Sok magyar embernél nagyon szorít a cipő

Bár a középkorúak átlagosan hét hónapra elegendő tartalékkal rendelkeznek, 33 százalékuk csupán egy hónapig tudná fenntartani magát, ha nem lenne bevétele - közölte a K&H a biztos jövő kutatás eredményei alapján, amely az öngondoskodás fontosságára is felhívja a figyelmet. A felmérés szerint a nők és a vidéken élők között magasabb a kiszolgáltatottak aránya. Ugyanakkor növekszik azok száma, akik legalább hat hónapra elegendő tartalékkal rendelkeznek.

Sok magyar embernél nagyon szorít a cipő

Ami jó hír, hogy a középkorúak átlagosan hét hónapig tudnák finanszírozni a saját életüket, ha egy fillér bevételük sem lenne, a részletek alapján azonban sokkal árnyaltabb a kép – erre jutott a K&H biztos jövő felmérés, amely a 30-59 évesek anyagi helyzetét mérte fel az idei második negyedévben.

“A hét hónapos átlag jelentős eltéréseket takar: nevezetesen, hogy a válaszadók 33 százaléka arról számolt be, mindössze legfeljebb egy hónapra elegendő tartalékkal rendelkezik. Ez az arány hasonló a korábbi években mért adatokhoz, még ha szám szerint most érte el az eddigi legalacsonyabb értéket. Ehhez képest csak egyszer, 2018-ban mértünk jelentősen eltérő, 42 százalékos eredményt.

Azonban 2021 azonos időszakában 36 százalékos volt az arányuk, a 2022-ben és 2023-ban készült felmérésben pedig 35-35 százalék. Azok aránya azonban, akik legfeljebb csak 3 hónapig tudnának megélni a megtakarításaikból, a tavalyi 31 százalékról a korábbi években jellemző 24 százalékra redukálódott. Ez arra utal, hogy valamelyest csökkent azoknak az aránya, akik nagyon rövid ideig tudnának megélni felhalmozott tartalékaikból.

Ugyanakkor a kutatás korábbi adatait nézve az is látszik, hogy a járvány előtt volt példa kedvezőbb helyzetre. 2017-ben ugyanis átlagosan nyolc havi tartaléka volt az érintett korosztálynak” – ismertette a részletes adatokat Székely Pálma, a K&H értékesítés és életbiztosítási üzletágánakvezetője.

A szakember kiemelte, hogy ezzel párhuzamosan növekedett azoknak az aránya, akik hosszabb időre elegendő tartalékkal rendelkeznek. Az idei második negyedévben a megkérdezettek 43 százaléka volt abban a helyzetben, hogy legalább hat hónapon át képes lenne fenntartani magát a megtakarításaiból, ha nem lenne egyéb bevétele. Ez az érték növekedést mutat az előző évekhez képest, 2018 és 2023 között ugyanis 33-41 százalék közötti eredmények születtek.

A tendencia a lakosság pénzügyi stabilitásának enyhe javulását tükrözi. “Ebben szerepet játszhat, hogy az idén jelentősen emelkedtek az átlagbérek, egyúttal a csökkenő infláció miatt a reálbérek is növekedést mutattak” - tette hozzá a Székely Pálma.

Vannak további különbségek is

A kutatás adatai alapján az is egyértelműen megfigyelhető, hogy a nők nagyobb arányban találhatók a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévők között: 41 százalékuk mondta azt, hogy mindössze egy hónapra elegendő a tartaléka, miközben a férfiak esetében 26 százalékos az arány.

Ez az adat részben utal a nemek közötti fizetési különbségekre is: a hivatalos adatok szerint az idei első félévben a nők kedvezmények nélkül számolt átlagos nettó bére havonta alig lépte túl a 389 ezer forintot, ugyanakkor a férfiak majdnem 455 ezer forinttal szerepelnek ebben a  statisztikában.

Regionális szinten is jelentős eltérések mutatkoznak. A fővárosban élőknek mindössze 22 százalékára igaz, hogy egy hónapig tudna csak megélni a megtakarításából, miközben a többi országrészben élők esetében 27-42 százalékos ez az érték, a kisebb városokban és községekben lakók esetében pedig 38 és 44 százalékos. “Ezek a számok a főváros és a vidék között meglévő gazdasági egyenlőtlenségeket tükrözik” – fogalmazott Székely Pálma.

 Magyarázatként közölte, hogy az idei első félévben a budapestiek nettó átlagbére meghaladta az 512 ezer forintot, szemben a 422 ezer forintos országos átlaggal. Utóbbinál a főváros mellett mindössze a Győr-Moson-Sopron vármegyére vonatkozó 453 ezer forintos nettó átlagbér volt magasabb. A többi vármegyét alacsonyabb, 308-420 ezer forint jellemezte.

Székely Pálma arra is felhívta a figyelmet, hogy aki teheti, annak érdemes minél hamarabb félretennie – különös tekintettel a nyugdíjcélra történő megtakarításra, amelyek biztosíthatják, hogy a nyugdíjba vonulás után az érintetteknek ne kelljen nélkülözniük az addig megszokott életükhöz viszonyítva.


Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás: