Sikerrel fejezte be 60 db első generációs FLIRT korszerűsítését a Stadler hazai csapata - Videó

Különleges projektet fejezett be a Stadler Szerviz üzletágának magyarországi csapata, ugyanis sikerrel végezte el 60 db első generációs FLIRT motorvonat felújítását a Magyar Államvasutak részére. A felújítás keretében az összesen 123 darabos flotta elsőként beszerzett egységeinek műszaki színvonalát emelték a később érkező, bizonyos tulajdonságaiban korszerűbb vonatok szintjére. A járművek korszerűsítését a terveknek megfelelően 4 éven belül végezte el a Stadler által vezetett konzorcium, amelynek köszönhetően a MÁV-START műszakilag egységes, homogén járműállományt üzemeltethet.

Sikerrel fejezte be 60 db első generációs FLIRT korszerűsítését a Stadler hazai csapata - Videó

A MÁV Zrt. a kétezres évek elején jelentős járműfejlesztést valósított meg, melynek keretében 2006. és 2010. között, két lépcsőben 60 FLIRT típusú motorvonatot szerzett be a budapesti elővárosi közlekedés modernizálása érdekében. Ezek voltak az első, úgynevezett „piros” FLIRT-ök, amelyek azonnal rendkívül népszerűvé váltak az utazóközönség körében, alacsony fajlagos energiafelhasználásuk, intenzív gyorsítóképességük, 160 km/h engedélyezett sebességük, megbízhatóságuk és üzemkészségük nélkülözhetetlenné tette azokat a személyszállításban.

A növekvő utasigényekre reagálva a MÁV-START Zrt. 2014. és 2016. között több lépcsőben, további 63 új FLIRT típusú motorvonatot vásárolt. Ugyan mind az első, mind pedig a második beszerzési hullámban utasforgalomba állt FLIRT motorvonatok egy járműtípushoz tartoznak, a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a korszerűsítések, az utazási komfort növelését, az esélyegyenlőséget és az üzemeltetés egyszerűsítését célzó fejlesztések miatt a különböző generációt képviselő járművek mégis eltértek egymástól. Ezért a MÁV-START Zrt. úgy döntött, hogy a régebbi flotta felszereltségét, műszaki színvonalát és külső megjelenését az újabb FLIRT-ökhöz igazítja, amellyel az utasok elégedettségének javulását, az utasszám további emelkedését, valamint az üzemeltetés és a karbantartás hatékonyságának javulását tűzte ki célul.

A munkát a Stadler vezette konzorcium nyerte el, a 60 db FLIRT átalakítása négy évet vett igénybe. A munka 2019 decemberében kezdődött, és 2023 decemberében fejeződött be, amely során korszerűsítésre került többek között az utastájékoztató-rendszer, illetve laptopok, mobiltelefonok töltéséhez használható dugaszoló aljzatokat és USB-töltőket szereltek be az ülések mellé. Fejlesztették az ajtóknál beszerelt mozgássérült-emelőket, amelynek köszönhetően az azt használók már nem csak szemből, hanem oldalról is fel tudnak szállni a járműre a keskenyebb peronokról.

A mosdók belső felületét graffiti- és karcálló fóliával fedték be, a vakok és gyengénlátók tájékoztatása érdekében Braille-írásos szövegeket helyeztek fel. Korszerűsítésre került a videós térfigyelő rendszer is, a képminőség javulása mellett a készülékek éjjellátó funkcióval is rendelkeznek. A járművezetők kényelmét szolgálja, hogy a vezetőfülkékbe felszerelésre kerültek  számítógépes tablet dokkolók. A fejlesztés opciós feladatként tartalmazta a külső színterv és feliratok egységesítését, így a piros járművek az újabbakkal megegyező kék-fehér külső színvilágot kaptak, továbbá a járművek padlóburkolata is megújult.

A vonatok elsősorban a dunántúli vonalakon, így Budapest-Győr-Hegyeshalom, Székesfehérvár-Balatonfüred, Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa, Budapest-Pusztaszabolcs-Dombóvár, illetve Budapest és Dunaújváros között közlekedtek, az átalakítás és az egységesítés után is itt álltak újból forgalomba és szolgálják az utazóközönség igényeit, még hosszú éveken át, ugyanolyan magas színvonalon, mint fiatalabb társaik.


Az MNB együttműködik a végrehajtási visszaéléseket feltáró parlamenti bizottsággal

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csaknem ezer oldalnyi adatot és információt adott át az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottsága részére, amellyel a jövőben is együttműködik - közölte a jegybankelnök hétfőn a saját Facebook-oldalán.
2026. 08. 31. 21:00
Megosztás:

Rekordot döntött az augusztusi áramfogyasztás Horvátországban

Rekordot döntött augusztusban a villamosenergia-fogyasztás Horvátországban, ahol a nyári csúcsterhelés már meghaladta a télit az utóbbi években, elsősorban a turizmus, a melegebb nyarak és a légkondicionáló berendezések egyre szélesebb körű használata miatt - közölte hétfőn a Horvát Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító vállalat (HOPS).
2026. 08. 31. 20:00
Megosztás:

Júliusban felgyorsult a termelői árak emelkedése

Júliusban a belföldi értékesítés árai 2,5, az export árai 0,3 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva, az ipari termelői árak átlagosan 1,0 százalékkal nőttek - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 08. 31. 19:00
Megosztás:

Átláthatóbb bérek jönnek, előkerülhetnek a régi igazságtalanságok

Egy új uniós irányelv alapjaiban változtathatja meg, hogyan beszélnek a fizetésekről a munkahelyeken: a dolgozók hamarosan pontosabb képet kaphatnak arról, milyen elvek alapján keresnek annyit, amennyit. Tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről és a bérezés szabályairól. Piroska Gyula, a Seminar Consulting alapítója és vezető trénere szerint ez olyan különbségeket is felszínre hozhat, amelyeket eddig nehéz volt megmagyarázni.
2026. 08. 31. 18:00
Megosztás:

Nőtt a 4iG árbevétele és adózott eredménye az első fél évben

A 4iG Nyrt. konszolidált nettó árbevétele 16,7 százalékkal, 409,4 milliárd forintra emelkedett az idei első fél évben az előző év azonos időszakához képest, adózott eredménye 21,9 milliárd forintra nőtt a tavalyi első féléves 1,15 milliárd forint veszteség után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 08. 31. 17:00
Megosztás:

Miért bukhat el egy ikonikus márka? Wolf Gábor elemzése a bonyhádi piros lábasról

Kevés olyan használati tárgy van Magyarországon, amelyhez szinte mindenkinek fűződik valamilyen emléke. A jellegzetes piros zománclábas ezek közé tartozik. Ott volt a nagymamáink konyhájában, családi ebédek készültek benne, és generációkon keresztül a magyar konyha állandó kellékének számított. Most mégis bezár a több mint százéves bonyhádi zománcgyár, amely ezeknek az ikonikus edényeknek a gyártásáról is ismert. Pedig a szakértő szerint mindvégig a márka kezében volt az üzleti siker kulcsa: a nosztalgia.
2026. 08. 31. 16:00
Megosztás:

Akár milliós összeg is a zsebben maradhat – most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket

Egyre erősödik a személyi kölcsönök iránti kereslet a Netrisknél. Az év első hét hónapjában az igényelt hitelösszeg átlagosan közel 2,8 millió forint volt, miközben az érdeklődők több mint fele legfeljebb havi 50 ezer forintos törlesztőrészlettel számolt. A személyi kölcsönök iránti kereslet felfutása a jegybanki adatokkal is összhangban van: a teljes piac is jelentős bővülést mutat, amiben fontos szerepet játszik a reálbérek emelkedése. A Netrisk arra is felhívja a figyelmet, hogy most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket is, hiszen akár milliós összeg is maradhat a zsebekben. A legkedvezőbb kamatok 10 százalék alá kerültek, a hitelkiváltással pedig akár közel egymillió forint is megtakarítható.
2026. 08. 31. 15:00
Megosztás:

Százezres kiadás az iskolakezdés

Az iskolakezdés továbbra is az év egyik legnagyobb családi kiadása: egy átlagos magyar háztartás 107 539 forintot fordít a tanévkezdésre, gyermekenként pedig 66 928 forinttal számol - derül ki a PwC friss kutatásából.
2026. 08. 31. 14:00
Megosztás:

A MEKH kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A benyújtási határidő október 30-a.
2026. 08. 31. 13:00
Megosztás:

Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás: