiumnak köszönhetően az árstabilitási feltétel már teljesülni látszik, és a hozamkonvergencia terén is érdemi előrelépést tett az ország.
Felrobbantak a lakásárak Miskolcon és Nyíregyházán - mi történik?
Kelet- és Délkelet-Magyarország minden régiójában az országos átlagot meghaladó mértékben emelkedtek a lakásárak az elmúlt egy évben. A drágulás mértéke térségenként eltért, Szegeden alig néhány százalék volt, Nyíregyháza környékén viszont meghaladta a 26 százalékot.
Szerbia ötezer tonna gázolajat szabadít fel stratégiai tartalékaiból
A szerb kormány ötezer tonna gázolaj piacra bocsátásáról döntött a kötelező állami tartalékokból, hogy biztosítsa az ország üzemanyag-ellátását a globális energiaválság és a növekvő importköltségek közepette - jelentette be Dubravka Djedovic Handanovic ügyvezető energiaügyi miniszter csütörtökön.
Internetes agresszió miatt emeltek vádat egy debreceni férfi ellen
Internetes agresszió miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy debreceni férfi ellen, aki a közösségi médiában - egy bejegyzéshez hozzászólva - életveszélyesen megfenyegetett egy pécsi nőt - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség az MTI-vel csütörtökön.