Sztrájkolnak a Lufthansa pilótái pénteken

Sztrájkot hirdetett péntekre a Lufthansa német légitársaság pilótáit képviselő szakszervezet (Vereinigung Cockpit - VC). A munkabeszüntetés miatt töröltek több száz járatot, köztük budapestieket.

Sztrájkolnak a Lufthansa pilótái pénteken

A szakszervezet bejelentése szerint a sztrájk egész napos, és a Lufthansa csoport személyszállítással foglalkozó névadó légitársasága mellett a teherszállító tagvállalat, a Lufthansa Cargo valamennyi induló járatát érinti. A VC idénre 5,5 százalékos béremelést, 2023-tól pedig automatikus inflációkövető emelést követel a nagyjából ötezer pilótának - kapitányoknak és első tiszteknek -, ami a munkaadó szerint teljesíthetetlen.

A szakszervezeti követelés több mint 40 százalékkal - 2,2 milliárd euróról nagyjából 3,1 milliárd euróra - növelné a pilótafülkékben dolgozó személyzet bérére fordítandó kiadásokat a következő két évben, ami "még a koronavírus-világválság pénzügyi következményeinek figyelembevétele nélkül is túlzás" - közölte a Lufthansa. Mint írták, a VC annak ellenére kezdeményezett sztrájkot, hogy a nehéz piaci körülményekhez képest "nagyon jó ajánlatot" tettek, miszerint másfél év alatt, két lépcsőben 900 euróval emelik az alapbért. Ez a pályakezdő első tiszteknél 18 százalékos, a legmagasabb fizetési kategóriában lévő pilótáknál 5 százalékos béremelést jelent.

A Lufthansa a sztrájk miatt törölte csaknem valamennyi pénteki járatát, amely két legfontosabb bázisáról, Frankfurtból és Münchenből indult volna. Csaknem 800 útvonalon szünetel a forgalom pénteken, kimaradnak a Frankfurtból és Münchenből Budapestre közlekedő járatok is. A járattörlések 130 ezer utast érintenek a társaság tájékoztatása szerint.

A VC a Németországban működő kereskedelmi légitársaságoknál dolgozó pilóták, fedélzeti mérnökök és repülésoktatók, nagyjából tízezer munkavállaló érdekeit képviseli, a Lufthansánál legutóbb 2017-ben szervezett sztrájkot.


Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.
2026. 09. 25. 23:00
Megosztás:

Egyre több ügy kerül a bíróságoktól a közjegyzőkhöz Európában

Gyorsabb, hatékonyabb és a társadalom számára kedvezőbb igazságszolgáltatást eredményez, ha a nem vitás ügyeket a bíróságoktól közjegyzői hatáskörbe helyezik át, miközben a jogbiztonság változatlan marad. Ezt támasztja alá egy 22 európai ország jogrendszerét vizsgáló kutatás, amelyről a bécsi Economica Gazdaságkutató Intézet igazgatósági tagja beszélt egy budapesti konferencián. A szakmai rendezvényen a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke hangsúlyozta, hogy a tervezett kormányzati átalakítások lassuló ügyintézést eredményeznének, vidéken nehezebbé válna a személyes ügyintézés, valamint az eljárási költségek részben vagy egészben az államra, közvetve az adófizetőkre hárulnak.
2026. 09. 25. 22:00
Megosztás:

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár élére a pénzügyminiszter

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár (MÁK) élére Kármán András pénzügyminiszter, Slánicz Béla jövő hétfőtől tölti be a tisztséget - jelentette be a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 09. 25. 21:00
Megosztás:

Európában alulteljesítő lett a budapesti tőzsde a szakértő szerint

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,79 pontos, 0,16 százalékos csökkenéssel, 151 272,07 ponton zárt pénteken.
2026. 09. 25. 20:00
Megosztás:

Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – szerkezeti váltást sürget az aszály

Súlyos helyzetbe került a magyar szántóföldi növénytermesztés a rendkívül száraz nyári hónapokat követően. Az ország jelentős részét érintő extrém vízhiány miatt az idei kukoricatermés minden korábbinál gyengébb lehet, ami már nem csupán egy rossz év következménye, hanem a hazai kukoricatermesztés jövőjét is alapjaiban kérdőjelezi meg.
2026. 09. 25. 19:00
Megosztás:

A hazai foglalkoztatottság trendje emelkedik

2026 augusztusában 4 millió 654 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében. Egy hónap alatt 20 ezer fővel mérséklődött a foglalkoztatottak száma, és az egy évvel korábbi szinttől is 22 ezerrel marad el. A háromhavi trend jobb képet mutat, június-augusztus között 4 655 ezer főre emelkedett a foglalkoztatási szint, amihez hasonlót legutóbb 2025. szeptember-november között láttunk.
2026. 09. 25. 18:00
Megosztás:

Több mint 250 céget vizsgál a GVH jelenleg kartellezés gyanújával

Jelenleg 22 különböző kartell ügyben folytat eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), összesen mintegy 1800 tendert vizsgálva. A folyamatban lévő kartell eljárásokban érintett vállalkozások száma meghaladja a 250-et. 2025-ben a GVH három nagy kartellügyet zárt le 2,2 milliárd forint bírság kiszabásával, és öt új ügyet indított. 2026-ban pedig már hat új kartell eljárás megindítására került sor.
2026. 09. 25. 17:00
Megosztás:

Augusztusban is rekordot döntött a szlovén idegenforgalom

Rekordot döntött a szlovén idegenforgalom, sorozatban a harmadik hónapban: augusztusban csaknem 1,3 millió turista közel 3,5 millió vendégéjszakát töltött az országban, mindkét adat 6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a szlovén statisztikai hivatal pénteken.
2026. 09. 25. 16:00
Megosztás:

Elindult a Bayer Construct Zrt. csődeljárása

A bíróság elrendelte a Bayer Construct Zrt. csődeljárását, amely pénteken, azaz a bíróság végzésének a Cégközlöny honlapján történő közzétételekor kezdődik - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.
2026. 09. 25. 15:30
Megosztás:

Rekordszámú milliárdos befektetés érkezett Európába 2026 első felében

51 milliárd dollárnál is több kockázatitőke-befektetés érkezett Európába 2026 első hat hónapjában, miközben az év első negyedévében rekord számú, egymilliárd dollár feletti finanszírozás zárult. Az AI, a robotika, az autonóm közlekedés, a fintech és az energetika mellett a védelmi technológiák és a biotechnológia is egyre nagyobb figyelmet kapnak a befektetőktől – derül ki a KPMG elemzéséből.
2026. 09. 25. 15:00
Megosztás:

ÁFA-riasztás: a vállalkozók 99%-a még nem váltott

Három hónappal az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) kivezetése előtt a havi áfabevallások 98,9 százaléka még mindig ezen a rendszeren keresztül érkezik, miközben 2027. január 1-jétől erre már nem lesz lehetőség. Vagyis a magyar vállalkozások döntő többségének alig néhány hónapja maradt az átállásra – hivja fel a figyelmet a Niveus.
2026. 09. 25. 14:30
Megosztás:

Már az ügyfelek szerzik az új ügyfeleket a bankoknak, százezret is bezsebelhetnek értük

Már nem csak számlanyitásért és hitelfelvételért szórják az ajándékpénzeket a bankok. Gombamód terjednek azok az ajánlóprogramok, amelyekkel a meglévő ügyfeleiket bírják rá arra, hogy újakat szerezzenek nekik – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A most futó akciókban több tízezer forintot lehet ezzel keresni. Van olyan bank, ahol akár százezer fölé is srófolható ez az összeg sikeres ajánlásokkal.
2026. 09. 25. 14:00
Megosztás:

Cardano és Fireblocks: új lehetőség az ADA előtt?

A Cardano Foundation és a Fireblocks bejelentése új utat nyithat a Cardanón kibocsátott tokenek intézményi használata előtt. A teljes támogatást 2027 márciusára várják, miközben az ADA árfolyama ismét a 0,26 dolláros szint közelébe jutott. A technológiai integráció ígérete fontos fejlemény, de még nem azonos a tényleges intézményi kereslettel.
2026. 09. 25. 13:30
Megosztás:

Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek

A napokban sajtóvisszhangot kapott a Coca-Cola és Whisper Ton influenszer marketing ügye, amely során az üdítőgyártó 5 millió forint bírságban, az influenszer pedig figyelmeztetésben részesült.
2026. 09. 25. 13:00
Megosztás:

Stratégiai partnerségben fejleszti elektromosautó-töltőhálózatát a Lidl Magyarország és az MVM Mobiliti

A Lidl Magyarország a vásárlói élmény növelése és a töltőhálózat fejlesztése érdekében az MVM Mobiliti Kft.-vel kötött megállapodást az áruházlánc üzleteinél működő elektromosautó-töltőállomások üzemeltetéséről. Az együttműködés célja, hogy a Lidl vásárlói a jövőben még magasabb színvonalú, megbízható és kényelmes töltési szolgáltatásokhoz férjenek hozzá, miközben a hálózat hosszú távú fejlesztése és korszerűsítése is megvalósul.
2026. 09. 25. 12:30
Megosztás:

352 millió dolláros támadás érte a Bitgetet: mi történt a tőzsde tárcáival?

Mintegy 351,6 millió dollárnyi kriptoeszközt érintett a Bitget elleni támadás, amely után a tőzsde átmenetileg leállította a kiutalásokat. Gracy Chen vezérigazgató szerint a támadók nem jutottak hozzá a privát kulcsokhoz: a tárcák háttérrendszerét használhatták fel arra, hogy hamis adatokkal átutalásokat indítsanak. A támadás pontos módját még vizsgálják.
2026. 09. 25. 12:01
Megosztás:

USDC stabilcoin: a napi transzferek 90%-át az Aerodrome okozhatta?

Egyetlen nap alatt 121 milliárd dollárnyi USDC-transzfert rögzítettek egy elemzésben, ám ennek mintegy 90 százalékát az Aerodrome tőzsdén zajló likviditási műveletekhez kötötték. A meghökkentő arány fontos kérdést vet fel: mit mér valójában a blokkláncon látható stabilcoinforgalom? Egy token ismételt mozgatása ugyanis növeli a kimutatott összeget anélkül, hogy minden lépés mögött új vásárlás vagy fizetés állna.
2026. 09. 25. 11:30
Megosztás:

A NAV felmérést készít az eÁFA rendszert használók körében

Felmérést végez az adóhivatal az eÁFA digitális áfabevallási rendszert használók, könyvelők, adótanácsadók, továbbá szoftverfejlesztők körében - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 25. 10:30
Megosztás:

Újabb, évtizedes távlatokban nem látott rekordon a hosszú kötvényhozamok

A 10 éves amerikai állampapírhozam csütörtökön 5,16%-ra emelkedett, pedig már a szerdai 5,11% is 2007 óta nem látott magas érték volt. A rövidebb lejáratok most nem változtak, a 2 éves hozam maradt 4,90%-on.
2026. 09. 25. 10:00
Megosztás:

Enyhe mínuszban zártak az európai tőzsdék; a BUX sem volt kivétel

Csütörtökön is folytatódott az előző napi rossz hangulat az európai tőzsdéken: a Stoxx 600 szinte egész nap negatívban volt, zárásra végül 0,5%-kal múlta alul az előző nap végi értékét.
2026. 09. 25. 09:30
Megosztás: