Stratégiai szövetséget kötött a Market és a BME

Hosszú távú, stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Magyarország piacvezető építőipari vállalata, a Market Építő Zrt. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME). A partnerség célja az építőipari ökoszisztéma közös fejlesztése, a digitális és fenntarthatósági kompetenciák erősítése, valamint a mérnöki utánpótlás felkészítése a szektor új típusú kihívásaira. A megállapodást Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója és Dr. Charaf Hassan, a BME rektora írta alá.

Stratégiai szövetséget kötött a Market és a BME

Az építőiparnak a klasszikus mérnöki tudás mellett ma már digitális szakértőkre, fenntarthatósági specialistákra és komplex projektmenedzsment-készségekkel rendelkező vezetőkre is szüksége van. A tehetségekért zajló verseny így túlmutat a piaci szereplők vetélkedésén: az egyes szektorok között is élesedik a küzdelem a legjobb szakemberekért. A Market Építő Zrt., amely 30 éve meghatározó szereplő a hazai magasépítésben – úttörő szerepet vállalva a BIM, a LEAN és a digitalizáció terén –, ezzel a megállapodással a felsőoktatásba kívánja integrálni a piaci innovációt.

A megállapodás nem egyetlen projektre korlátozódik, hanem egy átfogó szakmai program elindítását jelenti. A Market a működésének négy alappillérét – az ügyfélélményt, a csapatmunkát, a minőséget és a működési hatékonyságot – folyamatosan fejleszti, és ezt a dinamikus szemléletmódot kívánja átadni az egyetemi képzés során is.

„A Market Építő Zrt. számára ez az együttműködés egy jövőbe mutató partnerség, amely erősíti az iparági innovációt és hozzájárul a fenntartható fejlődéshez. Hiszünk abban, hogy a tudásmegosztás és a gyakorlati tapasztalatok átadása kulcsfontosságú a következő generáció mérnökeinek felkészítésében. Ezzel nemcsak a szakmai utánpótlást biztosítjuk, hanem aktívan formáljuk az építőipar jövőjét is” – hangsúlyozta az aláírási ceremónián Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója.

A partnerség kölcsönös előnyökön alapul: a BME vállalta, hogy szakmai továbbképzéseket biztosít a Market munkatársai számára, promotálja a vállalatot a hallgatók körében, valamint infrastrukturális fejlesztési tenderein meghívja a vállalatot a pályázók sorába. A felek közös célja, hogy a hallgatók az elméleti tudást a munkaerőpiac által igényelt modern kompetenciákkal – köztük digitális jártassággal és fenntarthatósági szemlélettel – kiegészítve sajátítsák el.

„A mai mérnököknek a klasszikus tudás mellett digitális jártasságra és komplex látásmódra van szükségük. A Market szakértőivel tervezett együttműködés és bevonásuk az oktatásba, valamint kutatásfejlesztési tevékenységünkbe garanciát jelent arra, hogy hallgatóink multidiszciplináris tudással lépjenek ki az egyetem kapuján. Nem csupán oktatunk, hanem a gazdaság szereplőivel közösen építjük a jövő szakmai közösségét.” – emelte ki a megállapodással kapcsolatban Charaf Hassan, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora.

Gyakorlati tudástranszfer és fókuszterületek

A partnerség keretében a felek olyan szakmai programot dolgoznak ki, amely választ ad az iparág aktuális kihívásaira. Az együttműködés kiemelt fókuszterületei:

-Építőipari digitalizáció és BIM-alapú tervezés: adatvezérelt döntéshozatal a gyakorlatban.
-Fenntarthatóság: zöld építőanyagok és energiahatékony technológiák kutatás-fejlesztése.
-Projektmenedzsment és leadership: a modern mérnöki munkához szükséges vezetői készségek fejlesztése.

A Market szakemberei a jövőben kurzusokat tartanak az egyetemen, bekapcsolódnak a záróvizsga-bizottságok munkájába, valamint külső konzulensként segítik a szakdolgozatok és TDK-munkák elkészítését. A cél, hogy a hallgatók multidiszciplináris tudással és piaci relevanciával lépjenek ki az egyetem kapuján.

Innováció és tehetséggondozás

A megállapodás részeként a Market Építő Zrt. – kapacitásának függvényében – támogatja a BME Induktor programját. Ennek keretében a vállalat szakértőt és infrastruktúrát biztosíthat azon doktoranduszok számára, akik vállalati hasznosulással bíró PhD-témákon dolgoznak.

A vállalat stratégiai prioritásként kezeli a tehetséggondozást: a mostani egyetemi partnerség illeszkedik abba a sorba, amelyet a „Tanítsunk Magyarországért” programhoz való csatlakozás és a szakképzést támogató Tudásépítő-Team munkájának segítése alapozott meg.


Dash 44%-os robbanással az élen: mi most a 10 legprofitábilisabb kritovaluta befektetés?

Szombat reggel különös látvány fogadta a kriptopiacot figyelő befektetőket. A napi nyerteslista élén nem valamelyik frissen felkapott AI-token állt, hanem a 2014 óta létező Dash, méghozzá 44,05 százalékos emelkedéssel. Mögötte a NEAR Protocol 15,65 százalékot ugrott, miközben a Pons, a Lighter, a MemeCore és a Zcash is komoly pluszban forgott.
2026. 09. 05. 11:00
Megosztás:

Bankszámla nélkül is egyre több ügyfél előtt nyílik meg a mobilbank

A cél, hogy az ügyfelek minél kevesebb lépéssel intézhessék pénzügyeiket.
2026. 09. 05. 10:00
Megosztás:

Merénylet a balatoni lángossütők ellen?

A magyar szállodaipar prominensei és a balatoni büfék pultosai egész nyáron azon keseregtek, hogy túl erős a forint. Nekik idén az volt az egyik legnagyobb problémájuk, hogy nekünk turistáknak kevesebbet kellett költenünk, ha külföldre mentünk nyaralni, nem hozzájuk!
2026. 09. 05. 09:00
Megosztás:

A kormány december végéig meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet

A kormány úgy döntött, hogy december 31-ig meghosszabbítja a szeptember 7-én lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Magyarországon - erről Magyar Péter miniszterelnök péntek este számolt be a Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 08:05
Megosztás:

Romániában így csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Romániában éves összevetésben 6,2 százalékkal csökkent júliusban a kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint - közölte pénteken a bukaresti statisztikai intézet (INS).
2026. 09. 05. 07:00
Megosztás:

Újabb segítséget kapnak a nehéz helyzetben lévő sertéstartók

A sertéságazatot az elmúlt időszakban egyszerre több, egymást erősítő kihívás sújtotta, ezért a kormány előleget biztosít a vágósertéshez és a tenyészkocához kapcsolódó állatjóléti támogatásokra - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) az MTI-vel.
2026. 09. 05. 06:00
Megosztás:

Az átvilágítás nyomán tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről

Gyermekvédelmi diagnózis címmel tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről az intézményrendszer hónapok óta tartó átvilágítása, az intézménylátogatások, dokumentumok elemzése és anonim dolgozói elbeszélgetések nyomán - jelentette be a szociális és családügyi miniszter a Facebookra pénteken feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 09. 05. 05:00
Megosztás:

Bitcoin: elbukott a 80 ezer dolláros kitörés a vártnál erősebb amerikai munkaerőpiaci adatok után

A Bitcoin pénteken már 82 ezer dollár fölé is emelkedett, és mindössze mintegy 700 dollárra került a február óta áttörhetetlennek bizonyuló 83 ezer dolláros ellenállástól. A vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci jelentés azonban gyors fordulatot hozott: a BTC ismét 80 ezer dollár alá esett.
2026. 09. 05. 04:00
Megosztás:

Épület, energia és digitalizáció a vállalati versenyképesség szolgálatában – BÉT50 Klub a Graphisoft Parkban

A vállalati versenyképesség ma már nem pusztán a termékekről, a piacokról vagy a pénzügyi teljesítményről szól: egyre nagyobb szerepet kap a vállalati működés hatékonysága, fenntarthatósága és technológiai fejlettsége is. A Budapesti Értéktőzsde Graphisoft Parkban megrendezett idei BÉT50 Klubjának résztvevői arra keresték a választ, hogyan járulhat hozzá a vállalatok ingatlan- és működési környezete, energiafelhasználása és digitalizációja a költséghatékonyabb és hosszú távon versenyképesebb működéshez.
2026. 09. 05. 03:00
Megosztás:

Nyugdíj törvény módosítások! Íme a fontosabb változások

Az elmúlt években többször is módosították a magyar nyugdíjrendszer alapját jelentő, 1997. évi LXXXI. törvényt. A változások egy része közvetlenül növelte a nyugdíjasoknak járó éves kifizetéseket, más rendelkezések az özvegyi nyugdíj feltételeit, az ügyintézési határidőket vagy a folyósítás szabályait alakították át.
2026. 09. 05. 02:00
Megosztás:

90.000 Ft-os csekket kaphatnak a kutyatulajdonosok

Egy ártatlannak tűnő séta is kellemetlen meglepetéssel végződhet, ha a gazdi nem ismeri a kutyatartás legfontosabb szabályait.
2026. 09. 05. 01:00
Megosztás:

Kármán András: megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság főigazgatói pozíciójára

Megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) főigazgatói pozíciójára; szakmai tapasztalatot, valamint a szervezet jövőjére vonatkozó világos vezetői programot várnak a jelentkezőktől - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken. A pályázatokat október 2-án 10 óráig lehet benyújtani.
2026. 09. 05. 00:05
Megosztás:

Egy bíró felfüggesztette Trump legutóbbi rendeletét

Felfüggesztette Donald Trump amerikai elnök legutóbbi rendeletét a születés jogán járó állampolgárság intézményének korlátozásáról egy szövetségi bíró.
2026. 09. 04. 23:00
Megosztás:

Azonnali kormányzati beavatkozást sürget az üzemanyag-kiskereskedelmi piacon a Független Benzinkutak Szövetsége

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 04. 22:00
Megosztás:

Több mint félmillió hektár égett le az Európai Unióban a nyári erdőtüzekben

Mintegy 540 ezer hektárnyi terület égett le az Európai Unióban június közepe óta több mint ezer erdőtűz következtében - derül ki az uniós erdőtűz-információs rendszer (EFFIS) adataiból.
2026. 09. 04. 21:00
Megosztás:

Olaszország évi 160 ezer vízumot bocsátott ki orosz állampolgároknak

Olaszország az ukrajnai háború kirobbanásától évente 160 ezer orosz állampolgárnak adott vízumot, amely belépést nyújtott nekik az Európai Unió területére - közölte az adatokat a La Stampa című olasz napilap pénteken.
2026. 09. 04. 20:00
Megosztás:

További segélyt küld Nepálnak az EU

A továbbra is súlyos humanitárius körülmények miatt az Európai Unió további 500 ezer euróval járul hozzá a nepáli hatóságok és humanitárius partnerek által vezetett segélyakcióhoz - közölte az Európai Bizottság pénteken arra válaszul hogy Nepálban kilenc nappal ezelőtt a himalájai ország és Kína határán gleccseromlás miatt villámáradás söpört végig, amely megölt több mint 1200 embert, és mintegy ötezren eltűntek.
2026. 09. 04. 19:00
Megosztás:

Ellátási aggodalmak miatt globálisan emelkedtek az élelmiszerárak

Valamelyest emelkedett az élelmiszer-alapanyagok világpiaci árainak referenciaindexe augusztusban, mivel a hőség és az időjárással kapcsolatos egyéb kockázatok aggodalmat keltettek a jövőbeli kínálattal kapcsolatban – derül ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteken közzétett új adataiból.
2026. 09. 04. 18:30
Megosztás:

Óriási akkus energiatároló rendszert értékesített a magyar Futureal Lengyelországban

A Futureal Csoport és a Mithra Energy értékesítette a lengyelországi Trębaczewben található, 438 MW kapacitású akkumulátoros energiatároló rendszerét (BESS) az ENGIE Groupnak, a világ egyik vezető energetikai vállalatának. A Trębaczew-projekt jelenleg Lengyelország egyik legnagyobb, kivitelezés alatt álló akkumulátoros energiatároló fejlesztése.
2026. 09. 04. 18:00
Megosztás:

A DSV közvetlen sanghaji összeköttetéssel bővíti Air ThermoDirect hálózatát a globális gyógyszeripari központok kiszolgálására

A DSV új, közvetlen légi összeköttetést indít Luxemburg és a sanghaji Pudong Nemzetközi Repülőtér (PVG) között globális Air ThermoDirect hálózatának részeként, emellett további amerikai útvonalak bevezetését is tervezi. A fejlesztés tovább erősíti a vállalat hőmérséklet-szabályozott légi szállítmányozási szolgáltatásait, miközben támogatja a megbízható gyógyszerlogisztikai megoldások iránt folyamatosan növekvő piaci igényeket.
2026. 09. 04. 17:30
Megosztás: