Szigorú keretek között zajlik a paksi bővítés

A legszigorúbb biztonsági és környezetvédelmi előírások mellett zajlik a paksi bővítés, a két új blokkot kettős vasbeton fal veszi majd körül, amely a legdurvább külső behatásoknak is ellen tud állni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

Szigorú keretek között zajlik a paksi bővítés

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának meghallgatásán beszámolt egyebek mellett a paksi beruházás állásáról is, üdvözölve, hogy immár a projekt látható fázisa zajlik.

"A két új blokk abszolút úgynevezett Fukusima-álló lesz, ami azt jelenti, hogy kettős vasbeton fal, vagyis dupla falú hermetikus védőépület veszi körül a nukleáris létesítményt, tehát minden külső behatásnak, a legdurvábbaknak és robbanásnak, vagy akár egy repülőgép rázuhanásnak is ellen tud állni" - mondta.

Tájékoztatása szerint jelenleg a talajelőkészítéssel kapcsolatos munkák folynak a területen, de megvan már több épület építési engedélye is, megkezdődött a hosszú gyártási idejű berendezések építése, illetve egy német-amerikai vegyesvállalat dolgozik a résfalazáson.

"Szeretném önöket biztosítani arról, hogy a legszigorúbb előírásoknak, biztonsági és környezetvédelmi előírásoknak felel meg mindaz, ami Pakson történik" - jelentette ki.

Elmondta, hogy 94 magyar cég mellett amerikai, francia, német, svéd és osztrák társaságoknak van alvállalkozóként szerződésük egyelőre az építkezésben. "Nem tudom, hogy meg kell-e ismételnem az országokat és azok geográfiai orientációját" - húzta alá.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy a versenyképesség javításának és a környezet védelmének kéz a kézben kell járnia egymással, mivel ezen egyensúly megbontása bármilyen irányba több kárt okozna, mint hasznot.

Emlékeztetett, hogy a nemzeti energia- és klímaterv alapján az üvegházhatású gázok kibocsátásának legalább 50 százalékkal kell csökkennie 2030-ig az 1990-es adatokhoz képest: ennek mértéke jelenleg már 32 százalék, miközben évről évre hatalmas gazdasági rekordokat sikerült megdönteni.

"Húsz olyan ország van a világon, amely képes volt úgy növelni a GDP-jét, hogy közben csökkentette a károsanyag-kibocsátását" - hangoztatta.

Kiemelte, hogy a zöld átmenet végrehajtása során is szavatolni kell az energiaellátás biztonságát. "Ehhez arra van szükség, hogy a zöld ügyet ne egyfajta politikai és ideológiai monopóliumként kezeljük, hanem valós kérdésként, aminek mindkét lába leér a földre" - fogalmazott.

Rámutatott, hogy a villamos energia még meghatározóbb szerephez fog jutni, így 50 százalékkal bővülhet 2030-ig az Európai Unió tagállamainak átlagos áramfelhasználása.

A miniszter komplex kérdésnek nevezte, hogy miként lehet olcsón, biztonságosan, fenntartható módon, továbbá nagy mennyiségben oly módon villamos energiát előállítani, hogy azáltal minél inkább függetlenedni lehessen a nemzetközi energiapiac elképesztő ármozgásaitól.

"E négy szempont kielégítésére kizárólag a nukleáris energia alkalmas. A nukleáris energia képes arra, hogy nagy mennyiségben olcsón, biztonságosan és a környezet megvédésével állítsunk elő elektromos energiát" - mondta.

"Az Európai Unióban erről hatalmas vita van. A tagállamok is kettészakadtak (...) Mi azt gondoljuk, hogy ezen vitákat is érdemes lenne a racionalitás mezején tartani. Na most, ebből van a legkevesebb ezekben a vitákban, tehát leginkább a politikai-ideológiai kérdések jönnek elő, és a racionalitás, sajnos, ennélfogva kevesebb szerepet kap" - sérelmezte.

Hangsúlyozta, Magyarországon ma a villamosenergia-előállítás 65 százaléka már karbonsemleges, ami 80 százalékban az atomenergiának köszönhető. A paksi blokkok 90-91 százalékos kihasználtsággal működnek, a fűtőanyag szállítása folyamatos, az időjárásfüggő termelési módok pedig csak minimális részét tudják kielégíteni a keresletnek a fogyasztási csúcsok idején - sorolta.

Arra is kitért, hogy az atomerőművek teljes életciklusra vetített környezeti lábnyoma nem nagyobb a többi karbonsemleges technológiáénál, ráadásul a nukleáris reaktorok a legjobb eredményeket hozzák azon a téren is, hogy mennyi termőföldet kell feláldozni egy megawattnyi energia előállításához.

Hozzátette, hogy a paksi bővítéssel évente 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátása és 3,5 milliárd köbméternyi földgáz importja lesz kiváltható. Ezen számok nagyságának érzékeltetésére megjegyezte, hogy a teljes magyar közlekedési szektor kibocsátása évi 12 millió tonna, és az összes hazai erdőterület hatmillió tonnányi szén-dioxid-kibocsátást tud elnyelni évente.

A tárcavezető érintette a naperőművi kapacitások kérdését is, rámutatva, hogy tavaly sikerült elérni a 4000 megawattos teljesítményt, ami 13 százalékos arány a teljes villamosenergia-termelésen belül, ez pedig a három legjobb eredmény között van az EU-ban.

Idén októberig összesen 5400 megawattnyi naperőmű-kapacitás került beépítésre, és ebből több mint 2100 megawattot a kiserőművek tesznek ki - tudatta.

"A 6000 megawattos célt jóval korábban el fogjuk érni, mint azt korábban kitűztük. 2030. volt a cél, ehhez képest már most 5400 megawattnál vagyunk, és így a 2050-es célt is nyugodtan tíz évvel előre lehet hozni, 2040-re" - közölte.

"Amennyiben végigmegy a nukleáris beruházásunk, s ezzel az ütemmel haladnak a napenergia beruházások is, akkor azt hiszem, hogy a következő évtized elejére elmondhatjuk, hogy szinte 100 százalékban karbonsemlegesen és önellátóan tudunk villamosenergiát biztosítani az ország lakossága és gazdasága számára" - összegzett.


Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás: