Szépen nőtt a K&H Bank nyeresége

Jelentősen nőtt a K&H Bank nyeresége 2023-ban, az adózás utáni eredménye 60 százalékos emelkedéssel elérte a 108 milliárd forintot - jelentette be Guy Libot, a K&H csoport vezérigazgatója sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Szépen nőtt a K&H Bank nyeresége

Kiemelte: a növekedés a hitelállomány 10 százalékos bővülésének eredménye, az állomány 2829 milliárd forintra nőtt. Az új hitelek volumene 630 milliárd forintot tett ki, a vállalati hitelállomány 13 százalékkal bővült, a lakossági 4 százalékkal.

A jó eredményt a bank a kormányzati intézkedések - extraprofitadó, kamatstop - 56 milliárd forintos negatív hatása ellenére érte el - jegyezte meg. Guy Libot jelezte: ezen rendkívüli tételek nélkül 153,9 milliárd forint lett volna a bank eredménye. Az eredményeket ugyanakkor a bővülő ügyfélkör is támogatta, az ügyfélszám 5 százalékos növekedéssel elérte a 962 ezret. A rendszeres jövedelem-átutalással rendelkező ügyfelek száma 589 ezer lett tavaly, ami 7 százalékos bővülés éves szinten.

Ismertette: a bővülő ügyfélkör és a javuló hitelezés miatt a bevételek 12,6 százalékkal 321 milliárd forintra emelkedtek, a költségek pedig 14,5 százalékkal 186 milliárd forintra nőttek az extraprofitadó, az egyéb banki adók és az inflációs nyomás miatt tavaly. A nettó kamatbevételek 21 százalékkal 196,6 milliárd forintra,  a díjbevételek pedig 11 százalékkal 103,8 milliárd forintra nőttek.

Az MTI-kérdésére közölte: idén a kamatkörnyezet változása lesz hatással elsősorban az eredményre, viszont optimisták az idei évvel kapcsolatban. A lakossági hitelezés ígéretes irányt mutat, bár még év eleje van - fűzte hozzá.

Gombás Attila, a csoport pénzügyi vezetője elmondta: aktívan részt vesznek az államilag támogatott finanszírozási konstrukciókban, a Széchenyi Kártya Programban a teljes szerződött állomány elérte a 230 milliárd forintot, a Baross Gábor Programban pedig a 125 milliárd forintot. Az Agrár Széchenyi Kártya 2023 decemberben indult programjában az igényelt állomány 3,8 milliárd forintot tett ki.

Az agrárhitelezési üzletág részesedése 2 százalékponttal 22 százalékra nőtt. Az új lakáscélú hitelek állománya 123 milliárd forint volt. Erős érdeklődést tapasztaltak közlése szerint a befektetések iránt: a befektetési alapokban kezelt vagyon minden eddiginél magasabbra, 1349 milliárd forintra nőtt, ami 43 százalékos bővülés.

Nik Vincke, a K&H Biztosító vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy a nettó nyereség 1,1 milliárd forint lett az előző évi 3,1 milliárd forint után az extraprofitadó és a költségek jelentős növekedése miatt. A kormányzati intézkedések hatása 5,5 milliárd forintot jelentett tavaly. A nem-életbiztosítási terület díjbevétele 16 százalékkal emelkedett éves szinten, 68 milliárd forintra, és minden üzletág kétszámjegyű növekedést mutatott az előző évhez képest, biztosítva a piacot meghaladó bővülést.

Az életbiztosítási terület szintén erős üzleti teljesítményt nyújtott, 17 százalékos éves szintű növekedéssel, amelynek motorja a rendszeres díjfizetésű, befektetési egységekhez kötött (unit-linked) nyugdíjbiztosítási üzletág, valamint az egyszeri díjas unit-linked termékcsalád volt - mondta.

Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője ismertette, hogy már több mint 700 ezer digitálisan aktív ügyfelük van, számuk éves szinten 9 százalékkal nőtt tavaly. Az új lakossági számlák 55 százalékát online nyitják, ez 50 százalékos növekedés éves szinten. A banknak 600 ezer aktív mobilbank-felhasználója van, ami 14 százalékos bővülés. A K&H visszapénz szolgáltatásra több mint 70 ezren regisztráltak, már 7 ezer ügyfél kapott 20 millió forint összértékű jóváírást a számláján.

Kitért arra: a K&H tavaly mutatta be Kate nevű, mesterséges intelligencia alapú digitális pénzügyi asszisztensét, amelyet már ügyfeleinek több mint 65 százaléka használ, és több mint 200 funkcióval rendelkezik. Az ügyfelek a K&H mobilbankban - Magyarországon elsőként - hangutasítással kezdeményezhetnek forintátutalásokat, tavaly szeptember óta 500 ezer felhasználó lépett kapcsolatba Kate-tel mobilbankon keresztül, és havonta 223 ezer beszélgetés indult.

A K&H az ország egyik vezető pénzintézete, több mint 3800 munkatársat foglalkoztat, 195 lakossági ügyfélpontot működtet, és csoportszinten mintegy 1,6 millió ügyfélnek kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését mintegy 3600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport hozzávetőleg 2300 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.

A bank saját tőkéje 571 milliárd forint, mérlegfőösszege 5603 milliárd forint.


Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás: