Szerbia egyik leghíresebb színművét, a Kostanát mutatja be a Magyarországi Szerb Színház

A Szerbia egyik leghíresebb színműve alapján készült, Kostana - a sors asszonya, az asszony sorsa címmel mutatja be legújabb darabját a Magyarországi Szerb Színház Krkeljics Mirkó Mitár átdolgozásában és rendezésében november 19-én Budapesten.

Szerbia egyik leghíresebb színművét, a Kostanát mutatja be a Magyarországi Szerb Színház

A bemutató kísérő programja a Szerb Kulturális Központ Kostana című kétnyelvű kiállítása.

A rendező az MTI-nek elmondta, hogy a Borisav Stankovic azonos című népszínművén alapuló, egyfelvonásos előadást szerb nyelven, magyar felirattal láthatják a nézők, az eredeti mű azonban "merőben új köntösben" jelenik meg a színpadon.

A címszerepet Ember Léna és Jurkovits Zorica, a további szerepeket Ember Tibor, Sokácz Katalin, Dujmov Deján, Kraljevic Ratko, Gyorgyev Bránimír, Krulj Veljko, Krkeljics Mirkó Mitár, Gergev Rastko, Babcsán Bence, Szabó Biljana, Tyoszity Branka és Misljenovic Bojan játssza.

Krkeljics Mirkó Mitár felidézte, hogy a népszínművet 1900-ban mutatták be a belgrádi Népszínházban, és a bemutatót követő kezdeti nehézségek, rossz kritikák és gyér érdeklődés után a darab olyannyira népszerű lett, hogy a mai napig az egyik leggyakrabban játszott színpadi mű Szerbiában. "Merész döntést hoztunk azzal, hogy az általában sok színésszel, nagy népi zenekarral, látványos tánckoreográfiákkal megrendezett darabot újragondolva, a dél-szerbiai zenés-táncos elemeket megtartva lélektani drámává alakítottuk, amelyet kamaraszínházi körülmények közé adaptáltunk" - mondta.

A rendező arról is beszélt, hogy bár ez már a harmadik műve, amelyet színpadra állíthat a Magyarországi Szerb Színházban, ez volt egyben a legnehezebb, de talán az eddigi legfelemelőbb alkotófolyamat is számára.

"Az ötlet a darab színpadra állítására Jurkovits Zoricától származik, aki gimnazista korában már egyszer eljátszotta Kostanát. Így adta magát, hogy játssza el ismét ő, azonban már ne a fiatal cigánylányt, hanem azt, aki az eredetiben nincs is benne, az érett Kostanát, aki visszatekintve élete korábbi szakaszaira próbál gyógyírt találni az őt ért fájdalmakra, ismét megtalálni a szépséget egyetlen valódi szerelmében, az éneklésben. Így Kostana egyszerre két alakban jelenik meg a színpadon, mint láthatatlan szellem a jövőből, és mint a gyönyörű fiatal cigánylány, akit Ember Léna kelt életre" - fejtette ki a rendező.

Hozzátette, hogy irodalomtanárként jól ismeri az eredeti művet, de nem azt, hanem egy olyan feldolgozást szeretett volna megrendezni, amely átemeli ugyan a klasszikus szerb dráma elemeit, tisztelettel nyúl hozzájuk, de újraértelmezi, időtlenné teszi a történetet. "A magyarországi szerb közösség számára a téma nem újdonság: kortárs irodalmunk nagy alakja, a nemrég elhunyt Milosevits Péter sokat foglalkozott a Kostana kultusszal" - említette meg Krkeljics Mirkó Mitár. "Sőt, Kaláz parazsa című könyvében egyenesen azt írta, hogy mi kis színházunk körülményei között szinte lehetetlen lenne megrendezni egy ilyen grandiózus előadást. Ez a kihívás azonban még inkább a darab megrendezésére ösztönzött" - foglalta össze a rendező.

A bemutató kísérő programja a Szerb Kulturális Központ Kostana című kétnyelvű kiállítása, amely megismerteti a nézőket az eredeti népszínmű szerzőjével Borisav Stankovic-csal, az "igazi" Kostana, azaz Malika Eminovic tragikus életével, a dráma keletkezési körülményeivel, filmes adaptációival, előéletével a magyarországi szerb közösségben és a most elkészült darab próbafolyamatának pillanataival - sorolta Krkeljics Mirkó Mitár.


Országos MI oktatási programot indít a Bosch középiskolásoknak

Országos programot indított a középiskolásoknak a magyarországi Bosch csoport a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásáról, az idei tanévben 20 középiskolában mintegy 800 diák elméleti és gyakorlati oktatását tervezik - közölte a technológiai világcég magyarországi érdekeltsége kedden az MTI-vel.
2026. 10. 14. 02:30
Megosztás:

Ha csekken fizeted az áram számlát, tudnod kell erről a változásról

Megérkezik a villanyszámla, előkerül a csekk, aztán irány a posta – sok háztartásban ma is így rendezik az áram díját. Az elmúlt időszakban azonban változtak a számlázás egyes szabályai, miközben a befizetésre több kényelmes lehetőség is rendelkezésre áll. Fontos tudni, kit érintett a kötelező elektronikus átállás, és mire kell figyelnie annak, aki továbbra is ragaszkodik a papírhoz.
2026. 10. 14. 02:00
Megosztás:

V-alakú felpattanást produkált a Bitcoin, de a nagy befektetők és a tőkeáttételes kereskedők még kivárnak

A Bitcoin árfolyama hétfőn 81 ezer dollár közelébe süllyedt, majd gyorsan visszapattant, és kedden rövid időre a 84 ezer dolláros szintet is elérte. Az emelkedést elsősorban a közvetlen piaci vásárlások támogatták, miközben a tőkeáttételes kereskedők és a bitcoin-ETF-ek befektetői továbbra is óvatosak maradtak.
2026. 10. 14. 01:30
Megosztás:

A novemberi nyugdíjat már így utalják

Van, aki a bankszámláját figyeli, más a postás érkezéséhez igazítja a bevásárlást. A nyugdíj kifizetésének módja a mindennapi pénzügyeket is meghatározza: mikor rendezhetjük a számlákat, mikorra tervezzük a nagyobb kiadásokat, és kell-e otthon várnunk a kézbesítőt.
2026. 10. 14. 01:00
Megosztás:

A látáskutatás legnagyobb díját kapta meg a Semmelweis Egyetemmel is együttműködő dr. Roska Botond

A látás helyreállítását célzó optogenetikai terápia fejlesztésében elért eredményeiért vehette át az António Champalimaud Vision Awardot dr. Roska Botond, a Semmelweis Egyetem korábbi hallgatója, vendégprofesszora, aki José-Alain Sahel francia–amerikai szemész-kutatóval közösen nyerte el a világ egyik legrangosabb látáskutatási díját.
2026. 10. 14. 00:30
Megosztás:

Az IMF nem változtatott az idei, de javított a jövő évi globális növekedési előrejelzésén

A globális gazdaság az idén 3,1 százalékkal, jövőre pedig 3,4 százalékkal növekedhet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden ismertetett friss előrejelzése szerint. Az idei várakozás nem változott az áprilisi prognózishoz képest, a jövő évit viszont a korábban várt 3,2 százalékról emelte a szervezet. A Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című felülvizsgált előrejelzés szerint az idei globális infláció 4,7 százalék lesz az áprilisban becsült 4,4 százalék helyett, a jövő évit pedig 3,7 százalékról 4,1 százalékra változtatták a jelentés készítői. Tavaly 4,1 százalék volt a globális infláció.
2026. 10. 13. 23:30
Megosztás:

Kiírta a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről kedden közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 10. 13. 23:00
Megosztás:

A fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű

Jelenleg minden idők legalacsonyabb dunai vízállását mérik Pakson, de a fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű - írta a miniszterelnök a Facebook-oldalán kedden.
2026. 10. 13. 22:30
Megosztás:

Új hulladékfeldolgozó üzemet adott át az Alteo Kistarcsán

Átadták az Alteo Circular Kft. kistarcsai telephelyén működő új DRS-hulladékfeldolgozót, a július óta próbaüzemben működő létesítménnyel az Alteo csoport visszaváltott italcsomagolások feldolgozására rendelkezésre álló éves kapacitása 28 ezer tonnára nő - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2026. 10. 13. 22:00
Megosztás:

Wise: jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban

Jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban, a magyarok körében népszerű országok közül Szerbiában a legmagasabb a Wise online pénzküldéssel foglalkozó cég elemzése alapján, amelyről közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 10. 13. 21:30
Megosztás:

Világszerte keresett Zsolnay-ritkaságokért indul meg a licitharc Budapesten

Világszerte komoly figyelem előzi meg a Virág Judit Galéria 82. őszi aukcióját, mert a festmények mellett ritka szecessziós Zsolnay-műtárgyak is szerepelnek a kínálatban. A legnagyobb várakozást egy keselyű plasztikával díszített, 120 éves kerámia felbukkanása kelti: a műtárgy 15 millió forintos kikiáltási árról indul, becsértéke pedig a 30 millió forintot súrolja. Ezenkívül “sztártárgynak” számító Zsolnay-vázák és névjegytartók is szerepelnek majd az október 18-i árverésen.
2026. 10. 13. 21:00
Megosztás:

Folytatódott az OTP emelkedése

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 610,48 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 143 550,77 ponton zárt kedden.
2026. 10. 13. 20:00
Megosztás:

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az Eurasmus+ és a Horizont Európa program a magyar egyetemisták és kutatók számára.
2026. 10. 13. 19:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: a balatoni vasúti forgalomban nőtt az utazások, csökkent a késések száma a főszezonban

A MÁV helyjegyes balatoni járatain a főszezonban közel 5 százalékkal nőtt az utazások száma, eközben a legforgalmasabb hetekben az északi parti vonal pontossága 72 százalékra javult a tavalyi 65 százalékról - írta a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyzésében kedden.
2026. 10. 13. 19:00
Megosztás:

AI-alapú előminősítési megoldással segíti a vállalkozásokat az MBH Csoporthoz tartozó BUPA az uniós források lehívásában

Új AI-alapú előminősítési megoldással készül az MBH Csoport digitális szolgáltatásplatformja, a BUPA az európai uniós források lehívására. Az új funkció a támogatási és finanszírozási lehetőségek esetében automatikusan megmutatja a vállalkozásoknak, hogy melyekre lehetnek jogosultak és egy előzetes becsléssel az igényelhető összeg nagyságát is jelzi.
2026. 10. 13. 18:30
Megosztás:

Augusztusban felpattant az építőipar termelése

Augusztusban - három hónap visszaesés után - az egy évvel korábbihoz képest 21,9, az előző hónaphoz képest 14,0 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 13. 18:00
Megosztás:

Így nőtt a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben

A lakásbiztosítások átlagdíja 3,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók kötelezettségvállalása a lakásbiztosítási alapdíjak befagyasztására - közölte az Insura.hu biztosításközvetítő kedden az MTI-vel, saját adatai alapján.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Jóváhagyta az EU, hogy az OTP Bank felvásárolja a Luminor Holdingot

Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenőrzési rendelete alapján kedden jóváhagyta, hogy a magyar OTP Bank Nyrt. felvásárolja, ezzel kizárólagos ellenőrzést szerezzen az észt Luminor Holding AS felett.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Új előírások, hétköznapi változások: átalakul a termékek csomagolása

A mindennapok számos pontján hoz változást az Európai Unió csomagolásról és csomagolási hulladékról szóló rendelete, a PPWR. A fokozatosan bevezetendő, de részben már most alkalmazandó szabályozás a gyártók, importőrök és kereskedők számára is feladatokat jelent, a konkrét kötelezettségek azonban az ellátási láncban betöltött szerepüktől függenek.
2026. 10. 13. 17:00
Megosztás:

Szeptemberben 2,5 százalékra gyorsult az infláció Csehországban

Szeptemberben 2,5 százalékra nőtt az éves infláció Csehországban az augusztusi 1,9 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
2026. 10. 13. 16:30
Megosztás: