Szerdától csak így lehet az Egyesült Királyságba utazni

Szerdától kizárólag az elektronikus beutazási engedély (Electronic Travel Authorisation, ETA) birtokában léphetnek be a nem vízumkötelezett külföldiek, köztük az Európai Unió állampolgárai az Egyesült Királyságba.

Szerdától csak így lehet az Egyesült Királyságba utazni

A brit belügyminisztérium szerdai tájékoztatása szerint ezentúl nem engedik be az országba azokat, akik nem váltották ki az online beutazási engedélyt.

Az ETA tavaly teljes körűvé vált bevezetése óta eltelt eddigi időszakban a brit hatóságok még nem szereztek érvényt szigorúan az előírásnak, annak érdekében, hogy a látogatóknak bőségesen legyen idejük alkalmazkodni az új beutazási követelményhez.

A belügyi tárca felhívása szerint azonban február 25-étől kizárólag az ETA birtokában lehet belépni az Egyesült Királyság területére abból a 85 nem vízumkötelezett országból, amelyek állampolgárainak a brit kormány előírta az engedély kiváltását.

A minisztérium hangsúlyozza: a légitársaságok szerdától már a repülőgépekre sem fogják felengedni azokat, akiknek nincs elektronikus beutazási engedélyük.

A tájékoztatás kiemeli, hogy azoknak is ki kell váltaniuk az engedélyt, akik érkezésük után más járatokkal tovább utaznak, de eközben a brit beléptető pontokon útlevélellenőrzésen esnek át.

Az ETA-kötelezettséget a brit kormány lépésről lépésre terjesztette ki azokra az országokra, amelyeknek állampolgárai vízum nélkül utazhatnak be az Egyesült Királyságba.

A belügyminisztérium szerdán ismertetett adatai szerint a 2023 októberétől fokozatosan egyre szélesebb körben bevezetett ETA-t eddig csaknem 20 millióan váltották ki, és ebből 2026 januárjáig több mint 383 millió font bevétel származott.

A tárca szerint az ETA díjából eredő költségvetési jövedelmeket a brit határellenőrzési és bevándorlási rendszer fejlesztésére fordítják.

Az EU-állampolgárok - az ETA-kötelezett térségekből érkezők közül utolsóként - tavaly március 5-én kezdhették meg az ETA kiváltását.

A jelenleg 16 fontba (hétezer forintba) kerülő, mobiltelefonokra letölthető engedély két évig vagy a kérelmező útlevelének lejártáig érvényes, és az érvényességi idő alatt korlátlan számú beutazást tesz lehetővé, esetenként legfeljebb hat hónap időtartamra.

Ha az útlevél előbb jár le, mint az ETA, ismét ki kell váltani a beutazási engedélyt.

A brit belügyminisztérium szerdai tájékoztatásában "versenyképesnek" nevezte az ETA kiváltásának 16 fontos költségét, hangsúlyozva: az Egyesült Államok által alkalmazott ESTA beutazási engedély 40 dollárba kerül, az Európai Unióban pedig az EU-n kívüli országokból érkezők számára tervezett ETIAS rendszer meghonosítása után 20 euróba kerül majd egy engedély.

A tárca szerint a kérelmezők "elsöprő többsége" automatikusan és néhány perc alatt megkapja a beutazási engedélyt, így változatlanul lehetséges "akár spontán ötlettől vezérelve" is a beutazás az Egyesült Királyságba.

A minisztérium javasolja ugyanakkor, hogy a beutazók három munkanappal utazásuk megkezdése előtt kérvényezzék a belépési engedélyt, tekintettel "azokra a csekély számú esetekre, amelyek további elbírálást igényelnek".

London már a brit EU-tagság hat évvel ezelőtti megszűnése (Brexit) után jelezte, hogy a vízumkötelezettség nélküli beutazóknak, köztük az EU-tagországok állampolgárainak is szükségük lesz belépési engedélyre.

Nem kell kiváltaniuk az ETA-t azoknak az EU-állampolgároknak, akik 2020 végéig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek az Egyesült Királyságban, és megszerezték az ehhez szükséges, meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyt (EU Settled Status).


Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás: