Taroltak a magyar filmek a 47. Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Taroltak a magyar filmek az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivál szombat esti díjkiosztóján: Gauder Áron A Kojot négy lelke című animációs játékfilmje a nagyjátékfilmek versenyében elnyerte a zsűri díját, a 27 című magyar-francia koprodukció Buda Flóra Anna rendezésében pedig a fődíjat, az Annecy Kristályt érdemelte ki a rövidfilmek versenyében a világ egyik legjelentősebb animációs filmfesztiválján a franciaországi Annecyban.

Taroltak a magyar filmek a 47. Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

A június 11. és 17. között megrendezett animációs filmfesztiválon 112 országból 3370 nevezés érkezett. Ezek közül az idén rekordszámú, 11 egész estés alkotás versenyezhetett a fő versenyben, ahol A Kojot négy lelke című alkotást a második legfontosabb díjjal jutalmazta a háromtagú nemzetközi zsűri.   A rendező előző filmjével 2005-ben elnyerte az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivál fődíját, akkor a Novák Erikkel közös Nyócker! című vígjátékért. "Tizennyolc év után csináltam újra filmet, és az, hogy mindkét filmem idáig eljutott, hatalmas örömet jelent. Ma este kicsit megnyugodtam, 12 évesen nemhiába határoztam el, hogy rajzfilmes leszek" - mondta a rendező az MTI-nek a díjkiosztó után.

Gauder Áront gyerekkora óta inspirálja az indián kultúra, és Cseh Tamással való megismerkedése még közelebb vitte őt ehhez a világhoz. A legendás dalszerző a magyar indián-amerikai kultúrkör atyja volt, s egy kötetnyi indián népmesét fordított le. A rendező e történetek feldolgozására vállalkozott A Kojot négy lelke című legújabb animációs filmjével. A Bereményi Gézával közösen írt forgatókönyv az indiánok teremtésmítoszán keresztül az egész emberiség előtt álló kihívásokra hívja fel a figyelmet és felteszi a kérdést, hogy vajon sikerül-e mindannyiunknak megtalálnunk a helyünket az élet nagy körforgásában, amíg nem késő.

Gauder Áron alkotása a Cinemon Entertainment gyártásában a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült, producere Temple Réka. A Kojot négy lelkét április végén láthatta először a nemzetközi közönség a floridai Sunscreen fesztiválon, utána az Arizona Film Fesztiválon, ahol a különleges animáció elnyerte a zsűri különdíját.    Az alkotás közönségdíjat nyert a csehországi Anifilm nemzetközi fesztiválon. Az annecy-i fesztivál ideje alatt nyolcszor vetítették nagy sikerrel a magyar filmet, valamennyi vetítésen teltház volt. "Érezni lehetett, hogy tetszik a film a közönségnek, de nagyon erős mezőny volt 11 alkotással, így nem is számítottam díjra" - mondta a rendező.

A Kojot négy lelke néhány órával korábban szombaton Ázsia legnagyobb és egyetlen A-kategóriás nemzetközi fesztiválján Sanghajban elnyerte a legjobb animációs film díját. "Elképesztő, hogy egyszerre kapta meg a film ezt a két díjat, még le ülnöm, és fel kell fognom, hogy mi is történt az elmúlt órákban" - tette hozzá a rendező. A klímaválság kérdéseit feszegető, különleges látványvilágú indián mesét a film egy kerettörténetbe helyezi, amelyben az olajvezetékek miatt kerül szembe egymással egy nagyvállalat és az őslakosok. Az animáció Kojot kalandjain keresztül hozza közel a nézőkhöz az indián bölcsességet, és rávilágít arra, hogy a múlt tapasztalataira építve érdemes a jobb jövőért küzdeni.

A hivatalos program nagyjátékfilm versenyében az Annecy Kristály elnevezésű fődíjat a Linda veut du poulet! (Linda csirkét akar!) című francia vígjáték érdemelte ki. A rövidfilmek versenyében a legjobbnak a 27 című magyar-francia koprodukcióban készült animációs kisfilm bizonyult, Buda Flóra Anna rendezése, amely előző nap megkapta a legjobb rövidfilmzenének járó díjat is.

A 27 című rövidfilm májusban a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a rövidfilmek versenyében elnyerte az Arany Pálmát, tíz nappal ezelőtt pedig a budapesti 11. Friss Hús fesztiválon megkapta a legjobb magyar animációs filmnek járó elismerést.

"Elképesztő érzés, nem tudok szóhoz jutni, hogy az egyik legjelentősebb animációs fesztivál ekkora visszajelzést adott ennek a filmnek és az egész csapatnak" - fogalmazott Buda Flóra Anna a díjkiosztót követően az MTI-nek. Arra kérdésre, hogy szerinte mi lehetett az, ami egyszerre érintette meg a cannes-i, az annecy-i és a budapesti fesztivál zsűrijét, a rendező elmondta: valószínűleg az önéletrajzi ihletésű kockázatos történet őszinte és sebezhető tartalma.   Az animációs kisfilm a francia Miyu és a magyar Boddah cég gyártásában készült, a producerei Emmanuel-Alain Raynal és Pierre Baussaron, valamint Osváth Gábor és Lukács Péter Benjámin. A film hangmérnöke Lukács Péter Benjámin.

A Contrechamp elnevezésű válogatásban a zsűri díját nyerte el a Tomi, Polli és a Ház Szelleme című cseh-szlovák-magyar koprodukció, amely Filip Posivac cseh rendező első egész estés mozifilmje. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült családi mesefilm vezető animátora Papp Károly Kása, hangmestere Lukács Péter Benjámin, zeneszerzője Balázs Ádám volt. A 47. Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivál a rekordok seregszemléje volt: az idén 103 országból több mint 15 ezer akkreditált vendég érkezett az alpesi francia városba, ami 19 százalékos emelkedést jelent a tavalyi évhez képest, ami szintén rekordot döntött.


MNB: közel 3 milliárdra nőtt az elektronikus fizetési tranzakciók száma 2025-ben

Tavaly közel 3 milliárd elektronikus fizetési tranzakciót hajtottak végre Magyarországon az előző évi 2,5 milliárd után, miközben folyamatosan emelkedik az elektronikus fizetési megoldásokat használók és az ilyen tranzakciókat elfogadó üzletek aránya is - mondta Luspay Miklós, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi infrastruktúrák és pénzforgalom igazgatóság igazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón, amelyen a jegybank éves Fizetési rendszer jelentését mutattták be.
2026. 09. 21. 18:30
Megosztás:

Minden második magyar munkavállaló váltott már pályát, több mint a felük maradt volna magasabb fizetésért

Tízből öt magyar munkavállaló váltott már pályát karrierje során legalább egyszer, négy ráadásul teljesen más területen és iparágban dolgozik ma, mint amiben egykor elhelyezkedett. Tízből három gondolkozott el komolyan váltáson, de végül nem lépte meg és tízből mindössze két dolgozónak nem volt eddig egyáltalán ilyen indíttatása. A döntésekben pedig egyre nagyobb szerepet játszik a fizetés: míg négy éve a pályaváltók 42 százaléka mondta, hogy magasabb bérrel maradt volna korábbi szakmájában, idén már 54 százalékuk – derül ki a Profession.hu friss, reprezentatív kutatásából.
2026. 09. 21. 18:00
Megosztás:

A GVH mintegy 2 milliárd forint bírságot szabott ki az idén

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az idén eddig már mintegy 2 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki, és ez az összeg már be is folyt a központi költségvetésbe - közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 17:30
Megosztás:

Apple és Google stabilcoin-szakértőket keres – erősödik a Web3-fókusz

Az Apple és a Google is olyan vezető szakembereket keres, akik stabilcoinokhoz, blokklánc-technológiához és tokenizált pénzügyi infrastruktúrához kapcsolódó tapasztalattal rendelkeznek. Az új álláshirdetések arra utalnak, hogy a két technológiai óriás egyre komolyabban foglalkozik a digitális fizetések következő generációjával, bár egyik vállalat sem jelentette be, hogy saját stabilcoint készül kibocsátani.
2026. 09. 21. 16:30
Megosztás:

A Hyperliquid bevezette a trailing stop megbízásokat a perpetual piacokon

A Hyperliquid újabb fontos kereskedési funkcióval bővítette perpetual futures platformját: megjelentek a trailing stop megbízások, amelyek automatikusan követik az árfolyam kedvező irányú elmozdulását.
2026. 09. 21. 16:00
Megosztás:

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek - közölte a Sándor-palota az MTI-vel hétfőn.
2026. 09. 21. 15:30
Megosztás:

Növekedési pályán az Appeninn

Az Appeninn Nyrt. 2026 első fél évében szintet lépett ingatlanportfóliójának átalakításában: értékesítette az alacsony jövedelmezőségű és a stratégiájába nem illeszkedő ingatlanjait, februárban pedig megvásárolta a Goodyear által hosszú távú szerződéssel bérelt, 56 ezer négyzetméteres tarnówi logisztikai központot. Nem sokkal a fél év zárását követően az Appeninn újabb, 100 millió eurót meghaladó akvizíciót zárt Lengyelországban. A két lengyel tranzakció ugrásszerűen megnövelte a cégcsoport ingatlanportfóliójának értékét, és hatásuk várhatóan már a második fél évi bérbeadási bevételekben is megjelenik.
2026. 09. 21. 15:00
Megosztás:

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Az új lakások áfája 2027-től ismét 27 százalékra emelkedik, de ez nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra hasonló mértékben nőnek majd az árak. A magasabb áfa egy lassuló és egyre árérzékenyebb lakáspiacot ér el, ahol a fejlesztők várhatóan nem tudják teljes egészében a vevőkre hárítani a többletköltséget. Közben az év végéig eldől, mely projektek maradhatnak még 2030 végéig az 5 százalékos áfakörben.
2026. 09. 21. 14:30
Megosztás:

Egy apró vásárlás most óriási örömöt adhat - Különleges akcióval folytatódik a PENNY és a Csodalámpa Alapítvány partnersége

Vásárlóival összefogva készül a gyermekek világnapjára a PENNY Magyarország; a diszkontlánc népszerű püsspárnájával ugyanis most bárki támogathatja a Csodalámpa Alapítvány munkáját. A jótékonysági akció célja 10 millió forint, amiből súlyos betegséggel küzdő gyermekek kívánságai válnak valóra, ezzel is segítve gyógyulásukat.
2026. 09. 21. 14:00
Megosztás:

Valódi kedvezmény vagy átverés? Megkezdte a Black Friday-akciók ellenőrzését a fogyasztóvédelmi hatóság

A Black Fridayhoz kapcsolódó leárazások az utóbbi években egyre hosszabb időszakot ölelnek fel, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei már megkezdték az akciók ellenőrzését. A kiemelt időszakban számos termék jelentős kedvezménnyel érhető el, ezért különösen fontos, hogy a fogyasztók valós és egyértelmű tájékoztatást kapjanak az árengedményekről. A tavalyi vizsgálatok során a hagyományos üzletek mintegy 23 százalékánál tártak fel jogsértést.
2026. 09. 21. 13:30
Megosztás:

Már az SUV-k között is toplistás a Tesla

Átrendeződött a legkeresettebb használt SUV-k toplistája a Használtautó.hu 2026. január és augusztus közötti adatai szerint. A szegmens iránti kereslet 16%-kal nőtt, a kínálati átlagár ugyanakkor csökkent, és a hajtásláncok versenyében is jelentős a mozgás.
2026. 09. 21. 13:00
Megosztás:

A foghúzás szerepe a fogszabályozásban: mikor szükséges, és mikor kerülhető el?

A fogszabályozás kérdése sokakat érdekel, különösen, amikor a foghúzás lehetősége kerül szóba. Miközben a cél a harmonikus mosoly, érthető, hogy sokan vonakodnak a fogeltávolítástól, hiszen senki sem szeretne egészséges fogaitól megválni. De valóban mindig szükséges, hogy néhány fogunkat feláldozzuk a szabályos elrendezésért?
2026. 09. 21. 12:30
Megosztás:

Érdemes a fűtési szezon előtt próbafűtést végezni otthon

Érdemes próbafűtést végezni otthon, mielőtt hidegre fordul az időjárás és megkezdődik a fűtési szezon - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 21. 12:00
Megosztás:

Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás: