Sikeres az ELITE Program a hazai tőzsdén

A 2022-es év nemcsak a Budapesti Értéktőzsde középvállalati piaca, a BÉT Xtend életében bizonyult kiemelkedő évnek, hanem a tőzsde által kínált vállalatfejlesztési képzés, az ELITE Program tekintetében is. A kétéves programot, amely során elméleti és gyakorlati tudás mellett kapcsolati tőkét is szerezhetnek a vállalatok, a tavalyi évben minden eddiginél több, 21 hazai középvállalat végezte el sikerrel.

Sikeres az ELITE Program a hazai tőzsdén

Az ELITE Program 2012-ben, Milánóban indult azzal a céllal, hogy vállalatirányítási tudással vértezze fel a  külső finanszírozás igénybevételét tervező, vagy éppen generációváltás előtt álló és növekedni képes vállalatokat. A programhoz mára 23 ország csaknem 1300 vállalata csatlakozott, akik 34 különböző szektort képviselnek, így az ELITE Program az oktatáson túl a kkv-k egyik legnagyobb nemzetközi közösségét is kínálja a résztvevőknek.

A Budapesti Értéktőzsde a BÉT-ELITE partnerség keretében kínálja a korszerű vállalatfejlesztési képzést hazai vállalatok számára, amely a vállalatvezetési és finanszírozási ismeretek mellett jelentős hazai és nemzetközi networking lehetőséget, és külső finanszírozási utakat nyit a cégek számára. A 2022-ben globálisan a tizedik, a BÉT-en ötödik évfordulóját ünneplő programot minden korábbi évet felülmúlva, összesen 21 hazai társaság végezte el sikerrel. A magyarországi ELITE közösséghez a tavalyi év során emellett további három vállalat csatlakozott.

A kétéves oktatási program egyediségét a legjobb nemzetközi gyakorlatok feldolgozása mellett a lépésről-lépésre építkezés, valamint a nagyfokú interaktivitás, a folyamatos visszajelzés és szakértői mentoring adja. A cégek a képzés során egy angol nyelvű, interaktív stratégiafejlesztési folyamatban is részt vettek, amelyben nemzetközi szakértők és a többi résztvevő visszajelzései segítették munkájukat. Ezeket a jelenléti modulokat online, szintén angol nyelven zajló workshopok egészítették ki, amelyek alkalmával pedig olyan specifikus kérdésköröket jártak végig, mint a humánerőforrás-menedzsment, a fenntarthatóság vagy a vállalati kommunikáció.

A nemzetközi csapattal együtt végzett angol nyelvű modulok mellett a Budapesti Értéktőzsde a korábbi évekhez hasonlóan tavaly is magyar nyelvű workshopok széles spektrumát kínálta, a vállalatirányítási módszereken és eszközökön keresztül az ESG szempontrendszer vállalati stratégiába való beépítéséig. A hazai ELITE-cégek ezek alkalmával a legnevesebb szakértőktől kaphattak a hazai üzleti környezetre szabott, naprakész, gyakorlatias információkat. A rendezvények – amelyeken a képzésben aktív cégek képviselői mellett számos „öregdiák” is részt vett – remek alkalmat adtak a vállalatoknak és a többi piaci szereplőnek a kapcsolatépítésre is.

„Rendkívül értékes visszajelzés számunkra, hogy a résztvevők elmondása alapján az ELITE Program moduljai számos olyan területen bővítették tudásukat, amelyeket a gyakorlatban is fel tudnak használni növekedési terveik megvalósítására. A szemléletmód, összetett stratégiai gondolkodás és a jövőtervezés elsajátítása mellett a programot elvégzők a networking lehetőségeknek köszönhetően egy fejlődést támogató közösségbe is belépést nyernek. A vállalatfejlesztési képzés sikere a Budapesti Értéktőzsde kkv-szektor fejlődésének támogatásával kapcsolatos, hosszútávú stratégiai céljait is szolgálja. Bízunk benne, hogy az ELITE Program öregdiákjai közül egyre többet köszönthetünk majd a BÉT Xtend platformján is.” - értékelte a program eredményeit Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója.

Óriási amerikai hajóflotta építését jelentette be Donald Trump

Soha nem látott méretű hadihajókból álló amerikai flotta építését jelentette be Donald Trump elnök hétfőn.
2025. 12. 24. 21:00
Megosztás:

Felülteljesíthetik-e az altcoinok a BTC-t 2026-ban? A 2020-as forgatókönyv szerint igen — a Digitap ($TAP) nyeri el a „legjobb kriptó 2026-ra” címet

A Bitcoin (BTC) a hónap feléig kétszer is 85 000 dollár alá esett, ami gyenge decemberi lendületére utal. Elemzők 2026-ra is medvés kilátásokat jeleznek a BTC számára, mivel az árfolyam akár 70 000 dollár alá is csökkenhet.
2025. 12. 24. 20:00
Megosztás:

Nagy szükség lenne a földeken a hóra és a hidegre

A földeken nagy szükség lenne a hóra és a hidegre, de a december őszi, borongós, enyhe időt hozott és még fagy is csak mutatóban volt - írta a HungaroMet Zrt. szerdai agrometeorológiai elemzésében.
2025. 12. 24. 19:00
Megosztás:

46 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten influenzás tünetekkel

Magyarországon a múlt héten 46 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerdán közzétett heti jelentésében. Akut légúti fertőzés tüneteivel 250 500-an keresték fel orvosukat.
2025. 12. 24. 18:00
Megosztás:

Kivonul Romániából a svéd Lindab

Kivonul Romániából a tetőszerkezeti elemeket gyártó és légtechnikai megoldásokat kínáló svéd cég, a Lindab - írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
2025. 12. 24. 17:00
Megosztás:

Először mutat be misét szenteste XIV. Leó pápa

Első alkalommal mutatja be XIV. Leó pápa a december 24-i esti misét: XIV. Leó pápa elődeihez képest későbbi időpontban kezdi a szertartást a Szent Péter-bazilikában, ahol első alkalommal tagalog és igbo nyelven is megszólalnak a fohászok.
2025. 12. 24. 16:00
Megosztás:

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

Hiába a karácsonyi csúcsszezon, a magyar online kiskereskedelemben látványosan fogy a hazai szereplők mozgástere. Bár darabszámban még többségben vannak a magyar webshopok, az online költések kevesebb mint fele marad itthon. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a Temu vezette külföldi webshopok már a karácsonyi időszakban is dominálják a magyarok online pénzköltését.
2025. 12. 24. 15:00
Megosztás:

Inflációval korrigálva a Bitcoin még nem érte el a 100 ezer dollárt – állítja a Galaxy Research

Bár a Bitcoin nominális értelemben történelmi csúcsokat döntött, reálértéken még nem sikerült átlépnie a pszichológiailag fontos 100 000 dolláros szintet – erre hívja fel a figyelmet a Galaxy Research friss elemzése. A kutatás szerint az infláció jelentősen torzítja a „csúcsközeli” narratívát, és más megvilágításba helyezi a kriptopiac aktuális állapotát.
2025. 12. 24. 14:00
Megosztás:

Nem tűnik el a halasztott fizetés, csak szabályozottabb lesz

Jövő novembertől a halasztott fizetési (BNPL) megoldások egy részére a fogyasztói hitelnekre vonatkozó szabályok lépnek életbe, így szigorúbb tájékoztatási és hitelképesség-vizsgálati előírások vonatkoznak majd rájuk – áll a Fogyasztóknak nyújtott hitelről szóló törvény friss módosításában. Az -instacash és a milpay - a magyar BNPL-piac meghatározó szereplői - szerint a módosítás nem veszélyezteti a konstrukció jövőjét. A két vállalat már a kezdetektől fogva úgy fejlesztették ki a rendszerüket, hogy az lehetővé tegye az Fhtv. előírásainak való megfelelést – közölte Bruzsa Géza vezérigazgató.
2025. 12. 24. 13:00
Megosztás:

Kicsi az esély a fehér karácsonyra

Síkvidéken kicsi az esély a megmaradó hóra szenteste, de a nyugati, délnyugati tájakon lehet vékony, olvadó hóréteg, míg a dunántúli hegyekben akár vastagabb hótakaró is kialakulhat. Karácsony első napján, csütörtökön már csak kisebb mennyiségű hó várható, és a karácsony végére egyre nagyobb területen kisüt a nap - derül ki a HungaroMet Zrt. kedd délutáni videójából.
2025. 12. 24. 12:00
Megosztás:

Függetlenül attól, hogy az Ethereum 2026-ban eléri-e a csúcspontját, a BlackchainMining segítségével a felhasználók akár napi 3777 dollárt fognak keresni!

Az elmúlt években az Ethereum folyamatosan az egyik legtöbbet emlegetett eszköz volt a kriptovaluta piacon. A DeFi-től és az NFT-ktől a 2. rétegű skálázási megoldásokig az Ethereum ökoszisztéma folyamatosan fejlődik. A piacot valóban foglalkoztató kérdés azonban változatlan: Vissza tud-e térni az Ethereum a történelmi csúcsra 2026-ban?
2025. 12. 24. 10:45
Megosztás:

Ki irányít valójában? – A tényleges tulajdonosok rejtett hálója

A mai, egyre összetettebb céghálók és tulajdonosi struktúrák világában alapvető kérdés, hogy ki gyakorolja a valódi befolyást egy vállalkozás vagy tranzakció felett – vagyis ki tekinthető tényleges tulajdonosnak. A meghatározás kiemelt jelentőségére, valamint a pénzmosás-megelőzéshez kapcsolódó legfontosabb szabályozási irányokra és gyakorlati tapasztalatokra dr. Glavatity Dénes és dr. Csákay Z. Domonkos, a KCG Partners Ügyvédi Társulás ügyvédje és ügyvédjelöltje hívják fel a figyelmet. Elemzésük rámutat: a tényleges tulajdonos az a természetes személy, aki végső soron tényleges befolyást gyakorol a cégre, vagy akinek az érdekében a döntéseket meghozzák. Meghatározásuk elengedhetetlen a pénzmosási és terrorizmus-finanszírozási kockázatok felderítéséhez, hiszen ezáltal tehető világossá, hogy egy tranzakció vagy cégalapítás kiemelt közszereplőhöz vagy szankcionált személyhez köthető-e.
2025. 12. 24. 10:00
Megosztás:

Levette a Euroclear bankot a negatív figyelőlistáról a Fitch

Levette a Euroclear bankot a negatív figyelőlistáról (Rating Watch Negative, RWN) a Fitch Ratings.
2025. 12. 24. 09:00
Megosztás:

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált az NKFH – 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes!

Kül- és beltéri díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) akkreditált laboratóriuma. Az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek. Az árucikkek forgalomból történő kivonása folyamatban van. A nem biztonságos termékek kockázatairól és a lehetséges lakástüzekről az NKFH a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal közös sajtótájékoztatón tartott bemutatót.
2025. 12. 24. 08:00
Megosztás:

Miért nem tudja a Bitcoin áttörni a 90 000 dollárt, még „tökéletes” inflációs adatok mellett sem?

Hiába hűl az amerikai infláció és hiába csökkentette már háromszor is a kamatokat a Fed, a Bitcoin árfolyama újra és újra elakad a 90 000 dolláros szint közelében. A jelenség nem véletlen: a felszín alatt egyszerre játszanak szerepet makrogazdasági bizonytalanságok, kifáradó likviditás és nagyon tudatos, intézményi eladói stratégiák.
2025. 12. 24. 07:00
Megosztás:

Ghána hivatalosan is legalizálta a kriptokereskedelmet – új korszak indul Afrikában

Történelmi fordulóponthoz érkezett Ghána kriptovaluta-piaca. Az ország elfogadta a Virtual Asset Service Providers (VASP) törvényt, amely végleg pontot tesz az évek óta fennálló szabályozási bizonytalanság végére. A döntés nemcsak a kriptokereskedők számára hoz jogbiztonságot, hanem azt is jelzi, hogy Ghána hosszú távon számol a blokklánc-technológiával pénzügyi rendszerében.
2025. 12. 24. 06:00
Megosztás:

Új remény a kriptopiacon: stabilizálódó jelek az év végén

Hosszú hónapok eladási nyomása után végre fellélegezhet a kriptopiac. Az on-chain adatok és a befektetői viselkedés változásai arra utalnak, hogy a piac közeledhet egy stabilabb szakasz felé. Bár az óvatosság továbbra is indokolt, egyre több jel mutat arra, hogy a korábbi negatív hangulat oldódni kezdett, és 2025 előtt új remény körvonalazódik.
2025. 12. 24. 05:00
Megosztás:

Átadták a forgalomnak Romániában a moldvai autópálya újabb szakaszát

Átadták a forgalomnak Romániában a moldvai A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszát, így megszakítás nélkül gyorsforgalmi úton lehet közlekedni Bukarest és - a fővárostól 250 kilométernyire található - Egyedhalma (Adjud) között.
2025. 12. 24. 04:00
Megosztás:

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője. Az alternatív piacon – ahol végrehajtási, adóhatósági vagy állami eljárásokból származó lakások cserélnek gazdát – akár 30–40 százalékos árkülönbségek is előfordulhatnak, ám ezek az ügyletek fokozott előkészítést igényelnek. A szakértő szerint az első lépés a kockázatos, bizonytalan jogi vagy műszaki hátterű ingatlanok kizárása.
2025. 12. 24. 03:00
Megosztás:

Ennyit nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke

2010 óta a nyugdíjak vásárlóértéke 25 százalékkal nőtt, az összegük a duplájára emelkedett - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna reggel műsorában.
2025. 12. 24. 02:00
Megosztás: