Stagnált a tengerentúli piac pénteken, a lomha Dow-t a technológiaszektor ellensúlyozta

Vegyes képet festettek az amerikai piacok pénteken.

Stagnált a tengerentúli piac pénteken, a lomha Dow-t a technológiaszektor ellensúlyozta

Az S&P500 stagnált, míg a robusztusabb vállalatokat tartalmazó Dow 0,6%-kal csökkent, a tech-túlsúlyú Nasdaq pedig ugyanennyivel növekedett. Az Egyesült Államokban a tartós fogyasztási cikkek új rendelései 2024 szeptemberében 0,8 százalékkal csökkentek, szemben az 0,7 százalékos zsugorodásra vonatkozó piaci várakozásokkal.

A védelmi beruházások és repülőgépek nélkül számított megrendelések (mely az üzleti kiadási terveket hivatott előrejelezni) viszont 0,5 százalékkal emelkedtek szeptemberben, az előző havi 0,3 százalékos növekedés után, meghaladva a 0,1 százalékos növekedésre vonatkozó piaci előrejelzéseket. Az S&P500 12 szektorából csupán háromban mértek növekedést, melyből a technológia fél százalékos pluszát lehet kiemelni, amely a Nasdaqot is hajtotta. Ezt elsősorban a Tesla csütörtöki kilövését követő további 3,3%-os menetelése segítette. Kis mértékben növekedett továbbá az Nvidia (+0,8%), így ideiglenesen átvette a legértékesebb vállalat címét az Apple-től, mely szintén emelkedett pénteken. A másik oldalon nagyobb esést mutattak a közművek (-1,5%) és a pénzügyi szektor (-1,1%), ezt főként a Bank of America 1,5%-os esése fogta vissza. A Dow gyenge teljesítménye a McDonald’s 3,0%-os csökkenéséhez is köthető, miután további E.coli fertőzéseket találtak a gyorsétteremlánc fogyasztói között.

A hét egészében az S&P fél százalékkal került lejjebb, a Dow 2%-ot csökkent, míg a Nasdaq kismértékben emelkedett.

Emelkedtek az olajárak pénteken: a Brent 2,2%-kal, a WTI 2,3%-kal került feljebb, így a hét egészében 4,1, illetve 3,7%-os növekedést lehetett tapasztalni. A hétvége folyamán ugyanakkor tovább változtak az energiaárak, miután a hétvégén Izrael megtorló csapása Irán ellen elkerülte Teherán olaj- és nukleáris létesítményeit, és nem okozott fennakadást az energiaellátásban; a vártnál enyhébb válasz pedig enyhítette a közel- keleti feszültségeket. Az olajárak hétfőn több mint 3 dollárral estek hordónként, így a WTI 4,5%-kal, a Brent 4,3%-kal csökkent.

(Forrás: OTP Ébresztő)

NAK: tiltakoznak a V4+ agrárkamarái az Európai Bizottság tervei ellen

Határozott irányváltást követel az Európai Bizottságtól a cseh, a lengyel, a magyar, a szlovák, valamint a lett és a litván agrárkamara - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 14. 09:00
Megosztás:

Venezuelai kőolaj kitermelésére adott ki engedélyt az Egyesült Államok nemzetközi olajipari vállalatoknak

Venezuelai kőolaj és földgáz kitermelésére adott ki engedélyt az Egyesült Államok kormánya több nagy nemzetközi olajvállalatnak pénteken.
2026. 02. 14. 08:00
Megosztás:

Hatalmas lökést adott az Otthon Start az újlakás-piacnak

Az Otthon Start program teljesen új dinamikát alakított ki a lakáspiacon: Miközben a vevői oldalon olcsó és kiszámítható finanszírozást teremtett, az eladók számára szigorú ár- és négyzetméterár-korlátokat érvényesít. A hiteligények száma napjainkban már meghaladja a 15 ezret, ám ezzel párhuzamosan a kínálati oldal is kezd felzárkózni: az országszerte elindított 12 nemzetgazdasági kiemeléssel rendelkező újlakás-beruházásban eddig már 6000 felett jár a bejelentett épülő lakások száma. A következő években várható átadási hullám és az árplafon egyszerre fékezheti a fővárosi drágulást és enged teret vidéken az áremelkedésnek.
2026. 02. 14. 07:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok megszünteti a jemeni állampolgárok átmeneti védelmét

Az Egyesült Államok megszünteti az országban tartózkodó jemeni állampolgárok átmeneti védelmet - jelentette be pénteken Kristi Noem belbiztonsági miniszter.
2026. 02. 14. 06:00
Megosztás:

Továbbra is a fiatalok és az első lakásvásárlók az ingatlanpiac főszereplői

A Duna House legfrissebb adatai szerint 2026 elején is kitart a tavalyi év második felében felerősödött trend, a piacon továbbra is a fiatal, első lakásukat keresők dominálnak, miközben a befektetési céllal vásárlók aktivitása még nem tért vissza a korábbi szintekre.
2026. 02. 14. 04:00
Megosztás:

Továbbra is a fiatalok és az első lakásvásárlók az ngatlanpiac főszereplői

A Duna House legfrissebb adatai szerint 2026 elején is kitart a tavalyi év második felében felerősödött trend: a piacon továbbra is a fiatal, első lakásukat keresők dominálnak, miközben a befektetés céllal vásárlók aktivitása még nem tért vissza a korábbi szintekre.
2026. 02. 14. 03:00
Megosztás:

Ennyi lesz a nyugdíjad, ha minimálbéren vagy bejelentve!

Sokan gondolják úgy, hogy a 40 év munkaviszony önmagában garancia a tisztességes nyugdíjra. A valóság azonban jóval árnyaltabb – különösen akkor, ha valaki egész életében minimálbérre volt bejelentve. Ebben az összefoglalóban lépésről lépésre, közérthetően mutatjuk meg, hogyan számítható ki egy ilyen életpálya nyugdíja, és mire lehet reálisan számítani 2026-ban, a hatályos magyar jogszabályok alapján.
2026. 02. 14. 02:00
Megosztás:

Téli villanyszámla-meglepetés: 30% kedvezmény járhat, ha időben lépsz

A januári rendkívüli hideg sok háztartásnál brutálisan megdobta a fűtési költségeket. A családok terheinek enyhítésére rezsistop lépett életbe, amelynek keretében azok is komoly könnyítést kaphatnak, akik villamos energiával fűtenek. A lehetőség azonban nem automatikus: egy fontos nyilatkozatról van szó, amelynek elmulasztása a kedvezmény elvesztését jelenti.
2026. 02. 14. 01:00
Megosztás:

Idén már közel 70 ezren kérték az anyakedvezményeket online a NAV-nál

Brüsszel és magyarországi lerakata adót emelne és a családok helyett a multikat, Ukrajnát és a háborút támogatná. A Tiszával ellentétben a kormány azon dolgozik, hogy egyre több pénz maradjon a családok zsebében, ezért Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtja végre: tavaly júliustól adómentes lett a CSED, a GYED és az örökbefogadói díj, 2025 októberétől a háromgyermekes anyák, 2026 januárjától a 30 év alatti anyák, valamint a 40 év alatti kétgyermekes anyák teljes szja-mentességben részesülnek. Mindezek mellett a kormány 2026-ra kétlépcsőben megduplázta a családi adókedvezményt is, mert Magyarország forrásainak nem Ukrajnában, hanem a magyar embereknél van a helye.
2026. 02. 14. 00:05
Megosztás:

Intenzív csaláshullámra figyelmeztet az Internet Hotline

Az elmúlt két hónapban mintegy százötven bejelentés érkezett az MVM Next és a NAV nevével visszaélő weboldalakról a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) online jogsegélyszolgálatához. A csalók SMS- és e-mail üzenetekben hivatalosnak látszó weboldalakra próbálják irányítani a címzetteket, hogy így szerezzék meg bankkártyaadataikat. Az Internet Hotline szakértői hangsúlyozzák: a szolgáltatók és a hatóságok valós megkeresései soha nem tartalmaznak fizetési oldalra vezető linkeket.
2026. 02. 13. 23:00
Megosztás:

Magyarországon 13,9%-kal nőtt a biotermékek kiskereskedelmi forgalma – hazánk az Európai Unióban a második leggyorsabban bővülő piac

Megjelentek a legfrissebb statisztikai adatok az ökológiai gazdálkodás globális trendjeiről. A legújabb, 2024-es adatokat a „The World of Organic Agriculture” statisztikai évkönyv összegzi, amelyet a szerzők hagyományosan a világ vezető bioélelmiszeripari vásárán és konferenciáján, a németországi BIOFACH-on mutattak be. Az idei vásár kiemelten foglalkozott a fiatal földművelő generáció szerepvállalásával az ökoágazatban és számtalan szekció vizsgálta a biotermékek kereskedelmi trendjeit, valamint a teljes értékláncban rejlő fejlesztési lehetőségeket. A bioélelmiszerek forgalma világszerte 3,5%-kal, Európában 4,1%-kal növekedett 2023-ról 2024-re. E termékek hazánkban is egyre népszerűbbek: az évkönyv tanulsága szerint a kiskereskedelmi forgalomemelkedést tekintve Magyarország 13,9%-os növekedéssel második helyre került az Európai Unióban, közvetlenül Luxemburg (20,2%) után.
2026. 02. 13. 22:00
Megosztás:

Az téli időjárás miatt 60 százalékkal csökkent a határátlépések száma januárban az EU-ban

A téli hideg, a jeges viharok és a háborgó tenger a főbb migrációs útvonalakon hozzájárult az Európai Unióba irányuló illegális határátlépések csökkenéséhez, az előző év azonos hónapjához képest januárban 60 százalékkal kevesebben, mintegy 5500-an próbáltak átjutni az EU külső határain - tájékoztatott az EU határ- és partvédelmi ügynöksége, a Frontex pénteken.
2026. 02. 13. 20:00
Megosztás:

Jelentős túljegyzéssel zárta a tavaly indított 100 millió eurós kötvényprogramját a WING

Az utolsó, még lejegyezhető, 34,8 millió euró névértékű kötvénycsomagra 57,64 millió euró összértékű vételi ajánlat érkezett, 6%-os fix kamatozás mellett. Ezzel a WING, Közép-Európa ingatlanpiacának egyik vezető szereplője tovább erősítette tőkepiaci jelenlétét és kezdeményezte a WINGHOLDING 2029/I kötvény bevezetését a Budapesti Értéktőzsdére.
2026. 02. 13. 19:00
Megosztás:

Étrendkiegészítőt hívtak vissza a forgalomból nem engedélyezett összetevő miatt

Nem engedélyezett összetevőt azonosítottak a Now Foods Candida Support elnevezésű étrend-kiegészítőben, ezért visszahívták a forgalomból - tudatta a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 13. 18:00
Megosztás:

Csőtörés miatt lezárták a párizsi Louvre több termét

Csőtörés történt péntekre virradóra a párizsi Louvre-ban, ami miatt a múzeum több termét lezárták - közölte a CGT és a CFDT szakszervezet.
2026. 02. 13. 17:30
Megosztás:

USDC és USDCx: jelentés, értelmezés és a két token közötti különbség a kriptopiacokon

A „USDC” és a „USDCx” neve nagyon hasonló, mégis két eltérő célú kriptós eszközről beszélünk. Az USDC a legismertebb dollárhoz kötött stabilcoinok egyike: úgy működik, mint egy digitális dollár. Az USDCx viszont tipikusan nem egy külön kibocsátó új stabilcoinja, hanem egy „okosabb csomagolás” (wrap) az USDC köré, amelyet bizonyos protokollok – például a Superfluid – használnak, hogy a pénz „folyamatosan” tudjon áramlani (streaming), ne csak egyszeri utalások formájában. Ebben az elemzésben közérthetően végigvesszük, mi micsoda, miért létezik az USDCx, hogyan működik a gyakorlatban, és mire figyelj, ha a két token között kell eligazodnod.
2026. 02. 13. 16:30
Megosztás:

Eurobarométer: az európaiak szerint egyre inkább veszély fenyegeti az országukat

Az európai uniós lakosság egyre inkább úgy érzékeli, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben veszély fenyegeti országukat, többségük az Európai Uniót bízná meg a védelem megerősítésével - derült ki az Európai Bizottság megbízásából készített, pénteken közzétett Eurobarométer-felmérésből.
2026. 02. 13. 16:00
Megosztás:

Genfben kezdődik az orosz-amerikai-ukrán tárgyalások újabb fordulója

Február 17-én és 18-án Genfben ülnek tárgyalóasztalhoz ismét Oroszország, az Egyesült Államok és Ukrajna képviselői - közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken az orosz sajtóval.
2026. 02. 13. 15:30
Megosztás:

A Robinhood megerősítette: a Ripple százmilliós eszközöket tokenizált az XRP Ledgeren

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Ripple ökoszisztéma: több százmillió dollár értékű valós eszközt (RWA – real-world asset) tokenizáltak az XRP Ledgeren. A fejleményt a Robinhood is megerősítette, ami intézményi szintű elismerést jelent az XRPL számára, és új dimenzióba helyezi az XRP szerepét a globális pénzügyi infrastruktúrában.
2026. 02. 13. 15:00
Megosztás:

Tavaly tovább nőtt a külföldiek száma Csehországban

Tavaly tovább nőtt a külföldiek száma Csehországban - derül ki a prágai belügyminisztérium legfrissebb adataiból.
2026. 02. 13. 14:30
Megosztás: