Társadalmi felelősség és milliárdos megtakarítások – Értéket teremt a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása

Évente közel kétszázmilliárd forintot fizetnek be a hazai vállalkozások rehabilitációs hozzájárulásként az államkasszába, mivel a foglalkoztatottak között a megváltozott munkaképességű alkalmazottak aránya nem éri el az öt százalékot. Becslések szerint ez a csoport akár százezres tartalékot is jelenthet a magyar munkaerőpiacnak. Az ezen munkavállalók munkába állításához szükséges jól átgondolt stratégia kidolgozásához és megvalósításához a legtöbb vállalat jelenleg nem tud megfelelő szakembert allokálni, ezért érdemes külsős szakértő vagy HR szolgáltató támogatását bevonni.

Társadalmi felelősség és milliárdos megtakarítások – Értéket teremt a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása

A megváltozott munkaképességű munkavállalók esetében drasztikus számadatokkal szembesülünk, amint a foglalkoztatási kérdések kerülnek napirendre. Közel 450 ezren lehetnek, akik aktívak, ám közülük csupán 140-150 ezren dolgoznak jelenleg. Még meghökkentőbb adat, hogy a hazai munkaadók mintegy 80 ezer ember után fizetnek rehabilitációs hozzájárulást, amely könnyen elkerülhető lenne, ha a hazai foglalkoztatók – potenciális munkaerő-piaci tartalékként – nagyobb arányban alkalmaznák őket.

Számos pozitív példa igazolja, hogy azon munkáltatók körében, ahol bevezették a rehabilitációs foglalkoztatást, kézzelfogható eredményeket realizálnak nem csupán költségoptimalizálási oldalról, hanem a vállalati kultúra és a munkáltatói márka erősödése tekintetében is. Ahhoz azonban, hogy ezek a piacon is láthatóak legyenek, egy komplex módon felépített stratégiára van szüksége a 25 fő fölött foglalkoztató vállalatoknak, hogy a megváltozott munkaképességűek aránya elérje az 5%-os küszöbértéket.

Éves szinten ugyanis a rehabilitációs hozzájárulás közel 200 milliárd forintos költségtételt jelent a Magyarországon működő cégek számára.

„A tapasztalatok azt mutatják, hogy már az is komoly kihívást jelent, hogy munkáltatóként megtaláljuk és megszólítsuk a megváltozott munkaképességű munkavállalókat és akkor még nem beszéltünk az integrálás kérdésköréről” – mutat rá Schmera Csaba, a REGIO JÁTÉK HR igazgatója. A gazdasági szempontok mérlegelésén túl meg kell vizsgálni a vállalati kultúra és a társadalmi felelősségvállalás érintettségét is, hiszen egy ilyen horderejű változás gyökeresen változtathatja meg a szervezeti működést. „Ha ezt nem tesszük meg, akkor könnyen elakadhatnak az ilyen kezdeményezések és ellenállásba ütközhetünk. Nálunk a legfontosabb irányelv, hogy a munkatársaink hasznosnak érezzék a munkájukat, hiszen akkor tudnak igazán kiteljesedni. Ez hatványozottan igaz a megváltozott munkaképességű kollégáinkra is. Vállalati küldetésünk is egyben, hogy csak abban az esetben vesszük fel őket, ha tudjuk, hogy hozzáadott értéket jelent a foglalkoztatásuk mindkét fél számára. Ez már a rehabilitációs foglalkoztatás növelését célzó projekt indulásakor is kiemelt szempont volt nálunk. Első lépésként megvizsgáltuk, hogy milyen munkakörökben tudnánk alkalmazni őket, valamint azt is, hogy hogyan lehet bizonyos feladatköröket átalakítani úgy, hogy a működés, a hatékonyság és a feladatok teljesíthetősége továbbra is fő szempont maradjon. Amikor elkezdtük meghirdetni a kiválasztott munkaköröket, az első két hétben több mint 400 önéletrajzot kaptunk. A feladat nehézségét jól tükrözi, hogy a beérkezett pályázatok csupán fele érkezett valóban megváltozott munkaképességű jelentkezőktől, de arra is élesen rávilágít ez a szám, hogy valóban nagy az érdeklődés az ilyen típusú munkakörökre. Nagy hozzáadott értéke van a megváltozott munkaképességűeket képviselő szakmai szervezeteknek, amelyek mind a felkutatásukban, mind a megszólításukban, de főként az igényeik feltérképezésében is kulcsszereplők lehetnek” – hangsúlyozza Schmera Csaba, a hazai játékpiac meghatározó szereplőjének számító REGIO HR igazgatója.

A REGIO vállalati kultúrájáról mindig is elmondható volt, hogy igazán befogadó, azonban ekkora létszámban egyszerre még nem érkeztek a szervezetbe megváltozott munkaképességűek. „A jól átgondolt stratégia része volt az is, hogy a vezetőknek és a csapattagoknak is érzékenyítő tréningeket szerveztünk, illetve felkészítettük őket a felmerülő speciális igényekre. A gördülékeny integráció érdekében külön rehabilitációs mentor alkalmazása is szükségesnek bizonyult, aki az új munkakörök kialakításában, illetve a megváltozott munkaképességű emberek beilleszkedésében is szakmai támogatást nyújtott” – magyarázza Schmera Csaba.

Schmera Csaba úgy látja, ha egy cég a nulláról épít fel egy megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását célzó projektet – hacsak nincs házon belül ezen a területen óriási tapasztalattal rendelkező szakember –, akkor mindenképpen érdemes külső segítséget kérni, akár szakmai szervezetektől, akár munkaerő-közvetítőktől. A Work Force-nál is egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával kapcsolatos tanácsadási szolgáltatásra. „Azt látjuk, hogy még az egészen nagy méretű vállalatok sem rendelkeznek elegendő információval ahhoz, hogy valóban hatékonyan és eredményesen tudjanak megvalósítani egy ilyen programot. A cégek HR divíziójának kapacitását jellemzően leterhelik a mindennapi feladatok.

Éppen ezért olyan szakembereket biztosítunk a partnereink számára, akikre nem külsős megmondó
emberekként, hanem plusz erőforrásként tekinthetnek. Amellett ugyanis, hogy szakmai javaslatokat tesznek, közvetlen kapcsolatba is kerülnek a munkavállalókkal. Képesek belülről elindítani az érzékenyítési folyamatot és azokra a területekre fókuszálni, amelyek az adott munkakörnyezetben a leginkább igénylik az edukációt. Rehabilitációs mentoraink készen állnak arra, hogy 360 fokos tanácsadóként koordinálják a teljes folyamatot a toborzástól kezdve, a bértámogatásra irányuló pályázatokon át a szociális hozzájárulási adókedvezmény igényléséig” – fűzte hozzá Ganczer Tamás, a Work Force rehabilitációs üzletágvezetője.

A Work Force nem csak a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés terén dolgozik együtt megváltozott munkaképességű munkavállalókkal, hanem saját szervezetén belül is számos ilyen kollégát foglalkoztat munkaügy, toborzás, pénzügy, valamint értékesítés és marketing területen is. Fontos kiemelni, hogy az említett 5% fölötti arányban vannak jelen a szervezetben ezek a munkavállalók. Jelenlétük, feladattudatuk, elhivatottságuk abszolút pozitívan hat a munkahelyi légkörre, illetve annak a szervezeti egységnek a működésére, ahol elhelyezkedtek.

Jövőbeli terveik között szerepel, hogy mind a 9 kirendeltségükön és valamennyi üzletágukban dolgozzon legalább egy kolléga ebben a státuszban. Ezt bizonyítja az is, hogy ebben az évben új vezetőt, dr. Ganczer Tamást választották a rehabilitációs üzletág élére.

Ezáltal a vállalat több mint 10 éves iparági háttérrel rendelkező szakemberrel gazdagodott, aki pályafutása alatt a vállalati és jelölt oldali kihívásokat is megtapasztalta. „A saját pozitív tapasztalatainkat igyekszünk az ügyfeleink felé is közvetíteni. Mi azonban nem csak az előírásokra vagy a gazdasági következményekre fókuszálunk. Sokkal inkább a munkahelyen belüli együttműködés, a befogadás, a vállalati sokszínűség vagy akár a munkáltatói márka erősítésében látjuk a legnagyobb előnyöket. A megváltozott munkaképességűek sikeres foglalkoztatásához komplex és jól átgondolt program megvalósítására van szükség. A Work Force-nál egy olyan csapatba érkeztem, ahol a rehabilitációs üzletág 10 éve működik. Ezt kiegészíti egy erős szakmaisággal rendelkező országos HR toborzó gárda, valamint a CSR és a gondosan felépített employer branding stratégia mellett elkötelezett marketing csapat.” – fogalmazott Ganczer Tamás.


Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás: