Sok turistát vonz a busójárás

A hagyományaikat követő, azaz a "lángot tudatosan építkezve őrző" közösségek érdeme a busójárás óriási népszerűsége - hangoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára Mohácson, a rendezvény vasárnapi fő programján.

Sok turistát vonz a busójárás

Závogyán Magdolna a város főterén, a legnagyobb magyarországi télűző, tavaszköszöntő eseményen felhívta a figyelmet arra, hogy - bár rituális, télűző praktikákkal Európa-szerte számos változatban lehet találkozni - a mohácsi horvát népcsoport, a sokácok népszokása mégis egyedülálló.

Azt mondta, a "testvérként élő népek szokásainak összesimulása páratlan kulturális gazdagságot érlelt" a busójárás képében, ezt az is bizonyítja, hogy az UNESCO az emberiség szellemi kulturális örökségének nemzetközi reprezentatív listájára is felvette a népszokást, amely már a hungarikumok gyűjteményének is a részét képezi.

Kijelentette: mindez közösségi siker "térben és időben". Ahogy az sem kétséges, hogy "a busójárás óriási népszerűsége azoknak a közösségeknek az érdeme, melyek tudatosan építkezve őrzik a lángot" - fogalmazott.

A készülődés maga is a kultúra részévé válik a busójáráson, hiszen a maszkok, jelmezek megtervezése és elkészítése, a hiteles megjelenés erőfeszítést és szervezett, kitartó munkát követel a csoportok tagjaitól, a felkészülés komoly néprajzi kutatómunka, a kellékek elkészítése pedig "kiemelkedő kézműves, sőt művészi teljesítmény" - tette hozzá.

"A busójárás jól ismert zaja, tömegének hömpölygése, világra szóló vidámsága értékeink életerejét szimbolizálja" - jelentette ki Závogyán Magdolna, mielőtt beszéde zárásaként a résztvevőknek eredményes télűzést kívánt.

Az államtitkár beszédét megelőzően új busót avattak a politikus és Pávkovics Gábor polgármester (Fidesz-KDNP) segítségével, majd több tízezer helyi lakos és látogató részvételével szabad farsangolás vette kezdetét Mohács belvárosában.

A mohácsi népszokás népszerűsége töretlenül nő: a szervezők becslései szerint az idei - csütörtökön kezdődött és február 13-ig tartó - busójáráson összesen több mint százezer, a forgalmasabb napokon 40-45 ezer ember vesz részt. Az érdeklődők szórakoztatásáról idén rekordszámú, 71 busócsoport és 2500 maskarás gondoskodik, a látogatók pedig 15 helyszínen vehetnek részt 160 programon.

A sokác népcsoport által meghonosított, híres farsangi eseményt egy 1783-as feljegyzés említi először.

A balkáni térségből a török hódoltság idején Mohács környékén megtelepedő etnikum körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. A sokácok álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve, és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.

A télűző, tavaszköszöntő népszokás tradicionális elemei évszázadok óta változatlanok: borzas busóbundát, vászongatyát, bocskort öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel - tarisznyákkal, buzogányokkal, öles kereplőkkel és kolompokkal - felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt.

A busójárást első magyarországi elemként vette fel az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO 2009-ben.

A népszokás még hátralévő programjairól, a helyszínek megközelítéséről, praktikus információkról a www.mohacsibusojaras.hu webcímen és a rendezvény Facebook-oldalán található bővebb tájékoztatás.


Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás: